Kiskun-Halas Helyi Értesítője, 1921 (21. évfolyam, 1-52. szám)

1921-01-05 / 1. szám

január 5 KISKUN-HALAS HELYI ÉRTESÍTŐJE H1 RE K. Csonka Magyarorseág — nem orseág. Égése Magyarország — meny orseág. A csángók Halason. Egy régi valósággal megsárgult halasi lap hasábjain ütötte meg sze­meimet a tanti cím. Régi sí oj»‘g; a benne szereplők már porladozDak s az eseményeket is teljesen befonta a feledés homokja. 1883 as dátum szürkül az újságon. Azt olvastam boIŐle, hogy Fúró Lajos kezde- raényezéséro a halasi pusztákra csángókat telepitettek le. Hol vaunak moet-e esángók ? El vegvöltek közöttünk? Nemi Szoká­sainkba nem tudták magukat bele­élni ; ezért elmentek tőlünk. Nem is azt akarom kutatni ! Ehe­lyütt azt óhajtom regisztrálni, hogy miként a c$4n.ók tz évszázados román uralom alatt, teljesen elszi- getelter, a kultúrától elzártan meg­tartották magyarságukat, — épp úgy a megszállott területek magyarsága is kitart addig magyarsága mellett, mig az idők változáat nem hoznak. Városi közgyűlés A város kép­viselőtestülete e hó 8-án rendkívüli közgyűlést tart. Kozics Zoltán dr. temetés«. Nagy részvét mellett temették el múlt csütörtökén dr. Kozics Zoltán ügy­védet, kit Budapestről Ha­lasra szállítottak, a koporsót Hű­lj és Feienoz plébános szentelte be s az ügyvédi kar nevében dr Babó Mihály mondott bacsu beszédet. Budapesti tudósítónk. Dr Baáu Endre budapesti hírlapíró, akinek edd’g is több közleménye jelent meg lapunk hasábjain, állandó tóvárosi munkatársként belépett szerkesztő­ségünkbe. A közellátásról nyilatkozott Temple államtitkár, a kereskedelmet — sze­rinte — csak annvib&n kell korlá­tozni, amennyiben azt az ország ellátása kívánja. A lisztellátás fenn­akadást nem fog szenvedni s előre­láthatóan kukorica iisztro nem ke rül sor. Megyei közgyűlés. Pestvármegye közönsége január 11-éu, kedden d. e. 10 órakor tartja rendes bizottsági közgyűlését. A hadisegély kiosztás január 7. és 8 áu lesi a városi közgyűlési teremben. Lisztet osztanak. Az ellátat­lanok január havi lisztadagjának kiosztása megkezdődött. 5-én szerdán 1—-800-ig, 7-én 301 — 600, 8-án 601—1200, 10-én 1201—1500, ll-énl501 —1800, 12 én 1801—2100, 18-án és 14-én 2101—2401 sorszámmal bírók és az elmaradottak kapják meg a lisztet. Akik gabonájukat nem szol­gáltatták 1)8. Lejárt az a határ­idő, ameddig eleget lehetett ten­ni a gabona beszolgáltatásnak A halasi birtokosok közül ennek többen nem tettek eleget, akik­nek névsorát a közélelmezési Hi vatal felterjesztette a gabonakor- mánybiztossághoz. Onnan jön utasítás a büntetés kirovására. Halas az elmúlt évben. Kevés örömünk telt benne. Jót nem hozott; reményeinket sorvasz­totta el. A nemzet krónikájában a legszomorubb. Nézzük, lássuk, mit hozott Ha'as városára: Január fekete gyászszallagot hozott a lakosságnak: átnyújtották a gyá­szos békefeltételeket. — Ugyan-e hónap örömfényt is csillogtatott az emberek szemében: eljött hozzánk Horthy Miklós, az ország legelső hazafija. — Ugyanezen hónapban választották meg a halasi nemzet­gyűlési képviselőt. Februárban tiltakozott Halas az igazságtalan béke ellen. Márciusban mondtak Ítéletet első- izben halasi kommunista fölött. Szenfpétery Bélát, aki többek között a Kiskunhalas Helyi Értesítőjét erő- j szakosan elkommunizált*. és beszüa- { tette, nyolc évi börtönre ítélték. — f A magyar honsseretet, haaafiság, í városunkban is ünnepélyesen megölte • március 15 ét. — Ugyan-e hónapban érte a halasiakat a pénzlebélyegzés és megalakult a Területvé ő Liga heiyi csoportja. Áprilisban megszámlálták a lakos­ságot. 