Kiskun-Halas Helyi Értesítője, 1918 (18. évfolyam, 1-52. szám)

1918-02-27 / 9. szám

KISKUN-HALAS HELYI ÉRTESÍTŐJE február 27. ÜZENET ORGSZ FOGSÁGBÓL. Egy halasi rendőr véletlenségből agyonlőtt egy katonát. Mindig szeretettel gondolunk arra a sok száz halasi fogolyra, akik távol hazájuktól és városuktól, távol a szülői háztól eszik a fogság keserű kenyerét, 8 hosszú idő óta fogságban sínylődnek. Á halasi foglyok nagy része gazdasági munkára van kiadva, ezáltal tűr­hető sorsuk van, kevés van közülök, akik fogolytáborokban vannak inter­nálva. A halasi foglyok nagy része ir, értesülést küld sorsáról. Kevés pa­A rendőrség figyelmeztetése. Városunk határában és annak környé­kén tapasztalat szerint a katonaszöke­vények nagyon elszaporodtak s az élet és vagyonbiztonságot nagy mérv­ben veszélyeztetik, a katonaszökevé nyék elszaporodásának oka az is, hogy a lakosság neki helyet ad, sőt sok esetben egyes katonaszökevénye két el is rejt. Minthogy a lakosságnak ez a viselkedése bűncselekményt is képez, figyelmeztetik és felhivatik a lakosság arra, hogy a rejtőzködő, vagy egyéb módon tudomására jutott katonaszökevényeket saját érdekében is a rendőrhatóságnál vagy csendór- ségnél bizalmasan jelentse be, miáltal a szökevények elfogása lehetővé válik s ily módon a város személy és vagyonbiztonsága a szökevény katonák által veszélyeztetve nem lesz. Lovak kiadása gazdasági munkára. A halasi hatóságot értesítették, hogy a tolnai lókórházban gazdasági mun­kálatokra lovakat adaak ki. Öngyilkosság. Németh Vincze 70 éves Zsana pusztai lakos f. hó 19 én lakásán felakasztotta magát. Mire tettét észrevették, már meghalt. Tettének oka ismeretlen. A Vöröskeresztnek Sándor Antal dr. Nagypál Ferencz ügyvéd utján a Vöröskereszt Egylet helyi fiókjának kizárólagos czéljaira 100 koronát adományozott. Három és fél év után adott magáréi életjelt. Balázs József halasi katona, Balázs József tamburás fia, 1914 szeptember 28-án orosz fogságba került. Három és fél év után adott magáról óletjeit. Megkezdték a fém átvételét. A hadiczólokra újabban igénybevett vörösrézből, sárgarézből, bronzból, vörös fémből, alpakkából, pakfungbcl, nikkelből és alumíniumból készült fémtárgyak átvételét az e czélból ala­kított fémátvételi bizottság f. hó 26 j és 27-én d. u. 2 és 5 óra közötti időben eszközli a város tulajdonát képező Bessenyei háznál, ahova ezen fémtárgyak, tulajdonosai készleteiket beszolgáltatni kötelesek. A fémátvétel a kilincsekre nem vonatkozik. Mágia czimú fantasztikus film dráma kerül ma 27-én bemutatásra a Kurucz Mozgószinházban. írták Karinthi Fri­gyes és Strokai Kálmán. Főszereplők Várkonyi Mihály, Lábas Juczi, Nyá- rai Antal és Nagy Magda. — Már- ezius hó 6 áu, Mikszáth Kálmán re­génye a „Szentpóter esernyője“ filmre átdolgozva, kerül btmutatásra Várko­nyi Mihány, Lenkeffi Ica és Huszár Károllyal a főszerepben. A Halason levő hadifoglyoknak szeszes italt adui tilos, a reudőrsóg az ez ellen vétőket megbünteti s az italméróktől a jogot is elvonatja. naszkodik rossz sorsáról, türhetőnek írja le helyzetét. A SjevsJci járásban lévő összes j hadifoglyok nevében Gáspár K. Benő 38. gyalogezredbeli halasi őrmestertől kapott szerkesztőnk értesítést az ott fogságban levő halasiakról. írja: a nehéz viszonyok között a halasiak megvannak, az utóbbi időben hely­zetük lényegesen megváltozott A fogságban egyikkel sem történt sze­rencsétlenség, mind jó egészségben meg van. Hirtelen hajál. F. hó 14-ón, vasárnap a piaczon egy öreg ember esett össze s néhány perc alatt