Kiskunhalas Helyi Értesítője, 1931 (31. évfolyam, 1-104. szám)
1931-03-18 / 22. szám
március 18 Kfrktmhalas Helyi Értesitő)e 3 o!daA ORSZÁG-Vllífi Mussolini fogadja március 22-én a nemzetközi agrárkonferenciára Rómába érkező Károlyi Gyula gróf külügyminisztert. — Május folyamán Budapesten tanácskozik a népszövetségi ligák nemzetközi uniója. — A vidéki kereskedelem kéri a megyei városok postamesterségeinek kincstári hivatallá való átszervezését. — Pestmegye egyes községeiben sertéspestis pusztít. — Budapesten 15 ezer kisparos van munka nélkül. — Ez év két első hónapjában 1,253.000 pengővel emelkedtek a főváros adóbevételei, de 741.500 pengővel csökkent Budapesten az állam adóbevétele. — Székesfehérvár városa felmond álláshalmozó tisztviselőinek. — 30 millió pengő jut a gyufapénzekbő1- a földtehermentesitő parcellázásokra. — Sajószentpéteren egy 17 esztendős fiú a robogó vonattal lefejeztette magát. — 150 tisztviselőnek felmondtak a Ganz-gyárban. — Esztergom megye kisgyülése felir a kormányhoz az álláshalmozók ellen, — Elitéltek egy budapesti rendőrt, ki felébb valójára kardot rántott és revolvert fogott. — Szövetkezetei akarnak alapítani a kényszer- egyességek leszámítolására. —. Az angol munkáskormány London közlekedésében minden magánüzemet megszüntet. — Nemzetközi lakásügyi és városépítő kongresszus lesz Berlinben június 1—5. napjain. — Románia 11 millió dollár svéd kölcsönt kap útépítésre. — Négyszáz állomás közel ezer adataiból csinálja meg napi jelentését az országos Meteorológiai Intézet. — Alfonz spanyol király Londonba utazott. -— Budapest is résztvesz a berlini lakásügyi kongresszuson és kiállításon. — Az Eiffel-toronyról ugrott le szombaton egy öngyilkos párisi fiatalember. — Nikotin- mérgezésben meghalt Berlinben egy 10 éves kisfiú. — Agyonlőtte magát Kecskeméten Zaborán Gyula 23 éves karpa- szományos tüzér. — öngyilkosságot követett el Londonban Romanoff Sándor Mihály orosz nagyherceg. — Meghalt a vonaton Robert Miile ir püspök, Londonból hazafelé menet. — Londonban az egyetemen tanszéket állítottak fel a katonai tudományok számára. — Sikkasztást követett el madridi jelentés szerint a sevillai kiállítás kormánybiztosa. — Többszázezer pengő adósság hátrahagyása után megszökött Győrből Kirchner Dezső tekintélyes kereskedő. — A kokszkályhából kiáradó széngáz az elmúlt éjszaka megölte Laczk József budapesti Beszkárt éjjeli őrt. — Autós banditák teljesen kifosztottak egy ékszerüzletet az amerikai milliárdosok fürdőhelyén, Miamiban. — A vatikáni rádió- állomás második nagyobb leadása hús- vétkor lesz. A pápa husvét alkalmából újabb szózatot intéz a világhoz. A leadás előreláthatóan nagyszombaton este lesz. — Búd János kereskedelemügyi miniszter vasárnap hazaérkezett Rómából. — A miniszterelnök kívánságára elmaradnak Bethlen 10 éves jubileumára tervezett ünnepségek. — A diósgyőri vasgyár szénbányájában tárnaom- lés volt, két munkás szörnyethalt. — Nem szélesítik ki a Margit-hidat. — A magyar kormány ismételten felajánlotta Csehországnak, hogy nemzetközi bizottsággal vizsgáltassák meg a csehországi és a magyarországi kisebbségek helyzetét. A csehek e nemzetközi vizsgálat terveit évek óta elutasítják. ■ Fájdalmak ellen £ Aspirin - tablettáit. j Gyógyszertárakban kaphatók. , J Nagy Andort, az állampénztár főnökét Pesterzsébetre helyezték át — utódja Szántó Emánuel A halasi állampénztárnál a közeljövőben érdekes személyi változások várhatók. Ezek a változások a vezetésben hoznak külömbséget, amennyiben Nagy Andor dr.