Kiskunhalas Helyi Értesítője, 1931 (31. évfolyam, 1-104. szám)
1931-01-07 / 2. szám
január 7 Kiskunhalas Helyi Értesítője 3 oldal Több mint negyedmillió rádiósa van Csonka-Magyarországnak A Zenekedvelők hangversenye Mint már több Ízben hírül adtuk, jan. 15-én, csütörtökön este tartják meg a Zenekedvelők hangversenyét a Városi színházban. Az a meleg szeretet és érdeklődés, mely zeneegyesületünk működését mindenkor kisérte, biztos záloga a jövő heti hangverseny várható szép sikerének. Ezt a me!eg érdeklődést csak fokozza az a körülmény, hogy a nemrég megalakult Városi Dalkör, melynek oly nagy hiányát érezte eddig városunk, — első ízben fog ezúttal — hangverseny keretében — a közönség előtt szerepelni. Ugyancsak növelni fogják a hangverseny vonzó erejét a szives közreműködők: Jerémiásné Stepanek Ilonka, Dobozy Évi és Fridrich Lajos, kik helyi zenekultúránknak jólismert kiváló képviselői, örvendetes tanúbizonysága városi ének- és zenekultúránk fejlődésének az, hogy immár tisztán helyi tényezőkből is nívós hangversenyt lehet nálunk rendezni. A hangverseny műsora a következő: 1. Flotov: Stradella nyitány, előadja a zenekar. 2. Finn és észt dalok, énekli a Városi Dalkör. 3. a) Goltermann: Andante »E« dur; b) Saint-Saens: Le eygne; c) Popper: Gavotte, gordonkán előadja Fridrich Lajos, zongorán kiséri Dobozy Évi. 4. Bizet: Arlesienne suit. I. r., előadja a zenekar. 5. Schubert: »H« moll szimfónia, előadja a zenekar. 6. Beethoven: Két tétel a II. szimfóniából, zongorán előadják: Jerémiásné Stepanek Ilonka és Dobozy Évi. 7. Leopold: Hungária népdal egyveleg, előadja a zenekar. Az ének és zenekari számokat vezényli Szabó Ferenc karnagy. Hely- árak: Páholy 8 P, 1. rendű ülőhely 1 P 50 fillér, II. rendű ülőhely 1 P, erkélyen I. és Ií. sor 1 P 50 fill., többi sorban 1 P, állóhely 50 fül. Színházi bérlők helyeiket biztosíthatják f. hó 8 és 9-én Hurt-féle papirkeresk©désben; a rendes jegyárusítás ugyanott f. hó 10-én kezdődik. A hangverseny pont 8 őrikor kezdődik. A színházterem jó melegre be fűtéséről gondoskodik a rendezőség. 1722 végrehajtást vezettek 1930 ban adósok ellen a halasi bírósági végrehajtók A járásbirósági statisztika szerint 1930-ban 1722 esetben foganatosítottak végrehajtásokat, illetve eny- nyi végrehajtási ügyet adtak be keresetként a járásbíróságon. Ez a száraz statisztikai szám azonban továbbmenve, érdekes dolgokat és jelenségeket takar. Munkatársunk megtudta, hogy 1929. évben jóval több volt a végrehajtások száma, mint 1930-ban. Ezt jól informált helyről azzal okolják meg, hogy végrehajtást az emberek már csak akkor kérnek, ha bizonyosan tudják, hogy be is lehet hajtani. A mai viszonyok közt azonban a bírósági végrehajtók is kénytelenek nemleges jegyzőkönyvet sok helyen fölvenni, amennyiben nincs mit foglalni az embereknél. Ezt tekintik a hitelezők is, és lehetőleg csak mint legvégső eszközt használják fel a végrehajtás utján való behajtásét a követelésüknek. Mindenféle nyomtatványokatgyor- san, ízlésesen, méltányos árban készít a Kiskunhalas helyi Értesítője Lapvállalat nyomdája. A gépkorszak jellegét magán viselő századnak egyetlen olyan népszerű alkotása sincs, talán — a repülőgépet kivéve — mint a rádió, amely diadalmas Cézárként vonult be a gondokkal és nyomorúsággal gyötört trianoni Magyarországba is, hogy máról holnapra elmondhassa: jöttem, láttam, győztem. A magyar élet minden megnyilvánulási terén aggasztó visszaesés mutatkozik. A jövedelmek csökkentek, a munkanélküliek száma ijesztően emelkedik, az ipar és kereskedelem pang, a gyárak létszámapasztással igyekszenek megúszni a krízist, a rádió még üyen viszonyok közepette is diadalmasan járja