Kiskunhalas Helyi Értesítője, 1931 (31. évfolyam, 1-104. szám)
1931-12-26 / 103. szám
december 26 KlskunhalsB Helyi Értesítője 5 oldal j A nagymama, meg Jani esete Népies humoreszk Irta: GAAL GYULA dr. Janit őszirózsanyiiáskor vitték el katonának s Marcs a csak annyit hallott róla, hogy becsületesen viselkedik, büntetést még nem kapott és hogy a karácsonyi szent ünnepekre hazajön falujába. A jómagaviselet nagy dolog volt Janinál, mert bizony szó ami szó, civilben nagy tolvaj volt az ártatlan. Elopta a faggyugyertyát még az otlárról is, ha világitóra volt szüksége, de le'opta táncosnőjének még az ujjúról a gyűrűt is, ha csak ökölbeszorított kézzel nem járta a csárdást a lány. És lám, mit tett a katonai nevelés. Jóembert faragott Janiból sőt a karácsonyi szent ünnepekre két napra még szabad- golták is. * Mikor falujához ért, nagyot iélekzett s boldogan tekintett szét. Alkonyatba hajlott az idő s a hó csak úgy szakadt. Megállt a faluszélén s mozdulatlanul nézett maga elé, mintha legalább is határkőnek állították volna oda. Áhítattal nézte a fauvégi fakeresztet, melyen a pléhjézuskát hófehér lepelbe vonta be a szakadó hó. Szívfájdalom vett rajta errőt, mert hogy Marosának nem hozhatott ajándékot. Pénze ugyanis nem volt, a lopástól meg már elszokott. Lépések alatt ropogott a hó. Egy nagykendőbe burkolt nő jött a kereszthez s kendője a milliárd hópihé- től úgy csillogott, mint egy mesebéli anyakirálynő gyémántokkal kivert palástja, •»..«térdelt, imádkozott, majd valami zörgős láncot vett elő s a bádogjézuska nyakába akasztotta s ezzel gyorsan, ahogy jött, el is távozott... — Az idevalósi holmiját nem bántanám, de ezét a gyütt-möntét bizony csak elviszöm, mert csak gyütt-mönt lőhet az, aki ilyen smukkot így helyez el, mivel, hogy az idevalónak sokkal több esze van, — ekként okoskodott magában Jani s leakasztotta a láncocs- kát és zsebrevágta. Hogy pedig még lámpa-gyújtás előtt Marcsáékhoz érjen nagy sietséggel, — csak úgy toronyirányban elindult s lába- nyomát belepte a hó... * A fenyőfán levő kis gyertyákat meg- gyujtották, mézeskalácssziveket, cukorbabákat aggattak az ágakra. Marcsa csengetett a kisbárány rézko- lompjával, jeléül annak, hogy a karácsonyfa alá jöhet két testvérkéje. Kint valakit nagyon fogtak a kutyák kisvártatva bemosolygott a szobába Jani. Marcsa ijedten sikoltott a nagy boldogságtól. Nézte, szótlanul nézte Janit s a nagy örömtől hirtelen azt se tudta, hogy balkezével ölelje-e meg, vagy a jobbal. Végül kevés gondolkozás után mindkét karjával magához szorította a váratlanul megérkezett kedves vendéget. — Mindjárt vacsorálunk ám Janikám, csak még a nagymamát várjuk, — enyeL- gett Marcsa. A kis testvérkék még ki sem gyönyörködhették magukat az aranyos diókban, ezüst mogyorókban s más édes nyalánkságokban, no meg Jani bajonettjében, siccbojtjában, mikor a nagymama megérkezett kendőjében állig beburkolőzva, mely a milliárd hópihétől, úgy csillogott, mint egy mesebeli anyakirálynő gyémántokkal kivert palástja. Volt öröm, vigadás, mert mindenki kapott varrni csekélységet. Mikor már megtörtént az ajándékok kiosztása, előállt Jani s nagyon szerényen imigyen Szólt: — Én is hoztam Marcsám neked emlékbe egy kis láncot, mit a megspórolt iénungomból vöt- tem számodra. — Ennyit mondott csak, de miután érezte, hogy igen nagyot hazudott, még ezt a pár szót se tudta kö- hécse’és nélkül elmondani. — Nem úgy vötted te ezt Janikám, ekkora javulást nem hiszök én el rólad, — nevetett boldogan Marcsa, — hanem most legalább a szent estén n© füllents és mond mög, hogy kitől szőrözted ezt a szép kis nyakláncot? — Hát... hát, — nyelt egyet Jani — a... a Jézuskától szőröztem... — Hazudsz! — nevetett Marcsa. — Nem hazudik Jani, — vágott közbe a nagymama, a láncot tényíegösen a faluvégi bádogjézuska saját nyakáról adta le Janinak, hogy neked Marcsa unokám örömet okozzon. Ennyit mondott csak a nagymama s keresztet vetett magára. Jani hálásan nézett a nagymamára s kezét Marcsa kezébe kulcsolva buzgón imádkoztak... A kistempbm harangja megcsendült, hirdetvén, hogy megszületett a mindenkinek megbocsátó istenember... MAGYAR BÜTYKÖK AKINEK 7-SZER ANNYIJA LETT EGY ÉV ALATT A hetvenes évek egyik jellegzetes alakja volt Halason a »horkadt orrú Koncz pisze.