Kiskunhalas Helyi Értesítője, 1932 (32. évfolyam, 1-105. szám)
1932-04-20 / 32. szám
április 20 Kiskunhalas Helyi Értesítője á oídai A hétfői rendkívüli közgyűlés több fontos ügyben hozott döntést A város képviselőtestülete hétfőin délelőtt kilenc órai kezdettel rendkívüli közgyűlést tartott 19 tárgysorozati ponttal. A közgyűlésen dr. Fekete Imre polgármester elnökölt és bejelentette a közgyűlés elején, hogy napirend előtti felszólalásra engedélyt kért és kapott Tegzes Károly, Zilah János és Udvardi Illés képviselőtestületi tag. Három napirend előtti felszólalás Ezután Tegzes Károly mondotta el napirend előtti felszólalását. Tegzes Károly azzal kezdte, hogy a Helyi Értesitő legutóbbi számában panaszos levél jelent meg és ez a közlemény előadta, hogy a gazdák által eladott élőállatok és a mészárosok által kért húsárak közt még ma is óriási ellentét áll fönn. Tegzes Károly szerint valóban megvannak ezek az elleniétek, de viszont a közlemény Írójának még sincsen száz százalékban igaza. A maga részéről megismételte azt a határozatot, amelyet még a mezőgazda- sági bizottság hozott annak idején és amely mint ismeretes, hatósági husszék felállítását sürgette. Elmondotta, hogy azóta a viszonyok változtak ugyan, de lényegében ma is fennállónak az akkor elmondottak. Hatósági husszék, vagy gazdamészárszék A felszólalásra dr. Fekete Imre polgármester azonnal válaszolt és kijelentette, hogy nehéz hozzányúlni ehez a dologhoz, különösen ma, amikor mindenfelé a közüzemek elleín beszélnek, a város лет gondolhat hatósági husszék felállítására. A város egyébként a városi állatorvost bízta meg a húsárak ellenőrzésével. A maga részéről a polgár- mester annak a véleményének adott kifejezést, hogy a gazdák legfeljebb állítsanak fel gazda mészárszéket, ha az árakkal nincsenek megelégedve és úgy gondolják, hogy jobb árakat érnének el, ha külön mészárszék volna. Napirend előtt a második felszólaló ZiLah János volt, aki a piaci helypénzek ügyében sürgette meg az alacsonyabb helypénzt. A polgármester válaszában bejelentette, hogy a helypénzmérséklési határozat még Inem emelkedett jogerőre, de ennek ellenére a város már a szerdai hetipiacon alacsonyabb helypénzt fog szedni a legkirívóbb eseteknél, igy a tojás és egyéb apró cikk árusítása esetében. Udvardi Illés az illemhelyek ügyében beszélt és elmondotta, hogy a meglévő egy illemhely nem elégséges és szóvá tette, hogy a,mostani tüz- oltógyakorlótéri toronynál milyen anomáliák vannak ezen a téren. Még egy illemhely felállítását sürgette. A polgármester válaszában bejelentette, hogy ez már tervbe is van. véve és mihelyt erre a városnak péiize lesz, haladéktalanul meg is valósítják. Mindhárom ügyben tudomásul vették a polgármester válaszát. A Harangos-tó rendezése Ezek után áttértek a tárgysorozat első pontjára, a Harangós tó rendezésére. Dobó Kálmán főmérnök ismertetése után a közgyűlés úgy határozott, tekintettel arra, hogy a Harangós tóban ma sok víz van, ott munkálatok nem lehetségesek és ezért a közgyűlés napirendjéről ezt a tárgyat levették. A Villanygyár megváltási ügye A közgyűlés ezután foglalkozott a villanygyár megváltási kérdésével, amelyet a Helyi Értesitő már részletesen ismertetett. A villanyüigyhöz elsőnek Kiss Illés Antal szólt hozzá és azt kívánta, hogy a bizottság, amelyet a villany ügyében annak idején összehívtak, állandóan maradjon együtt, hogy ellenőrizhessék a villany ügyet és a felmerülő panaszokat. Kiss