Kiskunhalas Helyi Értesítője, 1930 (30. évfolyam, 1-104. szám)
1930-07-12 / 56. szám
4 oldal KhtamhalM Hdyt jMj» julius 12 HÍREK lllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllll — Előfizetések szives megújítására kérjük tisztelt olvasóinkat. — Jön a iiz és húsz pengős arany pénz. A kormány azzal a gondolattal foglalkozik, hogy 10 és 20 pengős arany pénzt veret. Az erre vonatkozó törvényjavaslatot valószínűleg az ősszel terjeszti a Ház elé Wekerle Sándor pénzügyminiszter. Az őt pengős papírpénz bevonása miatt több politikus interveniált a pénzügyminiszternél, hogy ne vonják be a papír ötpengőst, mert az uj ércpénzek súlyúk és nagyságuk miatt kényelmetlenek. A miniszter azonban nem tekinthet el a papírpénz bevonásától, mert a papír ötpengőst csak ideiglenes haszná'atra nyomták, a míg az ércpénz elkészül. A papír ötpengős két hónap alatt végleg kikerül a forgalomból. — Gabouatüz KisszáJáson. Szombaton délután 1 óra körül két talpon álló búzatábla gyulladt ki a kisszállási uradalomban. Bár sikerült a munkásoknak árokvetéssel a tüzet megállítani, a kár igy is kb. 2000—2500 pengőre rúg. A vetés tűzkár ellen biztosítva volt. — A csépiési munkák biztosítása. A hatóság közli: »Az aratás befejeztével és a cséplés megkezdésével felhívja a hatóság a mezőgazdasági munka végzésével foglalkozó lakosságot, hogy évi gabonaszükségletét saját és családja megélhetésének biztosítása érdekében mindenki, esetleg részmunka vállalásával szerezze be annál is inkább, mert a város munkaképes munkaképtelen, de munkaképes hozzátartozókkal bíró egyéneket közsegélyben nem részesíthet. Felhívja a hatóság a cséplőgép tulajdonosokat, hogy munkásaiktól a törvény szerinti munkás- igazolványt kívánják meg, a munkásokat pedig a legszigorúbban figyelmeztessék arra, hogy a vállalt munkát a kitűzött időben pontosan kezdjék meg, mert a vonakodók késedelem nélkül karhatalom alkalmazása nélkül lesznek munkahelyükről előállítva és azonfelül kihágásért is szigorúan büntettetnek. — Országos vásár lesz Kepeien július 14-én. —■ Két autó egymásnak ment csütörtök délelőtt a Kossá h utcában. Majdnem végzetes autóösszeütközés történt csütörtökön Halason. Délelőtt 9 óra tájban a Harmath-u. és a Kossuth-u. sarkán Nagy Czirok Imre bérautójába szaladt bele Hodossy Géza autója. Az autót Undi Kálmán sofför vezette s az összeütközés úgy következett be, hogy Hodossy autójának féke nem teljesen jól működött. Az összeütközés mindkét autóban elég jelentékeny kárt okozott, az autón ülőknek azonban semmi baja nem történt. — A reálgimnázium igazgatósága figyelmezteti a diákokat lakásra, vagy ellátásra felfogadni szándékozó Ajlybe.i lakosokat, hogy ezen kívánságukat jelentsék be, mert az igazgatóság engedélye nélkül senki tanulót házéhoz be nm fogadhat. i , — A kiskunhalasi Sakkör háziver senye most fejeződött be. Kötelező megnyitás volt az összes játszmákban az elhárított vezércsel. 11 résztvevő közül első lett 9 ponttal Dér Gyula, a Kör egyik legfejlődőképe- sebb játékosa. Az anyag teljes áttekintése, bátor támadójáték, szép kombinációk és finom játszmavezetés jellemzik. Második dr. Grósz Dénes 8 és fél, harmadik-negyedik Grosz László és Pusztai József 6 és fél, 6 és fél ponttal. A verseny befejezése után Tóth László, a Magyar Sakkvilág városunkban tartózkodó főszerkesztője a Kör több tagjával könnyű játszmákat váltott. — Hibaigazítás- Beszámoltunk legutóbbi számunkban a Ref. Nőszövet, ség műkedvelői előadásáról és arról1, hogy az előadásnak egyik szép része volt, a halasi leányok által előadott magyar tánc. A táncban résztvevők nevei közül kimaradt tévedésből Gyenizse Julka és Füle Bella neve, amit most igazítunk helyre. — Elégett egy teherautó- A napokban könnyen végzetessé váható szerencsétlenség történt Foktő község közelében. Heisler Mór