Kiskunhalas Helyi Értesítője, 1931 (31. évfolyam, 1-104. szám)
1931-08-12 / 64. szám
augusztus 12 Kiskunhalas Hely! Ertesilöfe 3 oldal A halasi kereskedők és iparosok kényszerhelyzetükben, átmenetileg megszüntetik a hitelt A hitelre árusító kiskereskedők és iparosok súlyos helyzete A mai rendkívül súlyos gazdasági viszonyok közepette úgy érezzük, hogy Halas egyetemes érdekét szolgáljuk, amidőn ezúttal a kereskedelem és ipar válságos helyzetére rávilágítunk. , A jelenlegi helyzet kiszámíthatatlanul súlyos konzekvenciái, melyek elsősorban a mezőgazdaságot sújtják, közvetve elviselhetetlen teherként hárulnak át az iparra és kereskedelemre. A gazdasági élet normális vérkeringése csaknem teljesen megakadt, az ipari és kereskedelmi tevékenység legfontosabb alapját képező kalkulációs lehetőség valósággal megszűnt. Ma már alig van szakma, ahol a gyárosok és nagykereskedők el ne határozták volna, hogy friss árut és nyersanyagot csakis kész- pénzfizetés mellett árusítanak a viszonteladónak és iparosnak és az eddigi eladási feltételek radikális megváltoztatásával szinte gúzsba kötik az amúgy is ezer gonddal küzdő helyi kisipart és kiskereskedelmet. Sőt, lépten-nyomon találkozunk oly visszásságokkal is, ahol a gyárosok és nagykereskedők a külföldi nyersanyagok beszerzése folytán, számláik fizetését idegen valutában, vagy aranyértékben írják elő. Ez a számlázási mód ugyan a magyar törvényekben biztosítva van, azonban meggyőződésünk szerint akkor, amikor a pengő árfolyama a külföldi tőzsdéken teljes szilárdságot mutat, a gyáraknak ez az eljárása csak arra alkalmas, hogy zavart keltsen a piaccal való forgalomban. Ilyen körülmények között a piac normális áruellátása a legszűkebb keretre szorul össze és ha a viszonyok rövidesen nem javulnának, úgy teljesen elsorvadna az a kevés forgalom is, ami még jelenleg nagy kínosan fenntartható. A kereskedelem és ipar a pénzforgalom jelenlegi korlátozásai és a hitelkeretek megvonása dacára is valósággal heroizmussal Igyekszik minden irányban kötelezettségeinek megfelelni. Főleg a mezőgazdaság, de a többi kereseti ágak nap-nap után gyengülő vásárlóképessége folytán az üzletek hihetetlen pangást mutatnak és a jelenlegi viszonyok mellett szinte megoldhatatlan rébusznak látszik, hogy miként teremtse elő az iparos és kereskedő az áru és nyersanyag utánpótlására szükséges készpénz-készletet. Ha már most figyelembe vesszük, hogy alig van iparos és kereskedő, aki bizonyos mértékig ne nyújtott volna hitelt a vásárlóközönségnek, akkor könnyen megállapíthatjuk, hogy ők a reájuk gyakorolt nyomást csakis úgy ellensúlyozhatják, ha átmenetileg, mig a viszonyok nem javulnak, a hitelezést egyrészt megszüntetik, másrészt pedig fokozottan iparkodnak künn- levőségeiket behajtani. A fennálló nehézségekre való tekintettel valóban szükség van a vásárlóközönség belátására és méltányosságára akkor, ha bármely kereskedő vagy iparos, a mai kényszerhelyzet mellett, az áru kiszolgáltatása előtt készfizetést kívánna. A kereskedők és iparosok ezen elhatározásában senkinek sem szabad bizalmatlanságot feltételezni, még kevésbé azt, hogy a kereskedő és iparos ma azért kiván készpénzfizetést, mert anyagi ereje gyenge. Ezen eljárásra a mostani rendkívüli viszonyok csakis átmenetileg, a helyzet remélhető közeli javulásáig kényszerűik a kereskedő- és iparostársadalmat és valóban közérdek, hogy ilyen körülmények között, a közönség jóindulatú megértéssel, minden zokszó, vagy sértődés nélkül alkalmazkodjon az uj rendhez, addig is, amíg a viszonyok javulásával, a gazdasági élet ismét a normális