Kiskunhalas Helyi Értesítője, 1932 (32. évfolyam, 1-105. szám)
1932-03-26 / 25. szám
március 26 Klsknnhalai Helyi Érteiitőjc 3 o!dal Teljesen „leégtek" a halasi vásár összes árusai A forgalom a nullával volt egyenlő, tanyaiak hiányoztak, a pénztelenségre kifejezést sem lehet találni Kevi vásár sátor nélkül — mondogatták egykor, modern vásár vevő' nélkül, állapíthatja meg a mostani kor krónikása, hirt adván arról, hova jutott el az emberiség a pénztelenség és a mai, válságokkal teletűzdelt időkben. A gondok ma már nem is gondók és a bajok nem is bajok többé, ez a zivataros tavasz az emberek minden fajtáját a tönk szélére juttatta, mert máskép el sem képzelhető az, ami a mostani vásáron előfordult, hogy tanyaiak, akik régi megszokott szokásukhoz híven, akik ezen a tavaszi vásáron szokták bevásárlásaikat elvégezni, a mostani vásárt mondhatni egyáltalán nem keresték fel. Ez ülyan fokú gazdasági vizözönt jelent, amit fel kell jegyezni az utókor számára, de amit le kell rögzíteni a jelennek is, hogy vegye tudomásul azt a pusztítást, amit itt a válságnak nevezett rettentő áradás okozott. Szerdán reggelre kelve kellemetlen meglepetés érte a város és a tanyák ébredő lakóit. A hivatalos tavasz harmadik napjának reggelén bőséges frissen esett hótakaró fedte az uc- cákat és háztetőket, didergő böjti Bzél száguldott végig és fázós ruhájukat magukon jól összehúzott emberek rohantak végig a járdákon. Az érkezett árusok, akik előző', kedden este összeállították már sátraik vázát, pem merték kipakolni az áruj ideát, mert senki sem tudta meddig tart a hóesés. Nyolc óra volt már, de még senki sem rakta ki az áruját, jóllehet máskor jobb időben már hét órakor vevőt várva készen állt a vásár. Hosszú szünet után végre fél kilenckor rászánták magukat az árusok és kezdték kirakni az árukat a sátorok polcára. Az áruk egymásután bújtak ki a ládákból, szaporodtak, kilenc óra is elérkezett már, minden volt, áru is, meg árus is, az árusoknak jó csengő alkalmi hangjuk, minden volt, csak a várva várt mentő nem akart megjelenni. A vevőközönség. Mintha összebeszélt volna itt mindenki, akárcsak egy nagy bojkottot rendeztek volna meg az árusok ellen, senki nem kereste fel a sátrakat ,holott a hívogató hangban nem volt hiány és a portékának hihetetlen értékét zengő dics- áriádákban sem. Most is, mint máskor elhangzott a jelszó: »olcsóbb, mint a gyárban« és ehez hasonló hangulatkeltések, ami máskor szenzációsan hatott, de most csodálatosképen süket fülekre talált minden ilyen kedvező és csábitó ajánlat. A vevők még mindig nem jöttek. A vevők általában nem voltak láthatók sehol. Déltájban végre megjelentek az első fecskék, ekkorra már egy-két ember végigjárt a sátrak között, körültekintett, némelyiken meglátszott az is, hogy megtetszett neki valami a sátrakban és meg is tetszett, látható volt, hogy kedve volna megvenni. Kedve volt hozzá, szüksége is lett volna rá, csak egy hiányzott. A pénz. Az aztán végérvényesen nem volt sehol sem. Jöttek még asszonyok, előkerültek lányok, akik nézegették a kendőket, majd a maguk kopott kendőjén siklott végig a szemük, talán a szájukban összefutott a nyál, hogy de jó volna egy szép színes kendő, egy felső kabát és más válóban közhasználati cikk. Ezeknél is minden volt, kedv, vásárlási hajlandóság, csak pénz nem volt. Egy érdekessége volt ennek a vásárnak még ezenkívül. A délelőtt folyamán befutott a városba egy nagy teherautó. Rajta nagy betűkkel a »Magyar Divatcsarnok« felírással. A büszke, magára sokat adó pesti nagy áruház, az agyonreklámozott és agyonhirdetett fővárosi cég is le- küldte nyilván összes feltalálható bóvlijait, hogy itt konkurenciát csináljon ő is a tisztes