« A fiatalság iparkodott vele jóban lenni, mert aki barátságához férkőzhetett, az bizonyosan tudta, hogy soha meg nem, verik. Rendes foglalkozása nem igen volt. Leginkább a csárdában volt otthonos. Fütyöini ,dalolni nem tudott, de inni annál nagyobbakat s ha valakit pénzért vagy áldomásért meg kellett verni, arra mindig igen kantáros volt. Erősen horkadt orrú, vadlud hátú, birkatapodta képű, morcos kinézésű, rossz gunyáju ember volt. Nem is szerettek vele táncolni a lányok, pedig bársonypölyhös kalapjához mindig rez- gőstoll bokréta volt tűzve. Zsebtükrében nézegette is magát gyakran, miközben igy mormogott: »Egész csinos ember volnék, csak az ábrázatom ne volna ilyen csúnya!« Amúgy roppant erejű ember volt. Vékába állva, segítség nélkül bármikor felvett a vállára négy véka kölest, dehogy a fehérnép ennyire nem szívelte, utóbb már mindenkire konyitott, még tán az égboltra is. Nem csoda, hisz egyre ilyenekkel bosszantották: »Fütyüljön már Koncz bácsi egy nótát!« Ilyen szókért aztán felforrt benne a méreg s a korcsmákban mindig a sarokba s rakásra hányta az üres, sőt gyakran a teli üvegeket is. Nem mondhatni ugyan, hogy ez nagy baj lett volna, mert mindig akadt valaki, aki egy-két ember me-gveréséért, vagy az egész korcsmabeli nép kiveréséért a hátralékokat egyenlítette. így pajzánk-odott sok ideig, de egyszer csak nagyot lépett. Megnősült s szerény munkás életre adta fejét. .Családi élete szépen indult, de amilyen nagy volt a szerelem, olyan kicsi a kereset. Utóbb a házbért se tudta fizetni s kölcsönt se kapott. Kénytelen volt hát kihúzódni Majsa alá parékertésznek. Egy kocsira minden pőcörkéjük felfért. * Be-be látogatott a majsai piacokra, ahol sokan ismerték s ha megkérdezték tőle, hogyan megy sora, — mindig jól nyilatkozott. Nyárviz idejére már dicsekedni is mert, hogy ilyen ,jó sora még nem volt, mit ha csak sejtett; volna is előre, már régen tanyai lakos volna. Krumplija, répája bőven termett, baromfiakból is pénzelt. Mikor meg a november nadrágot huzatott, nádat, * meg kutut vágott, majd fákat nyesege- 1 tett ©gyedén s igy Szentgyörgynap tá- ] ján már azzal dicsekedett, hogy hétszer í annyija van, mint tavaly ilyenkor, holott | gazdájának ma sincs több érője, mint egy évvel ezelőtt. — Annyi mindönöm van tudjátok, I hogy hét szekérre sem bírnánk felhaj- | gálni! Dicsekvő beszédét a legtöbbször igy fejezte be: »Mondhatom is öcsém uram, hogy túrós rétessel támasztom be az ajtót, ha gyünnek a Be-tlehemösök.« Hiába iparkodott. A kigazdulás révébe nem birt beevezni. A kasza-kapa tudományt nem tudta jól elsajátítani, — úgyhogy évről-évre vékonyabb gyékényen árultak. Hü bordája gyakran tartott kosaras innepet, de ha a piacokra vitt karkosár aprólékokból árult is néhány hatost, igen csak el is költötte, mert ilyenkor becukrozott, megkávézott, sőt a pecsenyesütögetőket is felkereste. Any- nyira kedvelték az esze-m-iszo-mot mindketten, hogy a leggyengébben terített asztalnál is, akár tél — akár nyár, mindig leizzadtak, mire ellehettek. A köztársaság éltetésekor »véletlenül« épen Majsán járt Koncz bácsi, mikor a három zsidó boltost kirabolták s hogy hogy nem, neki is jutott az elpártfogolt hízott libazsírból s pecsenyékből, hozzá bor is kerülkőzött valahogyan. Lett is otthon napokig tartó Lakmározás. De ami sok, a jóból is megárt. Neki is feküdt Koncz bácsi s Zsuzsannára, mire a pacsirta megszólalt, sírásói megjelentek a temetőben. Ott már egyformán- mértek. Neki is annyit, mint Szűri Istvánnak. Régi öregjeink, ha leroskadt ifjúságuk emlékeit olykor felidézik, emlékezetbe kerül a többi jelesekkel együtt a »horkadt orrú Koncz pisze« ösztövér* alakja is. Közöttük esik ma már csak szó a csárdabeli Koncz piszéről, pölyhös kalapjáról s rezgöstoh bokrétájáról. Pedig nem is sejtik, hogy az övé volt az utolsó rezgőstül bokréta, amit kár volt a feje alá tenni, — múzeumunkban is elfért volna. Cz. L. A múlt évi kivetéshez képest az idén nem fog lényegesen emelkedni