meghalt. Megállapították, hogy az illető Szalai T. Sándor 61 éves gazdálkodó. Szivszélhüdés érte. Uj lelkész. Kolozsváry Kiss László ref. lelkészt Balthazár Dezső püspök segédlelkészét az újpesti református egyház presbi­tériuma lelkészül meghívta. A meg­hívást az egyház nagy szótöbbséggel jóvá is hagyta. Halálozás. Mikula Pál, aki 1916 ban Halason a városnál volt alkalmazásban, 70 éves korban Rimaszombaton meghalt. Tánczmniatság. Jókedv és hangos muzsikaszó ütötte fel tanyáját szombaton este a Polgári Olvasókörben, amikor a Jóbarátok Asztaltársasága tánczmulatságát tar­totta. A mu. tságon jelen voltak igen jól mulattak és egy kellemes estély emlékével távoztak el. Vetőmag árpáért a v. gazdai hivatalban azounal jelent­kezni kell. Nem kell dohányjegy. A pénzügyminiszter tudvalévőén ren- deletett intézett, amelyben véleményt kért, mi módon lehetne a dohányje­gyet életbeléptetni. A városok közül egyik sem tartotta szükségesnek a dohányjegyek behozatalát, mert sze­rintük az még rosszabb állapotot te­remtene. Vármegyénk élelmezési kormánybiz­tosává Ivádi Béla miniszteri tanácsost ne­vezte ki a Közélelmezési miniszter. Hirek a tisztviselői csoportból. Kaptuk az alábbiakat: A tisztviselői beszerzési csoport közigazgatási ágá­hoz tartozó tagjai, valamiot az ide sorozott nyugdíjas tisztviselőknek fi gyeimét felhívom, hogy a csoportot érdek iő mindenféle ügyben (áruk, rendelése, áruk szétosztása) a város­házán levő hivatalos helységemben délutánonként 4 -5-ig állok a tagok rendelkezésére. Egyben már most ez utón közlöm a t. tagokkal, hogy az érkező áruk rendelésére, valamint azok szétosztására vonatkozó hirdet­mények mindkét helyi lapban közöl- tetni fognak és a városháza föld­szinti előcsarnokában levő hirdetmé­nyi táblán függesztelek ki, miért is jövőben mindenki saját érdekében kí­sérje figyelemmel ezen hirdetménye­ket. Árverések. A városi közgyám Kertész Pál ha­gyatékát képező ingóságokat eunek balotai lakásán február .28 áu d. e. 10 órakor, néhai Szalai K. József hagyatékát képező nagyobb jószágál lományt az elhunyt pirtói tanyáján márczius 5-én d. u. 2 órakor tar­tandó árverésen készpénzfizetés mel­lett eladja. Más helyen beszámolunk két rabló­gyilkosságról, amelynek négy áldozata van, s sajnálatos következ­ménye, hogy még egy ártatlan áldo­zatot is követelt magának. Halas lakosságát, különösen a tanyabelieket egész rettegésben tartja a múlt héten Pirtó pusztán elkövetett két rablógyilkosság. A tanyabeliek, ha a pusztában katonákat látnak, már rémületben vannak. A két rablógyil­kosság hatása alatt következett be f. hó 24 ón vasárnap d. u. egy saj­nálatos 686t. Két katona, akik a Halason lévő altisztek tanfolyamához voltak beoszt­va, vasárnap délután Felsőszállás pusztán, a várostól mintegy 6—7 kilóméternyire tartózkodtak és több tanyába betértek. A főgimnázium mulatsága. A közönség körében nagy érdek­lődés nyilvánul meg a halasi ref. fő- gimnázum „Szász Károly "-Körének márczius 1-én & városi színházban t&ztandó előadással kapcsolatos tincz- mulatsága iránt. 4 jelekből ítélve a közönség kelle mes estében fog részesülni. A vezető­ség az előadásra igen jó műsort álla­pított meg. Műsor ez: 1. Beköszöntő. 2. Lám pérth G.: Rákóczi lobogója. Egy Silling Ede polgármester közli: A bortermelési adó biztosítása és beszedéséhez szükséges nyomtatvá­nyok a városhoz megérkeztek. Ennélfogva felhívom Kiskunhalas város minden bortermelő szőlőbirto­kos lakosságát, hogy 1917 ik évi szőlőtermeléséről most már a folyó évi márczius hó 1-só napjától kezdve ugyanezen hó 30-ik napjáig bezáró­lag mindenki tegye meg jelentését a fogyasztási adóhivatalnál, teljes szőlőtermeléséről pontosan számoljon el és a terhére kimutatandó borter­melési adó összeget ugyanott mind­járt fizesse le, nehogy a későbbi, vagy elmulasztott jelentések miatt bárkivel szemben az 1918 évi I. t. cz.