Kiskun-Halas Helyi Értesítője, 1918 (18. évfolyam, 1-52. szám)
1918-06-05 / 23. szám
Junius 5. KISKUN-HALAS HELYI ÉRTESÍTŐJE 3 MENNYI BASZNA VAN a balas-regőczei vicinálisnak ?! Megszoktuk a háború alatt, hogy abnormális jövedelemhez jutottak még azok a vállalatok is, melyek a békében tengődtek, a bukás előtt állottak. A vállalatok vezetőségét gyakorta magával ragadta a gyors meggazdagodás vágya ; az előterjesztett mérleg nagy nyereségről szólt. Ezekkel a gondolatokkal eltelve ! vártuk a h a 1 a s—r e g ő c e i vasut- részvónytársaság május 29 iki gyülé- ' sét. Nagy érdeklődés nem igen előzte I azt meg. A folyó ügyek letárgyalása után előterjesztették, hogy a halas—regőeei vasút 171 708 kor. hasznot mutat ki. Halasiak az olasz fronton. Feszült várakozással tekintünk az olasz front felé, ahol véreink állanak j szemközt a hitszegő taliánnal. Érzésünkbe aggódás is vegyül: hogy vannak élnek e még, egészségesek-e szeretteink A remény éltet, az erősiti lelkünket, hogy a halasiakat a háború további hónapjaiban is megőrzi az isteni gondviselés. Az olasz fronton levő halasiaktól levelet hozott számunkra a posta, i Palmont Imre és Kovács Sándor i (164 ho> V tüzér ezred. Tábori pósta 523) uuk. Közük, a írom még csendes és bizakodással néznek a jövő eredményei elé. Üdvözlik a halasiakat Kegyelem egy halálra itélt katonának. Sz. T. szabadkai 6 os honvédet a i budapesti hadosztáiybiróság szökés miatt halálra ítélte. A kivégzésnek vasárnap reggel-kellett volua Szabadkán megtörténnie. Az elitéit az utolsó i percben — tekintettel arra, hogy 37 hónapig volt a harctéren és kétszer j megsebesült — királyi kegyelemben részesült. Az elitéit meghatódva ígérte: ezután jó katonája lesz a király- j nak. Jön a ruharendelet 1$. A cipőjegy után a ruhák jegyrend- szere következik, á ruhaforgalomról szóló rendeletet már el is készítette a kereskedelmi minisztérium. A tervezet szerint, a kik ruházati czikkek birtokában vannak, kötelesek lesznek azokat a nópruházati bizottságnál sürgősen bejelenteni. A fogyasztók csupán ruhajegy eile nében kaphatnak ruházati cikkeket. Kétfelé jegytipus lesz, egyiket a népruházati bizottság adja ki vagyontalanok részére és erre olcsó népruházati árut szolgáltatnak ki. A másikat a szabadforgalomban hagyot készletekből fogják drágább áron kielégíteni. A tervezet szerint ruhajegy ellenében csupán ama törvényhatóság vagy körzet területein lehet vásárolni, a melyre a ruhajegyet kiállították. Meghívd. A Kiskunhalasi Iparos Ifjúság önképző Egylete május hó 9 éu zártkörű táncvigalmat rendez a Polgári Olvasókör termeiben. Mivel meghivók Dem lesznek kibocsájtva, ezúton hívja meg az egyesület a pártoló közönséget. Belépődíj személyenként 2 kor. 50 fillér. Kezdete este 7 órakor. A rendezőség. HÍREK. INTÉS. Ne váltsd elmédet aprópénzre S pocsékolván, ne légy hiú, Barátom: nem becsül meg érte Csak pincér, meg borosfiu. Utolsó egy pengőd elusztán Fáradt a fő s ég a torok, 5 az vet meg a legjobban aztán, Aki megitta a borod. (I.) A halasi vásár. Városunkban a nyári országos állat és kirakodó vásár junius 16 án, vasárnap lesz. Vószmentes helyről szabály szerű marhalevéllel ellátott bármiféle állatok felhajthatok. A vásártér kapuit reggel 5 órakor nyitják meg. A ki rakodó vásár délelőtt 8 órakor veszi kezdetét. Esküvő. Díszes esküvő folyt le tegnap, kedden délelőtt. Petschacher Gusztáv 24-es vadász hadnagy, a tisztikar egyik rokonszenves tagja esküdött örök hűséget Máthó Matild urleánynak. Tolvajok a vasúton. A vasúti forgalom megnövekedése magával hozta, hogy a zsebtolvajlások elszaporodtak. A zimonyi vonalon napirenden vannak a tol vaj! ások. Gyakorta lehet látni káromkodó férfiakat, síró nőket, amint elveszett pénzük miatt keseregnek. Szombaton a halasi állomáson egy asszonynak a