Kiskun-Halas Helyi Értesítője, 1911 (11. évfolyam, 1-52. szám)
1911-05-03 / 18. szám
1911. KISKUN-HALAS HELYI ÉRTESÍTŐJE. május 8. Politikai szsmle. Úgyszólván semmi érdekes politikai esemény nem történt az elmúlt héten. A Házban az indem- uitást szerdán befejezték, azután pedig áttértek a földmi velésügy i tárcza tárgyalására, melynek során ismét beigazolódott, hogy Serényi miniszter mennyire szivén viseli az ország közgazdaságának emelését. * A sok fáradozás, utánjárás, melyet minisztereink a katonai per- rendtartás érdekében kifejtettek, meghozta a maga gyümölcsét. A miniszterelnök szívós kitartásával egyezségre szorította az osztrákokat. Az eredmény az országra nézve nagyon kedvező, mivel a magyar nyelv felségjogának területei ugyancsak kibővültek * A bankjavaslatot, mely hosszú, unalmas vitát provokált a Házban, a főrendiház is elfogadta. Városi közgyűlés. Lanyha érdeklődés mellett tartotta a város képviselőtestülete múlt szerdai gyűlését. A gyűlésen napirend előtt Dr. Zilah Benő szólalt fel a járásbíróság ügyében, melyre elnöklő polgármester megnyugtató választ adott. Rátérvén a napirendre, első tárgyként a földmivelésügyi miniszter rendeletét tárgyalták, melyben jóváhagyta a város képviselőtestületének és a vármegye törvényhatósági bizottságának azon határozatát, mely- lyel kimondotta, hogy Kiskunhalas belterületén a szőlőkben, a feketeföldeken, az alsó és felsőszállási határrészen, Füzes, Fehértó pusztáknak a Kiskunhalas-regőczei vasútvonalig terjedő részén köztenyésztési célra kizárólag siraenthali jellegű tenyészbikák használatát engedélyezi Előadó dr. Kolozsváry Kiss István egyúttal jelentette, hogy az állattenyésztési felügyelő közbejöttével úgy bikák, mint tenyészkanok állami támogatással már szereztettek is be. — Szathmáry Sándor indítványozta, hogy mivel a gazdaközöuség legfőbb jövedelmét az állattenyésztés képezi, az apaállatok beszerzésére, az állat- tenyésztés előmozdítása céljából a jövőben nagyobb összeget vegyenek fel a költségvetésbe. — A gyűlés a miniszteri rendeletet Szathmáry indítványával együtt elfogadta. Második tárgy a kereskedelemügyi minister rendelete volt, melyet a városi szolgák és egyéb alkalmazottaknak betegség esetére való biztosítása végett a kiskunhalasi kér. munkásbiztositó pénztárba való bejelentése tárgyában hozott. A rendeletet a képviselőtestület tudomásul vette, s utasította a tanácsot, hogy a biztosításra kötelezetteket az orsz. segélypénztárnál jelentse be, s egyidejűleg a szervezési szabályrendeletet oly értelemben módosítsa, mely az alkalmazottaknak betegség esetére 20 heti fizetést biztosit, s az igy módosított szabályrendeletet mielőbb terjessze közgyűlés elé. A közigazgatási bíróság Ítélete, melyet a város 1910. évi költségvetésének jóváhagyása tárgyában hozott, kihirdettetett. Az elhalálozás által megürült adótiszti állás betöltéséhez a kijelölő választmány tagjaiul Kuti Sz. Imre és Kolozsváry Kiss Ferencz választattak meg. Majd a már többször letárgyalt s szinte unalmassá vált 1910 évi államsegély felosztására vonatkozó határozatot tárgyalták, melyet a vármegye törvényhatósági bizottsága a képviselőtestület fellebbezésére hozott.