Kiskunhalasi Ujság, 1907 (4. évfolyam, 1-50. szám)

1907-12-25 / 50. szám

IV. évfolyam. — 51. szám. Megjelenik minden szerdán. Kiskunhalas, 1907. december 25. KISKUN­HALASI ÚJSÁG. KÖZGAZDASAGI, TÁRSADALMI ES SZÉPIRODALMI HETILAP. Szerkesztőség és kiadóhivatal: HlltVÁT GYULA könyvkereskedése Kiskunhalason, — kel az előfizetési és hirdetési dijak fizetendők. — — Kédratskat nem ad vissza a szerkesztőség. — Felelős szerkesztő és lapkiadó tulajdonos Horvát Gyula. Előfizetési dijak: Helyben házhoz hordva egész évre 4 kar. félévre 2 kor., negyedévre 1 kor. — Vidékre egész évre <* kor. félévre 3 kor., negyedévre 1 kor. 50 fillér. Egyes szám ára 4 fillér. Világbéke. Az emberiség legnagyobb álinodóinak egy kö­zős óhajuk van, amelynek megvalósítására egy egész emberéletet, mérhetetlen ambíciót áldoznak: a világ­béke megteremtése. Az emberek rossza'.kodásának megszüntetésére, a társadalmi válaszfalak lerombo­lására, az alacsony az erkölcsi posványbán fetrengö léleknek .a nemesebb sphaerákba való fölemelésére minden korban akadtak, akadnak napjainkban is ne­mes lelkű bajnokok. Szinte elmondhatjuk, hogy a vi­lágbéke megteremtéséért küzdő harcosok óriási sere­gében ott van minden igazán nagy költő, iró. A zse­niket mindenkoron a legnagyobb fokú áltruizmus ve­zérelte írásaikban, gondolkozásukban. De csak itt. Életünk már ellentmond Írásaikkal. — Nem tudták lerázni magukról a mindennapiság, az anyaiasság, az ego nyűgét. És ebben magaslik ki a többi genie kö­zül Józsefnek és Máriának fia, Jézus Krisztus, aki ezelőtt 1907 évvel pillantotta meg Judea borongós ege alatt, Betlehem városában, egy nyomorúságos jászolban, a világnak egy parányi kis részét. Jézus Krisztus maga volt a megtestesült igazság Az igazsághoz tudvalevőleg nem elégséges a lelki gondolatok szépsége, magasztossága, hanem e’.marad- hatatlanul szükséges ahhoz az is hogy az élet külső nyilvánulási tökéletesen, minden hézag kizárásával harmonizáljanak a hirdetett eszmékkel, Krisztus meg volt ez. Az ő élete a legcsodálatosabb bizonyítéka eszméi fenségességének. A gáncsoló szónak a tiszta ai ösmeretlen törekvésekben tamáskodó léleknek el kellett némulnia véle szemben. A zseniknek vagy elvakult gyűlölet vagy odaadó imádás jár ki, aszerint amint az ember hajlandó-e elismerni, vagy sem, hogy van nála tökéletesebb lény is a világon, vagy sem. Jézus a tizenkét apostolban megtalálta köve­tőit s a farizeusokban, viszont ráakadt a kérlelhetet­len, hatalmas üldözőkre. A hatalmas ellenségek min- end követ megmozgattak Krisztus ellen s csalónak* országháboritónak hiresztelték, s végzetül a kereszt­fa alá juttatták. S Krisztus csodállatos lelki nagysága éppen itt domborodik ki. A keresztfa volt a legéle­sebb ütköző pont. Az élethez ragaszkodó testtel itt került szembe a köznapi konvenciókon messze füliil- emelkedő lélek. Sokan kerültek már hasonló hely­zetbe Krisztus után is, de egyik sein állotta ki a tiiz- próbát. Vagy a gyáva meghátrálást, vagy — mint Solon is — kevésbbé fájdalmas halált választottak. A betlehemi jászolban egykor csak nagyon kis helyet foglaltak el Krisztusnak gyönge teste; ma pe­dig milliók és milliók ajkán zeng fel a Hozsánna. Az ő végtelen nagyságát nem képes befogadni a föld sem. Az évszázadok tűnésével nőtt, magasztosult Krisz­tus alakja, Az emberi agy csodálatraméltó találékony­ságot fejtett ki a Krisztus emlékezetének megünnep­lésére. Pedig csak egy ünneplés volna méltó az ö nagyságához. Az, ha Krisztus élete szerint élnénk és Krisztus cselekedetei szerint cselekednénk. Világbéke jöjjön el a te országod! Karácsony. Egy-kettőt fordul meg a tengelye körül a föld­golyó és újra itt van a karácsony. Á karácsony a maga fényességével, kedves melegével, szelíd hangu­latával és ünnepi áhítatával. A karácsony, amelyet lázas türelmetlenséggel vártunk gyermekkorunkban, mert az ajándékok egész garmadáját jelentette, a