Kiskun-Halas Helyi Értesítője, 1906 (6. évfolyam, 1-52. szám)

1906-12-19 / 51. szám

VI. évfolyam. 51. szám. Kiskun-Halas, 1906. deczember 19. KISKUN-HALAS SZERKESZTŐSÉG: KIADÓHIVATAL: Fő-utcza 1291. Egyes szám ára 4 fillér. HIRDETÉSEK DIJA : Hív. petit soronként 12 fillér Magánosoknak 16 fillér. Vastag betűkkel 24 fillér. Nyilttér külön dij szerint. Közgazdasági, Társadalmi és Politikai Heti Néplap. Megjelenik minden szerdán. Előfizetési ár egy évre helyben 4 kor., vidékre 6 kor. Hivatalos Hirdetések. A hatóság figyelmezteti az érdekelteket, hogy adótartozásukat a folyó év végéig okvetetlenül fizes­sék be. Felhivatnak a kincstári dohánytermelők, hogy engedélyeik megújítása végett a főjegyzői hiva­talban még e hét folyamán annyival is inkább jelentkezzenek, mert a később érkező kérvények az ille­tékes hatóság által mint elkésettek figyelembe vétetni nem fognak. A város tulajdonát képező nádasokban lévő nád vágatása elren­deltetvén, a vágatás kezdetét veszi. Feltételek a városgazdái hivatalban megtudhatók Magán Hirdetések. Vájná Sándor lovász-bé­resnek egy feleséges embert uj évtől kezdve felfogad. Értekezhetni Szvetnik István megbízottal IV. kér. lakásán. Babó Dezső a Kis László- fóle füzesi birtokán 3 hold földet ád ki szőlő alá való fordításra. Ér­tekezhetni vele a helyszínén. Daczi T. Sándor 5 kapa szőlőjét Mamlecz Antal szomszéd­ságában és 12 kapa szőlő és vete­ményes földjét Szabó G. Imre szom­szédságában örök áron eladja. Érte­kezhetni vele szőlőbeli lakásán. Banga József 12 kapa sző­lő és gyümölcsösét Baki Gedeon szomszédságában örök áron eladja. Értekezhetni vele 1792 sz. lakásán. Csere István a kisteleki utón felül Keresztúri János szom­szédságában levő 4 ‘/a kapa szőlőjét és Bodor Sándor szomszédságában levő veteményes földjét örök áron eladja. Értekezhetni vele VI. kér. lakásán. Makai ADtal kalapos gyapjú válogató asszonyokat keres. Érte­kezhetni vele III. kér. lakásán. Horváth Sz. István borfogy. alkalmazott felső ovoda mellett levő lakóházát mellette levő üres telek­kel és az iparban levő 1 hold uj szőlőjét örök áron eladja. Értekez­hetni vele a fogyaszt, hivatalban. Csonka B. Vendel VI. kér. 1880 sz. lakóházát bérbe kiadja. Értekezhetni vele id. Csonka B. Ferencz házánál. id. Kolozsvári Lajos I. kér. lakóházát örök áron eladja. Szalai K. Imre alsókisteleki 6 hold szőlőjét 20 hold legelővel, rajta levő 2 tanyaópülettel örök áron eladja. V. kér. házánál oszlopnak való ákáczfája van eladó. Németh B. Mihály egy jó karban levő stráfkocsit 2 lóval és szerszámmal elád. Értekezhetni vele 1594 sz. lakásán. Dr. Babó Mihály felsőszál­lási Nagy Löki-féle 38 hold tanyás birtokát haszonbérbe kiadja. A meny­nyiben haszonbérlő nem akad, uj évtől kezdve egy jószág gondozásra alkalmas kertészt felfogad. Értekez­hetni vele Kossuth utczai lakásán. Gyenizse Istvánnak a kis­teleki és a mélykúti ut között fekvő 22 kapa szőlője örök áron eladó. Értekezhetni vele VI. kér. 1891 sz. lakásán. Ocskó Józsefné vasalónő ajánlkozik az úri közönségnek mosni és vasalni. Miután már 16 óv óta e téren működik, reméli, hogy meg­lesznek vele elégedve. Kéri a közön­ség pártfogását. özv. Tömöközi Sándorné Posta utczai lakóházát és szőlőjét örök áron eladja. Értekezhetni vele Kun-tér 813 sz. lakásán. Korsós Lajos a műúton alul levő 11 Va kapa szőlő és szántó­földjét örök áron eladja. Értekez­hetni vele Harangos kút téri lakásán. Schober Miksa tudatja, hogy üzletében nagy választékban tart mindennemű téli sapkákat, boá­kat és szőrmeárukat, a melyeket jutányos árban árusít. A szűcs szak­mába vágó mindenféle uj munkák és javítások elkészítését elvállalja. Továbbá vesz mindenféle vad és nyulbőröket. Üzlete a Vanyur-fele házban van. Gál László hagyatékához tartozó 313 n. öl fehértói nádas örök áron eladó. Értekezhetni Papp Antal megbízottal II. kér. lakásán. László Péter VI. kér. lakó­házát és a gubodi sikon levő 4*/s hold szőlőjét 1 hold szántóval és lakóházzal örök áron eladja. Osz­lopnak való ákáczfája és épülethez való kalodája is van eladó. özv. Farkas D. Mihályné Csáki István-féle lakóházát örök áron eladja. Egy kocsija ós^ 2 lova is van eladó. Értekezhetni vele fenti házánál. Kovács K. János VII. kér. lakóházát, a gubodi útban levő 17 l/a kapa szőlő, gyümölcsös és vetemé­nyesét lakóházzal örök áron eladja. Értekezhetni vele szőlőbeli lakásán. Borsós Benő és testvérei alsószállási 27 hold szántóföldjüket egészben vagy részletekben elad­ják. Értekezhetni fentivel V. kér. lakásán. Pázsit Antal debeáki birto­kára ölfavágókat keres. Gőbölyjárási erdejét megnyesósre feliből kiadja. Füzesi tanyáján földet ád ki fordí­tásra. Vállalkozók jelentkezzenek Kossuth utczai lakásán. Diósy Gábor öregszőlőhe­gy eu lévő 2 hold 1245 n. öl nagy­ságú szőlő és szántóföldjét lakó­házzal, mely áll 2 szobából, kony­hából, pinezóből, istállóból nyári konyhával és 2 sertés óllal, öregség miatt kapánként 340 koronáért el­adja. Értekezhetni vele a hely­színén.

Next

/
Thumbnails
Contents