mederbe terelődik. Kevesebb cukrot és kevesebb sört fogyasztanak A pénzügyminisztérium most tette közzé a kincstári részesedés alá eső cikkek gyártásáról szótó nyilvántartás adatait, amelyek szerint a most lezárult gyártási kampányban visszaesett úgy a cukor, mint a sörtermelés. A muH ja v szeptember 1-én kezdődött és az idén június 30-án befejezett kampányban ugyanis a termett cukor 2.104.167 mázsa volt, vagyis 114.259 mázsával kevesebb, mint az előző évben. A sörtermelés ugyanilyen mértékben esett vissza, mert 148.057 hektoliterrel 267.931 hektoliterre esett vissza. A fogyasztási adatoknál szembetűnő a cu- j korkivitel visszaesése. A tavalyi és áz | idei időszak eredményeit szembeállítva, ■j ugyanis kiderül, hogy a cukorkivitel 451 ezer 715 mázsával csökkent és csak 701 ezer 287 mázsa volt. A sörfogyasztásnál a belföldi piac felvevőképessége gyengült, mert itt a fogyasztás 149 ezer 455 hektoliterrel apadt. Drágább lesz a hordó, mint a bor A szőlőre elsőrendű idő járt eddig, általában jó, helyenként kitűnő termés lesz. Valaha, amikor minden az időjárástól, a termés mennyiségétől függött, a legbizakodóbb reménnyel, teljes megelégedéssel szemlélték a szőlősgazdák az ilyen kivételesen kedvező idő hatását a gyönyörű termésnek. Ma ez az öröm sem lehet teljes. A borárak az utóbbi években olyan katasztrofális zuhanáson mentek keresztül, hogy hiába a legszebb termés, anyagüag alig fogja kedvezőbb helyzetbe juttatni a gazdát. Valamikor egy jó termés esztendőre szóló anyagi függetlenséget, gondtalanságot jelentett, most legfeljebb annyit, hogy egy rést talán be lehet tömni a sülyedő hajón s ideig-óráig levegőhöz jut a gazda. Tavaly azt reméltük, hogy a, mélypontot elértük. Most, szüret közeled- tén azt kell látnunk, hogy az árak sokkalta mélyebben alatta vannak a tavalyi színvonalnak. A kereskedők nevetséges árakat, 8—10 filléres mustot emlegetnek. Ugyanekkor a hordók ára újonnan 20 fillér literenként. A használt hordó literje 8—12 fillér. Újabb 400 ezer mázsával csökkent a gabonatermés A földművelési minisztérium szombaton adta ki uj vetésjelentését. A búzatermés a két héttel ezelőtti becsléssel szemben. újabb 146.904 mázsával csökkent , úgyhogy összesen 17 millió 555.455 mázsa termést remélnek. A rozs mennyiségé 112.386 mázsával csökkent, ,az uj becslés szerint az ország termése 5 millió 407.444 mázsa. A jelentés szerint 4 millió 278.374 mázsa árpa és 1 millió 506.066 mázsa zab terem az idén. A két héttel ezelőtti jelentéssel szemben az árpatermés 109.500 mázsával, a zabtermés pedig 55.500 mázsával csökkent. Együttvéve a négy gabonaféle terméscsökkenése két hét óta 424.290 métermájzsa 13 millió 343.355 mázsa tengerire, 14 millió mázsa burgonyára és 8 millió 200.000 mázsa cukorrépára számítanak. A nagy szárazság sokat ártott a takarmányféléknek és a'kerti ve te menyeknek. A gyümölcs termés közepes, a szőlőket az utóbbi esők némileg felüdi tették. Tilos a pengő kivitele Szigora korlátozások a magyar pénz érdekében A kormány rendeletet adott ki a ; külfölddel való fizetési forgalom ellenőrzése és szabályozása tárgyában. A rendelet szerint a külföldi fizetési forgalomhoz mától kezdve a Nemzeti Bank engedélye szükséges. Értékpapírokat, háromszáz pengőt meghaladó értékű árut, vagy egyéb i vagyontárgyat csak biztosíték ellenében szabad kivinni. Az utazási és határszéli forgalomban 300 P. engedély nélkül is kivihető. A hivatalos jelentés szerint a rendelet azért volt szükséges, hogy gátat lehessen vetni a pengővel való üzérkedésnek. Befejeződtek Halason az adókivetések Állami egyenes adóban összesen 498 ezer 694 pengőt irtak elő A városi adóhivatalnál az adóelőirá- ; sok befejeződtek. Értesülésünk szerint j földadóban előírtak: 89.976.22 pengőt,ház I adóban 155.902.24 pengőt, jövedelemadóban 106.410.