-ben foglalt büntető rendelkezéseket kelljeu alkalmazni. A bornagykereskedők, alkalmi bor­kereskedők, vendéglősök és kereske­dők általában mindazok, akik az 1917-ik évi szőlőtermésnek borsajto- lás czéljából való összevásárlásával foglalkoztak, kötelesek a birtokban levő összes ^borkészleteiket tételről tételre hordók szerint névjegyzékbe Az alispán a földmivelésügyi mi­niszter rendelete alapján elrendelte az állatösszeirást. Ezt a rendezett tanácsú városokban márczius 15 ig végre kell hajtani Köszönet-nyilvánítás. Mindazon rokonoknak, jóbarátoknak és ismerősöknek, akik felejthetetlen férjem, illetve édesapánk temetésén megjelentek, s ezáltal fájdalmunkat enyhíteni igyekeztek ez utón mon­dunk hálás köszönetét. Klein imrénó éa osaládja. Ugyanekkor a pusztában járt egy magán ügyben, nem hivatalos szol­gálatban Bene Adárn halasi rendőr­helyettes, aki a katonákat egy tanyai ember: Vágó Gergely segítségével igazolásra szólította fel s azokban & gyilkosokat vélte feltalálni. Bene a katonákat Vágó tanyájára kisérte, ott őket megakarta kötözni s beakarta hozni a városba Úgy látszik, hogy a katonák egyike, a szakaszvezető nem engedelmeskedett és közte s a rendőr között dulakodás támadt. Bene kezé­ben véletlenül a gazda által neki át­adott puska, melyről ő nem tudta, hogy töltve van, elsült s a golyó a szerencsétlen katonát halálosan találta, aki pár perez múlva kiszeuvedett. A rendőr ellen a vizsgálatot meg­indították. felvonásos színmű. 3. Tiz perc szünet. Előadják többen. 4. Liszt Ferencz: Rákóczi rapszódia. 5. Táncz. 6. Ábrá­nyi E—Horváth 4kos: Mi a haza? Melodráma. 7. Balázs S. : A fog­orvosnál. Tréfa 8. Rossini: Teli Vil­mos. 9. Dr. Szász Károly : Kántorné. Egy felvonásos szinmü. 10. Görög táncz. Jegyek előre válthatók a Pressbur- ger féle üzletben. A bérlők jegyeiket március 1. és 2-áu válthatják meg. Az általános jegyárusítás márczius 4 én kezdődik. foglalni, — ebben külön, névszerint fel kell sorolni melyik termelőtől hány métermázsa szólót, illetőleg hány hektóliter bort, vagy mustot vettek, ezek között mennyi azon uj- borkészlet, melyet 1917-ik évi no­vember hó 30 ik napjáig bezárólag oly termelőktől vásároltak össze, akik­nek termése 50 H litert nem haladt meg, — kik ezek a termelők, — és végre ki kell mutatni tételenként azt a bormennyiséget, melyet az 1917-i évi borukból ezen kimutatásuk benyújtása napjáig vidékre vagy vám­külföldre elszállítottak. — Az igy összeállítandó,, kimutatás illetve név­jegyzék sajátkezűleg aláírandó, az el­szállításokat igazoló vasúti fuvarlevél vények esatolaudók s igy felszerelve nyújtandók be. Elvárom a város szőlőbirtokos la­kosságától és ' minden érdekelttől egyaránt, hogy jelentéseik pontos megtételével megkönnyítik a fogy. adóhivatal nehéz ób felelősségteljes munkáját s nem nyújtanak módot büntető rendelkezések alkalmazására. Népegészségígyi Fizetek. I. „A háborús prostitúció és a vérhaj" Irta: Dr. PRÄGER MÁRTON. Ára 1 kor. 50 fillér. Kapható lapunk kiadóhivatalában ila a hareztéren lévő hozzátartozójának örömet akar szerezni, akkor fizessen elő a Helyi Értesítőre. Előfizetési ár negyed évre 3 korona. HÍREK. HALAS SZŐLŐTERMÉSÉNEK BEJELENTÉSE. Állaíösszelrás.

Next

/
Thumbnails
Contents