Kiskun-Halas Helyi Értesítője, 1904 (4. évfolyam, 1-52. szám)

1904-11-09 / 45. szám

1904. Kiskun-Halas helyi értesítője. november 9. és törlesztése fedezetéül a képviselő- testület által annak idejében kijelölt eddig az építészeti pénztár javára elszámolt boltok jövedelme 3000 korona, mert csak igy lesz elég téve a törvény azon rendelkezésé­nek, hogy a költségvetésbe minden bevétel és kiadás beillesztendő, s ez a mellett, hogy a végeredményt semmi irányban nem változtatja, arra is szolgál, hogy a teljes való­ságot tárja fel, s hű képet adván az állapotról az ellenőrzés lehetőségét egészen biztosítja. Kozics Istváu főszámvevő az indítványhoz hozzájárul, s azt a közgyűlés is elfogadta. 3. A kiadásoknál a jegyzői nyug­díjalapra felvett 720 koronát Dr. Babó Mihály indokoltnak nem tartja, mert a megye törvényható­sága az 1893. évi költségvetésre hozott határozatával a jegyzői nyug­díj hátralék egész összegét 6468 kor. 82 fillért bevette mint kiadást a jelzett költségvetésbe, s miután úgy tudja, hogy a befizetés meg­történt, a jegyzői fizetésekben pedig emelkedés be nem állt — a várost most már fizetési kötelezettség nem terheli — ez okon kéri a 720 koro­nát töröltetni. Kozics István főszámvevő sze­rint igaza van ugyan Dr. Babé Mi­hálynak, dz mert a vármegye még hátralékot mutatott ki, — kéri az összeg meghagyását, mire Dr. Babó Mihály■ indítványa folytán a köz­gyűlés meghagyja a 720 korona kiadást, azonban utasítja a tanácsot, hogy a vógleszámolást 1905. évben eszközölje, s erről v képviselőtestü­lethez jelentést tegyen. 4. A nagyendóglő stb. építkezé­sére felveendő 310.000 kor. kölcsön kamatai és törlesztésére előirányzott 14.880 korona kiadás felét Dr. Babó Mihály töröltetni javasolja, mert még építkezési terv és költség- vetés megállapítva nincs s igy az építkezéseknek megkezdését tavasz előtt remónyleni nem lehet, s mert úgy tudja, hogy az elöljáróság a félévenként esedékes kamatok utó­lagos fizetése mellett nyilatkozott s igy ez okon csakis egy félév válha­tni a jövő évben esedékessé, annál is inkább, mert a kölcsön tárgyában hozott határozat Török István és Dr. Nagy Mór urak által felebbeztetett, s igy ez évben a kölcsön fel nem vehető, s az előbb említett okon még nincs is reá szükség. Kozics István főszámvevő, Dr. Nagy Mór polgármester és Kovács Károly főjegyző felszólalásai után a közgyűlés elfogadta Dr. Babó Mi­hály indítványát, a kamat felét 7440 koronát a kiadásokból törölte. A csekélyebb változásokat is figyelembe véve a bevétel 556.951 k. 02 .. a kiadás 716.541 k. 08 f. a fedezetlen hiány 159.590 k. 60 f. állapíttatott meg, melynek póladó czimen leendő kivetése engedélyez­tetett, s a folyó évi állami adó ala­pon a pótadó kivetési kults 98°/u- ban állapíttatott meg a képviselő- testület által. Az 1903. évi számadásokat a számvizsgáló bizottság és a szak­osztály jóváhagyatni javasolja, s elő­adó főjegyző a jóváhagyást kéri, megjegyezvén, hogy észrevétel a közszemlére kitéve volt számadás ellen senki által be nem adatott. Dr. Babó Mihály meglévőn győződve arról, hogy a számadás kellően okmányolva van, s az elöl­járóság miként a múltban, úgy ez­úttal is esküjéhez híven kezelte a közvagyont, s a kiadásokat a város érdekében a közjavára