Kis-Kunság, 1904 (8. évfolyam, 1-29. szám)
1904-05-15 / 23. szám
VIII. ÉVFOLYAM. KIS-KUN-HALAS, 1904. MÁJUS 15. 23. szám. Szerkesztőség és kiadóhivatal : Csengeri-utcza. Előfizetési és hirdedési dijak MORVÁT GYULA könyvkereskedésében Kiskunhalason fizetendők. __ MPr.TFI RW AMCADMAD m Bérmentetlen levelekre KÖZGAZDASÁGI ÉS TÁRSADALMI HETILAP, nem válaszolunk. ________ FELELŐSSZERKESZTŐ és LAPKIADÓTULAJDONOS: Kéziratot nem adunk vissza. r m Dr. HERMAN FERENC. Előfizetési dijak: Helyben: egész évre 4.—, félévre 2.—és negyedévre 1 K. Vidéken: egész évre 6.—, félévre 3.— és negyedévre 1.50. Egyes szám ára 6 fillér. m Hirdetési dijak: Petit soronkint 8 fillér; apró hirdetéseknél 10 szóig 40 fill., minden további szó 4 fii. N y i 1 t t é r : Petit soronkint 20 fillér ; Ítéleteknél 50 fillér. „Magyar Ipar. ‘ Irta: id. Bessenyei Ferenc. III. Én nem igen várok sikert, mert ismerem hazámat és nemzetemet; szalmatüz temészetét; lelkes és nemes fellángolását, de ismerem kitartásának lazaságát s erkölcsi erejének fogyatékosságát is. Magam is tiszta magyar vagyok. Eredményt nem várok, mert hiszen hatvan év előtt a mikor egy gróf Széchenyi István fanatikus magyar faj; Deák Ferencnek sziklaszilárd és egy Kossuth Lajosnak lángoló hazaszeretete lelkesített a védegylet mellett és a mikor nem volt ennyiféle politikai táborra és a megélhetésnek annyiféle keresleti forrására tagolva a nemzet, akkor se tartott ki sokáig a lelkesedés; hát ma, amikor a nemzet három óriásainak nyomát még csak epigonok se jelzik! 1845-ben mondotta Deák Ferenc: „A fényűzés minden más országnak áldás, csak a magyarnak átok; átok azért, mert csak innét szórja külkezekbe a pénzt, inig más országokban a gazdagok jövede/möknek fölöslegét ipar- űző honfiak kezébe rakják, mi által az ipart és szorgalmat előmozdítva, a mesterségek tökéles etis éré rugonyt, a belfogyasztás szaporodására hathatós eszközt és a pénznek a nép minden osztályai közötti elszéledésére alkalmat szolgáltatnak. Ezen nemzeti átok elhárítása végett alakult a védegylet, melyben minden egyes tag becsületszavával köti le magát, hogy honunkban is kapható kelméket kívülről nem vesz, nem visel, nem használ!“ Hát még Kossuth isteni szónoklatával hogyan lelkesített! Mind hasztalan! Mikor látom, hogy Bugyin a mödlingi lakkos cipőkben mint feszítenek a marokvevő lányok; amikor azt látom, hogy temetéskor a kultusszá vált koszorúzáshoz miként használják a külföldi mesterséges virágot a belföldi élővirág helyett s az Ausztriában gyártott selyem szalagokra miként nyomatják a részvét többé hazug, kevésbbé igaz szavait; mikorlátom Budapest utcáinak sarkán, hogyan árulják a Riviéráról drága pénzen behozott ibolyát, szegfűt, violát, rózsát stb. Mi mindezzel nem törődünk! Ilyen egykedvű boldog nemzet nincs tán több a földön! El-el gondolkodom fölötte, hogy tűrné-e azt más életre való nemzet, hogy a legközönségesebb konyhai növények legnagyobb részét külföldi emberek termeljék a saját hazájában? Magyarország lakosságának legnagyobb része a földmivelésből él, vagy mint Halason mondják a földet túrja; és mégis mit látunk? Azt, hogy Kassától le Károlyvárosig, Brassótól fel Dévényig a legtöbb helyen s egy-két vidéknek, mint Makó, Sárköz stb. — kivételével a zöldséget, hagymát, tököt stb. bolgár kertészek termelik, akik milliókat visznek ki innen azért a nyers terményért, melyet Magyarország jóságos talaján az idegen termel azért, hogy jó pénzért azt a haza lakóinak eladja! Nekünk még a saját földünk termése is az idegen kezéből kedvesebb! A magyar ember természetét szeretem tanulmányozni. Ámde azt majd minden téren ugyanannak találom. Ha lefelé utazom a vasúton s az étkező kocsiban magyar emberek idö- gálnak, az életemet merném rátenni, hogy vös- laui vöröset vagy fehéret, savanyuvizből pedig giesshüblit isznak! Amint Vercierovához, vagy Predeálhoz értünk, ott már aztán hiába kérünk vöslaui bort, vagy glesshübli savanyu vizet; mert ott már nem adnak semmennyi pénzért sem, mert Románia területén a nemzetközi étkező kocsin csak romániai bor és romániai savanyú vizet szabad eladni! Ezt teszi a kis Románia, mely különben maholnap lefőz bennünket. Nálunk pedig a politikai pártok klubbjai- nak iró szobáiban az asztalon osztrák levélpapír díszeleg! Hát ne nevessen Ausztria ami osztrák gyülölségünk fölött? * * * Halas város kölcsöne. — Válasz a „Kiskunhalas helyi értesítője“ cikkére. — „Közéletünk egyik kiváló férfia“ — mint a „Kiskunhalas helyi értesítője“ öt megnevezi, a bírálatnak azt a kényelmes formáját választotta, hogy név, tehát minden felelősség nélkül olyan összehasonlítást tesz, és arra az eredményre jut, a mely igen alkalmas a f