zsebét ügyesen kivágták s az abban levő 1000 koronát, tartalmazó pénztárcát ellopták. Jó lesz vigyázni az utazók nak. A Hangya szövetkezet igazgatósága felkéri a tagokat, hogy jogyzett üzletrészeiket iparkodjanak befizetni, s ne várjanak a befizetéssel az utolsó hétig. Minél előbb gyűlik össze az alaptőke, annál hamarabb reudeihet a szövetkezet árut mert, ma a Hangya központnál is az a szokás, hogy árut az a szövetkezet kap, melynek megfelelő pénzösszege van a központnál De kívánatos az üzletrészek sörgős befizetése azért is, hogy a boltot minél előbb meglehessen nyitni. Fizetésnél „J egvigazol ván yát“ mindenki hozza magával. A hadiárváknak. áz „önképző Egylet“ tánczmulatsá gából befotyt 127 kor. tiszta jövedelmet a Hadiárváknak adományozta. A 30-asok gyűjtése alkalmából adakoztak. özv. Bolhás Istvánná, Hitelbank, Sehvarcz Mihály, Mo-ava Ferenez S0 — 20 K. Silling Ede, Dr. Kolozsváry Kiss István, Molnár Mihály, ifj Babó Sándor, Bosenezen Ig- náez, Galandauer Miksa, Schneider Ilonka, Csephreghi Gyula, Hegyes DezsS, Mózer Ferenez, Bánoezki Imre, Kovács Sáudor, Kellner Samu, Szabó Mátyás, Nemeth Ferenez, 10—10 K, Kovács Sándor, 9 K, Kohn Lipót, özv- Kovács Károlyné, Szekér Pál, Babó Károly, Váradi Kálmán, Mózer József, 1 6 6 K, Niederman Kávid, Künstler Armin, . Dr. Szrbó János, Weisz Ignáoz, Huszár I Henrik, Dr. Beek Sándor, Holländer Gyula ! 5 — 5 K, és még többen 4—3—2 és 1 koronát. | A vadászok ünnepe. Minden ezred kotelessógszerüen arra törekszik, hogy a háború által nyo- 1 morékká lett harcosai sorsát elvisel- ; hetővé tegye és az elesettek özvegyei- i rői és árváiról némileg gondoskodjék, j Ez a nemes cél buzdította a Halason ; állomásozó 24-e8 vadászokat is akkor, j midőn csütörtökön, Űrnapján vadász- ! napot rendeztek. Hatalmas közönség j gyűlt össze s kellemesen szórakozva j töltötte el délutánját A szép jövede- | lem enyhíteni fogja az özvegyek és j árvák keserűségét. Katonai munkások. ^ j A kapálásra és kaszálásra kórt ka- • tonai munkások a napokban megérkeznek. — Akik jegyeztek érdeklőd- ! jenek a h. polgármesteri hivatalban. Halálozás. Nómedi Sz. István birtokos, városi képviselő, május 31-ón 52 éves kor ban meghalt. Temetése szombaton volt. Lóárverés. a tolnai lókórház tudatta Halassal, hogy jnuius 10-23 áu lóárveróst tart. Csak ha ósági, főszolgabírói engedéllyel lebet vásárolni. A halasi rokkant katonáért. Közönségünk megható módon vette pártfogásába Árvái György rokkant katonát, akinek szerencsétlen helyzetére felhívtuk figyelmét. Újabban részére a következők adakoztak: Gyenizse Benő 14 koronát, Gyenizsóné 16 koronát, Garbai Gíbornó 10 koronát, Moszkovics Arzena orosz fogoly 5 koronát. A Kurucz Mozgószinház, ma szerdán c-sak egy előadást tart. Este 9 órakor bemutatja a „Szerelem bolondjai“ második részét. Adományok. Lechner Berta legutóbb általa tartott zongora hangversenyből befolyó jőve delemből a Vöröskeresztnek 120 kort adnnáuyozott. — Gazdasági Bank a helybeli önkéntes tűzoltó testületnek 100 K, a halasi iparos ifjúság egyletének pedig 50 koronát adományozott Az utóbbi adományért Fekete József egyleti elnök hálás köszönetét fejezi ki. Az özvegyek és árvák javára adakoztak : Némedi Sz. Sándor 10 koronát, Péter Miklós 6 koronát Megdrágul a pósta. A pósta ismét megdrágul. Közönséges ] és ajánlott levelek után darabonként tekintet nélkül a leve! súlyára 5 fillért kell fizetnünk, ugyanennyi pót- d j jár a zártlevelezőlapokért is. A pósta által kiadott nyolc filléres levelező lapért darabonként két fillért kell fizetni, válaszos levelező lapokért ugyanennyi díj jár. A FŐVÁROSI KONYHÁK TITKAI. Budapest, május hó. Nemcsak az elviselhetetlen drágaság az, amely ránehezedik a fővárosi lakosság vállaira. Nyomja őket, hogy a beszerzett élelmiszerek jó része nem