Kiskun-Halas Helyi Értesítője, 1904 (4. évfolyam, 1-52. szám)

1904-10-19 / 42. szám

1904. Kiskun-Halas helyi értesítője. október 19. ilyen dologban rajtam kívül sen­kije, úgy hagytam odahaza, hogy mindenáron kell várnom a vissza­hívó sürgönyre, s akkor rögtön vin­nem kell súlyos szembajával operál­tatni Budapestre. Hogy ezen a mű­téten átesünk-e mostanában, vagy épp a tervezett szép ünnepély hetére köt le : a jó Isten tudja. A versnek megírására is nyugodtabb hangulat kellene. Mintha már Újvidéken is rosszat éreztem volna, azért emleget­tem Endrődit. Meg hogy inkább két vers legyen, mint egy se. Bár szól­tak volna még e tárgyban valakinek! A jövő Istené ! Eu őszinte becsü­letes szívvel ismétlem, hogy rend­kívül szeretnék ott lenni. De lehe­tetlenség a programmba vétetni magamat. Tán egy Endrődi vers, vagy egy kurucz vers a Thaly Kál- mán-féle régi kurucz dalokból illőbb is lesz. Kérem szépen azért a dátumot majd megírni nekem, s ha ott lehe­tek : egy 3—4 perczes verset prog- rammon kivül is meghallgat a kö­zönség. Temesvár, 1904. okt. 14., tisztelő és szerető szolgája: "SziV bolcska Mihály.^_ Hírek. H alálozás. Anarcsi Tegzes Ignácz földbirtokos f. hó 17-én reggel rövid szenvedés után meg­halt. Városunknak ismét egyik régi oszlopos embere költözött el vele az élők sorából, ki hosszú évek során viselte a városi tanácsosság díszes állását Halála a Tegzes és Babó tekintélyes birtokos családokat borí­totta gyászba. Temetése tegnap dél­után ment végbe a közönség nagy részvéte mellett. A jászkun redemptio vissza­szerzésére tudvalevőleg a volt hár­mas kerület mindegyike külön bi­zottságot szervezett, — és a három bizottság együttesen lesz hivatva az ügyet az országgyűlés és a kormány elé vinni. A kiskunok bizottságának elnöke lett: Dr. Babó Mihály orsz. képviselő, alelnöke Dr. Hermán Fe- rencz, jegyzője Galambos Károly szabadszállási főjegyző. A hármas bizottság első e g y ü t t-e s gyűlését vasárnap, e hó 23-án tartja Jász­berényben. * Az önkéntes tűzoltó testület vasárnap október 23-án d. u. 3 óra­kor a közgyűlési teremben közgyű­lést tart, melyen tárgyalás alá veszi az egyenruházat beszerzésének kér­dését is. Ugyanakkor a működő , tagok leteszik a fogadalmat s a \ számvizsgáló bizottság is megvá- lasztatik. Tagságra jelentkezéseket Dr. Kozics Zoltán főparancsnok ^ vesz fel. Nagy vadászat lesz holnap, csütörtökön a fehértói erdőben, melyre a város minden fegyverfog­ható Nimródja erősen készül és fé- nyessitteti a jófajta lankasztert. Hogy nemcsak a vadásztársaság, hanem az idei karczos is most fogja letenni a nagy próbát, azt nem kell külön kiemelni. Polgármesteri jelentés (Folytatás.) Városunk közegészségi viszonyairól szóló fejezetben olyan tanulságos dolgokat mond el a pol­gármester ur, hogy ezt a részletet érdemesnek tartjuk itt szószerint közölni : „A lefolyt 1903 ik évben a közegészségi állapot kedvező volt, a mennyiben a ragályos betegségek csak szórványosan s gyér számmal fordultak elő. A gyermekek és szü­lők réme : a gyomor és bélhurut is csakólyebb számban jelentkezett. < Utóbbi annyival inkább is örven-' detes eredmény, mert — mint saj­nálattal constatálhatjuk —- minden fáradozás daczára sem sikerül a jó j ivóvizet nyújtó fúrt kutak lényeges ; szaporítása, ivóvizeink kemények, nehezen emészthetők. . Dicsérettel kell megemlítenem, hogy a szülők kezdenek nagyobb gondot fordítani a csecsemőkre, fő­leg pedig ezek táplálására. Kezdik elhagyni azt a kárhoztatandó, rósz megrögzött szokást, hogy a csecse­mőt tejbe áztatott zsemlye- és kifli­darabokkal táplálják, a mi nehezen emészthető, puffadást, csikarást s gyomor-bélhurutot okoz. Kezdik las­sanként belátni, hogy a teremtés nagy mestere azért adott a női emlőbe csupán tejet, mert csakis az való a csecsemőnek. Hat hónapos korig nem is szabad mást adni a gyermekeknek, s ezentúl is csak kávét vegy levest; apróra vágott vagy reszelt húst csak akkor, ha a gyermeknek már több foga van, ekkor már a tejbe grízt, vagy rizst tűri a gyomra. A gyermek táplálá­sánál teljesen mellőzendő a tészta, krumpli, káposzta, bab, lencse s a gyümölcs. A léféle eledelt könnyen tűri s jól emészti a gyermek gyomra, de a kemény ételek elrontják a gyomrot, s bólhurutot' is okoznak. Azon ellenvetésre, hogy a koma­asszony gyereke mindent megeszik, s mégis erős s egészséges csak az a megjegyzésem : a czigány dögöt eszik, egyedüli ruházata a nyakán lógó madzag, noha mindez nagyon olcsó, nem követjük a f. példáját. Vannak gyomrok s szervezetek, me­lyek mindent eltűrnek s nem lehet őket tönkretenni. Ragályos betegségek közül volt: Scarlát (vörheny) .... 35 Typhus (hasi hagymáz) . . — Diphteritis (torokgyik) ... 12 Szamárhurut..................................5 Trachoma...................................558 Felnőttek között a légzőszervek megbetegedései, tüdőhurut és tüdő- lobb fordultak leginkábbjíelő, gyo­mor- és bólhurut gyéren. Sajnos, a tüdővész (hektika, sor­vadás, száraz betegség) mind na­gyobb számmal kezd előfordulni, minek oka a tiszti főorvos nézete szerint abban keresendő, hogy na­gyobb lóvén a drágaság, nehezebb a megélhetés, az emberek sziik és nedves lakásban zsúfoltan élnek, közös evő- és ivóeszközöket, közös zsebkendőt, törülközőt használnak, a szobaíöldjóre szerteszéjjel köpköd­nek, s igy minden alkalom meg van adva arra, hogy a betegség csiráját tartalmazó köpés bejusson az egész­ségesbe Is ezt megfertőzze. Nagy hiba, s igen rósz szokás az, hogy népünk kis ablakokat vágat, nem szellőztet, nem engedi ez óltetőjnap melegét bejutni a lakásba, miért is előkósziti a nedves táptalajt a tüdő­vész csiráinak, hol ezek burjánoz- nak, szaporodnak s fertőzik az egészségeseket. A tiszta s száraz levegő nem engedi a betegség csi­ráit szaporodni, tehát csak levegőt és napmeleget juttassunk lakásunkba.“ Népesedési mozgalom. — október 12. október 18. — Meghaltak: Szalai Sándorné Berki Judith 63 éves korban. Kis L. Mária 1 hónapos, Paprika Juliánná 23 éves, Bábud Imre 68 éves, Vájná Imrónó Juhász Juliánná 46 éves, Stalter Mária 18 hónapos, Tegzes Ignácz 64 éves korban.

Next

/
Thumbnails
Contents