— Előadó javasolta, hogy a képviselő- testület a törvényhatóság határozatát vegye jóváhagyó tudomásul, Babó Ferencz városgazdát illető Б5В kor. 08 fillért az érdekelt tisztikartól szedje be, s úgy ezt, mint Kovács József tanácsnok részére megállapított, de visszatartott 599 korona 18 fillért tegye íolyóvá. — A képviselő- testület a törvényhatóság határozatának Babó Ferencz városgazdára vonatkozó részét jóváhagyó tudomásul vette s utasította a pénztári tisztséget, hogy az 558 kor. 08 fillért a segélyben részesült tisztviselők illetményéből vonja le, s azt Babó Ferene városgazdának fizesse ki. — Kovács József tanácsnokot illető részét a határozatnak nem vette tudomásul, mivel szerinte Kovács József tanácsnok nem megválasztott tisztviselő, igy részére államsegély nem folyósítható, minek folytán a határozat ezen része ellen fellebbezéssel él, s annak elkészítésével dr. Hofmeister Juda ügyészt bízta meg. A vármegye törvényhatósági bizottságának véghatározatát, melylyel a halasi utraesteri állást megszünteti, s annak székhelyét Kiskőrösre helyezi át, a város közönségére nézve sérelmesnek találta, miért is az ellen felebbezéssel él, s annak elkészítésével az ügyészt bízta meg. A városi mezőgazdasági bizottság a lótenyésztés érdekében egy nagyobb értékű hintósós luxus lovak tenyésztésére alkalmas ménnek a halasi állomásra leendő megszerzését javasolta, mi pedig csak úgy lehetséges, ha a város maga a mező- hegyesi, vagy valamely másik ménes birtokról mént bérel. A képviselő- testület a javaslatot tudomásul vette s utasította a tanácsot, hogy ennek bérletére a költségvetésbe 1000 koronát vegyen fel. A napirenddel ekként végezvén, egy tontos, Halas váios jövőjére messze kiható előterjesztést tett a polgármester. Felolvasta az alispán éves jelentését, melyben az a vármegye területén a járási székhelyek szaporítását, uj beosztását javasolta a belügyi kormánynál. — Miután a vármegye lakosságának nagymérvű szaporodása következtében több mint bizonyos az, hogy a járási székhelyek szaporittatni fognak, polgár- mester szükségesnek tartja egy mozgalom megindítását már most a végből, hogy Halas járási székhelylyé tétessék. A képviselőtestület szintén kívánja, hogy Halas járási székhely legyen s ennek kérelmezése végett a főispán, az alispán, esetleg az illetékes miniszterekhez egy küldöttség menesztését határozta el, s megbízta a polgármestert, hogy a küldöttség tagjait állítsa össze, s alkalmas időben vezesse az illetékes felsőbb hatóságok elé. A gyűlés ezzel véget ért. Hírek. Az iskola építés. Lapunk múlt számában jelentettük, hogy a Halason építendő szárnyiskolákra Zichy János gróf kultuszminiszter 180 ezer koronát utalványoz. Őrömmel vette bizonyára ezt tudomásul a város lakossága, mivel közleményünk az iskolák terén uralkodó szégyenletes állapotok megszűnését jelenti. Az iskolaügyre vonatkozólag most újabb értesüléseink vannak. Ugyanis tegnap Szőllösi Antal és Kauzer Adolf budapesti építészek a helyszíni szemlét megtartatták. Hogy mi az eredmény, az lapzártakor még ismeretlen előttünk, reméljük azonban a legjobbat. Gyűlés. Holnap, csütörtökön gyűlésre jönnek össze a redemptus közbirtokosság 18-as bizottságának tagjai. A gyűlésen a fölött fognak határozni, hogy eladják-e Páka pusztát, vagy tovább kezeljék. Himlőoltások. A város belterületén a himlőoltásokat a következő napokon eszközük: Május 7-én (vasárnap) a felső óvodában, málus 17-én (vasárnap) a központi