ka­rácsony, amelyet felnőtt korunkban is örömmel kö­szöntünk, mert a csillogó fenyőgalyak alatt szeretteink örömében gyönyörködhetünk. Nincsen poetikusahb ünnep, mint a karácsony, amely az érző szív legrej tettebb húrjait is rezgésbe hozza és andalító édes hangokat csal ki belőlünk. Hangokat, amelyeket nem hallani, csupán érezni lehet. Az apa, akit az ünnep — estén sugárzó arcú gyermekcsapat ujjong kőiül az agglegény, aki barátai körében hajtogatja hosszu- nyaku pohárból a gyöngyöző pezsgőt, a férfi, aki bus legénylakásában ül és sóhajtva hajtja tenyerébe szürkülő fejét, a katona, aki a fagyasztó éjszakában egyhangú csikorgással sülyeszti bakancsait a frissen hullott hóba, a hajléktalan, aki sóvár pi'lantással te­kint a néptelenné vált utcáról fel a bérpaloták fényes dérvirágos ablakaiba — mind, mind a legbusabb és a legszegényebb, mind átérezi ennek az estének cso­dás hangulatát. Senki sem tud szabadulni a bűvös varázs alul. amelyet egy fenyőág és egy pár viasz gyertya hint szét maga körül. Valami édes mélám holia lesz úrrá a sziveken. És valamiképpen egy rég I hallott ária az események egész raját idézi fel emlé kezetünkben, akkép egy viaszgyertyákkal éKes fenyö­T A R C Z A. APRÓ TYPUSOK. A párbajhős. A vígszínházban éppen szünet van. Az első erkélyen a sor szélén jóképű honvéd­százados ül a családjával. Az asszony a mint mon­dani szokták már élemedett, a lánya azonban csinos, katonalány. Éppen szünet van az I. és II. felvonás között; a kis trio bonboniéreből majszol. E pillái atban egy fiatal ember érkezik a széksor élére és megáll. Három szál bajusz, szines mellény, tarka ing és manzsetta, meg egy csillagvizsgáló hatalmas guk- ker: ime a mi kedves barátunk. Csak a 11. felvo­náshoz érkezik mert, az elsőt hírből ismeri már. Helye a sor közepén van, tehát megáll a százados előtt és ránéz; a százados megérti a néma felszólítást és fel­áll. Nagyon joviális, derék ember. Háromszor szokott gondolni, aztán beszél. Felállnak a többiek is és Kardos Géza ur., számfeletti dijnok a minisztérium­ban és III. éves jogász alapvizsgák nélkül, elfoglal­hatja a helyét. Nagy sietségében Kardos ur azonban elfelejtett valamit, felugrik tehát és egy szó bocsánatkéré$ nél- . kiil kitörtet. Haragos pillantások kisérik a fiatal ga­vallért. Semmi baj. Csak szomjas volt, egy pohár vi­zet akart inni. A következő pillanatban ismét a szá­zados előtt áll és ránéz. A százados előtt és ránéz. A százados ur nem tudja bosszankodjék-e, vagy ne­vessen ? Az utóbbira határozza el magát és feláll. A többiek is és Kardos ur szerencsésen a helyéhez ér­kezik. Téved azonban a nyájas olvasó, ha azt hiszi hogy Kardos ur végre megiilepszik. Szó sincs róla Leteszi a gukkert és megint kimegy. Hátha jut még idő egy cigerettát elszívni. Kimegy és mire vissza-: jön, a függöny már gördül. Ott áll ismét a százados előtt és ránéz. A százados'szemében felvillan valami, de még nem szól semmit, hanem feláll. Századosné- nak azonban már fogytán a türelme és odaszól az uraknak: Ugyan Károly nem ismered ezt az urat? Kardoss Géza számfeletti dijnok ur csak ezt várta. Visszafordul a százados felé és lehetőleg szem télén orrhangon azt kérdezi: — Mit mondott az ur? — Semmit fiatal barátom, ‘ csak a feleségem kéidezte, nem ismerem-e ezt a ripők viseletű urat — Uram ezért felelni fog! — Most iningyárt? Ne várjuk be az előadás végét ? — Itt a névjegyem; kérem az önét! — Tessék: de most üljön le szépen a helyére. — Uram az ön magaviseleté. — Bocsánat — kedves Marim és Juliskám, ne hagyjuk magára ezt az urat? Másnap. A vívóteremben a felek már megjelentek. A szá­zados részéről két főhadnagy, Kardos ur rés/éiöi egy fiatal ügyvéd és képviselő a segédek. Fémtisztitó minden fém megkapja eredeti színét, légypiszkot tökéle tesen tisztit. Kapható: Pressburger Ferencz üzleteben Halason. Próba üveg ingyen. 9—10

Next

/
Thumbnails
Contents