Kiskun-Halas Helyi Értesítője, 1903 (3. évfolyam, 1-52. szám)
1903-03-04 / 9. szám
1903. III. Melléklet a Kiskun-halas helyi értesítőjéhez. márczius 4. Babó Mihály: Azt hiszem, hogy a t. honvédelmi miniszter ur vólet- lensógből használta azt a szót, hogy „törvényes,“ mert azt Magyarország törvényeiből a t. honvédelmi miniszter ur nem fogja kiolvasni. (Úgy van ! a szélsőbaloldalon.) Igaz, hogy a t. miniszter nr és a túloldalról többen azzal szoktak előállani, hogy mi csak beszélünk és a törvényekből idézünk. Igaz, t. honvédelmi miniszter ur: mi nem tehetünk egyebet; mi a törvényhozás által alkotott a koronás király által szentesített, tehát mindenkit jog és igazság szerint kötelező szabálylyal, a törvóny- nyel kezünkben jövünk, mert nekünk más eszközünk nincs, mint az igazság és a törvény (ügy van! Úgy van! a szélsőbaloldalon.) azzal a hatalommal szemben, a melyet nem önök dirigálnak, a melyet nem önök vezetnek, hanem a melyet a nemzet ellen az önök segítségével vezetnek! (ügy van! ügy van! a szélsőbaloldalon.) Nessi Pál: A császár! Possgay Miidós: császári ko- miszárius! Babó Mihály: A t. honvédelmi miniszter ur a katonai bűnvádi per- rendtartás kérdésére vonatkozólag kegyes volt azta kijelentést tenni, hogy az lehetőleg nemsokára be fog hozatni. De, t. honvédelmi minisz ter ur, a magyar nemzetnek nemcsak az az óhajtása, hogy a t. miniszter ur a büntető-rendtartást terjessze elő. B. Fejérvári Géza honvédelmi miniszter: Hanem, hogy menjen a honvédelmi miniszter, ugy-e? (Derültség jobbfelől.) Babó Mihály: . . . hanem hogy magát a katonai büntető-törvényt is méltóztassék előterjeszteni, mert szégyene az a XX. századnak, t. miniszter ur, hogy meglett emberekkel szemben azokat a törvényeket alkalmazzák, a melyek a középkor sötét időszakából maradtak meg az osztrákoknak. (Úgy van ! Úgy van ! a szélsőbaloldalon.) T. honvédelmi miniszter ur, önnek és annak a kormánynak, a melynek ön tagja, és a mely rendszerint a. külföldi példák után szokott igazodni és azok szerint szokott intézkedni — perzse rendesen elkésve — a midőn a nemzet jogairól van szó: önöknek, t. miniszter ur, tudniok kellene azt, hogy még Oroszországban is be van hozva a katonai bün- tetőiigyebkben a tárgyalás nyilvánossága, a védelem szabadsága. (Úgy van ! ügy van ! a szólsőbalol- dalon.) De hiszen elmehetnének önök példáért Francziaországba vagy Olaszországba is, hanem, miután Németországnak még eddig nem móltóztatott a katonai büntető- törvényt behozni, hát a t. hadügyi kormány hallgat, figyel, vár, természetesen csak azért, hogy a nemzet fiait megkímélje, ne kelljen — kimondom a szót, ha elgondoltam — azoktól a gyalázatos büntetésektől, a melyeket felháborodás és undorodás nélkül említeni sem lehet. (Úgy van ! Úgy van ! a szélsőbaloldalon ) Nessi Pál: Éljen ! Éljen ! Babó Mihály : És önnek, t. honvédelmi miniszter ur, és a kormánynak nem lett volna szabad megfeledkezniük Szilády Dezsőnek intelméről, a ki 1890 ben ezt mondta : „a katonai büntető törvényjavaslatnak egy vagy más módon tartalmaznia kell azon alapelveket, a melyeket ma már pgy büntető eljárásnál szükségeseknek tartunk.