Halasi Ujság, 1920 (2. évfolyam, 1-104. szám)
1920-11-24 / 94. szám
A „HANGYA** ajandena tagjainaic. M. évfolyam 94. szint. Kiskunhalas, 1920. Szerdai, november 24. ELŐFIZETÉSI DIJAK: Egynegyed évre • ... 40 korona Egész évre ...... 160 „ Egyes szám ára 2 korona. Főszerkesztő: Dr.Nagypál Ferenc. •I Lapkiadó: Farkas Áron. Megjelenik hetenként kétszer: szerdán és szombaton reggel. Szerkesztéség és kiadóhivatal: Városházépület. Nagytözsde. Hirdetési dijak: Garmond soronként , . 3 korona. Temetés után. Temetés után vagyunk. Orgyilkosok áldozata már a sírban van, a fagyos novemberi szél süviive sípol fölötte, A gyászolók milliói szétoszoltak. Kupolás pafotákba, városok bérkaszárnyáiba, rideg iaíeiner szobákba, fü- tetlen diáktanyákba, és apró fekete hátú falusi házakba. Hazamen ek, szivekbe hulló könnyekkel, gyászbaborult lélekkel, de arcukon az elszántság, szemükben a dac tüze lebegett, kezük ökölbe volt szorulva és lábuk alatt döngött a föld, amelyet meghagytak számukra temetőnek. Hazamentek és otíhon a kifosztott, nyomorúságos otthonban, a szegénység vackai kinyíltak az ökölbe szorult kezek, fölemelkedtek a karok és esküre egyenesedA Farkas család. A múlt számunkban már megemlékeztünk arról a nagy gyászról, amely Halas város társadalmát Farkas Imre dr. elhunytéval érte. Ezek a sorok már nem tartoznak az elparentáláshoz. Halas város legszebb lelkű, legnemesebb szivü férfiénak hült porai felett már hantba borult a novemberi kemény rög, amely felett tovább tombol az élet a maga ka- leodoszkopszerü, de mégis sivár váitozataival. Igazán forró könny már csak az istenben boldogult családjának tagjai szemében csillan fel, mert ä társadalom, a maga eredendő bűnéből kifolyólag, olyan gyorsan szárítja fel a maga őszinte — vagy mü köny- nyeit. A temetés után álljunk meg egy szóra Halas város egyetlen igazán példás tek ki az ujjak. A családi tűzhelyek láthatatlan oltári szenlsége előtt esküdött fel minden p«rig sértett magyar szív, hogy azt a törvényt, amelyet az urnák ezerkilenc- százhuszadik esztendejében, november havának tizenharmadik napján a dunaparti fényes palotában feketeruhás urak beiktattak a magyar törvényhozás könyvébe, ezt a törvényt soha-soha megtartani nem fogjuk. Isten minket úgy segélyen ! És most, temetés után, meggyötört lélekkel, véresre marcangolt szivvel fordul a gyászoló magyarság azok felé, akik élete legsötétebb napjaiban vezetni vannak hivatva. Az eskü után könyörgésre, rimánkodásra állam, férfiaink, vezérembereéietü úri családjánál, annál a Farkas családnál, ámely nesztorát most kisérte ki a nyugalom siri földjére. Milyen boldog volna ez a város, ha ebben több ilyen család élne, amely nem ismeri a gyűlölködést, a hajszát, a csörtetést, a stréberkedést, amelynek az országos- és városi politika nem szolgál megélhetésül sem vagyonszerzésül. Család, a legelőkelőbbek közül, amely a legnagyobb tiszteletet azzal tudta kiérdemelni, hogy szerény volt, a megszorult embertársait segítette, elhárított magától minden ünne- peltetést s a puritán erények gyakorlásával példát szolgáltatott a legegyszerűbb föld- mives családnak is. Nem az élő Farkas család dicsérete ez. A megboldogult családfő erényeit sem akarjuk elhunyta után magasztalni. De nem felejtkezhetünk reink felé. Most még csak kérünk, rimánkodunk, de ígérjük, hogy később a kérések, a rimánkodások követelésekké, parancsokká változnak át. Ped g nem akarunk sókat, nem kívánunk lehetetlenségeket. Csak azt, hogy most már teljesítse minden magyar ember a a maga szent kötelességét ott, ahova a sors, vagy népek millióinak szere ete, bizalma helyezte. Teljesítse azt, amire vállalkozott. És teljesítse azzal a szinte emberfölötti energiával, azzal a lelkiismerettel és agya minden átarnjának hihetetlen megfeszítésével, amelyet ma megkövetel a keresztre feszített magyar nemzet ösz- szesége, parancsol a nemzet múltja és jövője. Mindmeg arról, hogy az Urban elköltözött volt az, aki ezt a családot saját hasonlatosságára Halas város társadalmának nevelte. Áldott legyen Farkas Imre dr. emléke, akinek erényeit övéiben, a maguk érintetlen tisztaságában tisztelhetünk. —ir. Hazádnak rendületlenül... Kevés olyan megrázó jelenete van a magyar történelemnek, mint amilyen a békeszerződés törvénybe cikkelyezésének tárgyalása alatt játszódott le a parlamentben. Azok a képviselők. akik ellene voltak a ratifikálásnak, csenben kivonultak az ülésteremből és kint a folyosón énekelni kezdték: „Hazádnak rendületlenül .. Az ülésteremben ezalatt folytatódott a nagy magyar tragédia, de amikor a nehéz függönyökön át beszűrődtek a Szózat áhitatos hangjai, egy ellenálthatatlan érzés parancsszavára, fölkeltek az összes bentmaradt képviselők és együtt énekelték a magyar nemazok a tényezők, amelyek ma az ország sorsának irányítására vállalkoztak, tágítsák meg látókörűket, feszítsék meg idegeiket és dolgozzanak. Látni akarjuk dip lomáeiánk céltudatos munkáját és látni akarjuk az eredményeket! A nép, a szegény, vérző magyar nép, megtette a kö- lességét a múltban és megteszi a jövőben is. Hite, meggyőződése a sírba lökött ország dicsősséges föltámadása, a magyar nemzet újjászületése- Abban a munkában, abban a rettenetes harcban, amely várakozik reá, ki fogja venni a maga részét. Benne nem fog csalódni senkisem, de ő se csalódjék a vezérekben! zeti imádság befejező sorait: „A nagy világon e kívül Nincsen számodra hely, Áidjon vagy verjen sors keze, Itt élned és meghalnod kell 1“ Ez a jelenet jelképe az összes magyarság érzéseinek. Mert a letört magyárságnak. melynek hatalmát, birtokát az antánt kénye-kedve darabokra szaggatta, nem meradt más, mint nagy nagy bizodalma, sziklaszilárd hite és a nemzeti imádsága, mely továbbra is úgy ég mindegyiknek szivében, mint az örökmécses. És ezekben a keserű napokban nemcsak az itthoniak, a Csonka-Mayyarországon élők, röpítik ezt a magyar imát az Ég magasába, hanem azok a mill|ónyi testvéreink is, akiket hiába szakítottak el tőlünk, csak magyarnak vallják magukat bármilyen uralom alatt is, — hiszen vér nem válhatik vízzé — és akik lélekben velünk egybefogva, az üldöztetés szorongásait szenvedve a rabló ha- talmaskodók elől bezárják most túl a demarkáción kunyhóik ajtaját s kicsi és nagy egyaránt ezt könyörgi: „Hazádnak rendületlenül Légy híve óh magyar!“
