Kiskun-Halas Helyi Értesítője, 1918 (18. évfolyam, 1-52. szám)

1918-10-30 / 44. szám

KISKUN-HALAS HELYI ÉRTESÍTŐJE. október 30. Elfogtak egjr halasi szökött katonát Levél az olasz frontról. — A határban rabolt társaival. — Kezd megelevenedni a régi betyár­világ A múlt hirhedt szegénylegé­nyei mintájára tünedeznek fal most is a szövetkezett rablócsapatok, Akkor is a háború hozta magával, most is. Szökött katonák követik el a leg­többet. Egy-két társsal összeáll va űzik betöréseiket. Apró László Zsana pusztai szökött katona két, eddig még ismeretlen társával régóta veszélyeztették kör­nyékünket. Rablásokból éltek. Legutóbb Fazekas Sándor Harka- Kötönyi lakoshoz látogattak el. El­loptak tóle 8-36 K készpénzt, egy sárga bőr vadásztáskát, egy pár ba­kancsot, egy zsebórát és több értékes dolgot. A csendőrsóg a lopás után üldözni kezdte Aprót ós társait, ez azonban nem riasztotta vissza őket a további gazságoktól. Zsanára mentek. Itt Far­kas Lászlónét lopták meg. A rablás után menekülniük kellett. A csendórség üldözó gyűrűje mind­inkább összébb szőrűit körülöttük. Halas ós környéke nem látszott szá­mukra elég biztosnak. Szeged felé mentek. Itt akarták megismételni rab­lásaikat. Azonban megjártak. A szegedi ! rendőrség a halasi csendőrsóg órtesi- ; tóse folytán szintén nyomozni kezdett utánuk. S igy nemsokáig bírtak buj­kálni a határ rejtekhelyein, 22-én elfogták őket. Aprót büuóórt a katonai rögtön j Ítélő bíróság elé állították. A SPANYOLJÁRVÁNY HALASON. Mint mindenütt az egész ország­ban, úgy nálunk is pusztít a spauyol járvány. Szerencse, hogy nálunk — az orvosok szerint — ez csak köny- nyebb lefolyású a legtöbb esetben és minthogy úgy a hatóság, mint orvo­saink is mindent megtesznek a járvány elfojtására, az csak igen kevés esetben volt katasztrófális lefolyású a betegre nézve s ma már mondhatni szünőfél- ben van. Átlag ugyan még ma is 20—25 beteget jelentenek b9 orvosaink, azon­ban ez a szám bizonyos csökkenést mutat az első tömeges megbetegedé­sekkel szemben. A bejelentett betegek száma nyolcszázon felül van. Az október 2S-áu tartott közegész­ségügyi bizottsági ülés az összes iskoláknak november 8-ig való bezá­rását javasolta s ez iránt a város polgármesterét kereste meg. Mi csak azt ajánlhatjuk minden­kinek, hogy tartózkodjék minden csoportosulástól s ha azt érzi, hogy megkapta a spanyolbetegséget, for­duljon azonnal orvoshoz, maradjon ágyba s óvakodjék a további fokozot­tabb meghűléstől, mert akkor a baj a tüdőt támadva meg, már veszedel­mes lehet. Érdekes jelenség, de leghíresebb orvosaink is azt állapították meg, hogy legjobb gyógyszer a spanyol betegség ellen a forralt borleves, forralt bor, forralt pezsgő. Szerencse, hogy bő termés volt az idén is s igy a legtöbb halasi embernek módjában áll ezt az orvosi tanácsot megfogadni, ha nem is az alkoholizmus előnyére. A crnjai katonatemető halasi lakója Saját munkatársunktól. — október hó. Lemenőben van a nap. Vérvörös sugárkóvói mind bágyadtabban vetik fényüket a tájra. Tüzes golyója mind­inkább kezd letűnni az égről. Mindenütt néma csend, nyugalom. Körülöttem kicsiny halmok. Katonasi- rok. Egyszerű kis domborulatok nél­külözve minden díszt. Puritán egy­szerűség uralkodik itt. Körülnézek. Szemeimet végigjára­tom a sírok tömkelegén. Nézem, ta­lán találok ismerőst közöttük, talán ez egyszerű hantok közt is akadok bajtársra, jóbarátra. De nem, mind ismeretlenek. Neveik után Ítélve különböző nemzetiségűek. Békés meg­értéssel fekszenek itt. magyar, német és szláv katonák. Itt megszűnt a gyűlölet, itt eltávozott szivükből az elkeseredés, itt csak nyugalom csend van. Összeborzadok. Mily kísérteties néma békesség ez. A háború igazi ellentéte. Akik ezelőtt résztvettek a