Halason a földadó kivetés Többizben irtunk már arról, hogy Halason az fezkor és a nyár végén folytak a munkálatok abban az irányban, hogy a földeket uj osztályba sorozzák. Megírtuk azt is annak idején, hogy ezzel a tnunkával nagyrészben elkészültek már és hogy tavasszal folytatják a további uj osztályba sorozás! munkákat azokon a helyeken, ahol az idén elmaradt. Mint munkatársunk értesül, a jövő évi adókivetésnél még nem lesz semmi nyoma ennek az uj osztályba sorozásnak, amennyiben tekintet nélkül az osztálybasorozásra, a régi kulcs szerint fogják kivetni a földadót. A földadó kivetés munkáját jövő év január első napjaiban kezdik meg a városházán és felsőbb hatósági intézkedésre azt január 25-ig be fogják fejezni és küldik fel a kecskeméti pénzügy- igazgatósági kirendeltséghez érvényesítés végett. A földadó kivetésénél értesülésünk szerint csalt akkor fogják figyelembevenni az uj osztálybasorozást, ha az uj kataszter teljesen elkészül, ami minden valószínűség szerint egy-két évet fog Igénybe venni. Közgazdaság A pénzügyi helyzet és a gazdahözönség A földmive ésügyi miniszter értesítette a kecskeméti mezőgazdasági kamarát, hogy a bankszünnapok után bekövetkezett a fizetési forga'om felszabadítása és ezzel kapcsolatosan gondoskodás tárgyát képezte, hogy az érdemes vidéki pénzintézetek köte’ezettségeiknek zavartalan teljesistésa érdekében megfelelő hitelekkel láttassanak el. E célból a Magyar Nemzeti Bank és a Pénzintézeti Központ a vidéki pénzintézetek régebbi hiteleit nemcsak hogy fenntartotta, hanem azokat jelentékenyen meg is toldotta, úgy, hogy ©lég tekintélyes összeg állott a vidéki pénzintézetek rendelkezésére ai betét felmondásokból folyó kötelezettségek teljesítése céljából. A miniszteri leirat szerint ez intézkedés azt is szolgálta, hogy az intézetek adósaikkal szemben a jelenlegi viszonyok által indokolt kíméletet gyakorolhassanak, ne kényszerüljenek erélyes behajtásra ott, ahol az által komoly bajokat idézhetnének fel, tehát módjukban legyen a vidéki intézeteknek a törlesztéiek szorga’mazását csak olyan esetekre korlátozni, amikor az indokolt s amikor az illető adós fizetőképessége ezt megengedi. Egyúttal a pénzügyminiszter is felhívta: a Pénzintézeti Központ figyelmét arra, hasson oda a vidéki pénzintézeteknél, hogy feleikkel szemben a> kölcsönöket a mobilitásuk - szabta követelményeken tulmenöleg ne mondják fed. A miniszter hangsúlyozza leiratában, hogy amikor a pénzügyi kormányzat a maga részéről mindent e.követ oly irányban, hogy ezeket a közérdekű célokat e'-ömozditsa, szükséges az is, hogy a vidéki pénzintézeteket ez irányban a hatóságok és testületek is támogassák az által, hogy egyrészt esetleges saját betéteik visszafizetésére vonatkozó igényléseiket csak a legszükségesebbre korlátozzák, másrészt a közönségre ilyen irányban befolyást gyakoroljanak. A földmive'ésügyi miniszter a pénzügyminiszter kívánságához képest felkérte a kamarát, hasson oda tagjainál', hogy betéteiket azon a mértéken tulmenöleg, ami a gazdasági szükségletek kielégítéséhez és az életfenntartáshoz szükséges, a vidéki pénzintézetektől ne vonják e1, különösen pedig ne adjanak hitelt a ma már ugyan* csak szórványosait, itt-otí azonban még most is felmerülő híreknek, amely híresztelésekkel egyesek részben szenzációhajhászásból, részben szándékos lelkiismeretlenséggel egyes intézetek jó hírnevét és hitelképességét kívánják aláásni. A Kamara tudatában van annak, hogy a gazdaközönség — sajnos — nagyon kevés betéttel rendelkezik, ennek ellenére mégis megszívlelendőnek tartja a miniszteri leiratban foglaltakat és ezért felkéri a gazdaközönséget, hogy azokhoz, amennyire csak lehetséges, alkalmazkodjanak. A miniszter ezzel kapcsolatosan azt is közölte a> kamarával, hogy közhiteit szempontból igen vesziedelmes tünet az, hogy többen még akkor sem fizetik tartozásaikat a bankoknál', amikor ©z módjukban állana. Kéri a Kamarát, hasson oda, hogy azok a gazdák, akik fizetni képesek, adósságaik kamatait továbbra is fizessék és ha lehet, még törlesztéseket is eszközöljenek. Csak így lehet egészséges állapotokat teremteni.
