Kiskun-Halas Helyi Értesítője, 1903 (3. évfolyam, 1-52. szám)

1903-06-10 / 23. szám

1908.

II. Melléklet a Kiskun-Halas helyi értesítőjéhez.

június 10.

akkor feltételezem, hogy lett volna bátorsága és vakmerősége arra is, hogy a quótát is elintézte volna királyi döntéssel, vagy hallgatólag fentartotta volna és akkor kellett volna, hogy lehulljon a magyar nép szeméről a hályog, hogy Magyarországon nincs alkotmányosság, hogy az a 67-ben összevart köpeny az alkotmányosság czime alatt az önkényuralmat takarja ; akkor majd tisztán állott volna, hogy Magyarország alkotmánya úgy, a mint vau, nincs kiforrva, megalakítva, institu- cziókkal megerősítve és akkor felébredt volna a nemzet öntudata abból a szempontból, hogy igenis gondoskodjék a maga jogainak olyszerű biztosításáról, a melyet azután a koronától kezdve a legutolsó állampolgárig mindenkinek tiszteletben kellene tartani. (Tetszés a szélsőbaloldalon)

A miniszterelnök ur azonban a többségi elvet és a többségi, akaratot állítja velünk szembe. Én erre vonatkozólag egy kis figyelmeztetést vagyok bátor a t. miniszterelnökhöz intézni. Nevezetesen jó lenne, ha meggondolná és megfontolná a nagy Kerkapoly Károlyuak egy alkalommal tett azt a kijelentését, a midőn a többség és a kisebbség kérdéséről, annak erőpróbájáról a következőleg nyilatkozott. (Halljuk ! Halljuk ! a szólsőbaloldalou)

„E próba csupán a többség által téve teljes nem lehetne és pedig nemcsak azért, mivel ez esetre nem érvényesíti ennél magát annyi jó erő, hanem főleg azért, mivel,valamely állami intézmény haszontalanságát csak az bizonyíthatja, hogy magának a nemzetnek kezében bizonyult olyannak és nemcsak egy pártéban. Részemről legalább erősen meg vagyok győződve, hogy czéljainak még maga az országgyűlés is kevésb- bó fogna megfelelni, ha az ellenzék megtagadná vagy megtagadhatná attól közreműködését.“

Igenis bűnt követne el tehát az ellenzék, ha megtagadná a törvényjavaslatok és a jelentések tárgyalásában a részvételét, mert itt nem a többség dönt, hanem a kópviselőház a maga egészében, a melynek ép úgy tényezői a kisebbséghez tartozó azon képviselők is, a kik ellentétes felfogásban állanak a többséggel és a kormánynyal. (Igaz ! ügy van ! a szélsőbaloldalon)

Es vájjon nem a kisebbség kepviseli-e minden parlamentben az eszméket és gondolatokat a jövő számára ? Vájjon a nemzeti élet talajába nem az ellenzék veti-o el világszerte azokat az eszméket és gondolatokat, a melyek a jövő számára megtermik az alkotmánybizto- sitékokat ? Természetes, hogy a kisebbség, mert a többség kimerhetnek látja a maga uralmát és feladatát abban, hogy az ellenzék által elvetett magból kikelt fának gyümölcseit élvezze, zsebre rakja ; de megfosztja az ellenzéket még annak az elismerésétől is, hogy te ellenzék raktad le az alapot és tetted lehetővé, hogy ezt a gyümölcsöt a nép élvezhesse. (Úgy van , ügy van , a szélsőbaloldalon)

így tehát nincs sem oka, sem joga sem a kormánynak, sem a többségnek azt mondani, hogy meg kell hajolni a kisebbségnek a többség akarata előtt. Hiszen az ellenállás s a birálatjoga és kötelessége a kisebbségnek. Nem is hivatkozhatnak önök különösen a jelen esetben, hogy a többséget képviselik, mert vájjon kimondották-e önök a maga igazságos és helyes módján és utján azt, hogy önök a katonai javaslatokat el akarják fogadni, mert azokat üdvösöknek és jóknak találják a hazára nézve ?