kalocsai lakos teherautója fát szállított Du- naszentbenedekről Kalocsára. Az Úszód—foktői utón az autó motorjából lángok csaptak ki, melyek előbb a benzint, majd az egész kocsi a rakományával együtt teljesen leégett. A kocsin ülőknek sikerült még idejekorán elmenekülni. — Kállay O. F. bíró újabb közlése a házhelyhez hivatottakhoz. — Kállay György, az 0. F. B. kiküldött bírója a következőket közli: »Kiskunhalas megyei város házhelyrendezési ügyében felhívom mindazokat, akik a juttatott hóz- he'yeiket átruházták, valamint azokat is, akik az átruházást kérelmezték és pedig: Hegyi Pál, özv. Pozsár Sándor- né, Csibra Antal, Ambrus Istvánná sz. Borbás Mária, Tarján Pompejusz, ifj. Kovács József, Németh G. Imre, Kátai Mihály, Paczolai István, Fodor József, Fehér Balázs, Takács József, özv. Dózsa Vendelné szül. Váczi Mária, Szundi Péter, Laczkó Lajos, Krammer Kálmán, Hathózi Károly, ifj. Tóth Ferenc, Baranyi Sándor és Bah János, — továbbá azokat, akik a juttatott házhelyeik fele részét feleségeikre óhajtják átruházni és pedig Szálai János, Weinhart János, Nagy . [Kálmán, Tihy Gusztáv, Beszteri Lajos és Tóth Ferenc kiskun- halasi lakosokat, hogy kérelmeiknek előttem szóval leendő előterjesztése céljából az ezúttal julius 16. napjának d. e. 10 órájára a közgyűlési terembe kitűzött határnapon annál is irtkább jelenjenek meg, mert meg nem jelenésük esetén átruházási kéremeiket figyelembe nem veszem. A juttatott házzhejyek- nek a juttatottak nevére leendő telekkönyvi bekebelezése ugyanis már elrendeltetvén, az átruházás meg nem jeenés esetén csupán szabályszerű (egy eredeti és két másolat példány) átruházási szerződés alapján történhetik s az tudomásul vétel végett az Országos Földbirtokrendező Bírósághoz lesz felterjesztendő.« — Schönheim László müaszta'os mestert a budapesti Kereskedelmi és Iparkamara ösztöndíjjal tüntette Itt j Féltékenysége miatt felakasztotta magát egy 71 éves ember Különös öngyilkosság történt Kecskeméten. Szobájában kötélre felakasztva találták Bálái János 71 éves napszámost, aki már régóta mint magános özvegy ember élt és Fazekas Magdolna 32 éves, elvált asz- szony viselte gondját. Majdnem állandó volt köztük a veszekedés. Tegnap ismét összevesztek. A fiatal asszonyhoz ugyanis eljött Szent- miklóssy Péter 68 éves ember, aki egész délelőtt Ott tartózkodott nála. Bort is hozatott és együtt ittak az asszonnyal. Emiatt az ebéd is később készült el, mint máskor szokott, ami még növelte az öreg ember haragját. Estefelé az asszony másfél óráig távol volt hazulról. Midőn hazajött, azzal a hírrel fogadták már, hogy Bálái felakasztotta magát. Fazekas Magdolnának az egyik kis gyereke fedezte fel a szobában kötélen függő öreg embert. Midőn többen bementek a szobába és levágták a kötélről, már nem volt élet benne. A kabátja belső zsebében egy hatalmas disznóö’.ő kést találtak, amivel — Fazekas Magdo'na előadása szerint — őt fenyegge, hogy megöli. — Hogy szanáltak egy rosszul spekuláló majsai pénzintézetei? Kiskunmaj- sáról írják: A 41 év óta működő Kiskun- majsai Takarékpénztár junius 24-én tartotta meg az 1929. üzletévre vonatkozó évi rendes közgyűlését. Az intézetet ért veszteség fedezéséről a közgyűlés oly módon gondoskodott, hogy a 10 pengő névértékű részvényeket 2 pengő néw értékű részvényekké bélyegezte le s lazután a 2 pengő névértékű részvényeket 5:1 arányban 10 pengő névértékű részvényekké vonta össze. Hogy az ily módon szanált intézet fejlődése biztosíttassák s hogy a részvényesek az elszenvedett veszteséget az intézet fejlődése folyamán némikép visszaszerezhessék,— igazgatóság javaslatára közgyűlés elhatározta az alaptőke felemelését és 2750 drb. 10 pengő névértékű uj részvényt bocsát ki, melyet a régi részvényeseknek ajánl fel átvételre. — Epekő-, vesekő- és hályagkőbe- tegek, valamint