— pengőt, birságban 63.50 pengőt, vagyonadóban 41.556.40 pengőt, birságban 58.40 pengőt, társulati adó- ; ban 23.968.84 pengőt, birságban 1.86 pen- ) gőt, tantiem adóban 4.723.68 pengőt, : rokkantellátási adóban 19.468.74 pengőt, községi betegápolási pótadóban 56.564.87 pengőt, állami egyenesadóban tehát - összesen 498.694.75 pengőt. A várost illető általános kereseü adó • 85.709— pengő, birság 529.20 pengő, j felemelt kereseti adó 17.141.80 pengő, j 14 százalékos útadó 54.710.24 pengő, ‘ 94 százalékos városi pótadó 267.372.93 j pengő, 6 százalékos mezőőri dij 5.398.57 j pengő, 4 százalékos kereskedelmi és 1 iparkamarai illeték 3.492.80 pengő, 2 és j fél százalékos mezőőri dij 2.698.05 pen- j gő, a bogárzói vizlecsapotó társulat viz- osztályozási dija 1.408.40 pengő, köz- | munka 71.437.60 pengő, melyből a vá- | rost illeti 20o/o, azaz 14.287.52 pengő, á többi a vármegyét illeti. Folyó évi összes adóelőíráshoz jön még a múlt évekről áthozott hátralék: 468.415.34 pengő. Az adóivek kikézbesítése f. hó 15-ika előtt megtörténik, melyből az összes adótartozásáról mindenki értesülni fog. Mindennemű adófizetés csak az adóívvel történik. Mint miüt számunkban is megírtuk már, a f. évi harmadik negyedévi adótartozás is esedékessé vált s f. hó 17-ig, tekintettel a 15-iki ünnepre, kamatmentesen fizethető. Augusztus 15-ike után a pénzügyigazgatóság rendelkezése folytán a végrehajtások megindulnak, melynek során az összes hátralékosoknál utca, házszám szerinti sorrendben a zálogolások megtörténnek. A f. évi földadóból a kisebb birtokosok földadóját, (akiknek évi földadója 11.60 pengőt meg nem halad) a kincstár megtérítette. Ezen a címen lefizettek a városi közpénztárba a kincstár részérői 13.342.62 pengőt. A földadó után járó egyéb járulékos adókat azonban fizetni kell. Elkészült a Szent István-hét programija A főváros arra hivatott tényezői lázas gyorsasággal készítik már elő a Szent István-napok ünnepi programját. A rendezőbizottság az idén is megtette a szükséges lépéseket, hogy a vidéki és külföldi érdeklődő közönség minél több kedvezményt élvezhessen, ha Budapestre jön. A MÁV igazgatósága a Szent István ünnepek alatt lehetővé teszi a féláron 1 való Budapestre utazást. Hasonló ked- j vezményt ad a Szent István-nap utasai- j nak minden MÁV kezelésben lévő vasút, j továbbá a Duna—Száva—Adria Vasút- ) társaság és a Budapesti Helyiérdekű j Vasutak. Azonos feltételek me’lett lehet j igénybevenni a dunai hajókat is, ahol a fél áru utazást szintén engedélyezték. A főváros idegenforgalmi hivatala már teljesen megszervezte a várható vendégek elszállásolását. A Szent István-napok programjában a legkiemelkedőbb esemény természetesen a 20-án tartandó Szent Jobb-körmenet és az az nap este tartandó Gellérthegyi tüzijték lesz. Rendeznek ezenkívül népies színházi előadásokat, zene és táncszámokat, valamint sporteseményeket is. Augusztus 20-án reggeltől délig vonul végig a Várban az évszázados hagyományoktól megszentelt vallásos és nemzeti körmenet. A körmenetet az idén személyesen fogja vezetni Sarédi Juszti- nián esztergomi érsek, bíboros-herceg - prímás, A koronázó főtemplomban Ver- denics Endre győri kanonok mond szent- beszédet. Augusztus 20-án este látványos és kápráztató esemény lesz a tűzijáték, — amelynek szinhelye az idén is a Gellérthegy. Hirdessen a Helyi Értesítőben!