Kiskun-Halas Helyi Értesítője, 1903 (3. évfolyam, 1-52. szám)

1903-09-30 / 39. szám

1903.

Kiskun-Halas helyi értesítője.

szeptember 30.

zet jövendőjének alapjai vontatnak le és szándókoltatnak megsemmisit- tetni, akkor nem volna szabad a magyar országgyűlésben párt és párt között különbségnek lenni, (ügy van! a szólsőbaloldalon.) Mi és a nemzet joggal remélhettük, hogy ebben a nehéz küzdelemben most, a mikor ekként élére állíttatott a kérdés, a magyar országgyűlés egy test, egy lélekként fog összeállani és azt fogja mondani: elég, ,ne tovább ! (Elénk éljenzés a szélsőbaloldalon.)

De a t. többség méltóztatott lelkiismeretesem megnyugtatni, csak elaltatni. Ám legyen, móltóztassa- nak önök az alvó lelkiismerettel járni-kelni, de ne feledjék el, hogy a nemzet lelkiismerete él és ébren van, azt többé elaltatni sem önöknek, sem a bécsi hatalomnak nem fog sikerülni, és miután megnyugtatni teljes lehetetlenség, számon fogja önöktől kérni azt a mulasztást, a melyet elkövettek. (Úgy van! Úgy van ! a szélsőbaloldalon.)

T. kópviselőház ! Miután kétségtelen dolog, hogy egy rendszernek helyes értelmét nem egyes szakaszok rendelkezéseiből lehet és kell megállapítani, hanem akkor az ösz- szes előzményeivel számot kell vetni annak, a mit meg akarunk bírálni, hogy mi hozta az eredményt létre, a mely a paragrafusokba beleöntetett: hát nézzünk végig, hogy jogosultan helyezi-e a nemzet a maga felfogását a királyi felfogással szembe, ha megtekinti történelmét, megtekinti országos törvényeit, azokat a törvényeket is, a melyek a mostani uralkodó által lettek szentesítve.

Én nem akarok nagyon mesz- szire menni ebben a kérdésben, csak nagyon röviden fogok rámutatni azokra a törvényszerű intézkedésekre és hivatalos kijelentésekre, a melyek igazolni fogják, hogy a királyi leiratban is kifejezésre jutott valódi osztrák felfogás a magyar törvényekkel szemben meg nem állhat és azt magyar hazafi nyugodt lelkiismerettel nem helyeselheti. Nem is szólok a 48-iki törvényekről, a melyekre vonatkozólag méltóztatnak nagyon jól tudni, hogy ütköző pontot képeztek az uralkodó család és a nemzet között. De kötelességem kijelenteni azt, hogy az önök vezető mestere, Deák Perencz mindig a jogfolytonosságot hangoztatta és mindig azt állította az uralkodó és

környezetével szemben oda, hogy csakis az 1848-iki törvények alapján kezdhetők meg a tárgyalások a kiegyezésre nézve, mert hiszen mindaddig nem volt hajlandó még csak az alkudozások terére sem lépni, a mig azt az álláspontját el nem fogadták, hogy 48-iki törvények a maguk egészében elismertetnek; igaz, hogy konczedálta, hogy bizonyos részük később meg fog változtatni.

1861-ben, móltóztassók megnézni a Deák Perencz által készített mindkét felirati javaslatot, vájjon azokban nem egyenesen arra helyezte-e mindig a súlypontot, hogy a nemzet jogai megóva és fentartva legyenek? Es tovább megyek, 1867- ben a nemzet abban a tudatban ment bele a kiegyezés kérdésébe, hogy az 1861-iki nemzeties álláspont semmiben csorbát nem szenved. Megtévedt, megtévesztetett a nemzet, issza a keserű levét és miután 1867 óta a kormányok és az azokat támogató többségek következetesen elhanyagolták az ellenőrzést és a nemzet jogainak érvényesítése szempontjából semmi néven nevezendő intézkedést meg nem tettek, csak természetes, hogy utoljára a magyar alkotmány Chlopy-ba jutott. (Ügy van ! a szélsőbaloldalon.) Pedig móltóztassók csak egy kicsit gondolkozni, mikor 1867-ben azt a hires 11. §-t, a mely körül forog a vita nemzet és király közt, megfogalmazták hogyan szólt az? „0 Pelsógónek a hadügy körébe tartozó alkotmányos fejedelmi jogai sértetlenül fennmaradván, mindaz, a mi az egész hadseregnek és igy a magyar hadseregnek is egységes vezérletére, vezényletére, és bel- szervezetére von átkozik, közös intézkedés alá tartozónak ismertetik el.„

