Kiskun-Halas Helyi Értesítője, 1902 (2. évfolyam, 1-52. szám)

1902-11-26 / 48. szám

1902.

november 26.

Melléklet a Kiskun-Halas helyi értesítőjéhez.

rodalomba, melyhez soha nem tartozott, beolvasztottak s császári birodalmi tartománnyá sülyesztettnek nyilatkoztassa és e rettenetes merénylet megvalósítása végett még egy idegen fegyveres hatalom segítségéhez is folyamodott, valóban a magyar nemzet a rabszolgánál is alábbvalóbb volt, ha a merénylőt és egész családját száműzéssel nem sújtja s nemzeti szuverónitásá- nak teljes gyakorlatába nem helyezkedik.

Soha trónvesztés indokoltabban, jogosultabban kimondva nem volt.“

Hogy a dinasztia trónvesztése kimondatott, természetes folyománya volt azon eseményeknek és intézkedéseknek, a melyeket a dinasztia idézett elő és vitt véghez Magyar- országon. És a mikor az igen t. miniszterelnök ur megvádolja Kossuth Lajost, és Kossuth Lajos személyében az akkori nemzetet azzal, hogy lelépett a törvényesség teréről, ezt a magam részéről nem hagyhattam szó nélkül és kötelességet véltem teljesíteni, mikor ezt a körülményt itt tárgyalás tárgyává tettem. (Zajos helyeslés a szélsőbaloldalon.)

A mi már most, t. ház, a szőnyegen levő törvényjavaslatot illeti, erre vonatkozólag ón csak néhány kérdéssel kivánok foglalkozni és kiindulok magából abból az alapból, a melyen a miniszterelnök ur és a t. többség áll; és felteszem nyugodt lelki ismerettel a kérdést és nyugodt lelkiismerettel várom az elfogulatlan feleletet is reá, hogy vájjon az 1867-iki alapon hazánk állami szuverenitása meg van-e vagy nincs ? Van-e Magyarországon ember, magyar hazafi, a ki azt mondhatná, hogy a nemzet szuverénitásának teljes birtokában van ? Ismerve azt a közjogi viszonyt, azt a közös kapcsolatot, a mely Magyarország és Ausztria között 1867-ben lótesitte- tett, kénytelen mindenki elismerni, hogy Magyarország állami szuverénitásának birtokában nincs. (Igaz ! ügy van ! a szélsőbaloldalon.)

Azt kérdem most, t. ház, hogy vájjon öntudaiosan tért-e erre az alapra a magyar nemzet ? Nem. Mert hiszen, ha megnézzük azt a feliratot, a melyet 1861-ben Deák Ferencz szerkesztett és fogadtatott el az akkori törvényhozással, abban azt találjuk, hogy még akkor Deák Ferencznek is az volt az álláspontja, hogy „Magyarország csak mint önálló, független, szabad ország akar Ausztriával, mint önálló országgal érintkezni és határozottan visszautasít minden alárendeltséget, minden egybeolvasztást, akár a törvény- hozás, akár a kormányzat terén.“ Tehát, t. ház, egyáltalán nem akarta 1861-ben a súlyos viszonyok és körülmények, a nemzetnek csaknem teljes kimerültsége daczára Deák Ferencz elismerni azt, hogy mi Ausztriával szemben még, a kormányzat terén is közös ügyeket ismerjünk.

Széli Kálmán miniszterelnök: Most sem ismerünk?

Babó Mihály: Nem, Vajha úgy volna, és örülünk, ha a miniszterelnök ur majd megcsinálja, hogy nekünk sem kell ismernünk.

Széli Kálmán miniszterelnök: A belkormányzat terén nincs is !

