Kiskun-Halas Helyi Értesítője, 1901 (1. évfolyam, 1-39. szám)
1901-07-31 / 18. szám
1901. Kiskun-Halas Helyi értesítője. julius 31. Kovács Imre megvette ifj. Sütő József pirtói 3 iiold 980 n. öl szántólegelő birtokát 800 koronáért. Kis R. János megvette Becze Sándor 26 n. öl alsó-fekete földjét 20 koronáért. Juhász Pál ós neje Szikora Mária megvették özv. Tegzes Sándorné Lakos Anna és Kis B. Sándorné Tegzes Juliánná II. tizedbeli lakházát és 265 n. öl beltelkét 1900 korona vételárért. A gimnáziumból. A főgimnázium órtesitőjót a lefolyt tanévről mostadta ki Szathmáry Sándor igazgató. Érdekes adataiból közöljük a következőket: —- Ez évben 379 tanulója volt az iskolának, igy oszolva meg osztályonként az elsőtől fölfelé : 73, 42, 37, 47, 45, 45, 43, 45; — volt köztük három deákkisasszony is, persze mint magántanuló és pedig egy az I-ső, egy a Vl-ik ós egy a YII-ik osztályban. A növendékek nagy száma mellett persze nem csoda az átlagos gyenge eredmény; az I-ső osztályban például 25 elbukott, 32 elégséges, 7 jó és csak 4 jeles tanuló volt, ezek közül is egy a magántanulók közül került ki. El lehet tűnődni azon a különös jelenségen is, hogy a YIII-ik osztály évi vizsgáján elégtelen osztályzat egy sincs ós a pár héttel később tartott érettségin (a mikorára még többet tanulhattak) 18-an buktak ós jelesen érett nem találkozik 47 vizsgázó közül. A tanítással 9 rendes, 4 helyettes, 1 ének, 1 torna és 2 hittanár foglalkozott. Az iskolának egyik ékessége a 33.636 kötetből álló könyvtár, melyről azt olvassuk, hogy a közönségnek is nyitva áll. Ezt bizony eddig kevesen tudták, pedig nem ártana nagyobb nyilvánosságra hozni, mert ilyen hatalmas bibliotéka nem megvetendő kulturális tényező egy város közönségére nézve. Az ifjúsági könyvtár maga is 1820 kötetből áll; ennek szaporodása kimutatásánál helyén való volna a vásárolt könyvek felsorolása a könyvtár irányának megitólhetése szempontjából. Ösztöndíjak ós jutalmak fejében 21 alapítványból kiosztatott mintegy 2800 korona; elengedett tandijak összege 1110 korona; a tápintózetre — melyet 105 tanuló vett igénybe — 1238 korona segély fordittatott. A tanulók anyagi segélyezésében részt vett az „ifjúsági segóiyegyesiilet“ is, mely ez évben 452 koronát osztott ki. A jövő tanévre szeptember 1-től 8-ig tartanak a beiratások. Behatási és tandíj fejében összesen fizet helybeli ref. tanuló 24 kor., vidéki ref. tanuló 50 kor., más vallásu tanuló 70 koronát. Szállást kiki csak az igazgató előleges beleegyezésével fogadhat; — a lakás-adók augusztus 20-ig jelentkezhetnek az igazgatónál. •— A tápintézetben való teljes élelmezésre 14 korona havi díjért vétetnek fel a tanulók. Hírek. Vári Szabó István polgár- mester hétfőn rövid tartózkodásra Budapestre utazott. Választási mozgalom. A minap említettük, hogy a függetlenségi és 48-as párt több tagja kérvényt adott be a párt elnökségéhez, hogy orsz. képviselő-jelölés tárgyában nagy-gyűlés hivassák egybe. Mint értesülünk ez a gyűlés vasárnapra. augusztus 4-én d. e. 10 órára hivatik össze. Ritka érdeklődéssel várja a választó közönség a gyűlés lefolyását, mert az újonnan fölléptetni szándékolt népszerű főjegyző, Dr. Babó Mihály hívein kivid természetesen nagyszámú pártolói vannak Kolozsváry Kiss István mostani képviselőnek is. Kijegyzés. Raáb Bernát jászapáti kereskedő eljegyezte Sehwarcz Eszter kisasszonyt, Sehwarcz Ignácz vallástanár leányát. A ref. egyház számvizsgáló bizottsága, holnap, csütörtökön tartandó ülésében fogja átvizsgálni Gyenizse Antal volt algondnok ós pónztárnok számadását, melyet az egyházmegyei kiküldöttek mára (juh 3l-éré) rendeltek egybeállittatni. A kecskeméti iparki állításon résztvevő iparosaink vasárnap, e hó 28-án állították ki beklüdendő tárgyaikat a központi fiúiskolában. Ezt az itthon bemutató kiállítást szépszámú közönség jelenlétében Vári Szabó István polgármester csinos rövid beszéddel nyitotta meg, melyben városunk iparosainak buzgalma, szakképzettsége, Ízlése fölött örömét, a résztvevőknek elismerését fejezte ki ós őket a további haladásra, törekvésre buzdította. — A bemutatón következő kiállítók vettek részt: Nagy Kálmán szabó (magyar ruhákkal), Valuska Pál, Obermann János, Nagy János, Szabó Ferencz, Lendvai Lajos lábbeli készitők (csizmákkal és czipőkkel), Hajnal Józef szabó (úri férfi öltönyökkel), Fekete József szabó (férfi- ós női ruhákkal), Babó Elek kalapos (kalapokkal). Babó Sándor asztalos (bútorokkal), Horváth Ferencz kovács (kocsival) és Ador Sándor (lombfűrész-munkával), végül a házi-ipar tanfolyam hallgatói (házi iparczikkekkel). A csinos ós ízléssel rendezett tárlatott egész nap nagy közönség látogatta. Keszler János volt halasi járásbirósági jegyző, később zom- bori, majd zentai albiró, — kit sikkasztásért 1898-ban ötévi fegyházra ítéltek, —- most a rabkórházban meghalt. Kánikula. Az amerikai emberirtó hőség elkívánkozott mihoz- zánk is; a nap perzselő tüzótől patakokban csorog az izzadság a járó-kelőkről ós mivel igy kinek- kinek az utczán lehet ingyenes gőzfürdőben része, városunk egy e t - I e n fürdőjének bérlői nyilván erre való tekintettel szüntették be — épen most! — a naponkénti gőz- és kádfürdőt ós elégnek tartják a hetenként háromszori fürdést is. Ha a hőségben önkénytelenül gőzölő közönségnek mindjárt az utczán zuhany is állana rendelkezésére, úgy a bérlők egészen becsukhatnák a fürdőjüket. (Ilyen a halasi élelmesség!) Vörösmarty Mihály szobrára városunk területén eszközölt gyűjtés szerint csak 24 korona és 80 fillért adakoztak. Népesedési mozgalom. — julius 24. julius 30. — Születtek : Musa Sándor ós Nagy Szeder Júliáiménak Irma nevű leányuk. Viczei K. János ós Radvánczki Erzsébetnek Erzsébet nevű leányuk. Szabó Pál ós Szluka Rozáliának Pál nevű fiuk. Dudás József ós Márta Veronának halva szülött leány gyermekük. Barna Reginának Rozália nevű törvénytelen leánya. Tóth István ós Lakner Rozáliának Ferencz nevű fiuk. Ternyák Ferencz Vendel ós Fekete Rozáliának Ilona nevű leányuk. Paprika Sándor ós Bangó Eszternek Eszter nevű leányuk. Albert M. Mihály és Kovács Julián-