hóditó útját. Itt nincs pangás, nincs visszaesés, de van egy olyan rohamos tempójú fejlődés, amelyre nincs példa a géptechnika alkotásainak történetében. A postavezér- j igazgatóság 1930-ik évi jelentése szerint, a magyar rádiósok száma az elmúlt évben 168 ezer 532-ról 266 ezer 567-re szaporodott, ami 58 százalékos emelkedésnek felel meg. A statisztika egyik örvendetes bizonysága szerint most már nemcsak a városokban, de a vidéken is rohamosan hódit a rádió, sőt az idén a városok 52 százalékával szemben a vidéki rádiósok számának emelkedése 64 százalékos. Halason 1045 a rádióelőfizetők száma Ezzel a kimutatással kapcsolatosan érdeklődtünk a halasi postahivatalnál, a halasi rádióelőfizetők számáról és megtudtuk, hogy a város bel- és külterületén összesen 1045 | a rádióelöfizetők száma. A halasi gyorsvonatról összefagyott potyautast fogtak le Kunszentmiklúson A halasi gyorsvonat kalauzai érdekes embert adtak át a kunszeri tmiklósi állomáson szolgálatot teljesítő csendőröknek. Borotin Sándor 35 éves, csel- jabinszki illetőségű, orosz állampolgár, aki még a vüágháboru idejéből maradt itt mint volt hadifogoly, bebarangolta az egész Balkánt. Ilyen csavargó utján érkezett a kelebiai gyorsvonat egyik kocsijának ütközőjén Magyarországra, illetve Kunszentmiklósra. A szerencsétlent félig megfagyott állapotban vette észre az ütközőn a vonat személyzete. Kunszentmiklósra érkezvén, alig tudták az ütközőkre szinte odafagyott, meggém- beredett embert lefejteni. Itt kihallgatták, amikor is elmondotta, hogy megunta a csavargást és haza akart Muszkaországba menni. Kívánsága hamarosan teljesül is, mert Budapestre kisérték, ahol átadták a rendőrségnek. ORSZÁG—VILÁG Magyarországon a falu cukorfogyasztása egyhatoda a városi cukorfogyasztásnak. — Angol érdekeltség 22 millió P tökével, 1500 munkást foglalkoztató müselyemgyá- rat létesít Vasmegyében. — Tízezer amerikai polgár kéri a Népszövetségtől a trianoni béke revízióját. — A földbirtokokra bekebelezett terhek 1928. végén 1161 millió P-t tettek ki, 1929. december havában pedig már 1541 millió pengőre rúgott a bekebelezett adósságok ősz- szege. A mezőgazdasági termények értéke ugyanekkor 2484 millió pengőről 1660 millió pengőre esett vissza. — Eger város polgármestere az érdekelt kereskedők és a nyílt üzlettel biró iparosok kérelmére elrendelte hogy a város területén január 1-től kezdődően vasár- és ünnepnapokon az üzleteket egész nap zárva tartsák. — Görögország és Lengyelország barátsági szerződést köt. — Esztergom képviselőtestülete felír a régi telefondíjak visszaállításáért. — Pestszentlőrinc mellett agyongázolt a vonat egy ismeretlen férfit. — 100 üveg külföldi s 3000 üveg magyar pezsgő, rengeteg bor és 50.000 kis léggömb fogyott el fogyott el Budapesten Szilveszterkor. — A patialai maharadzsa négynapos vaddisznóvadászaton vett részt a kormányzónál. 93 vaddisznót ejtettek el. — Anglia déli részen 140 ezer bányász sztrájkba lépett. — Leégett egy hatalmas amerikai újságpalota. — Franciaországnak eddig 670 millió pengőbe került a nyugati határán épülő óriási erődlánc. — A nizzai játékkaszinóban egymillió fran kot raboltak. — A kormányzó bemutató kihallgatáson fogadta J. D’ Avignon gróf belga, majd utána Basile Grigireea román rendkívüli követeket. — Bethlen István gróf miniszterelnök csak a genfi tanácskozások után utazik Bécsbe. — Győri kanonokká nevezte ki Fetser püspök Grősz József segédpüspököt. — Venizelosz görög miniszterelnök feleségével Varsóból Bécsbe érkezett, ahol a szövetségi kormány vendége. — Henderson angol miniszterelnök elnököl a népszövetségi tanács januári, Curtius dr., Németország képviselője pedig a