Kiskunhalasi Ujság, 1906 (3. évfolyam, 1-52. szám)

1906-07-24 / 30. szám

III. évfolyam. — 30. szám

Megjelenik minden kedden.

Kiskunhalas, 1906. julius 24.

KÖZGAZDASÁGI, TÁRSADALMI ÉS SZÉPIRODALMI HETILAP.

Szerkesztőség és kiadóhivatal: HORVÁT GYULA könyvkereskedése KISKUNHALASON, a hol az előfizetési és hirdetési dijak fizetendők.

Kéziratokat nem adunk vissza.

Felelős szerkesztő és lapkiadó tulajdonos HORVÁT GYULA.

Előfizetési dijak: Helyben házhoz hordva egész évre 4 kor., félévre 2 kor., negyedévre 1 kor. Vidékre egész évre 6 kor., félévre 3 kor., negyedévre 1 kor. 50 fillér.

Egyes szám ára 4 fillér.

A mai nevelés hibái.

„A ki bölcs törekedjék, hogy valami hivatást vagy egyebet betöltsön; mert az, kinek nincsen valami kiváló vonzalma valami iránt, arra nézve minden egyéb ellenszenves és unalmas.“

Veralami Bacon.

Terjedelmes kötetet tenne ki, ha valaki a mai nevelés hibáit, árnyoldalait, ezeknek káros következményeit tüzetesen akarná tárgyalni.

A nevelés célja a leendő utódokat arra képesíteni, hogy józan és tökéletes életet éljenek ; megtanítani őket azokra az ismeretekre, a melyeknek ez életben leginkább hasznát veszik, s képesíteni őket arra, hogy a társadalomnak munkás és hasznos tagjaivá váljanak. A családi nevelés nagy szociális fontosságát alig lehet eléggé hangsúlyozni. A gyermekeket emberré képezni, a családi nevelés feladata; az iskola feladata inkább az életben hasznos tudnivalókkal való ellátás.

E sorok Írója még nem érzi magát arra hivatottnak, hogy a szülőknek nevelési tanácsot adjon, s az itt következőkben inkább azokról a hibákról és félszegségekról lesz szó, a melyek minden gondolkodó ember előtt könnyen feltűnnek.

Csak annyit óhajtunk megjegyezni, hogy a gyermekek jövőjéért való felelősség a szülőket terheli. Ezt az igazságot belátták már a régi görögök is, a kik hoztak egy törvényt, a mely szerint ha az apa nem viselte gondját gyermekeinek s nem gondoskodott azoknak a tisztességes jövőjéről, részükről öreg korában semminemű támogatásra nem számíthatott. (Most sem ártana ilyen törvényt hozni.) Nem lehet említés nélkül hagynunk az anyák szerepét, s az

T A R C Z A.

Az én szerencsém.

Nem tudom, hogy minden ember Aki itt e földön él A „Fortuna szer etet ét Úgy birja-e miként én?

Mert ha néha úgy történik,

Hogy pénzsegélyt szerezzek — Azt mondják nagy szánakozva:

„Sajnálom, de nem lehet*

Hogyha házbért kell fizetnem És az összeg még nincs meg,

A háziúr percig sem vár —

— Bárhol vegyem — fizessek! Ha aztán nagy alázattal Kérek egy kis türelmet,

Elfordul és kevélyen szól:

„Sajnálom, de nem lehet!*

Úgy vagyok a szerencsével,

Ha állásra pályázom;

anyai nevelés nagy fontosságát sem. Már Nagy Napoleon megmondotta, hogy Franciaországnak anyákra van szüksége, hogy jellemes, életképes polgárai legyenek. Ezt bizonyítja a — cherchez la femme, (keresd az asszonyt) — közismert francia szálló ige is. A jónak, rossznak legtöbbször az anyai nevelés a kutforrása, mint Juvenalis mondja egyik szatírájában “Nulla fere causa est, in qua non femina litem moverit.“ Ma napság az anyák — itt főleg Budapestről van szó — néha még azzal is foglalkoznak, a mi a tulajdonképeni kötelességük volna, tudniillik gyermekeik nevelésével. Egész idejüket elveszi az öltözködés, zsúrokra készülés, a barátnők fogadása stb. A regény olvasás is sok idejüket elveszi, a tudományok egynémely ágában is nagy jártasságuk van, különösen nagy buzgalommal foglalkoznak a kozmetika nemes tudományával, (rágalom, hogy az asszonyok nem értenek a tudományokhoz.) Mélyrehatóan tanulmányozzák a divatlapokat s a mikor összejönnek, elmélkedéseik tárgya sohasem a nevelés, háztartás köréből van véve, hanem e helyett az öltözködés csinját-binját vitatják meg s általában az ilyen divat és öltözködési problémákkal foglalkoznak nagy előszeretettel.