Illés Antal szerint ugyanis még ma is vannak túlkapások a villamossági rt. részéről. Utána Pataky Dezső szólt hozzá a megváltás kérdéséhez és elmondotta, hogy Baranyában Nagyharsány- ban van egy nagy villamossági telep, amely szinte egész Baranyát és Baját is ellátja villamossági árammal, szerinte ez a telep Halast is ellátná villannyal olyan olcsó fogyasztási árban, ahogyan 3zt eddigi helyein adja. Felhívja erre a polgármester figyelmét abból az okból, hogyha a város nem is veszi át a villanyíele- pel, de legalább olcsó villamosáramhoz juttathatná a lakosságot. Végül Dobó Kálmán főmérnök kijelentette, hogy a városnak ma nincs pénze a megváltásra és a város szerepe legfeljebb közvetítő szerep lehet a kérdésben. Május elsejétől visszamenőleg visszakövetelhetők a kifizetett hálózati dijak Dr. Fekete Imre polgármester válaszolt a felszólalásokra és bejelentette, hogy «a vármegyei kisgyülés határozata a hálózati dijak ügyében jogerőre emelkedett és ennélfogva május l-íöl visszamenőleg 1930 november hónapjára visz- szakövetelhetök a kifizetett hálózat- fenntartási dijak, akár készpénzben, akár pedig úgy, hogy a már kifizetett összegeket beszámítsák az áram* szolgáltatási dijakba. A közgyűlés végül is úgy határozott, hogy megváltási jogáról nem mond le, haniem azt továbbra is fenntartja magának és megbízza a polgármestert, hogy a szükséges tárgyalásokat folytassa le. Egyéb ügyek Ezután a közgyűlés elé terjesztették a vármegye kisgyülésének azt a határozatát, amellyel elutasította dr. Thurőczy Dezső ny. polgármesternek a felebbezését, amelyben pótilletményeit kérte nyugdijába beszámítani. A bejelentést a közgyűlés tudomásul vette. A következő pontban szerepelt a fehértói üdülő kérdése. Dobó Kálmán főmérnök előterjesztette, hogy a legolcsóbb ajánlattevő az üdülőházra Csehó István volt 3452 pengős ajánlatával és igy őneki javasolja kiadni a város az építkezést, továbbá Martinov Emilnek 228 pengős ajánlatával. A másik ajánlattevő Maján és Menczel cég 3489 pengős ajánlatot tett. Több felszólalás után a közgyűlés a polgármesteri javaslatot fogadta el. Hősök ligete Ezután a Bercsényi uccának a ref. temető melletti részén létesítendő Hősök ligetére vonatkozó polgármesteri javaslatot tárgyalták. Ádám Dávid, Tegzes Károly, Rásonyi Papp Gedeon és Kiss Illés Antal felszólalása után elfogadta a közgyűlés a javaslatot és kimondta, hogy a javaslathoz képest Hősök ligetének nevezik el ia tervezett parkot. A járásbíróság bérlete Utána az általunk részletesen ismertetett járásbirősági bérlet ügye került tárgyalás alá. A javaslat szerint a város ötezer pengő évi bért kér a jbiróság helyiségeiért. Az ügyhöz Tegzes Károly szólt hozzá, aki hozzájárult a javaslathoz, majd Szántó Emánuel, aki szintén hozzájárult, de annak a meggyőződésének adott hangot, hogy a mai viszonyok közt egyáltalában nem valószínű, hogy a város ezt a bérösszegei1 elérhesse. Ezután még Udvardi Illés szólt a kérdéshez, aki szintén elfogadta a javaslatot. A közgyűlés összessége szintén hozzájárult ahoz, hogy ötezer pengős bérért adja ki a város a járásbíróságnak a helyiségeket. 