azok, akik hugysa- vas sók tulszaporodásában és kösz- vényben szenvednek, a természetes »Ferenc József« keserüviz használata mellett állapotuk enyhülését érhetik el. Az orvosi gyakorlat számos kiváló férfia hosszú megfigyelés alapján megállapította hogy a Ferenc József viz biztos és rendkívül kellemesen ható hashajtó s ezért sérvbajosoknál és prostatabetegsé- geknél is ajánlják. A Ferenc József keserüviz gyógyszertárakban, drogériákban és füszerüzletekben kapható. — Dr. Schön Jenő Kossuth u. 3. sz. (Hoffmeister-ház) alatt levő ügyvédi irodáját Piactéren, Weisz Ignác emeletes házának földszinti udvari helyiségeibe helyezte át. — GUMMITALPU CIPŐK: Dorco, Marathon és Wimpasing (körül gumis). A legolcsóbb árak! VAN BÄ' LAZS divatáruháza városház épület. — Számos női bajnál a természa tes Ferenc József keserüviz használata végtelen nagy megkönnyebbüf lést szerez. Takarékossági bizottság alakult Kiskunfélegyházán Kiskunfélegyháza egyre súlyosabb háztartási helyzetével kapcsolatosan dr. Kiss István orsz. gy. képviselő kezdeményezésére takarékossági bizottság van Kiskunfé’egyházán alakulóban. E cél elérésére már több tárgyalást és értekezletet tartottak, sőt a városi képvise’őíestület is magáévá tette Kiss Istvánnak e tárgyban elterjesztett indítványát. A takarékossági bizottság elnöke a polgármester lesz, tagjait pedig a képviselők közül választják. A bizottság legfőbb feladata az lesz, hogy a költségvetés alapos átvizsgálása után revízió alá vegye a nehéz he'yzetben lévő város d#ogi és egyéb kiadásait A takarékossági bizottság mindent el fog követni, hogy a fizetési zavarokkal küzködő Kiskunfé'egyháza háztartási egyensúlyát helyreállítsa s ha a végső szükség úgy kívánja, a városi alkalmazottak létszámapasztásától sem fog visszariadni. — A homoki szőlőművelés és gyümölcstermelés érdekében »Kiskunhalasi Szőlősgazdák Egyesülete« ebnen egységgé tömörülünk és alakuló közgyűlésünket Kiskunhalason julius 20-án d. e. fél 11 órakor a városi közgyűlési teremben tartjuk meg. Fe kérem mindazokat, kik a »Kiskunhalasi Szőlősgazdák Egye- sueté«-nek tagjai óhajtanak lenni, hogy alakuló közgyűlésünkön, — melynek a megalakulás és az alapszabályok elfogadása képezi tárgysorozatát — julius 20- én, d. e. fél 11 órakor a város közgyűlési termében megjelenni szíveskedjenek. Az összehívók megbízásából: Hásonyi Papp Ged*o*. Útépítkezések Pestmegye területén A Pestvármegyei Allamépitészeti Hivatalból nyert információnk szerint jelenleg a következő útépítkezések vannak fo’yamatban Pest-Pilis-Solt- Kiskun vármegye területén: Most folyik a Pomáz—szentkereszti vieiná'is ut 3 kilométeres szakaszának megépítése. Az útszakaszt hengerelt makadám pályával látják el. Ugyancsak most folyik a Budapest—esztergomi közút Leányfalu—Visegrád közötti átkelési szakaszának átépítési munkálata is. A kérdéses belterületi szakaszt portalanítás céljából bitumenes felülettel vonják be. Itt jegyezzük meg, hogy a Budapest—bécsi állami közút pestmegyei szakaszán már augusztus elsején befejeződnek az átépítési munkáatok. Ez utóbbi munkálatokkal kapcsolatban megemlítjük, hogy a folyó évben 10.8 km. hosszú kiskockakőburkolat, 1 km. hosszban teljesen uj útpálya, 3 km. hosszúságban pedig bitumenes felületi kezelés létesült. Most folyik a Vasad—dánszent- miklósi vicinális ut földmunkálata is, mintegy 2 km. hosszúságban. Az utat hengerelt makadám pályával látják el. Tápiószecső, Tápióság, Tápióbics- ke vicinális útja is munka alatt van. A négy km. hosszúságú útszakasz szintén makadám burkoatot kap. A Nagykáta—tápiószentmártoni utón vasbeton hidat emelnek a Tá- pió felett. Ez a munka is most folyik s a 8 méter nyílású, vasbeton szerkezetű Tápióhidat rövidesen már át is adják a forgalomnak. A Nagykáta—farmosi vicinális utón, Farmos község belterületén,