Kiskun-Halas Helyi Értesítője, 1911 (11. évfolyam, 1-52. szám)

1911-05-03 / 18. szám

1911.

KISKUN-HALAS HELYI ÉRTESÍTŐJE.

május 3.

ESERGŐ J^EYÉL.

A politika váltságos,

Ez nem uj dolog ;

Ámbár váltságos lesz az is Mire gondolok . . .

Bocsássa meg szerkesztő ur Hát politikám,

Mert lányaim a hátamat Folyton ütik ám !

Hogy csak írjak, mert ön érti Már a helyzetet . . . így én most minden bizalmat Önbe helyezek:

Válság van a lakásokban Válság a pénzben Amennyiben a negyedet Erzük nagy részben.

Alig kapjuk meg pénzecskénk, Már is túladjuk,

Emiatt már sokat sirt-rit A szegény anyjuk.

— Elég volna kisebb lakás, —

De még nem lehet.

Pedig abban könnyebben Kihúznánk a telet.

De a hat lány, nagy helyt foglal A kalapokkal,

Ugyanazért kerülgetem Önt minden okkal,

Hogy, hallgassa meg kérésem Legyen rám válság,

Egy szavától köunyebülök Önön a vásár.

Legyen önnek is lakása,

Nekem is kicsiny ;

Igaz, idővel önöknél Lehet majd kicsiny.

Öröme lesz, majd meglátja,

Ne rimánkodjak sokat:

Szerkesztő ur ! Utolsó szóm ! Vegye el a lányomat!

Egy kesergő családapa.

Furcsaságok.

Erkölcsi bizonyítvány.

Egyik megyebeli községben történt meg az alábbi jóízű kis dolog. A falu egyik nem valami jóhirü la kosa „erkölcsi“ bizonyítványt kórt az érdemes elöljáróságtól. Hát a bíró adott is neki írást, mely hangzott pedig ekképpen :

„Erkölcsi bizonylat. Mi alulírottak ugyanis mint X’ község elöljárói, hivatalos készséggel, akarattal és nagy szives jó szándékkal ezennel bizonyítjuk, hogy Kiss Péter községünkbeli szegény- sorsú és rendű férfiú mindig nagyon szépen, csendesen, Istennek tetszőén viselkedett. Tisztességbe ette kenyerét. Nem bántott senkit, de azt beszélik szavahihető emberek a községben, hogy szegénynek „enyves“ volt a keze. Amit szeme meglátott azt keze nem hagyta ott. Meg nagyon verekedés volt, egyéb erkölcseit nem ismerjük.“

*

Bajos, nagyon bajos . . .

Egy tanító folyamodott, hogy fegyvergyakorlat alól mentsék föl, mert felesége gyermekágyban fekszik. A kiegészítő parancsnokság helyt adott a kérvénynek, de hozzáfűzte, hogy :

Jövőben azonban családi ügyeit úgy intézze, hogy azok által katonai kötelezettségének teljesítésében ne akadályoztassék.

Hát ezt a katonai parancsot bajos lesz teljesíteni.

á kétféle becsület.

A becsület sem egyforma. Más a falusi becsület és más a városi becsület is, hogy mennyire más, arra példa Zajzon János esete, amelyet egy református lelkész mesélt el.

— Novemberben lesz esztendeje, egy vasárnap — beszélte a pap — idegen embert vettem észre híveim között. Idegen volt a ruhája, a beszédje, mindene. „Valakinek a roko na lehet“ — gondoltam s nem törődtem az idegennel. A jövő vasárnap azonban ismét csak eljött prédikációt hallgatni az idegen s attól fogva eljött minden vasárnap. Egyszer aztán prédikáció után megszólítottam :

— Hogy hívják ?

— Zajzon János a becsületes nevem, tiszteletes urnák szolgálatára.

— ügy látom, nem a mi környékünkre való. Hol lakott eddig?

— Vácott, uram.

— Vácott ? ! — kérdi a pap. — Csak talán nem abban a nagy házban ?

— De abban. A becsületem vitt oda, a falusi becsület.

— No talán még sem. Ma már nem csukják be az embert, mert becsületes.

