Kiskunhalas Helyi Értesítője, 1928 (28. évfolyam, 1-104. szám)

1928-10-27 / 86. szám

4 Kiskanbalas Helyi Értesítője október " 27 Egy nagykörösi diák romantikusan beleszeretett a bpesti Király Színház ünnepelt szubrettjábe A mama születésnapi csokrának kalandos útja Somogyi Nusiig és vissza Uj pazar székházba költő' zott a Magyar Távirati Iroda ás a Stúdió 1 Kormányzói kitüntetésben részesült Kozma Miklós és a Magyar Távi- j rati Iroda több vezetője Budapesten most nyílt meg az uj 1 hírszolgálati otthon, amelyhez hasonló egységes hírszolgálati szerv Euró» pában alig található. Ez az otthon a Magyar Távirati Irodának a Főherceg Sándor«utcában emelt uj székházéban van. Itt van a szer­kesztőség, a régi, úgynevezett veze­tékes telefonhírmondó, az cra»üzem, mely a fővárosi villamos*órák köz» ponti szabályozását végzi és a legújabb, de egyúttal legnagyobb intézmény: a rádióhirmondó»üzem. Ez utóbbi az úgynevezett Stúdió, amely a szórakoztató műsornak, zenének, éneknek színi előadásnak a lakihegyi nagy adóállomásra való továbbítására szolgál. A kormányzó vitéz leveldi Kozma Miklós miniszteri tanácsosnak, a Magyar Távirati Iroda vezető igaz­gatójának közhasznú tevékenysége elismeréséül a II. osztályú magyar érdemkeresztet adományozta Zimmer Ferenc, a Távirati Iroda felelős szerkesztője kormányfőtanácsos lett, dr. Wünscher Frigyes igazgató pedig a III. osztályú érdemkeresztet kapta. Kozma Miklós miniszteri tanácsos kitüntetése különösen az ujságírótár« sadalomnak szerez örömet és elismerést, mert Kozma Miklós vezetése alatt a magyar hírszolgálat európai viszonylatban pompás és nagyszerű in* tézménnyé nőtte ki magát, ami elsősorban Kozma érdeme, aki nem sajnált fáradtságot arra, hogy a magyar újságírás régi jóhirnevét, minden rendelkezésre álló eszközzel a külföld előtt is közbecsültté tegye. A JÓ VIDÉK 18000 P t ettek meg egy lakodalomban Mezőkeresztesen szerdán délután esküdött örök hűséget a község dús* gazdag földesura.neines Szabó Papp Béla földbirtokos, Dózsa Juliskával a re!, templomban. A mennyegzőt, amelyre 48 magánfogaton vonult fel a násznép, olyan lakzi követte, amely« nek hire bizony hetedhét határra szóló. A négy órás vacsorán 480 személyre terítettek és 100 felszolgáló hordta a 13 fogásos menüt, amelyet 4 főszakács és 30 kisegítő asszony főzött. Az ebédhez és a vacsorán elfogyasztott ételek és italok előállít» ásához egy ötmázsás tehenet, 2 nyolcvankilós borjút, 3 egyenkint száz kilós sertést, 400 tyúkot, 60 hízott kacsát vágtak le. Felhasználtak 50 kg. pontyot, 1500 drb. tojást, 10 mázsa cukrot, 200 liter tejet, 50 liter feketekávét, 500 üveg szódavizet, 700 liter fehér és vörös bort, 35 liter likőrt, 500 drb szivart, 1500 drb. cigarettát A vőlegény és menyasszony a sza/rácsasszonyoknak és a kocsi» soknak 150 drb. selyemkendőt adtak, A lakodalmat két banda cigány mu» zsikálta végig. A kocsisok vacsorára 50 tányér kocsonyát fogyasztottak el. Sok nagy lakodalom volt már ebben a dúsgazdag mezővárosban, de ez mindegyiket fölülmúlta A lakodalom összkiadása 18 000 pengőt tesz ki. A lakodalmi ételek maradványai a város szegényei között kerültek szétosztásra. A múlt héten a Nagykőrösi Vá< rosi Színházban két estén vendég» szerepelt Somogyi Nusi, a közis- I mert szubrett. A művésznő az első ■ este az Aranyhattyu cimü operett ' mulattnőjét alakította és előadás után, ahogy hazament, meglepet» ten konstatálta, hogy lakásában valaki járt Nem vitt el semmit, sőt egy nagy csokrot hagyott hátra. Másnap az ismeretlen látogató egy levelet is küldött a színésznőnek, melyben D’Annunziói