Halas és Vidéke, 1902 (3. évfolyam, 1-53. szám)
1902-11-01 / 44. szám
III. (‘folyam. Halas, 1902. október 29, 44. szám AL j' , TÁRSADALMI ES KÖZGAZDASAGI HETILAP. MEGJELEL IvillZSTEDE3ST SZEEDA-U. ELŐFIZETÉSI : Helyben egész évre 4 kor. Félévre 2 kor. Vidéken » » 6 > » 3 » Felelős szerkesztő: DR. HODOSSY GÉZA. Kiadó : KÉMERI SÁNDOR Szerkesztőség és kiadóhivatal Halas, Fő-utcza 1752. XIird.etábi ára,is : petit soronként 8 fillér. Többszöri hirdetéseknél megegyezés szerint. 1ST у ilttér : soronként 25 fillér, "фц V illamvilágitásunk. Évek óta kisért a kérdés, villanivi- lágitásunk kérdése, mely régi útjáról letért és mást választott, hogy bennünket az apaság jógától megfosszon. Mert az bizonyos, hogyha nem teljesen a mi kezünkben van letéve az ügy es arra való befolyásunk úgyszólván a semmivé törpüi, nem a mi édes gyermekünk lesz az, mi nem parancsolunk neki, de nem is fogad szót nekünk. A házi kezelés terve megbukott, mert a kellő láng mennyiség aláírása hiányzott. Most legutóbb az Első villamossági társulat — dr. Zigány Zoltán tanár közvetítésével — megindította a mozgalmat. Terve részvények utján gyűjteni össze a szükséges alap tőkét: ioo.ooo koronát, mely iooo darab egyenként 100 koronás részvény utján hozandó össze. Ezen alaptőkének csak felét kellene befizetni egyelőre, a többit társasági határozat alapján azon es üre, ha a szükség kívánja, vagy az üzem fejlesztetik. A részvény aláírással dr. Hofmeistnr Juda ügyvéd van megbízva. A kezdeményező társulat, illetve dr. Zigány Zoltán tanár akként nyilatkozott, hogy a társulat mindazokat a részvényeket, melyeket itt helyben nem Írtak alá, magának megtartja, bármennyi legyen is az, s bármily csekély összegű részvény jegyeztetnék is itt helyben. Azt hisszük, hogy ilyen módon — ha t. i. saját erszényeinket megnyitnunk nem kell — villamvilágitás úgyszólván csak napok kérdése. Sőt, mint értesülünk, az építkezések még az ősz folyamán meg is kezdődnek. Ha igy áll a dolog, lehetetlen kitérnünk az elől, s nem szabad behunyt szemmel nézni azt, hogy egy idegen társaság domináljon bennünket, akik legközvetlenebbül vagyunk érdekelve. Szükségesnek tartjuk azt, hogy a di- rektióban a halasi részvényesek benn legyenek, még pedig oly számmal, mely a döntő súlyt biztosítani fogja. Mert nem vagyunk bizonyosak a felől, hogy amint az üzem megindul, az az idegen kezdeményező társulat nem-e adja tovább megtartott részvényeit idegeneknek és nehány év múlva csak azt tapasztaljuk, hogy igazgatóink szépen kicseppentek és idegenek dirigálnak bennünket, akik saját szükségleteinket, közvilágításunk kérdését legjobban ismerjük. Mindezt, hogy megakadályozzuk és döntő befolyásunkat biztosítsuk, szükséges, hogy —- bár csekélyebb számú részvényt, de — többen, tömegesen jegyezzük, az alapszabályokban pedig kifejezzük azt, hogy az igazgatóság és felügyelő bizottságnak kétharmad, vagy háromnegyed része halasi lakos részvényesekből álljon. A kérdés közkérdés. Utczáink, hivatali helyiségeink oly tömeges fogyasztást igényelnek, hogy ennek folytán a vezérszerepet kezünkből kiadni nem lehet és nem szabad, de nem szabadna akkor sem, ha a czél tisztán a magánfogyasztás érdekében történnék. Az, hogy a villamossági társulat bármennyi részvényt megtart, jele annak, hogy a vállalat nem jár rizikóval. Nem