valódi: hamis. Azon illegitim haszon, mely a hamisításból ered, a fogyasztóközőnsóg millióit károsítja, egészségét ves'zólyezteti, tehát joggal követelhető a legszigorúbb megtorlás. Sajnos azonban még a háború negyedik esztendejében is szabadon garázdálkodhatnak a lelkisrneretlen kufirok, rnerta mi élelmiszertörvényünk olyan, hogy nem rettenti őket viasza. Ha majd nehány korona pénzbüntetés helyett a börtön ajtaja nyilik meg a gazok előtt, úgy várhatjuk, hogy élelmiszerekkel nem mérgeznek meg. MindeD elelmicikLel hamisítást űznek manapság, s valósággal ritkaság, ha az élelmiszer a maga tisztaságé ban kerül a fogyasztó elé. Fővárosi vendéglők konyhái valóságos boszorkánykonyhák, de sok háztartásban akaratlanul is mérget tőznek. A végső óra eljött. Uj élelmiszertörvényt kell alkotnunk, hogy a garázdálkodásnak vége legyen. Bán Endre. Hiker líisek haza a halasi hadifoglyok? Ezzel a kérdéssel ostromoltak bennünket az orosz béke megkötése óta. Mindenkit, akinek hozzátartozója sínylődik orosz fogságban, ez a kérdés foglalkoztat. Orosz fogságba esett véreink közül már eddig is igen nagy számmal jöttek haza, de ezek mind szökve keltek át a határon. A hivatalos hadi- fogolycsere, melyről az Oroszországgal kötött béke intézkedik, mindeddig nem történt meg. A hadifoglyok sorsának bizonytalansága, a kicserélés késlekedése bizonyos aggodalmat keltett a hozzátartozóiéit aggódó közönség körében Munkatársunk a foglyok kicserélésére vonatkozólag illetékes helyről a következő értesítést kapta : — A hivatalos hadifogolycsere mindaddig, amíg a Nagyoroszország- gal kötött békeszerződést a parlamentek nem ratifikálják, meg sem kezdődhetik. Hiszen a békeszerződés i erre vonatkozó pontja világosan ki- I mondja, hogy a cserét csak a ratifikálás után — valószínűleg az ősszel I — kezdjük meg. A rokkantak kiese-' rólóse máris nagyobb mértékben ! folyik, mint folyt eddig, áz oroszok nem igen gördítenek akadályt az elé, hogy hadifoglyaink egy része szökve ■ hazajöhessen. Egyre nagyobb tőme- | gekben érkeznek. Alapítványok, adományok. A ref. egyház tanácsa hálás köszönetét nyilvánítja a legutóbb vett jótéteményekére. Zitrokuó Nagy Pál Mária 2500 koronát hagyott az egyháznak, Buda Etelka 2000 koronát a I leányiskolának alapítványul. Wiegandt Albin árkászhadnagy emlékezetére 2000, ádám László önkéntes nevére 1000, gimnáziumi alapítványt tettek i szüleik. Silling Ede 1000 koronás I leányiskolái alapítványát 2000 K-ra emelte a Kereskede'mi Biuk, Balogh Mihály és neje 1000 koronás gimnáziumi alapítványt tettek ; a Gazda- , sági Bank 160 korouát ajándékozott I gimn. szegény tanulók részére. Átvevő bizottságok az uj termes lefoglalására I Az uj termósrendelet még ez idő szerint az országgyűlési pártok meg- bizottainak tárgyalása alatt áll, de már megjelent az átvevő bizottságok ! s szervezetéről szóló közélelmezési miniszteri rendelet, mely szerint minden járásban és városban s igy j nálunk is a terményfeleslegnek a Cisóplésnól történendő lefoglalására s i átvételére helyi bizottságok alakitan- ' dók. — Elnökét a polgármester nevezi ki, három tagja közül egy hatósági kiküldött (lehetőleg intelligens személy), egy termelő érdekeltségi képviselő, egy haditerményi közeg s esetleg 4. ül a közéi. hiv. kiküldöttje. A szükséghez képest albizottságok alakítandók. Méltányos díjazási egy későbbi rendelet állapit meg. Köszönet'iiyilvánitás. Mindazon rokonoknak, jóbarátoknak és imerÖ8öknek, kik felejthetetlen jó férjem, illetve édesapánk temetéséi megjelentek, és mérhetetlen nagy fájdalmunkat enyhíteni igyekeztek, ez utón mondunk hálás köszönetét. özv. Némedi Sz. Istvánná és családja. j Ha a hareztéren lévő hozzátartozójának örömet akar szerezni, akkor fizessen elrha Helyi Értesítőre. Előfizetési ár negyed #yre 3 korona.