Kiskunhalasi Ujság, 1906 (3. évfolyam, 1-52. szám)
1906-02-20 / 8. szám
III. évfolyam. — 8. szám. Megjelenik minden kedden. Kiskunhalas, 1906. február hó 20. KÖZGAZDASÁGI, TÁRSADALMI ÉS SZÉPIRODALMI HETILAP. Szerkesztőség és kiadóhivatal: HORVÁT GYULA könyvkereskedése KISKUNHALASON, a hol az előfizetési és hirdetési dijak fizetendők. Kéziratokat nem adunk vissza. Felelős szerkesztő és lapkiadó tulajdonos HORVÁT GYULA. Előfizetési dijak: Helyben házhoz hordva egész évre 4 kor., félévre 2 kor., negyedévre 1 kor. Vidékre egész évre 6 kor., félévre 3 kor., negyedévre 1 kor. 50 fillér. Egyes szám ára 4 fillér. »Ne merje!« Ugyanilyen című, (p. r.) jelzésű cikkünkre Kiskunfélegyházáról Toldy Jenő lelkész úr a következő választ küldte. Közöljük kívánsága szerént, minden változtatás nélkül. Csak azt jegyezzük meg, hogy a felpanaszolt cikkben semmi gyalizkodást és a jóizlésü és müveit gondolkodású embereknek óvására szoruló hangnemet nem találunk. A válaszszal p. r. nem marad adós. A cikk itt következik: „A „Kiskunhalasi Újság“ jan. 27-iki számában cikk jelent me£, mely a tízezer lelket számláló kiskunhalasi katholikus egyházközségnek is főpásztorát: a váci püspököt támadja teljesen ok nélkül és olyan modorban, a mely a gróf-püspök ur egyéniségéhez és magas állásához méltatlan, s amely hangnem ellen a közéleti tisztelettudás nevében, nemcsak minden katolikusnak, de úgy vélem, minden jóizlésü és művelt gondolkozásu embernek óvást kell emelnie. Ám a stylus és modor belügy, s az egyéniség dolgában követelményeket senkivel szemben sem támaszthatunk; ámde mindenkitől, s főképpen attól, aki magas lóhátról akar beleavatkozni dolgainkba: feltétlenül megköveteljük, hogy tudja, miről beszél és mit beszél. Mivel a kezem között megfordult iratokról jegyzeteket készítettem, azokból módom van megállapítani hogy cikkező nem ismeri azt az ügyet, amiről cikket ír. Azt irja cikkező: „. . . nemcsak a katholikus egyháztanács, hanem a város is kapott Vácról intő- levelet“ — Ezzel szemben az az igazság, hogy a váci püspöki szentszék szept. 27-iki üléséből 3814. sz. a. értesíti Kiskunhalas város képviselő testületét, hogy nem egyezik bele a katholikus iskola beszüntetésébe, az iskola-épület átadásába, ez ellen felsőbb helyen is — a vármegyénél — protestál, s egyben kéri a várost, az egyháztanács ajánlatának visszautasítására. — Ebben a levélben találhatunk értesítést, protestálást, kérést; de abban intelmeknek nyoma sincs. Cikkező ugyan nem ismeri ezt a levelet, merészkedik mégis lenyomatni, hogy a levélben „azt üzenték“ Vácrul, hogy a város „ne merje a katholikus egyházi iskolát községivé tenni“! S noha a cikkező a városházán elolvashatta volna ezt a levelet: nem nézte azt meg. Ellenben merészkedik ebből a tájékozatlanságból a katholikusok egyházi főhatóságának gyalázására kiindulni. S noha megtudhatta volna, nem tudja cikkező azt sem, hogy a szentszék egyidejűleg az alispánhoz is intézett átiratot, s ebben — jelezve a városhoz küldött protestálást — kéri az alispánt, utasítsa a várost, hogy a katholikus iskolákat községesiteni ne merje. — Tehát ebben az alispánhoz intézett iratban foglaltatik az a fölpanaszolt kifejezés. Jogállamban a jogvédelem mindenkit, a szentszéket is megilleti. A szentszékhez, mint az egyházközség felettes hatóságához tartozik, az egyháztanács határozatainak jóváhagyása vagy jóvánemhagyása ; s ez az illetékesség nem