Kiskun-Halas Helyi Értesítője, 1923 (23. évfolyam, 1-104. szám)

1923-03-17 / 22. szám

XXIII. évfolyam. 22. szám. Szombat, 1923. március 17, Kiskun-Halas Helyi Ér Közgazdasági, társadalmi és politikai heti néplap. ElőUretési ár egy évre: Helyben . . 1200 kor. | Vidékre . 4 • 1320 kor. Egy szám ára 16 korona. Alapította PRAGER FERENGZ Hirdetmények dija: Egy cm. magas sor»®;« is' Garmondbé! 80 korona . . — Petitből 90 korán« Magán hirdetés szavak szerint Szerkesztőség: Molnár-utcza 2. Megjelenik szerdán és szombaton Kiadóhivatal: Az uj városháza épffleti&I^ Báró Prónay György államtitkár a halasi közönséghez Az uj lakásrendelet Május l ére béremelést, nov. 1 éré a felmondást szabályozzák. Még mindig nem lehet ' tudni, hogy valójában milyen lesz az uj lakásrendelet. Legújabban Vass József miniszter eiról a következő­ket mondta: Április 15-én rendelet bocsájt ki, mely május elsejére életbelép­teti a béremelést, november else­jére pedig a nagylakások, üzlet- helyiségek és irodák felmondását. Ez a felmondás természetesen csak akkor léphet életbe, ha addigra megvalósul a kormány építési programja, mely körülbe­lül 2000. uj kislakás megépítését jelenti, 1925-re egyébként teljes szabad forgalmat akar, mert addigre a kormány építési prog­ramja szerint körülbelül 6000 uj lakás lesz. 500 narancs sorsa. Lefoglalták Halason. Nálunk a narancs egy kissé drága és ritka gyümölcs. Nem mindenkinek adatott meg a sors. hogy vele éljen. De azért vannak emberek akiknek az „olcso“ na­rancsra ma is telik. A napokban szerb megszállott területről egy bácskai egyén 500 drb.naranesotakart átcsempészni. A határon sikerült is neki, de Ha­lason rajtavesztett és az 500 na­rancsot a hatóság elkobozta és az illető ellen az eljárást megin- ditotta. Kis hírek Hevesmegyében veszedelmesen ter­jed a kiütéses tífusz. Több községet elzártak a forgalomtól és csendőrökkel őriztetik. — A dohányárakat ismét felakarják emelni. — A rendőrség Erzsébetfalván 12 lisztcsalót tartózta­tott le, akik iisztjegyek manipuláció­jával szereztek maguknak több milliót. — A bajai-dunai összekötő-vasút épí­tését legközelebb megkezdik. — Kecs­keméten több napos nyomdásztrájk volt. A sztrájk idő alatt a helyi lapok 2 oldalon jelentek meg. — Ercsi fehér­megyei Duna menti községben kiüté­ses tífusz lépett föl. A járványt kó­bor cigányok hurcolták be. — A törökök nem fogadták el a békeszer­ződés tervezetét. — Kiskunfélegyházán Dr. Dobos Boldizsár kezdeményezésére cukorgyárat akarnak létesíteni. — A fakereskedők Egyesülete a budapesti Átvizsgáló bizottságtól uj faár megál­lapítását kérték. Ismeretes, hogy báró Prónay György nemzetgyűlési képviselőnk leakart jönni városunkba a máreius 15-iki ünnepélyre. Azonban az utolsó pilla­natban, mint megbízható helyről ér­tesülünk, kénytelen volt halasi átázá­sáról lemondani, mert Salgótarjánba kellett utaznia. Tekintve Salgótarján különös helyzetét, fontos állami érdé kék fűződtek az utazáshoz és érthető, hogy báró Prónay, mint államtitkár nem térhetett ki ez elől, noha maga sajnálja legjobban, hogy városunkba nem jöhetett le Egyébbkéat a következő sorokat intézte Halas város közönségéhez : „Közbejött és elháríthatatlan akadály miatt sajnálatomra nem tehetek eleget azon hazafias kö­Az egész országban március 15-én nagyarányú ünnepségek voltak, amelyekből a magyarság élniakarásaés tudása csillámlott ki. Halason is e napnak áldozott különféle ünnepségekkel a város : hazafias közönsége. A házak fel voltak nemzetiszinü zászlókkal lobogózva, az emberek szivét ün­nepi hangulat töltötte meg. Ugy- látszott délelőtt, hogy az idő is e napon jobbra fordul. A hazafias ünnepélyről tudósí­tónk ezt Írja: A tanítótestület ünnepélye. A halasi állami iskolák tanítótes­tülete március 15-iki hazafias ünne­pélyét szerdán este 6 órakor tartotta meg a Városi Színházban. Igen ked­ves és változatos műsor várta a nagyszámú közönséget, amelynek minden száma a közönség teljes tetszését érdemelte ki. Az ünnepély rendezéséért a legnagyobb elismerés illeti meg a tanítótestületet. Az ünnepély a Himnusz eléneklé- sével vette kezdetét, utánna