harcz borzalmas konczertjábau, béké­sen pihennek most egyszerű nyugvó- helyeiken. ­Lassan ballagok kifelé, ügy látszik nincs mit keresnem e sírok közt, úgy látszik ismeretlenek előttem pi­henői. Elgondolkozva megyek. Elmélkedem. Agyamban lázasan lüktetnek a gon­dolatok. Hány életpályát takarnak ez egyszerű sirhalmok. Hány dicsőséges hőstetre borítanak néma leplet. Hány anya, hitves keservét fokozzák e csendes katonasirok. Merengésemből katonák zaja ver föl. ök is jöttek lerónni az itt pihenő bajtársaikkal szemben a kegyelet háláját. Jöttek megnézni csendes halmokat. Jöttek az elesett bajtárshoz az örömeikben, bánataikban egyaránt osztozókhoz. De e néma lakókat el­szakította a földről a halál fagyos I keze. ök már csendesek, senkinek | sem ártok. A temető szólón egyszerű sir kel­tette fel figyelmemet. Tetején még zöldeltek a virágok. Az ősz nem hervasztotta el őket teljesen. Fejfája elferdült, de azért jól olvasható he­tükkel állott rajta e név: HATHÁZI BALÁZS I. R. 38. Született 1875. Halas. Tehát sajnos, mégis akadtam isme­rősre. Tehát a crujai (eraetóbeu egy halasi is alnssza örök álmát. Jól ismertem. Mindenre használ­ható, semmitől sem visszariadó katona volt. Igazi tősgyökeres magyar ember. Mint afféle öreg 88-as, vidám, el nem csüggedő, a nehéz órákban is mindig lelkierőt felmutató egyén volt. A kapuhoz értem. Eszembe jutot­tak a többi katonatemetők lakói, rá­eszméltem a háború sok szerencsót- leneire, elmémbe ötlött az a sok nyomor, amely mint hü kisórő, min­dig a harc nyomában halad. Sok minden jutott az eszembe . . . ós e gondolatok közt, csendes áhítattal hagytam el a crujai temető hős I lakóit. Dr. K. J. Milliók könyve régi számai kaphatók lapunk kiadóhivatalában. A föld megremeg a két küzdő fél ezernyi ágyúinak dörgésétől s a tíz­ezernyi gránát, akna, légi torpedó rettenetes robbanásaitól. Nappal a kék égen cikkázó repülők, éjjel a fény­szórók éber szemei által figyelik egymást az ellenfelek. Itt nálunk a zászlóalj tartalékállásaibau mindennek mintha csak visszhangját hallanánk, szemünket, szivünket, lelkünket, érzé­seinket és gondolatainkat egy nagyobb hatalom köti le, mint az embaré : a természet pompázó varázsa. A technikai szótár „olasz kultúra“ név alatt foglalja Ö3sze mindezt á szépséget, bájt, lelket vidító frissesó- get, emberi müvószkéz által soha nem utánozható szinpompát, amely a ve­lencei tartomány őszi köntösét alkotja. Ukrajna „Steppe“ inek végtelen sivár buckái után ebben a harmatos kertben készülnek a budapesti vadá­szok az uj, a modern árok ós támadó harcra, melyet az angol, francia ós amerikai erőkkel felfrissített olasz hadsereggel jelenleg vivuak. Jellemző a magyar katonának min­den harctereken való alkalmazkodó képességére az a könnyedség, amely- lyel ebben az „olasz kultúrában“ való sajátos harcmodort játszi könnyedség­gel megtanulja. Ma már otthonosan érezi magát a szántóföldek barna barázdái között nevelkedett vadász a drótokon futó szőlővenyigék, az alacsony eperfák terepében, pedig szeme nem láthat itt el messze mérföldekre, legfeljebb húsz lépésre, a várost, tornyot is csak akkor látja meg, amikor az utolsó fasorból fölbukkanik. V.... di N ...............1918. október. Gyakorlatok után gondtalanul és vidáman, csoportokban sétáló kato­nákkal telnek meg a jellegzetes fa­lucskák és városkák utcái. Hiába prédikálja ki vasárnaponkint a mou- signorö a campanilek mellett szerény­kedő templomokban, hogy a vadá­szokkal való iárkálás és far 1, amore hazaárulással egyenlő, a szép fekete signorinák heves, ifjú szive csak azt súgja, hogy a szeretet érzése Isten adománya és nem szabad abból ki­vonni ellenségeinket sem. Ezeken a bájos velencei hajadoaokon nem fog ki semmiféle háborús uszítás