hagyható figyelmen kívül, épen akkor, amikor az egyházi élet elevenéig vágó kérdésről, egy nevezetes katholikus intézmény sorsáról, a katholikus iskola hitvallásos jellegének letörléséről van szó, amit egy más vélekedésü egyháztanácsnak épen nem lenne olyan könnyű a jövőben vissza álli ani, mint amilyen könnyű volna azt ezidőszerint megsemmisíteni. Amikor a szükséges jóváhagyás nélkül mégis történtek további lépések, akkor a szentszék köteles törvénytisztelettel ahhoz a hatósághoz is fordult, amely hatóságnak tényleg van joga figyelmeztetni a várost, hogy az egyházi hatóság hozzájárulása nélkül, a katholikus iskolák községesitépé*' lépéseket ne tegyen; annál kevésbbé, mivel Kiskunhalason hasonló törekvéseket, egyszer már azzal szüntetett be a miniszter (1897-ben) hogy „a püspök jóváhagyó előzetes beleegyezése nélkül az iskolák átadásáról tárgyalni nem lehet.“ Eszeágában sem volt a szentszéknek fenyege- tődzeni. Az alispánhoz intézett iratában csak a saját joghatóságának s a reábizott fontos egyházi érdekeknek védelmét kereste. S habár, — mondjuk, — erősebb volna is valamely kifejezése: abból felpanaszolható jogsérelem senkire sem háramlott, mivel a jog-állapotok védelmén túl senkinek jogát nem korlátozta, azt meg se kísérletté. S ha úgy tetszik, itt essék néhány szó Modok Péter nemzetes úr jó példa adásáról, melynek meg- szivlelésében cikkező sajnálatos egyoldalúságot tanúsít. Mert ha a hitvallásos iskola védelmében a szentszék nyomatékosabban fejezte is ki tiltakozását, akkor is hivatásának magaslatán állott; akkor is méltó arra, hogy fellépése hasonló tisztelettel méltányoltassék, mint ahogyon cikkező Nemzetes és Vitézlő Modok Péter Ur fellépését méltányolja; aki igazainak tudatában és a jogos érdekek védelmében, a legtöbb valószínűség szerint szintén aféle „ne merje“ szavakat morzsolgatott fogai között, amikor buzogányát mar- kolászva oda állott a kálomista templom ajtaja elé. Ami igen szép volt a nemzetes úrtól kétszáz esztendőknek előtte, instáljuk, koncedáltassék ugyanazon juss a jogegyenlőség órájában a katholikusok egyházi hatóságának is. Mert a nemzetes ur tiszteletreméltó elszántságáról emlékezvén, nem illik megfeledkezni arról, hogy a szentszék sem tesz egyebet, mint hogy oda áll a katholikus iskola ajtajába, s útját állja annak, hogy egy idegen, a vallással keveset törődő,s — ki tudja!— később talán azzal ellenkező nevelés legyen úr a katholikus iskola falai között, mely a vallásos és nemzeti nevelésnek, a hitvallásos életnek, a templommal egyenlő értékű, nélkülözhetetlen fundamentoma és menedékvára. De ha mégis, tényleg volna azokban a szavakban valami komoly sérelem, cikkező akkor se tud megint valamit. Nem tudja, pedig a városházán azt is megtudhatta volna, hogy város-védelmi akciója előtt épen 3 hónappal, tehát a maga idejében, Kiskunhalas város polgármestere megtette arra a kitételre a maga észrevételeit, s nem tudja cikkező, pedig ugyanott azt is megtudhatta volna, hogy a szentszék Kiskunhalas városához 4732. sz. alatt, jó két hónap előtt intézett iratában megillető respektussal hangoztatja, hogy épen nem vonja' kétségbe a város jogait. Eképen az ügy a lovagiasság szabályai szerint elin- téztetett. Minderről a sokrendbeli tényállásról bármily csekély cikkezőnek az ő tudomása, cikket irt mégis; és noha tulajdon vallomása az : Vájjon azt az állítólagos levelet „a szentszék küldötte-e, vagy a grófpüspök, nem tudja, mert nem látta. Csak hallomásból beszél.