halasi kereskedőknek, beállt a szegény vándorló vásári árusok sorába ő is, hogy hátha itt eladhat valamit. Bőséges vidéki bugyellárdsokról álmodozott az »előkelő« pesti cég, de megjárta, ö is csinált talán öt pengős forgalmat egész napon át. A másik szomorú érdekessége volt a vásárnak az, hogy a szerdai vásári napon a vásári árusok nem ebédeltek. Nem ettek meleg ételt. Azelőtt még nem is olyan régen, felváltva felkeresték a vendéglőket, hogy meleg ételt egyenek, ezen a vásáron erre sem tellett. Egy-két pohár bor volt mindössze az, amit a vendéglőkben fogyasztottak a szalonna és kenyérrel befejeződött ebédjük után. Délután megélénkült a vásár. Határozottan megnépesedett, de nem vevőkkel ,hanem az elmaradhatatlan sétáló közönséggel. Az idén a tavaszi vásár már nem volt füttyszótól hangos, nem hangzottak el a száj- harmonikák hangjai, gyereket sem lehetett látni, aki a mamát a sátorhoz húzta, nyaggatván öt ezért is, meg azért is. Ma már ugylátszik a gyerekek is érzik a válság szelét. Szerényebbek lettek, ma már nem követelődzők, mintha ők is éreznék szegények, hogy ma mindenkinek ösz- sze kell húznia magát. Szegény gyerekek, — ebből is felnő egy vidám nemzedék. És ott gunnyasztoítak a sátrakban a ruhások, a kalaposok, a ci- pősök, az ócskások, ott sirdogáltak könnyek nélkül némán a szitások, a konyhaedényesek, a cukrosok, akiket még fölkeresett ugyan egy-két gyerek négy fillérért cukrott vett, de nem ette meg. Zsebre vágta. Talán vásári emléknek vitte haza. Közben a csönden vásárban egy stereo- tipen visszatérő hangon sivitott több oldalról végig, a csalétek: — »Olcsóbb, mint a gyárban.« Ilyenkor mindig arra gondoltam, mit keres vájjon ez az árus, ha nála csakugyan olcsóbb, mint a gyárban. Mondhatom nagyon szomorú volt ez a vásári kép. Ott álltak a halasi iparosok is sátraikkal és ők sem árultak semmit. Sokan annyit sem szedtek be, amennyibe sátraik felállítása került. A »leégett« árusok busán és le- horgasztott fővel hat óra tájban már kezdték bepakolni az árukat a másnapra való minden remény nélkül. Fél hétkor már csaknem kihalt volt a vásár, elódalogtak azok is, akik csak sétálni mentek ki a vásárba és hogy hogyan jellemezték a vásár eredményét az árusok, milyen kifejezést találtak arra, azt sajnos, a nyomdafesték nem tűri el. Csütörtök reggel ismét kipakoltak az árusok, de már csendlesen rezignáltak voltak. Rájöttek, hogy kár a hangszálakat koptatni. És valóban kár is lett volna. Mert csoda nem történt. Pénz megint csak nem volt, azonképen vevőt sem láttak ismét. Több vásári árussal beszélgetett munkatársunk és mind csak ennyit mondott: — Annyit sem vettem be, ameny- nyit ideutazásom költségei kitettek. Ha ilyen vásárunk lesz országszerte még kettő-három, nem lesz árunk és nem lesz megélhetésünk. Biztatóul hozzátette még azt is, hogy az ország más pontjain sem jobbak a viszonyok. Néhány helyi kereskedőhöz látogattunk el. Ezek sem árultak semmit. üres boltban unatkoztak egész napon át. Ennek a vásárnak is csak egy tanúsága van, egy megszívlelendő tanácsa, ez pedig az, hogy nemcsak Halason, de országszerte, — sürgősen el kellene törölni valamennyi kirakodóvásárt. M-y. • A szerdai állatvásáron a következő árak alakultak ki: Tehén átlag 25—30 fillér kilónként, borjú fejlett 1 éves körüli 40—50 pengő darabja, juh szintén kilónként 30—40 fillér, ló a legkülönfélébb áron kelt el minőség szerint és igy történt meg, hogy lehetett lovat kapni 50 pengőért, de ugyanakkor a lóárak felszöktek 700 pengőig is. Sovány sertés 36 pengő, de volt 20—25 pengős sovány sertés is. Kövér sertések 70—75 filléres áron keltek el kilónként. Az állatvásárban általában egyre jobban kezd az a szokás