Kiskunhalasi Ujság, 1906 (3. évfolyam, 1-52. szám)
1906-08-14 / 33. szám
III. évfolyam. — 33. szám. Megjelenik minden kedden. Kiskunhalas, 1906. augusztus 14. KÖZGAZDASÁGI, TÁRSADALMI ÉS SZÉPIRODALMI HETILAP. Szerkesztőség és kiadóhivatal: HO RVÁT GYULA könyvkereskedése KISKUNHALASON, a hol az előfizetési és hirdetési dijak fizetendők. Kéziratokat nem adunk vissza. Felelős szerkesztő és lapkiadó tulajdonos MORVÁT GYULA. Előfizetési dijak: Helyben házhoz hordva egész évre 4 kor., félévre 2 kor., negyedévre 1 kor. Vidékre egész évre 6 kor., félévre 3 kor., negyedévre 1 kor. 50 fillér. . Egyes szám ára 4 fillér. Bizánc elégtételt kap. „Sok veszett el a régiekkel, nem tagad- latni, de korántsem annyi, amennyit festeni s iirdttni szokott az ábrándozók rendetlen kép- :elete. Hanem az emberi gyengeség a multat i régit mindig nagyobb fényben szokta állítani, nint a jelent és jövendőt; mert a gyengeség eminiscentiákhoz ragaszkodik, midőn az erő ettek után szomjadoz.“ Széchenyinek ezek a szavai önkéntelenül s eszembe jutnak, mikor a tudósok közt né- íány éve lábrakapott mozgalomról hallok, mely i bizánci görög irodalomnak a modern kor gyermeke tanulmányába vonása által a görög- ómai kultúrát közelebb akarja hozzánk hozni. Áagam is a messze ókor e két irodalmával oglalkozom s igy némi betekintést nyerhettem izokba. De bármennyire szeretem azokat, be cell vallanom, hogy a mi korunkban hiába fölözünk föl lázas szorgalommal ; összekötő hi- lakat a mai és az ókori kultúrák között, csak i szakemberek kedves ábrándja lehet ez utóbbi- iknak a jelenben uj életre ébredése. Ideig-óráig ártó kellemes szórakozást kereshetünk az ókor claszikusainál, de kinevetnők azt, aki Varro ragy Vergilius szerint akarná földjét művelni, ísetleg ha a hadvezér Caesarral kezében óhajaim egy nagy háborút vezetni. Minden kultúra :sak abban a légkörben élhet és hathat, amely létrehozta. Az ókori élet, az ókori viszonyok soha többé föl nem támadnak, legfeljebb kísérthetik a gyönge, rajongó lelkeket. Előttünk más feladatok meredeznek, más eszközök állanak rendelkezésre az akadályok legyőzésében más a gondolkozásunk iránya és köre. Talán meghallgatjuk azt, aki —teszem fel — H. Spencer hatalmas rendszerét figyelembe se véve, a régi jó időkért sopánkodik s a Sokrates előtti bölcsészet elveit isteníti, — de ezzel vége. Követni nem követjük. De lássuk már mennyiben adhatunk a szegény Bizáncnak elégtételt. Konstantin császár (323—337.) Rómából 338-ban Bizáncba tette át székhelyét, mivel Nyugaton ingott alatta a trón, s Keleten köny- nyebben megszabadulhatott az ősi fővárosban meggyökerezett elvektől. A birodalom nyugoti fele azután nemsokára elbukott a népvándorlás viharában, mig a keleti részt szerencsésebb viszonyok és a Baikán hegyláncai megvédték a beözönlő népek hada ellen. Cselszövények. palota forradalmak, meghunyászkodás szakadatlan, láncolata a keletrómai császárság története egész 1453-ban bekövetkezett bukásáig. Története nem igen alkalmas arra, hogy az emberben lángoló lelkesedést keltsen a nagy tettekre vagy hogy nemesebb gondolatokat ébresszen. Szinte csudálatos, hogy az a már kezdetekor korhadt bizánci császárság oly sokáig fennállott. A római birodalom kettéválása által a Konstantintól politikai okok miatt államvallássá lett keresztyénség is két irányban fejlődött. A római egyház a római szent birodalom kölcsönös támogatásával hatalmas szervezetre tett szert, korlátlanul uralkodott eddig a Nyugaton, sőt a császárokon is, mig a reformáció meg nem törte mindenható erejét. A keleti egyházrész ez alatt meddő vitákkal fogyasztotta életerejét, s a nyugati egyház a schisma alkalmával is legyőzte. A fejlődés sokféle mozzanatán át az ortodox orosz egyházban érte el mai állapotát. A bizánci műveltség legmaradandóbban az