hevülettel adott kifejezést iránta érzett érzel» mének. Somogyi Nusi, aki hozzá van szokva ahhoz, hogy a kifejlett szi* nésznőkultusz mellett, hasonló leve» leket naponta hoz részére a posta, a nagykőrösi diák levele fölött is napi* rendre tért. A költői frázisok a kály­hába kerültek. Már éppen elutazáshoz készült a színésznő és a csokrot a szobalány« nak ajándékozta, amikor egy hölgy kívánt vele beszélni. A váratlan látogató előadta, hogy hétfőn tartotta születésnapját és a családi ünnepség keretében gyerme» keitől szeretetük kifejezésével egy csokrot kapott. — Az előfizetések szives megujl« tására kérjük előfizetőinket. — Református tanyai istentiszte­let. A kiskunhalasi református egy* ház október 28»án, vasárnap d. e. 9 órakor Füzes pusztán istentiszte« letet tart az állami iskola helyiségé» ben, melyre ott lakó híveit szeretet» tel hívja és várja. — A halottak napja alkalmából a Magyar Asszonyok Nemzeti Szövet­sége kegyelt ttel adózik az elhunyt hősök emlékének. November elsején, Ciütörtölö i délelőtt 'fzll órakor ko- szoruzza meg a hősök emlékszobrát s onnan kivonul a hősök temető jébe s ott is virágot hintenek a hő­sök sírjára. Felkéri a vezetőség az egyesület tagjait és támogatóit, hogy november elsején fél 10 órakor szí­veskedjenek a központi iskolában megjelenni néhány szál virággal, ahonnan együtt vonulnak a szobor» hoz és a temetőbe. — Szentmise Alsóbalotán Vasár» nap, október 28»án d. e. 10 órakor az ottani iskolánál szentmise és szentbeszéd lesz. Előtte való nap vagyis szombaton d. u. fél 3-kor iskolás gyermekek és leventék gyón» tatása Plébánia hivatal. — Porrá égett egy csengődi ta« nya dohánypajtája. Kefedan ehe ed dig még ismeretlen okból kigyulladt Straszburger Tiber csengődi tanyá jának dobánypajtája és porrá égett. A dohánypajta 15 méter hosszú volt és a tanyát a teljes leégéstől az mentette meg, hogy a dohánypajtá* tától valóságos válaszfalként tere­bélyesedő fák választják el a tanya- épületet. — Diana vadásztársaság első társasvadászatát november 1-én tartja meg, találkozás reggel fél nyolc órakor Bodai vendéglőjében (cégi vágóhíd mellett ) másnap Ismeretlen utonmó- dón eltűnt a vázából. A virágok rejtélyes eltűnése termé­szetes, hogy az egész családot ko­molyan foglalkoztatta, A megindult családi nyomozás azonban nem vezetett eredményre. Tán soha nem tudódott volna ki a csokor eltűnésének története, ha a diák fiuk egyik barátja, titokban arról nem értesítette volna a szülő» két, hogy gyermekük a városban vendégszereplő Somogyi Nusi után Pestre akar szökni. A figyelmeztetés után vallatóra fogták a fiút és akkor az töredel­mesen mindent bevallott. Elmondotta azt, hogy a Színházi Életben látott fényképek után beleszeretett Somogyi Nu- siba és édesanyja születés napi csokrát is a színész» nőnek küldte. Somogyi Nusi az elbeszélés után a csokrot visszaadatla az anyának és egy levelet küldött a diáknak, amelyben arra kérte, hogy ne kö­vesen el többé ily csacsiságot, ta­nuljon szorgalmasan és ha majd nagy lesz, akkor se küldjön színész« nőknek virágot. — Reformációi emlékünnep A re* formáció emlékünnepén október hó 31 ikén, d. e. 9 órakor a református templomban istentisztelet és ünne­pély lesz, melynek sorrendje a kö« vetkező : 237. dics 1 és 2 v. Szó­széki szolgálat. Végzi Pataki Dezső lelkész. „Jelszavunk előre.“ Énekli a polg. 1. iskola énekkara. Tollas Béla : Hitvallás. Szavalja Filep László rg. 7 o. t. „Zengjen halálének“ Énekli Konkoly Győző, orgonán ki­séri Turóczy Balázs. Emlékbeszéd. Tartja Bálo i Gábor ny rg. tanár. „Erős várunk nekünk az Isten.