Kiskun-Halas Helyi Értesítője, 1914 (14. évfolyam, 1-52. szám)

1914-02-11 / 6. szám

Ö KISKUN-HALAS HELYI ÉRTESÍTŐJE. február 11. A névnapi eszem=is2omoK. Hátszegen nevezetes elhatáro­zásra jutott az ottani intelligencia. Elhatározták, hogy többé nem tartják meg a névnapokat, mert a versengés folytán a névnap tartásokkal együtt járó költségek egyre nagyobbakká lettek. A névnap-tartásokkal járó eszem- iszom helyett az ünnepelt vala­mely jótékony célra ad egy bizonyos összeget. Ezzel meg­váltja a saját névnapjának meg­ünneplését. Érdemes e fölött a hir fölött egy kissé elgondolkozni erre mi­felénk is. Hiszen Halason is, mint valószínűleg a legtöbb vi­déki városban, valóságos ver­sengés folyik még mindig a névnapok megölése körül. Bár a legutóbbi években mintha alább hagyott volna ez a nagy verseny. De még mindig nem annyira, mint kívánatos és észszerű volna. Még mindig vannak egyes nevezetesebb névnapok, melyeket kalendárium nélkül is mindenki észben tart, amikor valóságos népvándorlások indulnak meg egyes házak felé. Kérdezzük meg igy magunk között egészen bizalmasan: van ennek valami értelme ? Es fe­leljünk reá nyomban őszintén : bizony nincsen 1 A házigazda, ha számot vetne, talán arra az eredményre jönne reá, hogy egy havi megélhetésre is elegendő lett volna az egész ; családnak, amibe a névnap ke­rült. Hát még a szegény házi­asszony ? Már napokkal előre készül. Süt, főz, gondoskodik a kellő számú evőeszközökről és ivóedényekről. A rendes cse­lédség nem elég, kisegítő is kell a névnapra a konyhára. Már az előestén holtra fárad a háziasszony, hanem azért másnap reggel talpon kell lennie, nehogy rossz hírét vigyék a többi há- j zakhoz. Talpal, lót-fut egész dé­lelőtt, egész délután, késő estig s másnap a nyakán van a nagy takarítás, a nagy rendezkedés. Ennek során egy nagy sereg bosszúság, mikor egymásután derül ki, hogy hány tányér, hány pohár tört el, vagy csorbult ki legalább ? Hány kés-villa veszett el a nagy rumliban ? Hol égette ki egy-egy gondatlanul letett, vagy eldobott szivar az asztal­terítőt, a szőnyeget, vagy a széket ? Megint csak azt kérdezzük : hát van ennek valami értelme ? Hát akad még olyan naiv ember, aki komolyan veszi azt, hogy mert véletlenül a naptárban nevenapja van, neki igazán szívből kiván minden jót, aki házánál megfordul ? alig hinnók. Lám, a kis Hátszeg már meg­gondolta magát. Kövessük a jó példát. Halálozások. Huszár László joghallgató, Huszár Hen- j rik állatorvos szép reményekre jogo- I sitó fia Budapesten, a Korányi klinikán meghalt. A mélyen lesulytott család iránt általános a részvét. — Tomcsányi Gyula 46 éves korában f. hó 9-én meghalt. Ma, szerdán délután 3 óra­kor temetik. Esküvő Dr. Papp Gyula ügyvéd f. hó 7 én esküdött örök hűséget Török Irénnek, néhai Török István közjegyző leá­nyának. Évi gyűlés. a kiskunhalasi Athlétikai Club évi rendes közgyűlését f. hó 15 én d. e. 11 órakor tartja a városi közgyűlési teremben, hova a tagokat ezúton hívja meg az elnökség. — Ha fenti időben a tagok kétharmada meg nem je­lenne, úgy a gyűlés f. hó 22-én d.e. 11 órakor a fenti helyen tekintet nélkül a megjelentek számára, ok­vetlen meg fog tartatni. Himen. Kolozsváry Kiss Ferencz töldbirtokos hétfőn délután esküdött örök hűséget Pázsit Irénnek. A szoczializmus és