A gyerekek Budapesten legtöbb helyen (tisztelet a kivételnek) csak dísztárgyul szolgálnak s szüleiknek legkisebb gond az ő nevelésük. E helyett dajkáknak, nevelőknek és nevelőnőknek egész raja veszi őket körül s ezek oltják beléjük a nemesebb szenvedelmeket, ezek látják el őket a mai korban divatos műveltséggel.

Kérvényemet minden évben őtször-hatszor beadom.

Vissza is jön nagysokára S benne ez az üzenet :

(Jól ismerem, sokszor láttam)

,Sajnáljuk, de nem lehet.*

Attól tartok, hogyha egykor Itt hagyom e világot Felszállva a menyországba A kapuján kopogok:

Péter bácsi — úgy gondolom —

Nem ismer majd kegyelmet;

Rám tekint és azt kiáltja :

„Sajnálom, de nem lehet /“

Fried József.

Az ördög bibliája.

A partnerek megválasztása.

Kártyázni mindenki tud valamelyest. Hiszen ismerik, tisztelt tanítványaim, azt az adomát, amely arról szól, hogy a gazdag Seligstein kilökte Himmelblau urat, amikor megkérte a leánya kezét. Kérdezték azután az öreg Seligsteint:

A mai korban az emberek egy jó részének a valódi műveltségről csodás nézetei vannak. A műveltséget nem a tudásban, hanem buta külsőségben látják. Tudás, jóravalóság, becsületesség ez mind mellékes valami. Vasalt nadrág, magas gallér, elegáns könyök-mozdulatok, hajlongások — mert csont ne legyen senkinek se a derekába, a ki boldogulni akar — ezek a fundamentumos kellékei az intelii- gentiának. Teljesen mellékesek egyéni jóllétünket előmozdító tudományos ismeretek. Hogy egyik szavamat a másikba ne öltsem, ezek a magas ismeretek is előmozdítják valamelyes mértékben az egyéni jólétet. Elég szomorú és gyalázatos dolog, hogy ez igy van. Asszonyainknak egy jó része (világértse mindegyik) eisern tud képzelni egy intelligens embert másképen, ininihogy az ő neki szörnyű elegáns mozdulattal kezet csókol.

Ezeket az üdvös és hasznos ismereteket kell minél előbb megszerezni 'a mai fiatalságnak. A szülők tehát legelőször „uras“ nevelést adnak magzataiknak. A kis pttbií már hat esztendős korában táncolni tanítják, pedig még alig látszik ki a földből s az orrát sem tudja megtörölni. Különben elveszne a világ, ha ezt a remek és az életben oly hasznos ismeretet el nem sajátítaná. A kis lányok gyönge agyát ugyanebben az életkorban francia és német nyelvvel kezdik tömni. Világért sem olyan ismeretekkel, a melyeknek családanya korukban hasznát veszik.

Más országokban először a hazai nyelvet szokták tisztességesen megtanítani s csak azután

— Hát miért lökted ki ? Hiszen derék, csinos, okos fiatalember, jó állása van, szolid és becsületes famíliából való.

— Mind igaz, — mondja a Seligstein, — de nem tud kártyázni ! . . .

— S te ezért kilökted ? Hiszen ez egy nagy erény, pláne minálunk Magyarországon . . .

— Nem tud kártyázni, — ismételte az öreg Seligstein. — de azért mégis játszik . . .

Hát mondom nektek, fiatal barátaim : először kártyázni tudni kell, aztán jó! kel tudni, aztán nagyon jól kell tudni, azután a művészileg jól kell tudni és aztán — aztán nem szabad játszani annak, aki nem tudja a partnereit megválogatni . . .

Ez a fő tisztelt hallgatóság : a partnerek megválasztása.

S most magyarázok nektek még valamit. Oktandi ember az, aki mindig játszik és mindig ugyanabban a társaságban játszik. Az ilyen mulatság spisbürgerek- nek való, akik szórakozásból játszanak alsóst, délután kettőtől ölig, negyedfillérbe pointjét.

A nagystílű játékosnak ez nem való. Hogy egy másik kedves sportom teréről vegyem a hasonlatot, az ilyen spisbürger-játékos olyan, mint a komfortáb- lis ló, az igazi kártyás olyan, mint a nemes telivér. A komfortáblis lovat reggel befogják és estéiig hajszolják, mindennap szünet nélkül. S az eldöcög valahogy napról-napra s nagy kínnal megkeresi a mindennapra való szénáját, zabját.

A magamfajta játékos olyan, mint Patience. Csak nagy dijakért fut, csak olyankor indul, amikor tel-