Halas és Vidéke, 1901 (2. évfolyam, 1-52. szám)
1901-03-09 / 10. szám
II. évfolyam. Halas. 1901. Márczius 9. 10. szám. TÁRSADALMI ÉS KÖZGAZDASÁGI HETILAP. = INdlIEGS-TIEIBIETT ^IISTIDE^T SZOMBATOST. = ELŐFIZETÉSI ÉBAE: Helyben egész éyre 5 kor. Félévre 2 kor. 50 fill. V déken „ „ 6 „ я 3 „ — „ AT- ". ^лмввншнншнннншшннннйняаиианнва Bessenyey István. „Miután családom — melynek tagjai bosszú időn át ezen városban részint mint vezetők, részint mint munkálkodók fi íztességesen és becsületesen éltek és működtek — bennem pedig — vagy esetleg túlélő atyámban — e név itt Halason kihalt s megszűnt; nehogy csak a halottak országában álljanak az emlékek, hanem bent az élők között is maradjon fenn valamelyes emlékecske, — Halas város területén az I. tizedben 26, 27. és 28. sorszámok alatt levő házaimat telkeikkel együtt, melyek csaknem két catastr. holdat tesznek ki, mint örökalapitványt egy szegény menház czéljaira jelölöm ki, s hagyományozom szabad Kis-kun-Halas városának oly világos kijelentéssel, hogy az semmi körülmények között más czélra fordítható nem leend; ezentúl hozzá még — mint szintén örökalapitványt hagyományozok 15000 mond tizenötezer korona összeget, mely mint alapítványi tőke kezeltetvén, csakis kamatai lesznek a szegényügyre felhasználhatók.“ „Végül pedig, — miután a legszegényebb emberben is van egy kis hiúság, bár ezen kérelmem émelygősnek fog látszani — óhajtanám, hogy ezen Felelős szerkesztő: Dr. HQD0SSY GÉZA Kiadó: EÉMERI SÁNDOR. Szerkesztőség és kiadóhivatal Hala«, Fö-utcza 1752. ECir etetési áraik:: petit soronként 8 fillér. Többszöri hirdetéseknél megegyezés szerint. 1STyilttér: soronként 15 fillér. ЯРЯ menház „Bessenyey-féle“ menháznak neveztessék.“ Minden ékes nekrológnál ékesebben hangzik végrendeletének eme része annak az embernek, aki teljes életében jólétnek, kedvező vagyoni viszonyok között levőnek, sőt a mi viszonyaink között gazdagnak volt mondható. Innen, ezen magasságból látta, hogy ez a föld, ez a hitvány sárgolyó ép úgy van teremtve a szegényeknek, nyomorultaknak, mint amilyen alkalmas a gazdagok, a hivalkodók jólétének kielégítésére. Az egyszerű — a szó teljes értelmében nemes — embert, aki csendesen, feltűnés nélkül életében is gyakorolta a jótékonyságot, titkon, egyedül a csendes megnyugvást, szivének kellemes jó érzését vevén csak jutalmul; azt az igazi nemes embert, aki a fényt, pompát sohasem kereste, sőt innen onnan reá áradó tény elől szerényen visszahúzódott: ime sírjában keresi fel a szülőtlen szegény árvák, a sors üldözött szegények és nyomorékok leikéből kiáradó és mindnyájunk által hatályában öregbíteni kívánt dicsfény. Közügyről van szó, olyanról, mely épen most aktuális, és emberről, olyanról, aki a közügynek, a szegény ügynek áldozott. Azt mondják, hogy nálunk segélyre szoruló szegény alig van; a segélyre szorulókról pedig gondoskodik a város. Igaz. Szerencsénkre olyan helyzetnek örvendünk, amelyen kiki megtalálja munkakörét, munkájának jutalmát, és csak rendkívüli esetek, rossz időjárás, elemi csapások folytán juthat nagyobb tömeg abba a helyzetbe, hogy segélyre szoruljon. Mindamellett Bessenyey István emberszeretete méltánylást érdemel, amelylyel nálunk a szegényügy rendezése nagy mértékben valósítható, legalább is megközelíthető leszen. Bessenyey István e hó elsején halt el hosszú kínos betegség után. Másnap — vasárnap — délután temették el övéi és ezernyi meg ezernyi közönség gyászkiséretével. Ott láttuk az agg apát Bessenyey Károlyt az egyszerű fehér lepellel bevont fakoporsó után, melyet Bessenyey Ferencz országos képviselő, és ennek fia Ferencz, az elhaltnak főörököse és a nagyszámú rokonság követett. A halottas háznál Gál Antal segédlelkész, a temetőben Pataky Dezső tanár mondottak imákat, rövidet, amint azt a haldokló kívánta. Nyugodjék békével! A Halas és Vidéke eredeti tárcája. Katona-levél. (Megeimitva.) Tekintetes uram, engedetnie* is kérők, hogy evvel a parasztos írásommal alkalmatlankodom de nemhagy hatom szó nélkül azt, a mit már két vasárnap olvastam az újságjában a katonaéletről. Mert jár ám az ide Kecskemétre is ; a tőszögi Böröcz Józsinak küldik el mindig hazulról, hogy megtudja az otthon való újságokat. A múltkor, hogy katonáékról volt benne együtt olvastuk el s mindjárt mondtuk mind a kelten, hogy nem egészen helyössen van írva. Aztán addig beszélt a Böröcz komám, hogy igy meg ügy ne hagyjuk az öreg baka becsületét, hogy írjam meg a tekintetes úrnak, hiszen jártam én a gimeáziomba is — hogy ráállam. Hát biz azt jól össze szedte a ki irta Hanem nem tóm. miféle ember, de kár, hogy olyan Dagyon húz a regrutákhoz. Bizonyosan valami írájbiligos (önkéntes) költötte, a ki azért sajnálja ügy a regrutákat, mert ő maga is az. Tavaly Pesten nekünk is voltak önkénteseink hát onnan ismerem őket. Akárhányszor láttam őket, mindig levelet Írtak. — Talán nem tetszik valami önkéntes ür, hogy megint haza ir, kérdeztem tőlük. Bizony nem igen tudtak még csak felelni se rá, pedig azt mondják hogy mind iskolázott emberek. Hanem azért már karácsonykor elkezdték számolgatni, hogy mennyi idejük van hátra (aszondják hogy egy bele is bolondult a nagy fejtörésbe) aztán komáztak, ami pedig csak az öreg csontnak „jár* a n?pi 6 kron fölül. Nem is jól van az, hogy csak egy esztendőt szolgálnak, mikor még tisztösségesen lépni se tanulnak meg ennyi idő alatt. Úgy jár velük az ezredes úr, mint a czigány a lovává'. De hogy elején kezdjem, kevés volt a czigánynak a takarmánya, pedig még csak akkor kezdődött a tél. Azt találta ki, hogy megtanítja a lovát koplalni. Mindig kevesebbet — kevesebbet adott neki; a mikor már csak egy összemarék szalma volt a napi porcziója megdöglött a ló. — Devla, devla, — vakarta fejóta ozigány — mast deglik meg a mikor már bozsisá sokott vóna a koplaláshoz*. Akurát igy van az önkéntes: mikor már megszokta volna a katona régulát, kitellik &í ideje. Az ilyen ember aztán nem csoda, ha sajnálja a regiutát. Pedig nem érdemes, tessék elhinni. Akármilyen hires legény volt otthon mikor idekerül azt se tudja melyik a jobb me'yik a ballába. De kiabálják is neki. hogy „herstdt" (nem jól van, újra) sűrűbben mint a hogy ő szokta az Orbán Báni bandájának a „hogy wdíu-ot. Könnyű otthon a Kossuth utczán sétálgatni félre csapott kalappal, ólmos végű bottal: azt a pisze is tudná hanem itt bakáéknál, itt látszik meg, ki az ember. A legtöbb regruta olyan ütött (bamba) úgy el van keveredve, mihelyt valamit parancsolnak neki. A múltkor is alármát (ri: dót) füvatott úgy éjféltájon az ezredet ur. Mi öregek már este neszét vettük, hogy lesz valami, hát csak úgy ruhástul teküdtünk le, hanem a sokide- jüeket szépen levetkőztettük. A mint meghar sant a trombita, egyszerre talpon voltunk^