a hazafiasság. Greguss Gyula állami iskolai igazgató a Nemzeti Munkapárt körben f. hó 15-én délelőtt publikáczió után elő­adást tart a fent irt kérdésről. Az érdeklődőket meghívja és szívesen látja a kör. Járásbirósági ítéletek. Csehó L. Mihály 38 éves halasi lakos Kis Miklóst agyonlövéssel fenyegette. Kis feljelentésére a helybeli járásbí­róság hót napi elzátáera és 100 kor. pénzbírságra ítélte Csehót. Az utóbbi egy napi elzárásra átváltoztatható. — özv. Borbély Antalnó sz. Bögyös Mária 40 eves Besuyei telepi lakos 5 napi elzárást és 10 kor. pénzbün­tetést kapott azért, mert Pólya Sán- dornéra rákiabált. Temetkezési rend. Mivel a temetkezési vállalkozók halott bejelentése sokszor téves, mivél hibás adataik már többször kellemetlen­séget, botrányt okoztak : a reform, egyháztanács figyelmezteti az egyház híveit, hogy a jövőben az egyházi személyek az üzleti vállalkozók jelen­tését nem fogadják el. Bízzanak meg a gyászoló családok, régi rendszerint valamely rokont, jó ismerőst a fuue- rátorsággal. A funerátor járjon el papnál, kántornál, pénztárban, ő tá jékoztassa a fungáló egyházi szemé­lyeket az elhunytról és hozzátartozóiról. Dohányjövedéki kihágásért 24 napi elzárásra átváltoztatható 230 kor. 80 fillér pénzbüntetésre ítélte a pestvidóki törvényszék Erdélyi Pál 26 éves halasi lakost. Hold és napfogyatkozás. Érdekes csillagászati esemény lesz ebben az évben, márczius 12-én hajnalban, Derült idő esetén részleges holdfogyatkozásban gyönyörködhetünk, mig aug. 21-én pénteken teljes nap- fogyatkozást láthatunk délután 12 óra 27 perczkor kezdóleg zónaidő szerint s véget ér 2 óra 50 perczkor. A leány miatt. A halasi járásbíróság három heti fogházra Ítélte Bogár Mihály májsai lakost. Nevezett bicskájával megszurta Kuklis Istvánt, aki egy bál alkal­mával nem eugedte át neki táncos nőjét. Kunyhó feltörések. Tudomására jutott a rhatóságuak, hogy a szőlők közötti kunyhók közül több kunyhó feltöretett s az egyik feltört kunyhóban az eddig ismeretlen tettes egy baltát hátrahagyott. Ftl- hivatnak mindazok, kiknek kunyhóit feltörték vagy baltáját ellopták, hogy panaszaik megtétele s a bűnjelként őrzött balta megtekintése céljából a rhatóságnál jelentkezzenek. Az Ipartestület gyűlése Az Ipartestület február he 22-én d. u. 3 órakor tartja 29 ik rendes évi közgyűlését saját helyiségében a következő tárgysorozattal : 1. Az elöljáróság 1913. évi működéséről elnöki jelentés. — 2. Az 1913. évi zárszámadás bemuiatása és a fel- mentvóuy megadása. — 3. Az 1914. évi költségvetés előirányzata és a mérleg jóváhagyása. — 4. Elnök, alelnök, házgondnok, 12-ős bizottság, számvizsgáló bizottság és a szak­osztályi elnökök és alelnökök meg­választása. A csendőrök tanudija. Eddig igen sok nézeteltérésre adott okot az, hogy a csendőröknek nem minden esetben állapítottak meg tanudijat. így a rendőri büntető el­járások alkalmával akárhányszor sze­repelnek tanúként a csendőrök, de egyáltalán nem kaptak semmiféle tanudijat. Most a belügyminiszter elrendelte, hogy a jövőben a rendőri büntetőeljárás alkalmával a tanúként szereplő csendőrök részére rendes tanudijat kell megállapítani. A ren­delet a napokban lépett életbe. Lopások. Szabados Balázsnó sz. Sándor Juliánná 40 éves halasi lakos Hordós Lajostól egy kávéskanalat és egy