Hogy ebben a nemzet számára a katonai téren teljes szabad rendelkezési jog biztositoltnak véletett, mutatja, hogy mikor a 67-es albizottság kebelében külön véleményt adtak be, nem kisebb emberek, mint Nyári Pál, Ghyczy Kálmán, Ivánka Imre és Tisza Kálmán ezt a szöveget nem kifogásolták, csak a kezelési módra tettek kifogásokat, de magát a lényeget érintetlenül hagyták, mert meggyőződésük az volt, hogy a nemzet szuverén jogán ezzel semmiféle sérelem nem esik, mert hiszen semmi más nem történik, mint a kezelési mód megállapítása. Tudjuk a végeredmény az lett, hogy

a 67-es bizottságban az a szőve állapíttatott meg, a mely ezután törvénytárba is bejött, a melyet Hollán Ernő, tehát katonaember indítványozott. Ez a szöveg igy hangzik :

„0 Pelsógónek a hadügy köréhez tartozó alkotmányos fejedelmi jogai folytán mindaz, a mi az egész hadseregnek és a magyar hadseregnek is, mint az összes hadsereg kiegészítő részének egységes vezérletére, és belszervezetóre vonatkozik, ő Felsége által intózendőnek ismertetik el.“

Ha ezt a két szöveget szembe állítjuk, mi az eredmény ? Természetesen igaz magyar szempontból kell bírálnunk, nem pedig az osztrák szemüvegen át. Ne császári felfogásból, hanem a királyi felfogás szempontjából induljunk ki. A lényeg az lesz, hogy felteszi a törvényhozó, hogy alkotmányos fejedelmi jogokból kifolyólag gyakorolja a király ezeket a jogokat, vagyis olyan rendelkezések, a melyek a magyar alkotmány felfogásaival, intézkedéseivel, szellemével meg nem egyeznek, semmiféle érvényt nem szerezhetnek.

Hogy lett a gyakorlatban ez a kérdés elintézve ? Azt mondja ő Felsége, hogy ő állja az 1867-iki kiegyezést. Ha állja annak igazi szellemét, akkor, amint Kosuth Perencz t. képviselőtársam s a felirat mondja, nem lesz ugyan meg az önálló magyar hadsereg, a mit mi óhajtunk és kívánunk, de legalább kibonlakozhatik az ország ebből a kritikus helyzetből. De ha Oblopy és Bécs felfogása szerint intézteiik el ez a kérdés, akkor a megnyugvásnak, a megelégedésnek, a boldogulásnak alapjait leraknunk nem lehet.

A hivatalos felfogást, hogy t. i. mit akartak az 1867: XII. t.-cz. 1 1. §-ával, — a mire már volt alkalmam rámutatni, és erről az oldalról többen rá is mutattak, — az akkori hadügyi albizottság előadója, Ker- kapoly Károly az első véderőtörvóny tárgyalásakor preczirirozta. Kerka- poly Károly akkor hivatalos minőségben, a kormány tudta, hozzájárulása és beleegyezésével, gr. And- rássy Gyula miniszterelnök és honvédelmi miniszter helyeslésével igy formulázta a helyzetet (olvassa):

„Az országgyűlésnek feladata,

Folytatása a mellékleten.

bD