Kiskunhalasi Ujság, 1905 (2. évfolyam, 1-52. szám)
1905-04-16 / 16. szám
KISKUNHALASI ÚJSÁG 5 Megjegyzem, hogy az 1894. évi XII. t. ez. 92 §-a értelmében az, aki a határjeleket jogosulatlanul szándékosan megsemmisíti, elviszi, más helyre átteszi, megrongálja vagy kiássa, 200 kor. erejéig terjedő pénz- büntetéssel büntetendő. Kelt Kiskunhalason, 1905. évi április hó 15-én. Dr. Nagy Mór. polgármester. N y i 111 é r.*) Köszönet nyilvánítás. Távozásom alkalmával nem mulaszthatom el megköszönni ama nagybecsű pártfogást, melyben itt létem alatt úgy a gymnasiumi igazgató úr, mint a tanár urak, nem különben a polgáriskola igazgatónője és tanári kara tánciskolámat részesítette, fogadják ez utón hálás köszönetemet. Magamat a jövőben, is becses pártfogásukba ajánlom. Kitűnő tisztelettel Zaun M. táneztanitó. *) E rovat alattiakért nem vállal felelősséget a Szerk. Kérjen egészen ingyen zománezozott edény képesárjegyzéket. Próbarendelmény: 6 fazék és 6 lábas különféle nagyságban, ösz- szesen 12 drb. 1 frt. 75 kr., 6 egész nagy főzöfazék és 6 egész nagy főzölábas, ösz- szesen 12 drb. 3 frt 50 kr. és egy teljes zománcozott mosdókészlet, mely áll lavór, vizesveder, mosdókanna, éjjeli, szappantartó és fogkefetartó, összesen 6 drb. 2 frt. 50 kr., csak én szállíthatok. Ingyen csomagolás utánvétel mellett. gyári raktár, Budapest, VI. Csengerí-utcza 51. Ko&ti, Sürgönyeim : Kohn edenygyári raktár Budapest. «1 wm\ss CU § 0 3S 0) S 0» s 01 S 01 & a) 01-ŰJ'W ^J-CÜ S'W sS-U •VUí «rcí *v Dí-v OS «7 Dí «4— «7 Dí <*7 0Í tf_ 0c cc CJ cc CJ icj cc CJ cc CJ cc CJ cc CJ cc CJ cc CJ 0> r *o H a , *a cCJ r Ätna r— 41 r •u. H 2*41 c_ T3 f41 c_ •0 b <U r ts r* So So So So So s 0 oO S ej :0 0 ÜMŰÍ Ö-0Í Ü-QÍ tuttí Ü-DÍ ü-K ü™ C£ B-OÍ 'fc- Dí <7- < <1 << <s <1-c < CL) «5 •V« O r *0 H íö O U-Q£ OI *£ tn CJ so O ü-OÍ 0) «+•« ct' 00 o <ü r joŐ ú-oí <g 01 Ä; C<ü‘UJ 4- Q£ tn CJ •a H So ü-a 4) S cü-w ÍK cn CJ 41 L— T3 r* 3o ú-0£ o> S-v ctc tn CJ a> , T3 E“ SO U-Q£ <u S \ 06 cc CJ T3 H So ü- Dí őTs ^ a: cc CJ « . sb: :0 O Ú-0Í <1 •S Dí cc CJ 41 r T3H So U.QÍ <*■< A városi nagy vendéglőben egy jégverem olcsón eladó. y->r j Bővebbet Natka}^ János nagy vendéglősnél. Hölgyek részére nélkülözhetetlen! Legjobb szépitőszer! pár nap alatt eltávolít szeplőt, májf oltot, pattanást, bőratkát (M tesser) és minden más bőrbajt. Kisimítja a ráncokat és az arcot fehérré, simává varázsolja, üdít és fiatalít. ÁRA: kis tégely 1 kor., nagy 2 kor. Kiváló toilett-cikkek: M ARGIT-höIgypor (3 szinben) 1.20 kor., MARGIT-szappan 70 fill, MAR- GlT-fogpép (Zahnpasta) 1 kor., MaRGIT -arcviz 1 kor. Póstán utánvétellel vagy a pénz e lőzetes beküldése után küldi a kissitő : FÖLDES KELEMEN gyóflyszerész ARAD. Kapható minden gyógyszertárban, d ogériában és illatszer-kereskedésben. Főraktár Kiskunhalason: P intér Barnabás és Riesx Armin _________ gyógy tá ra k fc a n. _________ ■