-t a kir. adóhivatal eddigi vezetőjét saját kérelmére a pesterzsébeti kir. ahóhivatalboz helyezték át ugyancsak vezetői minőségben. Értesülésünk szerint Nagy Andor áthelyezésével egyidejűleg már döntöttek utódjáról is és a halasi kir. adóhivatal vezetőjévé Szántó Emánuel tanácsost nevezik ki, aki eddig is itt Halason működött már. Ezek a változások a közeli napokban kerülnek nyilvánosságra. Szerelmi bánatában agyonlőtte magát egy göböljárási legény Megdöbbentő tragédia játszódott le vasárnap délután az egyik göböljá- rási tanyán, ahol Kárász Lajos 25 éves legény főbelőtte magát és meghalt. Az öngyilkosságról azonnal értesítették a csendőrséget, amely megindította a vizsgálatot és intézkedés történt arra is, hogy az öngyilkost beszállítsák a hullaházba, ahol megvizsgálták és kétségtelenül megállapítást nyert, hogy semmi külerőszak nincs rajta, tehát önkezével vetett véget életének. A legény hozzátartozói előadták, hogy a fiú nagyon szorgalmas, dolgos volt, soha nem panaszkodott, csak az utóbbi hetekben vettek észre rajta levertséget. Később megtudták, hogy szerelmi bánata van, de nem tulajdonítottak ennek különösebb fontosságot, arra meg egyáltalán nem gondoltak, hogy emiatt megválik az élettől. 1700 millió pengő terheli a magyar földet A földtehermentesitéssel kapcsolatosan benyújtott törvényjavaslat tárgyalásával aktuálissá vált annak a megállapítása, hogy a magyar földbirtokvagyon hosszú és rövidlejáratu kölcsönökkel minő mértékben van megterhelve. Erre a kérdésre részben választ ad a Pénzintézeti Központ legújabb Havi Értesítője, amely szerint a vidéki intézetek és a fővárosi intézetek vidéki fiókjai által kihelyezett tőkék 1930. évi november 30-án 1342 miliő pengőt tettek ki, amelyből 771 millió, az összes kihelyezéseknek 57.5 százaléka, a mezőgazdaságnak jutott. Ezt az összeget természetesen többnyire betáblázás ellenében, de rövidlejáratu kölcsön formájában vették igénybe az ország mezőgazdái. Ezen összegen felül a földbirtokra 1930. évi december 3-án összesen I 506 millió pengő hosszúlejáratú jelzálogkölcsön volt betáblázva, amelynek fedezeteként összesen 2.1 mil- í lió katasztrális hold termőföldet kötöttek le az érdekelt gazdák. Minthogy a legújabb megállapítás szerint a magyar földbirtokvagyont összesen 1700 milió pengő hosszítás • rövidlejáratu kölcsön terheli.^ könnyen kiszámítható, hogy a fővárosi intézetek körülbelül 424 millió pengő röidlejáratu kölcsönt adtak I közvetlenül a magyar mezőgazdaságnak. 168 pengőért Halasról is lehet telefonon beszélni a nagy óceánjáró gőzösökkel A posta-vezérigazgatóság közli, hogy március 15-én egyrészről az a gőzhajók közti szakaszon pedig rádiótávbeszélő utján nyer lebonyolítást. összes magyar távbeszélő-közpon- ) tok, másrészről a Majestic, Olympic, ! Homeric, Leviathan és Belgenland óceángőzösök közt a távbeszélö-for- j galom megnyitk. A távbeszélő-forgalom a Budapest — London közti útszakaszon a rendes ká- teltávbeszé'ő összeköttetésen, London és A háromperces beszélgetés dija 168 pengő, minden további percre 56 pengő jár. Ilyenformán az óceánjárókkal Halasról is lehet telefonösszeköttetést kapni, csak hát kissé drága mulatság. A 168 pengőhöz hozzászámítandó a 2 pengő 20 filléres budapesti beszélgetés dija. , Működése alatt nyolc nagyobb földrengést észlelt a