— Ha falusi módra becsületes, akkor becsukják. Példa rá az én esetem. Parádés kocsis voltam Pest mellett egy uraságnál. Tiz esztendeig szolgáltam, mert derék, jó ember volt az én gazdám, az isten áldja meg még halóporában is. Egy hibája volt csak : a felesége. Ez volt a hiba. En ugyanis, uram, — kimondom nyíltan — utálom a gyalogos katouát. Már most mit csináljak, hogy a gazdámat megszabadítsam a szégyentől? Szóljak a gazdámnak? Elcsap. Nem maradt más hátra, mint a falusi becsület. Mi cselédek összebeszéltünk, s egy késő őszi éjszaka meglestük a bakatisztet s megkergettük. A bolond nekiszaladt a trágyalének s megúsztattuk benne. Aztán az ostornyéllel... De mit magyarázhassam : egy esztendeig tartottak Vácott, abban a nagy házban. Lássa, uram, ilyen a falusi becsület, börtöure juttatja az embert.

Zajzon Jánost aztán egy félesz- tendeig nem láttam. De sok jót hallottam róla. Mondták, hogy munkás, szorgalmas és józanéletű. Egyszer aztán az utczán összekerültünk.

— No, Zajzon János, hogy megy a sora ? Megszokta már a mi falunkat ?

— Meg tiszteletes uram, hogyne szoktam volna. Mióta oldalba rúgtam a falusi becsületet, azóta kutyabajom.

Megfeddtem az emberemet:

— Hogy beszélhet ilyet, Zajzon János. Becsület nélkül nem ember az ember . . .

— Azért van nekem becsületem, csakhogy — városi becsület.

— Városi becsület ? Hát az mi a szösz?

— Megy magyarázom, — mondta Zajzon János. — Lakik a szomszédomban egy kövér asszony. Fer- telmes egy fehérnép ; mindig az ajtóm elé sepri a szemetet. Hiába kértem, figyelmeztettem : „Osibiné, ne hordja az ajtóm elé a piszkát“ — nem ért semmit. Egyszer aztán — a minap történt — meguntam a dolgot s azt mondtam a feleségemnek :

— Te asszony, mond meg Csi- binének, hogy jöjjön át a pitvarba, mondani akarok neki valamit.

Osibiné át is jött. En rázártam az ajtót. Lefogtam a kövér nőt, a feleségem pedig a nyujtófával úgy eltángálta, mint a kétfenekű dobot. I Miközben elagyabugyáltam Csibinét, I azalatt feleségem ordított:

— Jaj! Segítség ! Ne bántson, Osibiné !

Aztán kidobtuk Csibinét, s mivel a szomszédok csak azt hallották, hogy a feleségem segítségért kiabál, ennélfogva a törvény Csibinét magánlaksértésért elitélte hat hétre. Lássa, uram, ez a városi becsület 1 — mondta Zajzon János és köpött hozzá egyet. K.

pUMOROS TÖRTÉNETEK A számtan.

Harminczöt lovat kellett szállítani a tüzéreknek Es ez nagy gondot okozott a káplárnak. Tanakodott az őrmesterrel, hogy hány vaggonra van szükség, ha egy vaggonra jut két ló. Végtére a káplár plaj- bászt vesz elő és papirost, megcsinálja a számvetósi műveletet és kivágja az eredményt, hogy negyvenegy vaggon kell.

— Nem lehet az öcsém, — szól az őrmester.

— De bizony úgy van, — jegyzi meg a káplár. — Nézzen csak ide.

35-öt elosztom 7- tel, a 30-ban a 7 megvan 4-szer, marad 2; 2 meg 5, az 7, a 7 a 7 ben meg van 1-szer. Ehun van ni : 41 !

Nézegeti az őrmester a papiroson a számítást, de még mindig nem hiszi, mire a káplár megjegyzi:

— No jó, Majd megcsinálom az ellenpróbát. Idenézzen ! A 41-et most megszorzom 7-tel. 7-szer 4 az 28, 7-szer 1, az 7, 28 meg 7, az 35.

Ismét szemlólgeti az őrmester a számítást és felkiált:

— A kölyöknek csakugyan igaza van !

*

Visszavágott.

Sorozáson történt. — Egy feltűnően csúnya fiatal ember állott éppen a mértek alatt. — Az ott levő tisztek közül az egyik főhadnagy (szellemeskedni akarván) oda szól a mellette levő tiszthez :

— Ez a fiatal ember Darwint juttatja eszembe.

— Miért ? — kérdi a másik.