egyházzal forrott össze, s ez az egyház hirdetheti Bizánc dicsőségét. Az elfogulatlan bíráló előtt ma már kétséges sem lehet, hogy a római imperium eszméjét, aztán a római jogot, e világra szóló alkotást, nem Bizánc, hanem a római szent birodalom őrizte meg a mai kultúra számára. Tehát igaz, hogy „328-ban a római állam- hatalom egész szervezetével átköltözik a Keletre“, de csak szervezetével (mely éppen elég roskadozó) és nem erejével is. A mennyiben pedig a keresztény egyház belső és külső ki- jegecedése Bizánchoz fűződnék — az egyházi történetírás örök hálával lesz Bizánc iránt, bár nem ritka itt sem a tiltakozó hang. De már megvédelmezni nem tudta a kér. vallást, hiszen T A R C Z A. Souvenir. Az első csók, mit két szerelmes válla Heves volt, mint az istenség szava; Az első édes ölelésre karjuk Csak a természet keblén nyilhata. És esküdtek, hogy nem felejtik egymást, Örök szerelmük nem lesz változó . . . Fejük felett az égen szürke jelleg, A kék azúrnak más-más szint adó. A fáknak lombja lassan hulldogált le, Kezükben a rózsa elhervadott, Lábuknál játszó kicsiny bogárka Alig hogy élt és máris csak halott. Köröttük mindez, minden elmúlandó, Egy pillanat és másra változik-, Miért legyen hát épp az ő szivük csak, A változásban mely nem változik ? . . . d. Oh, jer anyádhoz. III. Margitot apjának nővére, kinek férjét gyámjául rendelték, vitte el magukhoz. E férj és nő egymásnak volt teremtve, s ha igaz, hogy minden egyes ember csak fél körte, mig a sorstól szétvágott, saját másik hozzá illő felét meg nem találja, akkor e házaspárnál tökéletesebb, „egész körtét“ képzelni sem lehetett' annyira összeillettek vitatkozást szenvedélyük állal. Mert a nőnek szent meggyőződése volt, hogy csendben nem is lehet élni : „a léleknek kell a zajgás !“ — a férjnek meg az volt az erős hite, hogy a vitázás szükséges az egészség fentartására: „mert jótékony izgalommal hat az emésztésre;“ — s igy a mi másokat szétválasztott volna, őket az fűzte össze. A pörpalvar iránti közös hajlam szilárdabb kapocs volt köztük, mint másoknál az egymás iránti gyöngéd hajlam. Margitot mindjárt megjelenésekor üdvözlet helyett szemrehányásokkal fogadták, a miért nem örömmel jött hozzájuk, s mig szegény gyermek, kit addig csak szeretet, béke vett körül, ijedten összerezzent nagybátyja dorgáló szavaira, s könnyek törtek fel szemébe, nagynénje szigorú tekintetétől, azok egymás ellen fordultak és elkezdtek felette is vitatkozni. A nő kijelentette, hogy Margit azért viseli magát ily neveletlenül, mert lelke parlagon maradt, szelleme egészen el van hanyagolva. Semmi büszke önérzet nincs benne, semmi erkölcsi erő. semmi emberi méltóság ! Ez ellen a férj rögtön azt állította, hogy Margitnál nem a szellem, a lélek, de az anyag, a test van egészen elhanyagolva, elkényeztetve. Nehéz, keserves napokat élt aztán a leányka, kicsiny szive mindig remegett a félelemtől és keb- lecskéje majd szét szakadt az elfojtott könnyektől ; mig nem egyszer ismét megcsendült mellette az édes, ismerős hang, mely utószor arra kérte, hogy ne sírjon, most ellenkezőleg a halk altató drl azt susogta : „Oh, jer anyádhoz, édes gyermekem, Megenyhül búd, ha itt sírsz keblemen!“ S Margit úgy érezte, mintha két gyöngéd kar átfogta volna, s ő ott feküdnék ismét, hol sohasem volt boldogtalan: anyja keblén. S akkor a soká visszatartott könnyek is kitörtek; de e könnyek nem voltak égők, fájók, hanem enyhék, jótékonyak, megnyugtatták háborgó szivét, s Margit csöndesen álomba sírta magát. HEMRICH JÓZSEF Halason az ipartestület udvarán készít: Platin aquarel, mignon, medalion stb. képeket. Kiváló szakértelemmel készít Collirozott (színezett) és matt képeket. Képnagyítás és festészeti műterem. _____LEVELEZŐ-LAP FELVÉTELEK. Olcsó ár! Tessék kísérletet tenni! Olcsó ár!