Babó Mihály: 1861 -ben még mi volt Deák Ferencznek álláspontja a közös érdekű ügyeknek intézésére vonatkozólag? Az volt, hogy a közös viszonyokra a két szuverén állam törvényes kormányainak kell egymással érintkezniök, szükség esetén a két országgyűlésnek. A midőn azután a kiileseinónyek és a vesztett csaták után bekövetkezett az, hogy az uralkodócsaládnak békesség útjára kellet lépnie, akkor az 1865-iki országgyűlés egybehivá- sakor senki sem hitte, senki sem gondolta, hogy az országgyűlés működésének 61-diki alapját maga alól ki fogja rúgni; mindenki abban a meggyőződésben ólt Magyarországon 1865-ben az országgyűlés egybehivásakor, hogy az összes tárgyalások az 1861-diki alapon fognak történni. Azonban már az 1867-diki országgyűlés feliratában van egy passzus, van egy kijelentés, a mely sejtetni engedte, hogy itt bizonyos jogfeladások kivántatnak a nemzettől, csak egy szócska, a melynek Magyarország már oly súlyosan adta meg az árát. Ugyanis a feliratban ez van (olvassa): „A jogfolytonosság tettleges elismerése nélkül mindaz, a miben komoly megfontolás után talán áldozattal is megállapodnánk, oly alapra lenne épitve, mely egykor ingataggá válhatik.“

Mi volt ez az áldozat? A közösügyi kormányoknak megtex-emtése és kivonása azoknak az ügyeknek a törvényhozás intézkedése alól, a melyek oda utaltattak a közösügyi kormányok, a közös külügyminiszter és a közös hadügyminister intézkedése alá, tehát a kiiliigy és a hadügy, a melynek önálló, szabad intézése nélkül nincs független állam.

Ez kétségtelenül jogfeladás volt, a melyről 1865-ben a nemzet még sejtelemmel sem birt, és fájdalom, hogy a figyelmeztetésnek, a melyet Kossuth Lajos abban a Deák Fe- renezhez intézett hires levelében tett, Kassandrának igaza volt: bekövetkezett, hogy a nemzet a lejtőn megállni nem tudott, ment és megy lefelé egész a vógromlás, az örvény szélére, a honnan azután, hogy lesz-e visszatérés, azt csak a mindenható Isten mondhatná meg. (ügy van ! ügy van ! a szólsőbal- oldalon.)

És, t. ház. miből állt még az áldozat ? Abból is állott, hogy az 1849-től 1867-ig minden téren tönkre tett, minden lehetőség szerint kiszipolyozott, elsanyargatott magyar nemzettől olyan áldozatok is követeltettek az egyezség létrehozatala érdekében 1867-ben, a melyeket a nemzet meg nem bírhat, a melyeknek súlya alatt kell, hogy összeroskadjon, mert hiszen már magának annak a közös adósságnak, a melyet Ausztria a mi leigázásunkra, a mi jogainknak megfojtására és arra használt fel, hogy ezt a nemzetet az élők sorából kitörülje, ennek a kamataiért eddig Magyarország már több mint egy miliárdot fizetett. És vajon mit kapott ezzel szemben ? Hol van az ellenszolgáltatás ? Hiszen halljuk hangsúlyozni azt, hogy politikában és különösen közgazdasági kérdésekben nem szabadelvűségnek elvei irányadók, ott tisztán az anyagi érdekeknek előtérbe állítása és helyes megoldása jön tekintetbe. Hát legyen. Vájjon azért a nagy erkölcsi és anyagi áldozatért, a melyet a magyar nemzet 1867-ben hozott meg Ausztria és az uralkodó család érdekében, mit kapott ez az ország viszonzásul ? Melyik téren ismertettek el a jogai és melyik téren találkozott azzal a jóakarattal, a mely reávezette volna ezt az országot arra az útra, a melyen első sorban anyagi függetlenségét, azután szellemi függetlenségét, és végül állami függetlenségét megteremthette volna. (Igaz! Úgy van ! a szélsőbaloldalon.)

T. ház, hogy azután a terhek még súlyosabbak és még elviselhe-