Ezt önök sem mondták ott a túloldalon, önök sem akarják, mert érzik, tudják, hogy azzal a nagy áldozattal, a mely e törvényjavaslatnak törvényerőre emelkedésével össze van kapcsolva, a nemzet erejét és jövőjét tönkre teszik. A t. miniszter- elnök urnák és a többségnek feladata volna, hogy rámutassanak a kibontakozás útjára. Ezt a kijelentést várjuk a t. miniszterelnök úrtól, de mindaddig, a inig a többség a maga többségének érzetében és hatalmáüak tudatában arra a férfias elhatározásra nem jut, hogy végre a „netovábbot“ kiáltsa a t. miniszterelnök ur felé, addig a t. miniszterelnök ur kényelmesen érzi magát a piros bársonyszékben, mert tudja,, hogy önök azt a jóváhagyást, a felhatalmazást, a helyeslést, amit ő kivan, a jövőben is meg fogják adni. (Igaz ! Úgy van ! a szélsőbaloldalon) De ezzel nem tesznek jó szolgálatot sem a parlamenti életnek, sem az alkotmánynak, sem a nemzetnek. (Igaz ! Úgy van ! a szélsőbaloldalon.)

Es most, t. ház, nézzük, hogy vájjon a függetlenségi párt és a 67-iki

kiegyezés, mily viszonyban vannak ez időszerint egymással, és vájjon a túloldal felfogása szerint erőszakoskodó ellenzék ebben a küzdelemben nem arra a helyes álláspontra helyezkedett-e, hogy mivel a katonai javaslatoknak elfogadása esetén a függetlenségi és 48-as párt visszavettetik a maga álláspontjától és elvei és czéljai megvalósítása ismét továbbra kitolatik, viszont azonban érzi és tudja, hogy a javaslat elfogadása esetén az 1867-iki alap ismét erősbbitetik, tehát ösztönszerüleg is, de politikai bölcsesógből és előrelátásból is lehetetlen, hogy fel ne vegye a küzdelmet most az 1867-iki törvény valóságos végrehajtása tekintetében, a mely végrehajtást önök 1867-től kezdve ez ideig megvalósítani nem tudták, vagy nem akarták. (Igaz ! Úgy van ! a szélsőbaloldalon.)

Hiszen, t. képviselőház, vádolta- tunk azzal, hogy a függetlenségi párt tulajdonképen mulasztást követett el és részese az önök bűnének, — hogy ugyanis az ország függetlensége eddig nem valósittatott meg, — amennyiben a múltban nem fejtette ki a kellő küzdelmet elveinek megvalósítására. Nézzünk szemébe e vádnak. Az ón gyenge erőm talán nem lesz elegendő arra, hogy minden kételyt el tudjak oszlatni, de minthogy meggyőződésem, hogy az igazság hirdetése mindenkinek joga és elengedhetetlen kötelessége, egyéniségem gyarlóságának tudatában is megkísérlem e nagyon fontos kérdést ideállitani a f. ház elé. (Helyeslés. Halljuk ! Halljuk ! a szélsőbaloldalon.)

Miért nem állította élére a függetlenség és 48-as párt — kijelentem, hogy saját nevemben mondom, a mit mondandó leszek, — 1867-től kezdve idáig a kérdést úgy, a mint most élére állította ? Az én egyéni felfogásom ebben a kérdésben a következő. (Halljuk ! Halljuk ! a szól- sőbaloldalon) Mikor 1867-ben a Deák-párt megalakult, létrehozták a kiegyezést a nélkül, hogy a nemzetet megkérdezték volna, eltérve az 1861-iki alaptól. Akkor, móltóz- tatnak tudni, az u. n. szélsőbal számbeli erejében nagyon kevésre apadt. Most már azzal a kevés erővel, miután Deák Ferencz és az őt támogató nagy többség, az azon alapon megalakult Andrássy-kabinet és az azt követő többség egyenesen azt hirdette urbi és orbi, hogy igenis az 1867-iki kiegyezés alapján a