leányiskolában és május 21-én a róm. kath. iskolában. Az oltást mindig délután 2 órakor kezdik. Hivatalos órák. A kiskun- halasi adóhivatalnál a hivatalos órák május 1-től okt. 1-ig reggel 7 órától d. u. 2 óráig tartatnak. Talált hulla. Múlt számában jelentette a Kiskun-Halas Helyi Értesítője, hogy PrÓDayfalván egy hullára akadtak a járókelők, melyben Törteli Ferencz ugyanottani lakos személyét állapították meg. A vizsgálat megindult s eredményre is vezette. Kiderült, hogy Törteli halálát szerencsétlenség okozta Ugyanis nevezett részeg állapotban kocsizott hazafelé. A lovak útközben megvadultak, s Törtelit az árokba fordították. A szerencsétlen ember az esés következtében szörnyet halt. Mindezek daczára a községben gyilkosságról suttogtak, pedig erről szó sem lehet, mivel Törteiméi a magával hordott 200 koronát megtalálták. Halas —majsai vasút. — Szomszéd községünk május havi közgyűlésére tűzte ki a halas—majsai vasút ügyét. A gyűlésen a vasútra megajánlott 100 ezer koronának kölcsön utján való felvételét tárgyalják. Váltóhamisítás. Tóth Ferenc István halasi lakost váltóhamisításért, Tóth Ferencz Istvánnét és Nagy B. Istvánnét hamis tanuzásért vonta felelősségre a kalocsai törvényszék. Tóth Ferencz István egy 860 koronás váltóra Birkás és Paor nevét ráhamisitotta, Tóth Ferencz Istvánná és Nagy B. Istvánná pedig ebben az ügyben mint tanuk hamis vallomást tettek. Tóthot 1 évi börtönre Tóthnót és Nagynót pedig egy-egy havi fogházra ítélték. A vádlottak fellebbeztek. Halasi közjegyzóség. Az ellenkező hírekkel szemben annak közlésére kérettünk fel, hogy dr. Hermán E’erencz ügyvéd a halasi közjegyzőségre nem pályázott. Apa és fiú. Ily czimen emlékeztünk meg lapunk múlt évi 89-ik számában egy viszályról, mely Lampel Antal családjában tört ki. Ezen ügyből kifolyólag ifj. Lampel Antal ellen magánlak megsértésének büntette miatt vádat emeltek. A kalocsai törvényszék ezért ifj. Lampel Antalt 1 hónapi fogházra Ítélte. Lampel fellebbezése folytán az ügy a tábla elé került, mely a törvényszék ítéletét megváltoztatta, s Lam- pelt a vád alól felmentette, a költségeket pedig a kincstár terhére utalta. Uj tanár. Dr. Stimákovits László, ki jelenleg a budapesti Bar- csay-utczai (VII. kér ) főgymnasium- ban mintgy. gyrnn. tanár működik, a pedagógia vizsgálatot dicsórettet letette. Fedeztetések. Az államtól beszerzett telivér piros-tarka sie- menthali tenyészbika Csapó Antal mintakert melletti gazdaságában fedez. Dija 5 kor., gazdaköri tagoknak 4 kor. — Tenyészigazolványt nyert magyar-fajta bikák Kis O. Imre ba- lotai, Rozmaring István felsőszállási, Darányi József inokai és Nagy Pál János kalapári birtokán állanak a tenyésztők rendelkezésére. A fedeztetés dija gazdaköri tagoknak 3 másoknak 4 korona. Áthelyezés. A magyar királyi államvasutak igazgatósága Wetzer Pál ellenőrt a szombathelyi üzletvezetőség területéről a halasi osztálymérnökséghez helyezte át. Wetzer hivatalát már elfoglalta. Kunyhó-feltörő. A húsvéti ünnepek alkalmával a város alatti szőlőkben ismeretlen tettes több •kunyhót feltört. A rendőrség a nyomozást megindította, melynek során kiderült, hogy a kunyhókat Kovács Bokor Sándor 85 éves ács törte fel, kire 4 betörést sikerült rábizonyítani. Kovácsot, mivel állandó lakhelye nincsen, Kalocsára kísérték. A halasi színészet. Végre