Kiskunhalas Helyi Értesítője, 1930 (30. évfolyam, 1-104. szám)
1930-08-02 / 62. szám
augusztus 2 Kiskunhalas Helyi Értesítőié 3 oldal ORSZÁG—VILÁG Az egységespárt első nyári értekezletét augusztus 11-én tartja Ba- latonföldváron. — Nagyarányú kommunista összeesküvést lepleztek le Romániában. — Az uj koronaügyész, Dabasi Halász Lajos, ma tette le az ünnepélyes hivatalos esküt. — A vonat elé ugrott Hódmezővásárhelyen Dózsa Kálmán pályamunkás, a kinek testét kettészelte a vonat. — Hamis egypengőst találtak Vámos- mikolán — A Dunába ugrott a Lanciádról Schiller Imre 19 éves esztergályos, de kimentették. — Elkobozták Prágában a Prágai Magyar Hírlapot és pozsonyi keresztényszo- ciálista Magyar Néplapot. — Reklámléghajó jelenik meg naponként London felett. A léghajó egészen alacsonyan repül és oldalain reklámok olvashatók. — Négy jugoszláv miniszter érkezett Sinajába a jugoszláv—román gazdasági konferencián. — A tolnai erdőkről, amelyek a kalocsai érsekséghez tartoznak, az a hir jelent meg, hogy a szarvasmarhaállomány veszélyezteti a vidéket. Mint most kiderült, ezt a híradás téves. — Nemzetközi szélhámost tartóztattak le Pozsonyban Horváth Menyhért személyében, aki legutóbb több politikai afférba keveredett. — Nyolcszáz méter mélységből gáz és melegvíz tört fel egy karcagi fúrásnál. — Paratifusz járvány lépett fel a Ruhr mentén. — Felgyújtotta magát férje munkanélkülisége feletti elkeseredésében Varga Józsefné szegedrókusi lakos. — B-listára helyezték augusztus elsejével Bukarestben az összes napi- dijas tisztviselőket. — Budapesten a képviselőválasztók száma 329.358.— A Társadalombiztosító Intézet központjából 60 tisztviselőt vidékre helyeztek. — Az állami méntelep ta- karmányszállitása miatt fegyelmi vizsgálat és bűnvádi nyomozás indult a földművelésügyi minisztérium több tisztviselője ellen. — Az ország tanfelügyelői és tankerületi főigazgatói kérik a papirárak leszállítását. — A minisztertanács pénteken foglalkozott a boletfca körül tapasztalt visszaélésekkel. Nyilttér (F rovat alatt közlőitekéit nem vállal felelősséget a szerkesztőség) Tudatom a közönséggel, hogy férjemnek Brecska József zsanai lakosnak senki hitelt vagy kölcsönt ne adjon, mert érte felelősséget nem vállalok. Brecska Józsefné Bor JuliánnáIngyen előnyomjuk fehérneműjét, ha nálunk vásáról ! 2 pengő vásárlásnál 1 inget vagy 1 nadrágot, ő pengő vásárlásnál 2 inget vagy 2 nadrágot, 4 pengő vásárlásnál 1 párnát, falvédőt vagy miliőt, scherné Weis * Sarolta kézimunka és divatáru üzlete zsidó* templommal szemben Hirdessen a Helyi ErtesitMien A paliesl fürdő egyik nyíri vendéglőjének terraszín tarttfztatta le a szabadkai rendőrség a fajszl arzén- méregkeverönők egyikét A gyilkos asszonyt a napokban adják át a kelebiai határőrségnek és onnan a kalocsai ügyészségnek Szabadkai tudósítónk Menti. Megírtuk már többizben, hogy a tiszazugi arzénes asszonyokhoz hasonló módon Kalocsa környékén is felbukkantak a méregkeverő asszonyok, a kik ugyanolyan módon gyilkolják le férjüket, és apjukat, mint a tiszazugi méregkeverők. A méregkeverést azonban ugylát- szik már évekkel