kecskeméti szeizmográf A fizikusok azt mondják, hogy a földkerekségen évente átlag 10.000 földrengés van, legtöbbjét azonban csak a műszerek érzik. Még mindig forrong a föld belső része s ezt a kéreg is megérzi. Milliárdos károkat tehet a tehetetlenül álló emberiség javaiban. A rengeteg katasztrófa azonban a védekezés újabb lehetőségeire mutatott utat. A legutóbbi olasz földrengés óta, ott már | olyan építkezési módot vezettek be, hogy az épületek csaknem teljesen ellenállhatnak a földrengésnek. Kecskeméten az első épület, amelyet a földrengési lehetőségre számítással építenek, a most épülő piarista gimnáziumi. A muzeum egyik pincéjének előhelyi- ségében vagyunk. Vastag függöny, majd ajtó következik. Gyenge halálosan-pon- tos ketyegés. Előttünk a műszer, Másfél méter magas.-Dr. Farkas szakszerű ma-; gyarázatot kezd: ,t, — A szeizmográf legfontosabb része* egy súlyos inga, amely ennél a készüléknél kb. egy méter magasan ; függ: Ha a készüléket külső lökés éri, akkor az inga lengésbe jön. Lengése közben' összeköttetésben áll egy irószerkezétteí,- amelyen három finom fémtü van és ezek az alatta levő hengerre helyezett kormo-. zott lapra érnek. Ha nyugodt a föld-,; egyenes csikót húznak, földrengés ése-' tén pedig cikkcakkos vonalat. Ezután »földrengést« csináltunk. A lábdobogásra meglendült az inga és a' tűk kitértek. Ezek azonban százszázaié-' kig megkülönböztethetők az igazi földrengéstől. A földrengésnél vannak elő- lökések s sajátságos rezgési alakkal bírnak. A készülékkel kapcsolatos egy óramű, a melynek működése mellett minden percben fölemslődnek a tűk és igy tudják kiszámítani a percenkint megsza-' kitott csikdarabokból, hogy a nap melyik részében rezgett a föld. Minden hé-' ten föltelefonálnak a pesti Obszervatóri-' umhoz és az ottani műszer órájához igazítják a kecskemétiét. Két készülék van ugyanis az egész országban. A helyiség levegője feltűnően száraz,1 a nedvességet klórkalciummal vonják ki belőle, amelyet kis csebrekben tartanak és magába vonja az anyag a páratartalmát. A tiszta levegőben nem rozsdásodik a műszer, amely közel két éves működése alatt nyolc nagyobb földrengést észlelt. A kormozott szallagot naponta, cserélik. Rengeteg nagy halom csíkozott kormozott papiros van együtt. — Az uj intézetben tökéletes helyet kap a szeizmográf. Az épület falaitól különállva egy cement tömbön lesz eL helyezve, amelynek az alja egész a szilárd talajig fog nyúlni és igy majd a legközvetlenül észlel. Hogy a húsvéti szükségletét minden háziasszony legolcsóbban a Köztisztviselőknél szerezheti be, erről meggyőződhet alanti árainkról: 1 táb. 200 gr. csokoládé .......................50 fillér 1 drb. 6 darabos ementáli .... 74 „ 1 kgr. Lencse.........................................32 „ 1 „ sertés zsír...............................1.60 P 1 darab 550 gr. szardínia .... 96 fillér 1 kg. aszalt szilva . .............................98 „ N agy húsvéti vásár. Tűzifa szén és koksz házhoz szállítva kapható — Udvarias és figyelmes kiszolgálás — Horváth püspököt nagypréposttá nevelték ki. Dr. Horváth Győző kalocsai segédpüspököt nagypréposttá nevezték ki. A püspök kinevezése vasárnap érkezett meg. Az installációs ünnepet szerdán Kalocsán a káptalan miséje után tartják { s azon a város és a vármegye vezetősége is részt vesz. — Dr. Bánóczky Dezső orvos rende- ! lését Szabadkai-ut 10. sz. alatt, Horváth ! István házában megkezdte.