ós szí­vesen elbeszélgetnek a szemek és szi­vek nemzetközi nyelvén barna magyar vadászainkkal. Mikor a nap a tengerbe omlani készül és utolsó sugaraival tüzbe boritja az északon vouuló havas csú­csokat, az olasz ég sötétkék azúrja halaványabb lesz, az emeletes sajátos olasz házak, a magas campanilék kontúrjai ellenben határozottabbak, az utcácskák, a rétekről hazavezető utak megtelnek munkából jövő földműve­sekkel, akik párosán vagy csoportosan énekelve közelítenek otthonuk felé. Daluk messziről megelőzi őket é3 a forró, szenvedélyes dallamot, a kö­zelgő pásztoróra szerelmes dalát mint egy csalogány viszonozzák férfiúikat a loggián váró s jötíüket kémlelő fiatal kreol menyecskék és a promessa 8posa-k. Minden megtelik a buja növényzet a lágy esti szellő langy illatával, az élet vágyával ós szeretetével. Hefty Richárd tart. vadászfóhadnagy. NINCSENEK MEGELÉGEDVE a beszolgáltatandó gabona­mennyiséggel. Az átvevő bizottságok már elvé­gezték munkájukat. Közszükségleti célokra beszolgáltatták a gazdák feles­leges gabonamennyiségeit. Az alispán azonban nincs megelé­gedve az eredménnyel. Átiratban fordult a városok vezetőihez, melyben tudtukra adja, hogy a közélelmezési miniszter ragaszkodik a kivetett mennyiséghez, mert arra a hadsereg és a hazai nemtermelők ellátása miatt szükség van. Felhívja az elöljáróságokat, hogy nézzenek utána és győződjenek meg arról, vájjon minden egyes átvevő bizottság úgy a termés, mint a szük­séglet megállapításakor szigorúan alkalmazkodott e a rendeletekhez és feltártam valóban az igazi fölösleget. Utal arra az alispán, hogy a szi­gorított katonai rekvirálást és a fej­adagok leszállítását csak úgy kerül­hetik el a városok, ha a kivetett mennyiséget egészen beszolgáltatják. Rámutat azon körülményre is, hogy nagy hiba volna, ha egyesek miatt, ezrektől lenne elvonva a mindeunepi kenyér egy-két falatja. Keresik a felsőkisteleki gyilkosság tettesét. Múlt heti számunkban közöltük, hogy Felsókistelek pusztában meg­ölték Méláik Kiril nevű orosz hadi­foglyot. A csendőrsóg — támogatva a rend­őrségtől — erélyesen kezdett nyo­mozni, hogy a gyilkost kézre kerít­hesse. Nyomravezető adat azonban egy­általában nincs. A tettes alaposan eltisztitott mindent, ami esetleg tám­pontot nyújthatott volna ellene. Semmi olyan megvilágító körülmény nem merült fel, amely mintegy fénylő pontul szolgálhatna a homályban. Az azonban bizonyos, hogy a tettes orosz hadifogoly. Csak azok közül akadhatott valaki, akinek érdekében állhatott, hogy Melníket el tegye láb alól. Megnehezíti a vizsgálatot az is, hogy semmit* sem tudnak Melnik legutóbbi életkörülményeiről, amelyből talán akadna egy nyomravezető szál. A csendőrség már többször tapasz­talt ügyességére van szükség, hogy a sötétség elháruljon és tisztán láthas­sunk a feisökisteleki gyilkosság ügyé­ben. Halasiak az olasz harcztóren. Most megint dühöng a harcz az olasz fronton. A háború fúriái utol­jára végzik rettenetes munkájukat. De bizton tudjuk, hogy nem sokáig. Ha a krónikás kezébe fogja venni a tpllat, tapasztalni fogja, hogy a ha­lasiak túlságosan részt vettek a há­ború véráldozataiban. Nincs front, amelynek földjét haasi katona ne ta- podta, veiével ne áztatta volna. A halasiaktól mindenünnen töme­1 gesen kapjuk a leveleket. — Soraik­ból ki ki csendül az az erős tudat hogy hamarosan vége lesz a fegyverek zajának. Most az alábbiak tudatták velünk hogylétüket. Német Benjámin, Nagy­apáti Elek, Juhász Mihály, Leuk Jó­zsef, Szabó Lajos, Gyöngyi Sándor, Láncos Lajos, Szalai P. István, Szent- péteri Imre, Nagy Pál Imre, Szaba­dos Benő, Bernáth Sáudor, Szabados István, Huth József, Zubor Sándor, Törteli Flórián, Hatházi Sándor, és Seres Balázs.

Next

/
Thumbnails
Contents