100 ezer pengővel tartoznak a házhelyesek a városnak A várostól megváltott házhelyek árával adósok ügyében pedig úgy döntött a képviselőtestület, hogy azoknak a kamattartozását, akik át sem vették a kiosztott házhelyeket s azokró' le is mondottak, elengedte, a többi hátralékosoknak pedig 1935. január 1-ig halasztást adott s hozzájárult ahoz, hogy tartozásaikat folyó év május 1-töl hat egyenlő részletben fizessék meg. A képviselőtestület, jóllehet a város közönségének több mint százezer pengő követelése van a házhelyekhez jutottaktól, a legnagyobb megértéssel kezeli ezt az ügyet s remélhető ,hogy a viszonyok javulásával az adósok is majd eleget tudnak tenni kötelezettségüknek. A fehértói fürdő bérlete Ezután id. Gál Imre és társai kérelmét terjesztették a közgyűlés elé, a fehértói fürdő bérletre vonatkozó szerződés módosítása és a bérleszál- litás iránt. A bérlők hosszabb beadványukban hivatkoznak a legutóbbi rossz évekre, kérelmükben a szegényfürdő megszüntetését kérik Fehértón és ennek ellenében újabb nyolcvan kabint építenének Fehértón és a szegényebb sorsuaknak ott biztosítanának fürdőhelyet. Ezenkívül az évi bért 300 pengővel kérik mérsékelni és ha ezt a kérelmüket a képviselőtestület nem teljesítené, kérik, hogy a város éljen megváltási jogával. I A pénzügyi bizottság és a polgármester javaslata a kérelem részben való teljesítését javasolta csak a közgyűlésnek és pedig, hogy járuljon hozzá a. képviselötestületahoz, hogy az idén az ingyen fürdőt csak helybeliek vehetik igénybe, a vidékieknek pedig 20 fillér fürdödijaí kell fizetni. Egyben mondja ki, hogy bérleszállitást nem ad a bérlőknek, visszavásárlási jogával pedig nem él a város. A kérdés körül csaknem egy óra hosszáig tartó vita volt és végül is az ügyet levették a napirendről dr. Kathona Mihály főügyész indítványa alapján, azzal, hogy a kérdés tárgyalását még időelőttinek tartják, mert megvárják a fürdöszezon lezajlását és annak eredményeképen dönt későbben a képviselőtestület a kérelem tekintetében. Bejelentették még a képviselőtes- ttületnek ,hogy a Magyar—Olasz Bank a városnak 95 ezer pengős váltókölcsönét újabb három hónappal meghosszabbította. A többi kisebb ügyekben a polgármesteri javaslathoz képest döntött a közgyűlés. Rejtélyes bűnügyben nyomoznak A szabadszállási Duna»csatortiá» ban találták meg egy jómódú gazda holttestét Hatvány László dr., a kecskeméti törvényszék vizsgálóbirája ma délután Szabadszállásra száll ki a törvényszéki orvosokkal boncolni. Szűcs Lajos 40 éves jómódú gazda még március 28-án eltűnt kocsijával együtt. Amikor utoljára látták, egy kissé ittas volt. Két hétig nyomozott utána a csendörség, mig végre a napokban megtalálták egyik lovának hulláját a szabadszállási Duttacsatornában. Később magát a gazdát is, fején hatalmas sérüléssel. Я-.--Т- ... ..1,-иаИ Statisztika az ország lakosságának szaporodásáról A Statisztikai Szemle közli, hogy a múlt év szaporodási szempontból nagyon kedvezőtlen volt. A házasságkötések száma 75.522, az újszülötteké 201.879 volt. 1931-ben kisebb volt a két szám, mint a legutóbbi 6 év alatt bármikor. 1926-ban 229.183 újszülött volt és azóta egy év sem közelitette meg ezt a számot. A halálozások száma 143.690 volt és több mint 9 ezerrel meghaladta az 1930. évi veszteség mértékét, bár igaz, hogy az 1930. év a legjobb volt e tekintetben a legutóbbi hat év között. Némi kárpótlás, hogy a csecsemöhalottak száma jelentősen csökkent és a tüdőgümőkór halálozási arányszáma is évről-évre enyhül. Az elmúlt év népesedési szaporodása 58.189 fő volt. Olcsó férfi szövet vásár KÁLMÁN DEZSŐ divatáru üzletében Mielőtt ruhaszövetét megvenné, te» kintse meg vétel kötelezettség nélkül raktáramat és kirakati áraimat. Ne csak az árakat, hanem a minőséget Is nézze! Hirdessen a Helyi Értesítőben!