Kiskun-Halas Helyi Értesítője, 1906 (6. évfolyam, 1-52. szám)
1906-06-20 / 25. szám
VI. évfolyam. 25. szám. Kiskun-Halas, 1906.junius 20. KISKUN-HALAS SZERKESZTŐSÉG: KIADÓHIVATA Pő-uteza 1291. Egyes szám ára 4 fillér. Közgazdasági, Társadalmi és Politikai Heti Néplap. i: s 1 Helyi Értesítője. HIRDETÉSEK DIJA : Hív. petit soronként 10 fillér. Magánosoknak 16 fillér. Vastag betűkkel 24 fillér. .Nyilttér külön dij szerint. Megjelenik minden szerdán. Előfizetési ár egy évre helyben 4 kor., vidékre C kor. Az országos vásár miatt Vasárnap nem volt hív. publikáczió. Az 1902. III. t.-cz. hatályon kívül helyezése. A vármegyék pénztári kezelésére vonatkozó 1902. III. t.-cz. hatályon kívül helyezése iránt Dr. Babó Mihály a következő indítványt terjesztette Pestvármegye közgyűlése elé : Mondja ki a törvényhatóság határozatilag, hogy : az 1902. III. t.-cz. hatályon kívül helyezése és a volt vármegyei számvevőségek és pénztárak visszallitása iránt megindult mozgalmat országossá óhajtja tenni, a vármegyei, községi és körjegyzői egyesületének az e tárgyban folyó hó 3-án tartott közgyűléséből a törvényhatósághoz felterjesztett indítványt tárgyalni kívánja és annak elfogadása mellett az 1902. III. t.-cz. hatályon kívül helyezése és a volt vármegyei számvevőségek és pénztárak visszaállítása iránt az 1886. XXI t.-cz. 2. §. c. és 47. §. p. pontja alapján felír a belügyminiszterhez és a kópviselőházhoz s hasonló eljárás végett megkeresi az összes vármegyéket. A közgyűlés által elfogadott indítvány indokolásából kiemeljük a következő részleteket: I. Politikai indokok : A vármegyék pénztári és számvevőségi teendőinek ellátásáról szóló törvényjavaslatnak nyíltan bevallott czélja a közhivatali teendők egységesítése a hivatalos munka és hatáskörök csoportosítása; s a fölösleges alakiságok kiküszöbölésével a hivatali szervezetnek egyszerűsítése; elhallgatott valódi czélja azonban az volt, hogy kivegye a vármegyék kezéből az anyagi eszközöket, s az államkincstárt tetemes egészében visszafizetésre soha nem kerülő pénzkészlethez juttassa és hogy egy lépést képezzen a közigazgatás államosítása felé. A nyíltan vallott, a gyakorlati elet követelményeinek megfelelő czól felé törekvés ellen nem lehetett és nem is volt senkinek kifogása ; azonban ehhez nem kellett uj törvény, teljesen elegendő lett volna az, hogy ha a kormány teljesiti az 1901. XX. t.-cz. 39. §-ában körülirt feladatát s kibocsájtotta volna a pénzkezelést és számvitelt egységesen szabályozó rendeletét s ebben kimondta volna azt, hogy a pénztár kizárólag a pénzek és pénzértékek bevételezésére s kiadására s a bevételek és kiadások naplószerű feljegyzésére szorítkozik, a számvitelnek minden előzetes és utólagos teendőit azonban a számvevőség teljesíti. Ez a pénzügyi követelményeknek megfelelő rendelkezés biztosította volna a kívánt czólt, anélkül, hogy változást idézett volna elő a szervezetben, a vármegye és a közönség közötti viszonyban ; érintetlenül maradván a törvényhatóság közigazgatási jogköre, a tényleges állapot nem, — csupán a belső kezelés esett volna indokolt változás alá, de ki lett volna kerülve az, hogy az önkormányzati testületnek egyik lényeges szerve elszakittatott, és hogy az ellentmondás még szembe szö- kőbb legyen, az mint állami köz- igazgatási közeg nem a belügy, — hanem a pénzügyminisztérium alá rendeltetett, amiben az jutott kifejezésre, hogy a törvény alkotásánál nem közigazgatási, hanem egyoldalú pénzügyi érdekek voltak az irányt adó tekintetek. Miután a gyakorlat mindannak az ellenkezőjét bizonyította be, amit a törvényjavaslat benyújtásakor a kormány czólkónt hirdetett s a közönség érdeke a korábbi állapot visszaállítását teszi kívánatossá, — a beadott javaslat közérdekből indokolva van a magasabb szempontokból azért is, mert: Magyarország ezer óv alatt fejlődött történelmi alkotmánya és sajátságos közjogi helyzeténél fogva nem térhet le az önkormányzati rendszer helyes útjáról és nem tévesztheti szem elől az 1867. April 10-iki miniszteri leiratot, melyben az uj kormány a vármegyékre vonatkozólag ekként nyilatkozik. A felelős magyar minisztérium amint az ország kormányát átvette oly czólból, hogy az alkotmányos élet működését újból megindíthassa, első teendőjének tartotta helyreállítani az alkotmány alapját a nemzet ős intézményét, a köztörvóny- hatóságokat. A szabadság végelemezésben nem más mint az önkormányzat. Ez a jog alig vau valahol szélesebb alapra fektetve mint nálunk hely- hatósági intézményeinkben. Ezekben tehát a nemzetnek olyan kincse rejlik, amelyre nem lehetünk eléggé féltékenyek. De e mellett nem szabad felednünk, hogy minden alkotmány, ha a szabadság igényeinek megfelelni akar, csonka és bevégzetlen mű, — amig minden intézményét nem ugyanazon elv, nem az önkormányzat elve lengi át. Ennélfogva kell, hogy az ország önkormányzata mellett a köztörvény hatóságok önkormányzata is fennálljon. Arany igazságok, a melyektől azonban fájdalom 1867 óta messze eltért az államügyeket vezető mindenkori kormány, s az önkormányzat szilárd anyagából készült vármegyék épületéből óvről-évre egy- egy téglát vett ki azért, hogy a központi hatalmat erősebbé tegye a törvényhatósággal szemben, de hogy mennyire káros politika volt ez — könuyfi megállapítani a közelmúlt keserű tapasztalataiból, amidőn az alkotmány védelmének nehéz feladata egyidőre a törvényhatóságokra hárult, s ezeknek nem volt meg az a megdönthetetlen ellentál ló ereje, a melylyel útját állhassák a felsőbbsóg törvénytelen és alkntmány-ellenes rendelkezéseinek, s különösen nem volt kezükben anyagi eszköz arra, hogy saját vagyonukat a haza érdekében igénybe vehessék, jóllehet a jogszerű ellentállásuk megtörését elérendő, az erőszak kormánya meg vonta tőlük a felmerülő kiadásokra-