25 653 egyént számláltak össze. Májusban Hanauer István dr. váei püspök látogatta meg híveit. Júniusban tárgyalták a város költ­ségvetését. Júliusban, mint nyári hónaphoz iilik is, semmi jelentősebb helyi esemény nem történt. — Augusztus hónap szintúgy viselkedett. Szeptemberben tárgyalták le a halasi kommunisták bünperét. Októberben a megyei főispán íz alispán kíséretében Halasra jött. Novemberben megkezdték a halasi ellátatlanok revízióját. — E hónap újra nemzeti gyászt hozott. 18-án ratifikálták a békét. A december hó eseményei még teljesen az emlékezetben élnek. Útban a váróé cukorja. Je­leztük, hogy a városnak nagyobb mennyiségű cukrot utaltak ki. A cukor ideérkezését Karácsonyra várták, amely a forgalmi aka­dályok miatt nem történhetett meg. A várost most értesítették, hogy a ezukrot elindították. Arcképes igazolványok. A köz- tisztviselők részére 1920 évre kiálli- , tott arcképes vasúti igazolványok érvényességét 1921. jauuár 31-ig meghosszabbították. Akik a zárórát nem tartották be. A rendőrség Makai Antal feoresmá- rost záróra ba rém tartásért 800 korona, — Czinkóczi Ferencet ugyan­ezen kihágásért pedig 500 korona pénzbüntetésre itéite. Halálozás Pasthy Károly Kecs­kemét népiskoláinak, volt felügyelő igazgatója 71 éves korban meghalt. Vitézi telkeket létesít a kalocsai érseki uradalom. Az általános munkaköte'ezettség mellett. Pest vármegye törvény ható­sági bizottsága legutóbb tartott köz­gyűlésén dr. Karácson Endre minisz­teri tanácsos iaditványirs egyhangú­lag állást foglalt az általános munka- kötelezetfség mellett. A tanítás az ipariskolában január 12-én kezdődik meg. Adomány. Dr. Kozics Zoltán ügyvéd tűzoltó főparancsnok halála sikál mával koszorumegváltás címén a kiskunhalasi ügyvédi kar 1000 koro­nát adományozott a tűzoltói pénztár céijára, mely összeget köszönettel nyugtázza a parancsnokság. Az apostagi kommunisták bünperét január 12—15 én tárgyalja a kalo­csai törvényszék ötös tanácsa. Orvosi rendelő megnyitás. Dr Ke­resztes Béla több évi korházi és kli­nikai gyakorlat utSu hazatérve orvosi rendelőjét Fő u. 53 ez. alatt (Roesek féle házban) f. hó 24 ón megnyitotta. R ndel d. e 8-7,10 ig, d. u 2—8 ig sebészeti, női és nemi betegeknek. Ki tudna fiamról Barabás Illésről ki a 30 bonv. gy. ezrednél szolgált -is 1911 március 21 én került fog­ságba Szibériába Cselabin helyiségbe. Utoljára 1915. jumus 7 én adott magáról eleijeit. Értesítse szüleit B rabás Il'éet Bogárzó pusztán, vagy ö lap kiadóhivatalát. Megindult a személyforga­lom.A személyforgalom január 4-én megindult. A szombati és vasárnapi napokra megállapított korlátozás azonban továbbra is érvényben marad. A szerbek nem kézbesítik e hiva­talos leveleket A belügyminiszter közli a törvényhatóságokkal, hogy a szerb cenzúra a meg nem szállott területekről érkező hivatalos leveleket nem kézbesíti a címzettnek. Ezért felhívja a hatóságokat, hogy a szer- bek által megszállott magyar terüle­tekre rendes posta utján ne küldje­nek levelet. Apácza-zárda alapítását tervezik Ráckevén. Az Úri Kaszinó közgyűlése. Az Úri Kaszinó vasárnap január 9-én tartja meg évi rendes közgyűlését. Felülfizetés. A