ezelőtt is használták ezek az asszonyok, mert a kalocsai ügyészség egy 1916-ban végrehajtott ilyen gyilkosságot fedezett fel. A gyilkos nő Takács Istvánná fajszi asszony, aki azóta a gyilkosság utján szerzett pénzen Szabadkán él és ott ugylátszik jól érezte magát, mert a szabadkai rendőrség Paiies fürdő egyik nyári vendéglőjében tartóztatta le. Az esetről tudósítónk a következőket irja. Diplomáciai utón megkeresés érkezett a szabadkai törvényszékhez, amelytől a kalocsai ügyészség Takács Istvánná, sz. Váradi Franciska 50 éves palicsi asszony letartóztatását és Magyarországnak való kiadatását kérte. A kalocsai ügyészség megkeresése szerint Takács Istvánná Fájsz községből származik és 1923-ig ott lakott. 1916-ban rejtélyes körülmények között meghalt az asszony nevelőapja, Kupusz Péter, akinek halála okát nem tudták pontosan megállapitani. Kupusz Péter egyedüli örököse fogadott leánya, Váradi Franciska volt aki nevelőapja halála után tekintélyes vagyont örökölt. Ezután Váradi Franciska feleségül ment Bajzik Ambrus fajszi gazdálkodóhoz, a házastársak között azonban napirenden volt a veszekedés. 1920-ban azután Bajzik Ambrus betegeskedni kezdett és állapota egyre rosszabbodott és a következő év nyarán borzalmas szenvedések közben meghalt az asszony férje is. A halál okát ebben az esetben sem tudták megállapitani. Hosszú évekkel a rejtélyes halálesetek után a fajszi csendőrségnek tudomására jutott, hogy a községben már régen arról suttognak, hogy Váradi Franciska nevelőapja és férje nem természetes halállal haltak meg. A csendőrség megindította a nyomozást, amelynek során kihall- ták Kupusz Péter szomszédait, a család ismerőseit, majd a nyomozás alapján exhumálták a tizennégy évvel ezelőtt meghalt Kupusz Péter és a kilenc évvel ezelőtt elhunyt BajzL Ambrus holttestét. A csontokban, va'amint a holttestek maradványaiban nagymennyiségű arzént találtak, ami kétségtelenné-tette, hogy a szerencsétlen emberek halálát arzén- mérgezés okozta. A kalocsai ügyészséget már értesítette a szabadkai rendőrség, hogy a kettős mérgezéssel vádolt asszonyt letartóztatták, és rövidesen átadják a határon a magyar csendőröknek. Az asszony auguszíus első felében már a kalocsai ügyészség fogházába kerül át. •Ssi-JcssHi 3 ezer 304 gyereket írattak eddig be a halasi iskolákba. 2 ezer 227 tanköteles nincsen még beíratva. — a ref. polgári leányiskola és reálgimnáziumban még nem voltak beiratások. A tanévek végén előre megállapított időben meg szoktak kezdődni valamennyi iskolában a beiratások. Munkatársunk érdeklődött illetékes helyen, hogy az idén az uj tanév előtt a különböző iskolákba hány növendéket írtak be. Megtudtuk, hogy az iskolákba összesen 3 ezer 304 gyereket írattak be, mig 2 ezer 227 növendéket, akik tankötelesek, még nem írattak be. Alább közöljük a különböző iskolákba beíratott növendékek számát iskolák szerint, amely statisztikából hiányzik a ref. polgári leányiskola és a reálgimnázium, ahol még nem vol- | tak beiratások. A behatásokról szóló kimutatás a következő: Központi áll. el. népiskolába 364 gyermeket, Alsóvárosi iskolába 