fedezte, — a felmentvónyt megadandónak tartja, mégis a nélkül, hogy ehhez magya­rázatot fűzne vagy következtetést kapcsolna — azért, mert a múltra nézve nem egyszer hangzott el az az állítás, hogy nem kellő takarékos­sággal gázdálkodott, a hivatalos fő­könyv alapján felolvas egy kimuta­tást, mely feltünteti a város háztar­tásának mikéntjét, mely szerint ren­delkezett az elöljáróság pótadóban és pedig: 1898. évben 129.266 korona 1899. „ 153.592 „ 1900. „ 156.144 „ 1901. „ 167.418 „ 1902. „ 158.471 „ 1903. „ 246.792 korona összeg felett, a miből kitűnik, hogy az uj általános tisztujitás után közel 100.000 koronával több évi pótadó állt az elöljáróság rendelkezésére, mint az előtt, amiből az a tanúság, hogy vaktában az adatok komoly megfontolása nélkül bírálatot mon­dani nem lehet és nem szabad, s épen azért arra kéri a képviselő- testületet és tagjait; hogy a kritiká­ban tárgyilagos és igazságos legyen; s miután örömmel mondhatjuk el, hogy városunk vagyonkezelése min­den időben tiszta és kifogástalan volt, a kiadások emelkedéséből ne kovácsoljunk senki ellen fegyvert, hanem egyértéssel, a vélemények őszinte nyíltságával arra töreked­jünk, hogy a hol csak lehet váro­sunknak és közönségének hasznost és jót tegyünk. A közgyűlés a számadásokat jóváhagyta. * A gyámpénztári pénzkészletekre nézve egyhangúlag úgy határozott a közgyűlés, hogy azok jövőre is a Halasi Gazdasági Banknál és a Halasi Takarékpénztárnál lesznek betétekül elhelyezendők. * A bor- és husfogyasztási adó bérletéről jelentette az elöljáróság, hogy a város a pónzügyigazgatóság- tól újból kibérelte a jogot 43.000 korona évi bérért. A közgyűlés tu­domásul vette e jelentést, és meg­választotta az ellenőrző bizottságot, melynek tagjai lettek : Biró Mihály, Sütő Imre, Gyulai István. Gyevi Imre, Murgács János, Kovács Benő, Vájná Sándor, Borbónyi Mihály, Karai János, Monda Sándor, Nagy Kálmán, Szabó G. József, Berkes István, Tallér János, Szalai László, Gál Lajos, Hofmeister Ignácz, Suba Sándor, Vári Szabó István, Sándor Imre, Halász D. Sándor, id. Thury József. Valuska Pál, Balogh Mihály, Gyenizse Lajos, ifj. Nagy Pál Sán­dor, Mészöly Károly. A legtöbb adót fizetők (virilisek) 1905. évi névjegyzékének összeál­lítására kiküldettek : id. Thury Jó­zsef, Szalai László, Horváth József, Gyulai István, K i r e k. Mai számunkhoz két iv melléklet van csatolva. Tüzek. E hó 2-án reggel Darányi Ferencznó V. kerületi háza leégett. A tűz állítólag a kemencze helytelen beállításából keletkezett. — Vasárnap este 8 óra tájban Par­ték Károly lakatosnak a kath temp­lom közelében levő háza kigyuladt és teljesen leégett. A csendes idő­ben a tűz tovaterjedését sikerült meggátolni, bár szomszédos épüle­tek közel vannak. Sőt a hozzáépített, de tűzfallal elválasztott cserepes épület is teljesen sértetlen maradt. A tűz keletkezése még most isme­retlen, de a rendőrség a nyomozást erélyesen folytatja. Öngyilkosság. Papp D. Sán­dor magános öreg ember, ki Csiz­madia Károlynál lakott, Vasárnap az ajtó sarkára felakasztotta magát. Tettének oka gyógyithatlan betegség. Az Önkéntes tűzoltó-testület ma este fél hét órakor a központi fiúiskola helyiségében közgyű­lést tart, melynek tárgyai: 1. a

Next

/
Thumbnails
Contents