elöterbe nyomulni, ami azelőtt inkább csak a a fővárosban dívott, hogy az állatokat már a gazdák sem szívesen adják el darabszámra, hanem kilóban lemérve kérik a kilónkénti árat. Az állatvásár alkalmával 450 átírás történt Helypénzben a város 2700 pengőt vett be. Érdekes, hogy rendőri beavatkozásra nem került sor a mostani vásáron. Lopás is csak kettő volt, de a legjelentéktelenebb formájú. Koldulási engedélyt senki sem kért erre a vásárra. Úgy látszik a koldusok is érzik mennyire szegények vagyunk, tudják, hogy ma már alig van értelme a koldulásnak is. Hiszen talán mindannyian koldusok vagyunk. A garat borzalmas „kalapácsos“ gyilkosság tetteséi 15 évi fegyházra Ítélték A gyilkos kütélhaláltöl rettegett és megkünyebbüHen vette tudomásul a súlyos fegyházbüntetést A garai »kalapácsos gyilkos« ügyét zsúfolt teremben tárgyalta a bajai kir. törvényszék. Osztrogonácz János vádlott a kéthavi vizsgálati fogság alatt teljesen megtört és beismerő vallomást tett. A tanúvallomásokból és egyéb bizo- zonyitő eszközökből aztán teljes részletességgel bontakoztak ki ennek a bűnügynek: részletei. Ez év január 12-én Osztrogonácz elment özv. Dujmov Eleknéhez, ki egyébként igen fukar és módos asszony volt (halála után 35.000 P készpénze maradt hátra), hogy kukoricacsutkát vegyen tőle. Nem, tudtak megegyezni és ekkor érlelődött meg Osztrogonáczban az a gondolat, hogy ki fogja rabolni Duj- movnét. Január 14-én reggel fél 6 órakor felkelt és azzal indult el hazulról, hogy elmegy nádat vágni, magához vette' azonban még anyósának egyik fejkendőjét és baltáját is. Dujmovné kétméter magas házkeritésén bemászik, felteszi fejére a kendőt, a baltával a konyhán át a szobába megy, ahol Dujmovné éppen az ágyát veti. Pénzt követel az asszonytól, de mivel az nem akar neki adni, a balta fokával kettőt a fejére üt. Dujmovné erre 40 pengőt ad át neki, de úgy látszik, Osztrogonácz nincs megelégedve a kapott összeggel, mert még többet követel és ismét baltával ad nyomatéket szavának. Még tiz pengőt kap, de tovább követelődzik és ismét fejbe akarja ütni az asszonyt. AZ öregasszony elkapj(a kezét, mire a gyilkos tefceperl a földre áldozatát és két halálom csapást mér áldozata fejére. Az asszony elájul, a gyilkos megijed, mart azt hiszi, hogy Dujmovnéi halott éfs elmenekül. Most pedig hozzálát az alibi előkészítéséhez. Elmegy az apjához, elkéri kaszáját és elindul György-puszta felé nádat vágni. Útközben már furdalja n lelkíismeret, elégeti a balta nyelét, majd a baltát a határban tévő kútba dobja. Nádat nem tud vágni, mert a jég gyönge. Ismét, visszamegy apjához és onnan haza. Ez alatt pedig az asszony magához tér, beköti kissé fejét és eltámoiyog в szemben lakó Sibalin Istvánhoz, ki azonnal orvosért szalad és jelenti a dolgot a csendőrségen. Jaczkó Péter dr. beköti az áldozat fejét, de mindeddig nem tudták belőle kivenni, hogy ki volt a gyilkos, Dujmovnét a mentők azonnal beszállították a kórházba, ahol napokon keresztül élet-halál közt vívódott, végül is зкопЬзп belehalt borzalmas sérüléseibe. A garai csendőrség rögtön megindította a nyomozást. Közben Dujmovné összefüggéste'en szavak közben újabb támpontot adott a nyomozáshoz, ugy- hogy Osztrogonácz János két nap múlva már a csendőrség őrizetében volt. Osztrogonáezot a vád- és védőbeszé- dek elhangzása után rablás és szándékos emberölés bűntettében mondotta ki bűnösnek a törvényszék és ezért 15 évi fegy házra Ítélte. A vádlott arcán négy mégkönnyebbüléis látszik. Nagyon félt a kötéltől. . . Az ügyész, a vádlott és a védő az ítéletben megnyugodtak, Linzer tanács- e’nök az ité’etet jogerősnek nyilvánította és Osztrogonácz mindjárt meg is kezdte büntetésének kitöltését.
