Kiskunhalasi Ujság, 1905 (2. évfolyam, 1-52. szám)

1905-04-16 / 16. szám

I 4. ________________________________KISKUNHALASI ÚJSÁG. szi k azoknak minden kívánságát. Az italokat eredeti tisztaságában méri, az ételeket pedig a legjobban és Ízletesen készítteti, de a mellett figyelemmel lesz arra is, hogy a jó kiszolgálás mellett azokat olcsón él­vezhesse a nagyközönség. * A kiskunhalasi községi iskolaszék 1905. április 10-én hétfőn d. e. 10 órakor a városi közgyű­lési teremben tartotta rendes havi ülését, a következő tárgysorozattal: 1. Elnöki jelentés iskolák államosítása táigyában. 2, Igazgató javaslata a pusztai iskolák f. tanévi évzáró vizsgái határidejének megállapítása tár­gyában. 3. Kir. tanfelügyelőség 261/1905. sz. leirata Makay : Gazdasági miníaleczkék, Dr. Deési Károly a gyermekek gyakorlatilag fontosabb szellemi rendelle­nességei, Andrássovich: Házi nyúl tenyésztés és ér­tékesítés cimü müvek megszerzésre ajánlása tárgyá­ban. 4. Vall- és közokt. u. minist. 1125/903. ein. sz. rendelete kir. tanfelügyelői felhívással az alkoholizmus meggátlása tárgyában. 5. Megyei közig, bizottság 624/905. sz. rend. az alkoholizmus ellen való véde­kezés tárgyában. 6. Kádár Antal tajói tanító kérvénye szabadságolásának meghoszszabbitása tárgyában. 7. Iskoláink 1904/5. tanévi költségvetése közig, bizottsági jóváhagyó végzéssel. 8. Szabadi Krisztina tanítónő kérvénye I. ötödéves korpótlékának fedezése tárgyában. A Magyar Hirlap újítása. Érdekes hirt közöl­nek velünk a fővárosból. A Magyar Hirlap 15 éves fennállásának jubileumát azzal ünnepli, hogy f. hó 17- étől kezdve független politikai iránynyal reggel helyett- este jelenik meg a fővárosban s reggelre odaér min­den vidéki város vagy helységbe. Egyúttal a világla­pok mintájára egy speczialitást is létesít, mely abból áll, hogy minden érdekes eseményt fényképfelvételek­ben ad közre. Mutatványszámot egy hétig ingyen küld bárkinek. * Zaun M. táncztanitó befejezvén tánczoktatását f. hó 12-én szerdán d. u. 2—6-ig tartotta meg pró­babálját a gymnásium nagytermében, mely alkalommal igen szép, intelligens közönség jelent meg, hogy gyö­nyörködjék a növendékek tánczában. A táncztanitó méltán megérdemelte a kapott dicséreteket, amenyiben a növendékeken meglátszott a szakavatott oktatás. Mint értesülünk a táncztanitó őszre visszajön s újabb tanfolyamot nyit. * Az általánosan elismert Osers és Bauer cég­nek mai lapszámunkban megjelent hirdetésére ezúton is felhívjuk olvasóközönségünk figyelmét. * Margit erem. Kevés hölgy van az országban, ki a Földes Kelemen gyógyszerész ezen kiváló arc­kenőcsét ne ismerné. Ugyanis az összes szépitő-sze- rek között a Földes-féle Margit-crém örvend a legna­gyobb kelendőségnek, mert teljesen ártalmatlan, a bőr mindennemű tisztátlanságát, szeplöt, pattanást, mites- sert stb. néhány nap alatt eltávolítja és az arcot üdévé, fiatallá varázsolja. Nemcsak az arcbőrt, hanem a nyak, váll és kéz fehérítésére és szépítésére is használják. Nagy tégely 2, kicsi 1 korona. Kapható a készítőnél Földes gyógyszerésznél Aradon és minden gyógyszer- tárban. Utánzatoktól óvakodjunk. Hivatalos hirdetések. Kiskunhalas r. t. város közönsége tulajdonát ké­pező, jelenleg a kir. járásbíróság és annak fogháza, a városi rendőrkapitányi és árvaszéki hivatalok, a