májusi ülésszakpn. — Ausztria delegátusai a gazdaságpolitikai viszonyok rendezésére január közepe táján Bécsben előzetes megbeszéléseket folytatnak. — Leégett Osztopánban Tallián Andor ősi kúriája. A berendezést sikerült megmenteni. — A Városi Színház bérleti szerződését hétfőn irta alá Ferenezy Károly és a főváros képviselői. > Változatlan tempóban egyre I óbban adósodnak el a lalasi földbirtokosok Az elmúlt évben 3 millió 802 ezer 343 pengőt Kebeleztek be teherként a telekkönyvi hivatalban A nehéz gazdasági idők súlyos tér- $ hei változatlanul lenyomják az embereket és vállaikra szinte napról- napra rakják rá a néha elbirhatatlan nehézségeket A pénztelenséggel való erőfeszitett birkózás már néhány esztendő óta tart és ennek a küzdelemnek minden egyes mozzanatáról a leghűségesebb tudósitó a telekkönyvi hivatal. Munkatársunk a halasi telekkönyvi hivatalban érdeklődött és informálódott, ahol a következő adatokat tudtuk meg. A halasi telekkönyvben 10 ezer 654 volt az ügydarabok száma, ebből 1121 drb. végrehatási ügy és 265 árverési kérvény. Kölcsön címen 1270 esetben 2 millió 885 ezer 962 pengő terhet kebeleztek rá ingatlanokra. Érdekes, hogy hosszúlejáratú záloglevél bekebelezés az idén csak egy esetben történt 23 ezer 800 P értékben. Ez a tétel egyébként érdekesen világítja meg a kölcsönfelvevés nehézségeit, a mennyiben tavaly még húsz ilyen bekebelezés történt. Ez jelzi egyúttal, hogy a hosszúlejáratú kölcsönöket magánosoknak csak nagy körültekintéssel folyósítanak. Árverésből kifolyólag 41 esetben történt átírás 112 ezer 302 pengő összegben, mint vételárban, öröklés címén 291 esetben történt átírás. Vételből eredő tulajdon átírás 947 esetben 2 millió 691 ezer 185 pengő értékben. Ajándékozás címén 93 esetben írtak át ingatlant. Ingatlan megosztások 224 esetben történtek, összesen 4767 h. és 1570 négyszögölet 877 parcellában 3042 darabra. Ebben a rovatban benne vannak házhelyek és az OFB földek. Kölcsönbekebelezési törlések 380 esetben történtek 1 millió 502 ezer 224 pengő értékben. Informálódásunk folyamán a szám- rublikák egybevetéséből megtudtuk, hogy a halasi telekkönyvi betétekben 1930. évben 3 millió 802 ezer 343 pengő adósságot Jegyeztek be. Itt kell megemlékeznünk arról, hogy ezek a számok nemcsak a halasi ingatlanviszonyokat tüntetik fel, hanem a majsait is, mint amely szintén a halasi járásbíróság hatásköre alá tartozik. 18 miflió pengő adóssága van a halasiaknak. Halasnak ezekkel a gazdasági adataival felszerelve munkatársunk beszélgetést folytatott egy a pénz- és bankkérdésekben nagy szakértelemmel és tapasztalattal biró informátorral, aki igen érdekesen és tanulságosan magyarázta meg ennek a telekkönyvi adatnak a hátterét. Informátorunk a következőket mondotta. — Tévedés volna azt hinni, mintha ez a három milliót meghaladó adósságtétel uj adósság lenne. Ezek mind, vagy legalább is nagyrészük már megvolt adósság és most az intézetek, hogy magukat jobban bebiztosítsák, bekebelez- tették telekkönyvikig is. Egyebekben a gazdasági helyzet igen sivár képet mutat Halason is, mert ez az egy esztendei statisztika korántsem elegendő fotográfia a helyzetről. Halasnak ugyanis nemcsak halasi pénzintézeteknél van adóssága, de van más helyeken levő bankoknál is, ezenkívül pedig vannak különböző helyeken hosszúlejáratú kölcsöneik, úgyhogy a halasiak adósságát közel 18 millió pengőre lehet becsülni. — Összegezve a mondottakat, a fentiek alapján megállapítható, hogy ezzel a kimutatott három milliót meghaladó évi teherrel nem lehet állítani, hogy az emberek adósság- csinálási láza emelkedett volna, hanem mint mondottam, ezek közül a nagyrésze már megvolt adósság.