“ arra vetemedik mégis, hogy a miatt a soha nem látott, csak pletykából ismert levél miatt egyenesen főpásztorunkat, egyházi főhatóságunkat rohanja meg gyalázkodásaival. Nem vonulhat itt vissza cikkező a jóhiszemű tévedés mentsvára mögé. Mert aki ilyen támadásra JJCTNMSI HJSffö" ЩШ A csirke. Vígjáték egy felvonásban. — A ,,Kiskunhalasi Újság“ eredeti tárcája. — SZEMÉLYEK: Véglesy. König úr, orvos. p!staS) véSlesy inasai. Színhely: Véglesy lakása. A színpad egy ebédlői ábrázol. ELSŐ JELENET. Véglesy, /dnos, Pista. Véglesy. No ez az orvosság ugyancsak kimerített. Meghalok az éhségtől. Mi lesz a csirkével, János ? János. Rögtön hozom, nagyságos úr! Véglesy. Miért nem ment már érte a Pista? Pista. Nagyságos ur mellett kell lennem, hogy felöltöztessem. Mindjárt terítünk. Véglesy. (félig magában) Semmire se megyek vele. (hangosan) Hát János nem elég erre egymaga ? Menj, hordd el magad. Pista. Megyek, megyek. Véglesy. Majd eldülök a gyöngeségtől. Adj egy széket ide. (odateszi) Előre, tedd a dolgodat. János. Majd oda teszem az asztalt a nagyságos úr elé. (odateszi) Rögtön hozom a kenyeret. Véglesy. Azt hiszem, már meghalok a türelmetlenségtől . . . János. Bontsa szét nagyságos úr az asztalkendőt, hogy egy pillanatot se veszítsen el. MÁSODIK JELENET. Véglesy. (egyedül) Már nem bírom tovább! Leragad a szempillám a gyengeségtől, (elalszik és horkol) HARMADIK JELENET. Véglesy, János, Pista, (hozza a csirkét) iános. Hozzál kenyeret! Pista. Itt hozom! Micsoda? Elaludt? János. Pedig épp az előbb hagytam itt. Pista. Kihűl a csirke. Keltsd fel! János. Én? Azt nem merem. Nagyon megharagszik. Pista. Hát mit tegyünk? János. Én nem tudom; de ennek az lesz a vége, hogy ki tudja, mikor ebédelünk és én már szörnyű éhes vagyok. Pista. Én is. Én fölkeltem. János. Rosszúl jársz. Pista, (kiált) Nagyságos úr! János. Nézd csak, még erősebben horkol. Pista. Micsoda ember! Darabold fel a csirkét; ha fölébred, legalább készen lesz már, János. Igen, hogy kihűljön. Én nem bántom. Pista. Majd hát én. (levág egy combot) Milyen remek illat! János, Én nem szagolom, mert még megjön az étvágyam. Pista. Szavamra! olyan kedvem volna megenni ezt a combocskát. A doktor úgy is azt rendelte, hogy csak egy szárnyat egyék. Nem is haragudhatik érte. (eszik) Valami nagyszerű. Erre inni is kell. Adj egy poharat, (tölt és iszik.) János. És ha fölébred. Pista. Akkor elkerget és én elmegyek. János. Ilyen könnyen veszed. Akkor én se leszek jobb. Add ide a másik combot! Gyorsan, gyorsan. Pista. Szívesen. Ketten leszünk egy ellen. Nem tudja majd melyikünket küldje el. Itt van ! (odaadja a combot.) János. Adjál kenyeret is. Pista. Van itt az is. János. Igazad van. Kitűnő ez a csirke. De én is iszom egyet. Pista. Csak igyál. Jut eszembe valami. A nagyságos úrnak úgy is csak egy szárnyat szabad enni, együk meg hát a másikat. Majd az egyiket ide teszem a tányérjára, (eszik.) }ános. Egész jó gondolat. Add nekem az egészet. Pista. Az egészet! Az sok lesz. Majd meghagyom neked egyik felét. János. De az nem olyan jó, mint a szárnya. Pista. Csak egyél, egyél. )ános. Igyunk még egyet. Pista. Jó. Egésségedre! János. Egésségedre! (isznak.) Pista. Jó ez a bor. Mit! Te a mellét eszed? János. Persze. Pista. Akkor én ezt a szárnyat is megeszem. János. Várj csak! Pista. Szívesen, de nekem épp annyi kell, mint neked.