146, Felsővárosi iskolába 212, Alsószállási iskolába 90, Balota I. sz. iskolába 91, Balota II. sz. iskolába 141, Bo- doglár I. sz. iskolába 102, Bodoglár II. sz. iskolába 21, Bogárzói iskolába 99, Eresztői iskolába 92, Fehértói iskolába 116, Felsőkisteleki iskolába 55, Felsőszállási iskolába 95, Füzesi iskolába 116, Göböljárás 1. sz. iskolába 114, Göböljárás II. sz. iskolába 61, Kőkuti iskolába 37, Pirtó I. sz. iskolába 129, Pirtó II. sz. iskolába 88, Pirtó III. sz. iskolába 51, | Rekettyéi iskolába 90, Sóstói iskolába eső*, szennyvíz- és tyágyalé levezeté« sere, szellőztetésre, csatornázásra stb. nem rozsdásodik, könnyű, vizet nem ereszti át, olcsó. ETERNITMÜVEK HATSCHEK LAJOS BUDAPEST, ANDRÁSSY-UT 33. Elárusító helyi Schwarcz Mihály Kiskunhalas 38, Tajói iskolába 85, Zsanai I. sz. i iskolába 101, Zsanai II. sz. iskolába 1 82, Állami kisegitő iskolába 15, Róm. kát. el. iskolába 140, Izr. elemi iskolába 53, önálló gazd. iskolába 37, Áll. polg. fiú iskolába 57, Róm. kát. poig. leány iskolába 24, Iparos fiú iskolába 167, Iparos leány iskolába 35, Prónayfalvai iskolába 10, Kis- kunmajsai iskolába 17, Pusztamérge- si iskoiába 23 gyermek. Értesítők ii. Beszámoló a polgári fiúiskola elmúlt tanévéről A halasi áll. polgári fiúiskola 1929 —1930. tanévéről szóló iskolai értesítő most jelent meg, amelyben Kárpáti Elemér igazgató beszámol a iskola elmúlt tanévéről. Az értesítő előadja, hogy az iskolát négy évvel ezelőtt alapították meg. Elmondja a beszámoló, hogy sok nehézséggel kell az iskolának megküzdenie, többek közt azért is, mert csak szükséghelyiségben tanítanak, igy a III. és IV. osztály az á,- lami elemi iskola központi épületében, az 1. és II. osztály pedig B volt rendőrőrszobák helyiségében helyezkedett el. A beiratások julius 1—3-ig történtek, mig a pótbeiratások szept 1-től 3-ig. Helybeli tanuló volt 124, vidéki 22. Az értesítő előadja, hogy az iskola mindenkor nagy súlyt helyezett arra, hogy a növendékek vallásosan és hazafias szellemben neveltessenek. Az egészségi állapot annak ellenére, hogy egészségtelen helyen voltak az I. és II. osztály növendékei, nem volt kifogásolható. Az iskola növendékei kirándultak az iskolai év folyamán Petőfi szülőházához. A tanulók szorgalma és magaviseleté ellen kifogás nem volt. Az önképzőkör igen szép eredményeket ért el Magánvizsgókat két ízben tartott az iskola decemberben és júniusban. Az éwégi vizsgálatok junius 16-án kezdődtek és junius 29-én fejeződtek be. Az 1930—1931. Jövő tanévre a következő tudnivalókat közli az értesítő. j | A polgári fiúiskola I. osztályába felvehető az, aki az elemi iskola IV. osztályát sikeresen elvégezte. Rendes tanulók behatási dija valláskülönbség nélkül egész évre összesen 40 pengő. A javító-, felvételi- és pótvizsgákat, valamint különbözeti vizsgákat augusztus 30-án tartják meg. Ilyen irányú kérvényeket augusztus elsejéig kell benyújtani. A jövő tanév tanítási kezdete szeptember 5-én lesz. sa8figaari«i Baasegaa mb«mbb—— Gyalog többet sose mák, megjött a csoda Wondergáp I Kapható: 20 pengős részletre Langermann Sándor vaskereskedőnél. (Murgáccsal szemben)