“ Énekli a ref. egyházi énekkar. Vargha Tamás Reformáció emlékünnepén. Szavalja Berki Kata polg. I. isk. 4. o. t. Ima, áldás. 237 dics. 7 és 8v. — Házasság. Dr. Singer Adolf szabadkai orvos október 21 én Ha­lason házasságot kötött Goldberg Arankával. — Soltvadkerti Önkéntes Tűz* oltótestület, október 28 4a vasárnap tartja ezidei lárógyakorlatát, melynek programja a vásártéren (ömlőfektetós, szerelés, fecskeudőverseuyszereiés, a községben, pedig támadási gyakorlat. Végül ezt táncmulatság követi a községi nagyteremben. — Ebzárlatot rendeltek el a vá­ros területén. A városházáról közük : „A város területén egy drb. eben a veszettséget állapították meg. Az 1916 évi 2943 F. M. számú rendelet ér* teimében január hó 23»ig terjedő időre az ebzárlatot elrendelték. A zárlat tartama alatt a város terüle* tén lévő összes kutyák a háznál éjjel nappal megkötve tartandók, vagy harapás ellen biztos szájko­sárral ellátva pórázon vezetendők. A meg nem kötött ebeket a gyep» mester azonnal kiirtja, tulajdonosai* kát pedig szigorúan fogják büntetni. Ez a születésnapi csokor HI RE E — Tea délután A Msjyar Asszo eyok Nemzeti Szövetsége az idén is rendezni fog tea délutánokat, me­lyek a múltban igen nagy sikernek voltak, kedves bensőséges voltuknál fogva. Az első teadélután november 10 ón szombaton less az Egységes párt Eötvös utcai körhelyiségében. A tesdó'ulánra szeretettel hivja a vezetőség a MiNSz tagjait és barátait. — A kereskedelmi miniszter ren­delet* a faültetvények oltalmáról. A földmivelésitgyi kormány közölte a ke­reskedelmi miniszterrel, hogy az or­szág egész területén a vasútvonalak, táviratvezetések építése alkalmával teljesen figyelmen kivül hagyták az ntteet fásítását, úgy, hogy sokszor egész fasorokat vágnak ki. A ke­reskedelmi miniszter most valamennyi közigazgatási hatósághoz rendäletet küldött olyan meghagyással, hogy : ezentúl mieden vasúti, távírói vezetékek : létesítésénél legyenek tekintettel az j ültetett fákra és lehetőleg azokat hagyják meg. — Az Oltáregyesület társas va csorája A kiskunhalasi Oltáregye* j sülét az előző évek szokásaihoz híven november 7*én, szerdán este I V«8-kor a róm. katolikus templom , beszerzendő orgonája javára az Önképző Egyletben társasvacsorát I rendez, A vacsorára feliralkozni lehet a kintforgó iveken. A vacsora ital nélkül 2 P. Evőeszközöket min denki szíveskedjék hozni. Szeretettel vár mindenkit a rendezőség. j — A Gazda ifjúságnak a 48-as körben október 28*án, vasárnap tar­tandó táncmulatsága iránt városszerte j nagy érdeklődés nyilvánul meg. A rendezőség mindent elkövet a bál sikeréért. — Fizetni kell a városi átirásT j illetéket. Felhívja a városi hatóság ; mindazokat, akik adás vétel, csere vagyonátruházás után illetéket tar­toznak fizetni, hogy a szerződés keltétől számított 15 nap alatt a fize­tési megybagyás bevárása nélkül kötelesek a városi illetéket is fizetni, mert ellenkező esetben havi 1 szá= zaiékos kamatot kell fizetniük. Fize» téskor a szerződést vagy máso'atát mindenki hozza magával. Közismert livátt eisisÉii dupla Éles nullás Miét a mai naptól kezdve 38 fillérért, főző lisztünket 35 fillérért árusítjuk kilogrammonként, kész» pénzfizetés ellenében 1 Bergl Mór és Társa Szabadkai-ut Tánciskola az Ipartestületben 1 Vasárnap. 28=án este 8=tól 12 óráig tartó TÁNCGYAKORLÓ est, melyre az ifjúságot tisztelettel meg» hívom. Akik tánciskolába óhajta* nak járni, legkésőbb vasárnap este iratkozzanak be, mert 29=én hétfőn a tanítás megkezdődik az Ipartestület dísztermében. Tisztelettel: Mentzel Vilmos tánctanitó

Next

/
Thumbnails
Contents