“ Tehát, t. honvédelmi miniszter ur, midőn ön arra hivatkozik, hogy az igazságügyminiszterekkel nem tud bodogulni, akkor azt a nézetet, azt a felfogását fejezte ki, hogy ön a modern büntetőjógi elveket a katonai büntetőjogba bevinni nem engedi. Pedig ha igazán magyar honvédelmi miniszter a t. miniszter ur, akkor kötelessége a magyar állam által alkotott büntetőtörvényt alkalmazni a katonasággal szemben is. (Úgy van ! Úgy van! a szélsőbaloldalon.) Ez lesz, t. honvédelmi miniszter ur, próbaköve az ön magyar miniszteri minőségének. Vagy megtudja tenni, vagy nem. Ha nem, ha meghódol az osztrák felfogás előtt továbra is, akkor, t. miniszter ur, ne móltóztas- sék. rossz néven venni, ha mi is fenntartjuk azt a véleményünket, hogy a t. miniszter urat sem nevezhetjük magyar miniszternek, (ügy van ! Úgy van ! a szélsőbaloldalon.) B. Fejérváry Géza honvédelmi miniszter : Tessék ! Szabadságukban áll ! Babó Mihály: És most áttérek gr. Andrássy Gyula t. képviselő urnák felszólalására. (Halljuk ! Halljuk a szélsőbaloldalon.) Egy súlyos vádat vágott az igen t. képviselő ur a magyar nemzet szemébe és arczába és ón azt gondolom, hogy azok az ősök, a kiket ezen kijelentésével meggyalázott, még sírjukban is felháborodnak arra, hogy akadhatott magyar képviselő, a ki a kópviselőházban ezt a kijelentést megtette. Azt mondotta ugyanis a t. képviselő ur, hogy a nemzeti nyelv fontosságát abban az időben nem értették meg ; t. i. a 40-es években. Hát ón nem tudom, t. ház, hogy a t. képviselő ur miként feledkezett meg arról a dicsőséges szellemi harczról, a melyet a magyar nyelv és, irodalom kitűnőségei folytattak. Én nem tudom, hogyan feledkezett meg tanítómesteréről, Deák Ferenczről a t. képviselő ur. Mert hiszen, bocsánatot kérek, Deák Ferencz 1836-ban még a katonai ügyekre vonatkozólag is tett a nemzeti nyelvet illetőleg kijelentést. Azt mondotta : „A nemzetnek méltó kivánata, hogy a magyar ezredeknól a korrnány-szavak megmagyarosittas- sanak, a magyar nyelv az egész magyar hadseregnél behozassák és ennél a főhadi kormányzótól kezdve csak azok alkalmaztassanak, a kik az 1837. évi VIII. törvényczikk rendelkezései szerint nemcsak magyarul tudnak, de születésükre nézve is magyarok.“ Nos, tehát ezt Deák Ferencz mondta. Az a Deák Ferencz, a kiről önök azt hirdetik, hogy önöknek tanítómesterük, a kiről azt hirdetik a t. képviselőtársaim onnan a túloldalról, hogy a miket mondott, szin- aranyigazságok. Hát akkor legyen önöknek bátorságuk és akaratuk a hatalommal szemben is azokat a szinarany-igazságokat érvényesíteni, (ügy van ! Úgy van a szélsőbalol- dalon.) De, t. képviselőház, mondott a t. képviselő ur még mást is. Azt mondta ugyanis, hogy nem volt kimondva általános érvényűnek a magyar állami nyelv, s ebből azt következteti, hogy tehát a katonaságnál a német nyelvet teljes joggal alkalmazták és alkalmazzák. Azután igy folytatja :„az 1847-iki törvény kiterjesztette a magyar nyelv kötelező voltát az állami élet legtöbb ágára“ — és azt mondja Szederkényi Nándor t. képviselőtársam közbeszólására, amikor ugyanis Szederkényi t. képviselőtársunk azt mondta, hogy „mindenre“ mondom, azt felelte: „Nem, a hadseregre nem szólt máskép, mint a levelezésre vonatkozólag, és ott is azt mond-