abroszt el­lopott. A helybeli járásbíróság három napi fogházra Ítélte. — Papp Ilona halasi illetőségi kéjnőt a kecs­keméti kir. járásbíróság 14 napi fog­házzal sújtotta. Papp bűne az volt, hogy Kecskeméten Józsa Mihálytól 20 koronát ellopott. Rendőri hirek. b'odor Péter 60 éves Halas-debeák pusztai lakos a Városház utczában, Molnár István pékséged pedig a Fő utczán részeg állapotban botrányt oko­zott. a rendőrség 10—10 korona pénz- büntetésre ítélte őket. — Bacsó Benő 44 éves halas-fehértói lakos január hó 16-án, tehát tilos időben a vadász tár­sulat bérelt tetületén engedély nélkül fogolyra vadászott, azonkívül fegyver- tartási engedélye sem volt. Három rend­beli kihágásért 60 korona pénzbün­tetési e ítéltetett. Azonkívül fegyverét a rendőrség elkobozta. Heti előjegyzési naptár és Kincses kalendárim kapható: PRÄGER FERENCZ kereskedésében. Felülfizetékek. Az állami iskolai tanítótestület által folyó évi jan. 31-én tartott estély úgy erkölcsileg, mint anyagilag fé­nyesen sikerült. Bevétel volt: 1080 kor 70 f Kiadás volt: 598 kor. 72 f. Tiszta jövedelem : 481 kor. 98 f. j mely összeg teljes egészében a be- I szerzett zongora árának törlesztésére ! ford'ttatik. Felülfizettek az estélyen : Dr. Hegedűs Kálmán 20 koronát. Szentgyörgyi Lajos 13 koronát. Silling Ede, Kolozsváry Kiss Sándor, Krisz- háber Lajos 10—10 koronát. Rácz János, Dr. Babó Imre Károly, Práger Ferencz, Hofmeister Ignácz, Zilah István. Gregus Gyula 5—5 koronát. Kiss László 3 koronát. Gál István, Istrate József. Tóth Kálmán, Werner József, Tyukody Jenő 250—2 50 koronát. Gyenizse Benő, Kun Sándor, Holländer Gyula, Szűcs József, Freytág Géza, Videcz Antal, Kellner Sámuel. Ingusz Dá­niel, Musa Pál, Tót án Tmre, özv. Szalai Lászlóné, Borbás Imre. - Hor­váth Zsigmond, Dr. Kun Andor, Goldgruber Armin 2—2 koronát. Kiás Pál 1 50 koronát. Juhász К tó, Fleischl Samu, Németh János, Kun Benő, Szabó Ferencz, Matos György 1 — 1 koronát. Szabó G. István, Maján János, Kovács József, Ván István 50—50 fillért. — A felülfizetőknek a nemes cél érdekében ezúton is hálás köszönetét mond Tóth Imre, a vigalmi bizottság elnöke. Tánczmulatság. A halasi nemzeti munkapártkőr febr. 22-én tánczmulatságot rendez. Mulatság. Az Iparos Ifjúsági Önképző Egylet mulatsága, amely műkedvelővel volt ! egybekötve jól sikerült. Színre került I a ,,Vadgalamb • Megfagyott ember. Felsőkistelek pusztán f. hó 7-én a járókelők egy ember hullára bukkantak. A hatóság a hulla személyazonosságát rnegálapi- totta, s hz orvosi konstatálta, hogy a halált a fagy okozta. A szerencsétlen Pzarlicska András­nak hívják. 55 éves. !гШ!вш. A „Darwin“ Dr Fülöp Zsigmond népszerű termószetudományi folyó­iratának február 1-ik száma következő tartalommal jelent meg : Bölsche : A kolorado bogár és az emberi kultur- többletek átöröklése. F. V. : Shack- leton élettani megfigyelései Dr. Hoffet András: A suvadás. Szóbolovszkij Ist­ván : A kótjobbkezüség. Dr. G. L. : A jégről. Behyna Miklós: A tücsök muzsikája. Dr. Molnár Elek: A meghűlés elleni védekezés. Faragó Vilmos : A Panama-csatorna és jelen­tősége, stb. — A kóthetenkén meg­jelenő lap előfizetési ára a Darwin- Könytár köteteivel együtt fél évre 5 kor. Mutatványszámot küld a kiadó- hivatal : Budapest VI., Andrássy ut 60.

Next

/
Thumbnails
Contents