Gregus Gyula igazgató méltatta szép be­szédben március 15. jelentőségét, majd a kedves kis szereplők számai következtek. Délelőtt. Reggel a templomokban istentisz­telet volt, amelyen a hatóságok kép­viseltették magukat. A főgimnázium is szép ünnepély keretében adózott március l5’-ikének telességemnek, hogy a nemzet tör­ténelmi nagyjelentőségű 1848-iki szabadságharca kezdetének Már­cius 15-í kének évfordulóján Kis­kunhalas város általam különö­sebben nagyrabecsült polgáraival együtt Kiskunhalason ünnepelhes­sem a nagy napot, úgy amint azt elhatároztam és ünnepelni szeret­tem volna. Midőn ezt szives tu­domásra hozom, egyszersmind közlöm, hogy a nagy napon érze­lemben és gondolatban együtt le­szek a város mélyen tisztelt ün­neplő közönségével. Budapesten, 1923. március hó 14-én. Az ünnepély a Hiszekegy elénekiósével kezdődött, amelyet a közönség áhí­tattal hallgatott. A megnyitó beszé­det Szalai Károly tanár mondta, aki szépen vázolta e nap jelentőségét. Több szavalat után az énekkar és a zenekar által előadott dolgok gyönyör­ködtették a közönséget. Meglátszott az énekkaron a nagy fejlődés, amelyet Bertalan tanár érdemei közé sorozhat. Majd Pataky Dezső igazgató nagy hatású beszéde közben az egységes Magyarország emlékplakettjét helyez­ték el a tornateremben, Horthy Miklós kormányzó arcképe alá. Az ünnepély a szózat eléneklésével ért véget, amely után a Kuruc-szoborra koszorút helyeztek. Délután. A függetlenségi körben a Kisgazda- párt ünnepélye d. u. 3 órakor kez­dődött, amelyen a rossz idő dacára is igen sokan vettek részt. Az ünnepélyt dr. Thuróczy Dezső h. polgármester hosszabb beszéddel nyitotta meg, vázolva március 15. jelentőségét különösen a mai időben, amikor a magyar nemzet olyan ne­héz megpróbáltatások előtt áll. Csüg­gedni azonban nincs ok, mert a ma­gyarság lelkében él az a tudat, hogy a szabadságért, ha kell, meg is hal. Utána Gulyás Sándor tanár beszélt, hangoztatva, hogy ma kitartásra és a magyarok egymásiránti szeretetére van szükség,, mert ezzel az uj sza­badságharcot újra meglehet vívni. Dr. Babó Mihály azzal kezdi be­szédét, hogy a magyarság nehéz küzdelmek előtt áll. Szól a meg­szállott magyarság szenvedéséről, majd rátér arra, hogy 44 évvel ez­előtt a független körből kezdődött el pályája, ez idő aiatt mindig ez eszmeket hangoztatta és azokért küzdött, éppen azért most, amikor visszavonulni készül, e helyről vesz búcsút a közönségtől. Csak hálával gondol a halasi közönségre, amely mindig megértette, mindig méltá­nyolta a város érdekében kifejtett munkásságát, amelyért csak hálás szívvel gondol a közönségre. Dr. Babó Imre volt az utolsó szó­nok. — A magyarság ezer éven át megtudta őrizni hazáját, meg­tudja ezt tenni most is. Nem sekáig fog tartani, hogy az elszakí­tott részeken szenvedő testvéreink idegen rabiga alatt nyögjenek, eljön az az idő, amikor Сзопка- Magyarország isméi nagy, hatalmas és boldog lesz. A nagyszámú közönség ezután a szakadó esőben oszlott szét. A kérőkben. Este a körökben társas vacsora volt, amelyen nagyszámban vettek részt. Lelkes beszédek és /elköszön­tök hangzottak el az Önképzőkör­ben. a Kereskedelmi Csarnokban, a Polgári Olvasókörben és a Függet­lenségi körben. Mindenütt az éjféli órákig maradták együtt. Legújabb! Bpesti tudósítónk jelentése. Zürichi megnyitás: Budapest 167/g> Berlin Ö02.58 A Devizaközpont hivatalos árfolyama* pénteken délben: Arany : 11000, font 15000, dollár 3110—3185, márka 0T5—017, lira 148—154, lei 14’—15 50, szóból 96’—, korona dinár 33.—, len­gyel márka 0-08.25, sweici frank 580. Leszállítják a bolgár jóvátételt Sztambulijszki bolgár miniszter- elnök és a szófiai szövatsógközi bízott? ság közt a Times értesülése szériái egyezség jött iétie, amely szerint a párisi jóvátételi bizottságnak azt fog­ják ajánlani, hogy Bulgária jóvátételt összegét 2250 millióval 560 millió aranyfrankra szállítsák le, amely összeg hatvan év alatt törlesztendő. Bulgáriának 1923-ban 5 millió arany­frankot kell fizetnie. Hazafias üdvözlettel: dr. báró Prónay György.* Március 15 megünneplése Halason

Next

/
Thumbnails
Contents