valahára a szinpártoló bizottság is óletjelt ad magáról. Hosszas pihenés után pénteken ülést tartott, melyen arról tanácskoztak, hogy belépjen-e Halas város az alföldi szinikerületbe, vagy nem. Erre vonatkozólag úgy döntöttek, hogy nem tanácsolják a belépést, hanem szükségesnek tartják, hogy a város megkösse a szerződést dr. Márffy Gyula színigazgatóval, ki a feltételeket már be is terjesztette, melyek a városra nézve előnyösek. Elveszett kocsiülés A ke- czeü műúton, a keczeli orsz. vásár alkalmával egy párnával ellátott ruganyos kocsiülés elveszett. Megtalálója illő jutalomban részesül e lap kiadóhivatalában. Felülfizetések. — A kiskun- halasi Munkásképző-egylet április 30-án megtartott tánczmulatságán felülfizettek : Mig G. Károly, Kocsis Antal 1 20—1 20 kort Erdélyi József, Horváth András 1—1 kort. Mig Mihályué 60 fillért. Huszti János, Németh Károly. Kovács H. József 40—40 fillert. Huszti István, Bálint János, Zseni Balázs, Major József, Tóth Károly, Szép Gábor, Tegzes László, Péter István, Vadász Antal, Pap Benő, Bor Antal, Bóna Balázs, Fenyvesi István, Teremi Imréné, Nagy Sándor, Csapi Antal, Szabó Gábor 20—20 fillért. A felül- fizetésekért ezúton mond köszönetét az elnökség. A gőzgépkezelők és kazánfűtők legközelebbi képesítő vizsgái Szegeden május hó 21-ik napján d. e. Vs9 órakor a szegedi alsó szi vattyutelepen fognak megtartatni. A vizsgálati kérvények kellően felszerelve a m. kir. kerületi iparfelügyelőséghez (Tisza Lajos-körut 61.) beküldendők. Kendőn hírek. A rendőrkapitányság özvegy G u b i c s к a Istvánná sz. Balog Juliánná 62 éves asszonyt 2 napi elzárásra Ítélte azért, mert a ref. temetőben a sírokról virágot tépett. — ifjú Nagy B. Károly a gyalogjárón talicskát tolt. Egy napi elzárásra Ítéltetett. Menetrend. Május 1-én az államvasutakon uj menetrend lépett életbe. Az uj menetrend változásokat is tartalmaz. Hasznos szolgálatot vélünk tehát teljesíteni olvasóközönségünkkel szemben, midőn közöljük a Halasról kiinduló, keresztülmenő és a környékbeli vonatok menetrendjét. Felhívás. Szalai Imre miniszteri tanácsos, a Nemzeti Muzeum igazgatója, lapunk utján felkéri a halasi közönséget, hogy az országszerte dívó húsvéti és pünkösdi népszokásokhoz fűződő tárgyaknak a muzeum részére való megszerzésében legyen segítségére. Ilyen tárgyak karácsonykor a betlehemes templomok, bábok, álarcok, süvegek, ruhák, láncos botok, hangszerek, kalácsok, a regölés szerszámai és ruhái, aprószentek napján használt korbácsok, kereplők, újévi szokásokhoz fűződő tárgyak, háromkirálv napján használt álarcok, süvegek, ruhák, kardok, stb. Vizkereszt, gyertyaszentelő napi tárgyak. Balázsjáráskor használt páros szentelt gyertyák, farsangi álarcok, ruhák, buesujárás és szerszámai. Húsvéti kereplők, hirnes tojások Eljegyzési és lakodalmi tárgyak ; u. m jegykendők, jegyajándékok, vőfélybotok, bokréták, lakodalmi zászlók, vőbgéuybotok, vőlegényi és menyasszonyi ködmöuök, menyasszonyi koszorúk, párták. Mindenféle népszokást ábrázoló fénykép, stb. Kéri a közönséget, mely e kérést kellőképen méltányolni tudja, hogy a felsorolt tárgyakat, esetleg a fel nem soroltakat is, a Muzeum részére ajándékul, esetleg csekély díjért szerezze be s a M. Nemzeti Muzeum Néprajzi Osztálya (Budapest, Városliget Iparcsarnok) részére portómentesen küldje be. V X