Karácsony első napján tartott rekettyéi táncmulatsá­gon ifj Jakab Sándor 70 K-át fize­tett felül. Pénze biztos helyen van, ha Hangya üzletrészt vásáról rajta. A Hangyánál elhelyezett pénz meghozza az ötös kamatot s emellett nines veszélyben, mert a Hangya a pénzen portékát vásáréi, a mit nem bélye­geznek le s nem cseréinek ki. Han­gya üzletrészt, cssk Hangya tagok jegyezhetnek. A nemzeti középpárt Uj éve. A nemzeti középpárt semmi­nemű Uj évi ünnepet nem tartott. Csupán sürgönyileg üdvözölte Balatonfüreden tartózkodó elnö­két, báró Kürthy Lajost. Rendőri hír. Fercsák O. Antal kocsist botrányos részegségért a rendőrség 50 K pénzbüntetésre itéite. „Levente* címen február hó else­jén folyóirat jelenik meg, mely prog rammjául a testnevelés felkarolását tűzte ki és oda törekszik, bogy a testnevelési egyesületek hivatalos lapja legyen. Előfizetési ár, mely egyúttal alapítási tagságdij is 60 korona. Előjegyezni lehet: Borbas Imrénél, a polgármesteri irodában, a Movenál, Tevéinél, Nagy Szeder Istvánnál és a Hangyánál. Petróleum érkezett a Hangyába, literje 50 korona. Kétezer finomított lengyel petróleum. A hadifoglyok hazahozatalára a tanácsjegyzői hivatalba a következő adományok folytak be : kiskunhalasi vadásztársaság 1000 kor. Erdélyi Henrik 100 kor. Bábud Jóxsef 50 kor Erdélyi Lajos és társai gyűjtése 280 K. Leszúrta testvérét. Csővári Pál kiskőrösi legény összeszólalkozott testvérével. Veszekedés közben le­szúrta. Meghívó. A polgári 01va*ókör évi rendes közgyűlését 1921. január 9 ón, határozatképtelenség esetén január 16 án délután 4 órakor tartja meg, melyre a kör rendes tagjait meghívja az elnökség. Szolgák cipője. A városi szolgák és munkások részére szükséges 85 pár cipő is 35 pár csizma szállítására a városi tanács pályázatot hirdet — Zárt írásbeli ajánlatok f. évi január 0 én vatárnap déli 10 óráig adhatók be as iktató hivatalba. Kanyaró járvány Kiskörösön, Kis­kőrösön a kanyaró a gyermekek közt járvácyszerüen fellépett. Hiszek egy Istenben, Érnek egy Hazában, Hiszek egg isteni örök Igazságban Hiszek Magyarorseág feltámadásában Amen. BKawiMiiiBaiBnwifcimitiHfttaiwiWiiiwniinnBammMawiBwwii Az uj magyar pénz. A békeszerződés értelmében köte­lező pénzkicserélós szükségessé tette, hogy Magyarország önálló államje- gyeket bocsásson ki. Az uj pénz már el is készült s az Osztrák Magyar Bank budapesti pénzintéze tében most folyik a címletek átszám- lálása. A 100, 500, 1000 és 5000 koro­násokat Svájcban nyomatták olasz mintára. A pénzjegyek halványzöld, rózsaszín, halványlila és barnaszinüek. Az 5000 koronás címleten Hungária, az 1000 koronáson Szent István, az 500 koronáson Árpád, a 100 koro­náson Mátyás király képe látható, mig a eimietek hátsó oldalának orua- mentális díszítésében a nemzetiségek nyelvén a címlet értéke van. A pénz szövege arról szól, sogy az állam jegyet kiboesáté intézet a címletet kívánatra törvényes érepónzre váltja be. Felszántom a kis kertemet... Felszántom a kis kertemet, Vetek bele nefelejtset, Ültetek is piros rózsát, Fehér rózsát, kék ibolyát. Piros rózsa kiviruljon, Fehér rózsa kifakadjon^ Minden virág nyiladozzon, Hűtlen babám elhervadjom Hervadjon el mint falevél, A mit ősszel elkap a szél; Verje meg az Isten étet A miért elhagjott engem. Róhoska Árpád. Az Első Jó Tanács az uj évben! Keresd meg!

Next

/
Thumbnails
Contents