cselekszünk tehát rosszat, ha megragadjuk az alkalmat, de kellő tapintatossággal eljárva igyekezünk támogatni a vállalatot, de ezzel szemben — pénzünkért — magunknak is kikötünk előnyöket. Iparosaink bajai. Iparosaink minden évben egyszer össze szoktak jönni hogy elpanaszolják bajaikat és azok orvoslásáról tanácskozzanak Nem kongresszust játszani gyűlnek egybe, hanem, fájdalom, nagyon is komoly, ag gasztó ügyek alapos megbeszélése alkotja főfeladatukat. Helyén való is ez, mert a válságok egész sora fenyegeti őket. A zsenge ifjúkorát élő iparunk tesped, sorvad, rabbilincsen sinylik, a kormány gyér támogatásán kívül nincs, aki felse gitse, a közönség meg nem igen akar hozzászokni s legfeljebb egy aranymondással, bogy: «Pártoljuk a honi ipart 1“ teszünk eleget ez irányban hazafias felbuzdulásá na<, de jó magunk nem igen támogatjuk agyonsanyargatott, csenevész iparunkat. S mennyi rákfene keseríti meg iparunk életét. Szerencsétlen törvények gátolják erőteljes, hatalmas kibontakozását, lelki ismeretlen szédelgők tisztességtelen ver sennyel tönkreteszik hírnevét; könnyelmű adósok megfosztják az iparosokat verejté kés munkájok jutalmától s mindezeket a szerencsétlenségeket betetézi az osztrák sógor, aki közösen tartván iparunkkal vámot, élősködik és vérét veszi. Iparunknak ez fojtja vissza lélekzetét; ez teszi lebe tétlenné önállósítását, a magyar viszonyokhoz való alkalmazhatását, az egészséges vérkeringést és megvonja tőle a nagy for galomból származó előnyöket Bus és elszomorító képét nyújtja a nagyváradi gyűlés iparunk mai helyzetének. Az iparosok kisebb nagyobb bajai mind háttérbe szorulnak ama nagy kérdés mellett, vájjon lesz e önálló vámterületünk ? Lesz-e valahára, annyi válságos év után, szabad útja az előrehaladásban s nem fogja-e tovább is zaklatni az osztrák ipari invázió, melynek csak az önálló vámterü lettel járó magyar vámtarifa szeghetné útját ? Az iparosok boldogulásától függ nagy részben középosztályunk sorsa. Régen felpanaszoljuk már, hogy nincsen életerős középosztályunk, pedig a középosztály az ország testének úgyszólván dereka, az erős középosztály legbiztosabb támasza az államnak. Rámutathatnánk külföldi példákra, különösen a francziára, hol az állam ha,- talmasságát első sorban jól szituált kö zéposztályának köszönheti Az iparosgyülés az önálló vámterületet és ezzel önálló gazdasági berendezésünk mielőbbi létesítését elengedhetetlen és legsürgősebb nemzeti követelménynek tartja s ily értelemben felterjesztést is intézett a kormányhoz, melynek egyik képviselője a nagygyűlésen résztvett. Sajnos, az iparosok e kívánsága, mely egyúttal majdnem mindannyiunk kíván sága, belátható időn belül alig fog teljesülni s iparunk kénytelen lesz a közös vámterület kibővített keretén belül keresni boldogulását. De még a vámterület közösségének fentartása mellett is gondoskodni kell iparunkról Ebben az esetben. amellett, hogy törvényhozásunk mielőbb módosítaná törvényeinket és min denféle megkönnyítésekkel segítene az ipar kétségbeejtő helyzetén, mindenekelőtt a hazafias közönségnek kellene felkarolni iparunk ügyét s nem annyira hangoztatni a jelszavakat, hanem könyörtelenül és irgalmatlanul visszavetni minden nélkülözhető külföldi gyártmányt és iparcikket s csak hazait vásárolni. Hazánkat, önmagunkat segítjük, ha vő-