nyilvántartói, v. gazdai, fogyasztási adószedői és kéz­besítői hivatalok, cselédlakás, kamrák és rendőrségi fogház helyiségeinek, az árucsarnoki 11. és 12. sz. üz­lethelyiségeket magában foglaló épületnek, végül a jelenlegi városi szálloda és melléképületeinek lerom­bolása újjáépítés folytán szükségessé vállván ezen munkálatok biztosítására a versenytárgyalás elrendel­tetik azzal, hogy az erre vonatkozó Írásbeli zárt aján­latok a versenytárnyalás vezetésével megbízott ifj. Kozics István városi mérnök kezeihez 1935. évi ápril hó 29-ik napjának déli 12. órá­jáig nyújtandók be. Az ajánlatok felbontása és jegyzőkönyvbe vétele az erre kiküldött építő bizottsági tagok s az érdek­lődők előtt 1905. évi ápril hó 28-án délután 2. óra­kor fog megtörténni. Bánatpénzül: 1. a járásbirósági épület bontási munkálataira vonatkozó ajánlatok biztosítására 300 kor. 2. a rendőrkapitánysági épületbontási munkála­taira vonatkozó ajánlatok biztosi’ására 200 kor. 3. a városházi felső szárny épület bontási munkálataira vonatkozó ajánlatok biztosítására 300 kor. 4. a szálloda és melléképületeinek bontási munkála­taira vonatkozó ajánlatok biztosítására 600 kor. teendő le készpénzben, vagy ovadékképes értékpapí­rokban a v. közig, letétpénztárba vagy a versenytár­gyalást vezető itj. Kozics István v. mérnök kezeihez. A versenytárgyalási és vállalati feltételek a v. mérnöki hivatalban tudhatok meg, hol is úgy ezek, mint az ajánlati ivek 1—1 kor. másolási dij lefizetése ellenében megszerezhetők. Kiskunhalas, 1905. április 14. Az építő bizottság megbízásából Dr. Nagy Mór, polgármester, elnök. 7709. szám. kig. 1904. A telekkönyvi betét szerkesztés alapját képező kataszteri munkálatok végrehajtását a Nagyméltóságu m. kir. pénzügyminister ur a múlt évben 83627. sz. a elrendelte. Ennek foganatosítása a folyó évben május hó 2-ik napján kezdődik. A munkálatokat 9. ménök a tavaly már teljesített munkálatok kivételével a város egész határterületén hajtja végre. Felhívom ennélfogva mindazon birtokos lakoso­kat, a kiknek birtokaik Pirtó, Bodoglár, Tajó, Kőkút, | Zsana, Eresztő, Alsószállás, Balota, Gőbölyjárás, Fű- | zes, Fehértó, Inoka, Kistelek, Debeák-Szarkás, Re- i kettye, Felsőkistelek pusztákon, valamint a szőllőknek a műúton alul eső részében, az alsó fekete földekben és nádasokban feküsznek, hogy e hirdetmény tudo­másul vétele után azonnal, a tulajdonukat képező bir­tokok szögleteire — és pedig minden szögletet szá­mítva, — a határ vonal pontos megjelölése mellett, karókat állítsanak s e karókat deszkával lássák el, melyre a ház számát, a tulajdonos és neje nevét, ha közös a birtok (p. o. Nagy Pál és neje Keresztes Sára 1400. házszám) — ha pedig a férj tulajdona, a férfi neve után nős N. N.-el (p. o. Kiss Péter nős Kocsi Zsófiával 125 házszám) — ha pedig a nőé N. N. férjezett N. N.-né (p. o. Tegzes Juliánná férjezett Vass Pálné 27. házszám) — ha pedig idegenekkel közös a birtok, minden egyes birtokos nevét a tulaj­don arány megjelölésével (p. o. Tumó Imre 1/4-ed rész nős Babó Eszterrel 240 házszám, Cseri János 3/4-ed- rész nős Imrő Máriával 10. házszám) vezessék reá. A kijelölés pontos végrehajtása minden tulaj­donosnak fontos érdeke, mert ezen kataszteri műve­let fogja képezni az uj telekkönyvi betétek szerkesz­tésének alapját.

Next

/
Thumbnails
Contents