— Nézd csak meg jól, az arca után ítélve mennyire közel áll a majomhoz. Az utolsó mondatot olyan hangosan mondotta, hogy a külöm- ben is csöndes teremben mindenki meghallhatta és többen nevettek is rajta.

A szóban forgó fiatal ember az első pillanatban elpirult, de a következőben összeszoritott ököllel a tőle nehány lépésnyire álló tiszt felé rohan.

Izgalmas csend, következik. Az asztal körül ülők felugrálnak helyeikről, a katonaorvos pedig siet, hogy az inzultust megakadályozza. Erre azonban nem volt szükség, mert mikor a fiatal ember szemtől-szemben állott a tiszttel, hirtelen elmosolyodva szól hozzá :

En magam is elismerem főhadnagy ur, hogy közel állok a majomhoz.

*

Ékesszavu csizmadia.

A bíróságnál egy atyafi állott vádlottként. Azzal volt vádolva, hogy szomszédját, aki csizmadiamester, megverte, mert a felesége körül látta legyeskedni.

Kihallgatták a majszter urat is, aki a következőleg válaszolt a hozzá intézett kérdésekre :

— Azon vádilletmény alá táb láztatváu általa, mintha én az ő feleségével viszonylatban találódtam volna, merő játszi képzelet azon súlyosbító körülménynél fogva, hogy nős állapotom viszonytalauságai ellenében a vád miatt alaptalan kezelendő.

A biró rászólt az ékes nyelvezetű csizmadiára :

— Beszéljen egyszerűbben.Csak úgy, mintha otthon volna.

Mire a leintett magyar sértett önérzettel felelt a bírónak :

— Szives bocsánatkórésemet előmozdítván, bátor vagyok visszavonatkozni ama kitétellel, hogy én tüzhelyi állapotomban is hasonlóképpen fogva tárgyalok.

Az ékesszavu csizmadia mestert természetesen a legnagyobb ráijesz- téssel sem lehetett rábírni, hogy természetesen beszéljen.

*

A gyászjelentés

Egy vidéki lap hirdetései között a következő gonosz tréfát követte el egy ember, aki nagyon megbánhatta, hogy valamikor megházasodott.

A „gyászjelentések“ között a következő hirdetményt tette közzé :

„Pántokén este 8 órakor hosszas szenvedés után elszunnyadt hőn szeretett feleségem

BOMÁN MÁBIA

életének 50-ik évében. Vasárnap reggel pedig az orvosi tudomány hosszas fáradozással visszaadta őt az életnek. Mélyen elszomorodott szívvel, csöndes részvétet kérve jelenti ezt a lesújtott férj.“

Gondolatok.

Minden szentnek maga felé hajlik a keze — tartja egy régi közmondás. — Csak az a baj, hogy mindenki szentnek tartja magát.

*

Ki meri azt mondani, hogy Magyarországnak nincs ipara? . . . Hiszen a börtönipar valósággal virágzik.

*

Az asszony, akit férje elhanyagol, maga is kezdi elhanyagolni magát. Vagy pedig nagyszerű kalapokat vesz, amelyeket egy más asszonynak a férje fizet ki.

*

A munkás és a nagy ur között csak az a különbség, hogy mig az elsőnek a keze kemény és szive lágy, addig a másodiknak szive kemény és a keze lágy.

*

Nincs olyan sebes lomhaság, melyet a szegénység utói ne érne.

*

Négyezer év múlva is kikéi a búza, nem vesztve még el termő erejét. — A gyűlölet és bosszuállás magva azonban, még ennél is szi- vósabb.

*

Sok férfinak egy leány csak akkor menyei lény, ha földi javakkal bir.

*

Legtöbb férfiú úgy van a nőkkel, mint a tetszetős költeményekkel. Gyorsabban meghódol a külsőség, mint tartalom előtt.

*

Az üres fej : nevetséges, az üres szív : sajnálni való.

*

A férjek nem tudják feleségeik jó tulajdonságait méltányolni. Ezért az asszonyoknak másokhoz kell fordulni.

ITs^ro-feS fojfa.

Itt nyugszik Gyurka Gáspár,

A sírásó.

Szegény Gyurka Gáspár, sirt már, Te se ásó.

Kilencszázlietven sirt megásott,

A jó Gáspár,

Neki is megásták, s most többet Nem, nem ás már.