Halas és Vidéke, 1901 (2. évfolyam, 1-52. szám)
1901-03-02 / 9. szám
*11/ évfolyam. Halas, 1901. Márczius 2. 9. szám. TÁRSADALMI ÉS KÖZGAZDASÁGI HETILAP. = MEG-JELEN ЬДПгТЮГВЬТ ELŐFIZETÉSI Helyben egész éyre 5 kor. Félévre 2 kor. 50 fill. Vidéken „ „ 6 „ „ 3 „ — „ Felelős szerkesztő: Dr. HODOSSY GÉZA* Kiadó: KÉMERI SÁNDOR. Szerkesztőség és kiadóhivatal Hala% Fő-uteza 1752. lEEixcletási ára Is: petit soronként 8 fillér. Többszöri hirdetéseknél megegyezés szednt. SST ЕТтт-ilttér: soronként 15 fillér. Válasz a kis interpellátióra. Dr. Hermán Ferencz jó kollegám és barátom (állítólag 106 városi képviselővel együtt) megütközött azon, hogy én a február 15-iki tisztújító széken a városi számvevő és árvaszéki könyvelő választása ellen a közgyűlés plénuma előtt óvást és íeiebbezést jelentettem be. Egyúttal meg is interpellál a miatt, hogy mért nem jelentettem be óvást és íeiebbezést az 1900 évi deczember 21-éu megtartott közgyűlés azon határozata ellen, mely szerint „az időközben végleg megürült számvevői és árvaszéki könyvelői állást nem szabályszerű tisztujitás, hanem helyettesítés utján tölti be,“ valamint „azon törvényellenes állapot megszüntetése czéijából is, hogy az elmozdított számvevő és árvaszéki könyvelő jogerős elmozdítása után is még hónapokon át tényleg viselte hivatalát, s gyakorolta a számvevői és könyvelői jogokat?“ Eipanaszolja hogy milyen nehéz neki a szerkesztői állásból folyó azon kellemetlen kötelesség és súlyos feladat teljesítése, bogy a jogelvért tollat fog és a „közönség védelmére“ vállalkozik. Lojálisán kijelenti, hogy fellépésemnek van némi alapja, de eljárásom időszerűtlennek és viselkedésem következetlennek látszik. Azt is hangsúlyozza, hogy a kijelölő bizottság, (melyet a törvény kijelölő választmánynak mond) három jogiudó emberből, é lsét laikusból áliván, bizonyosan tudta, mit cselekszik, s igy én „papabb akarok lenni a pápánál.“ Bár a köztisztviselő a hivata. os működését ért kritika miatt rendszerint nem bocsátkozhat hírlapi polémiába, — és ámbár én a sajtó iránt érzett minden tiszteletem daczára egyénileg sem vagyok nagy barátja az ilyen vitézi tornajátékoknak, melyek az ügyek elbírálását az illetékes fórumok elől elterelik, és a hideg józan logika helyébe a hangulatot és legszubjektivebb érzelmet tolják fel bíróul, — mégis kénytelen vagyok a támadásra reagálni, mert a „kis inter- pellátió“ választékos czime csak álarcza egy nagy gyanúsításnak. De menjünk sorba. Hogy miért tartottam én kötelességemnek a szerintem törvényellenes választás miatt óvással és felebbezéssel élni, azt mondja az a hivatalos beadvány, melyet ez ügyben a választási elnök ur utján a törvényhatósági bizottsághoz benyújtottam, s mely e lapok más helyén egész terjedelmében olvasható. így hát ismétlésekbe nem bocsájtkozom. Azt mondja az én szerkesztő barátom hogy bár nehezére esett, de kénytelen volt tollat fogni a közönség védelmére, és a jogelvrét. Kénytelen volt ? De hát ki az ördög kényszeritette rá ? A közönséget védelmezte ellenem? Hát bántottam én egy ujjal is a közönséget vagy aunak bármely tagját? Aljon elő az a közönség, és mondja meg, mit vétettem ellene! A jogelvet kellett megvédeni? — Özép szó ugyan a jogelv, de barátom és kollégám czikkébe sehogy se tudom bele pászoltatni. Egyetlenegy közjogi elvet ösmerek, s ez az, hogy a törvények szigorú megtartása a közszabadság legbiztosabb garancziája. Vagy talán úgy érti szerkesztő barátom a jogelvet, h^gy azzal az er'óelvet gondolja ellentétben levőnek? No már bocsánatot kérek na erre az álláspontra helyezkedünk, akkor is minden divináczió nélkül is hirtelen megmondhatjuk, hogy köztem és a 106 megütközött képviselő között hol vau a jogelv, és hol az erő elve. Ám én szerkesztő barátom egyébként teljes szavahihetősége daczára is nyíltan ki merem mondani, hogy a 106 képviselő megütközése csak az en üaraiom eleven íantáziájának a szüleménye. Ennek a választásnak tanulságos negatív tartalma is van, úgy, hogy az eredmény nem irható tisztán a megválasztott javára. Bzóval a választás nem ment épen fáklyás zenével! Ami a kijelölő választmány jogtudó tagjaria történt hivatkozást illeti, nem tudom de nem is kutatom, hogy az ügyvédek hova adták szavazatukat. Azt hiszem, azok az urak nem fognak engem ildomtalansággal vádolni, ha sem szavazatukkal, sem annak rugóival nem foglalkozom. A tekintélyre történt hivatkozás semmi esetre sem szerencsés. Az meg nem kívánható, hogy én hivatalos eljárásomban más ügyvédek fejével gondolkozzam. Áttérek ezek után a „kis interpellá- tió“-ra, megfelelek rá nyilt őszinteséggel. Az 1900 deczember 21-én tartott közgyűlésen nem voltam jelen. Egész komolyan és lelkiismeretesen veszem ugyan hivatalomat, mégis megtörténik, hogy valamelyik gyűlésre másnemű hivatalos elfoglaltságom miatt (hivatalos kiküldetés, hagyatéki vagy egyébb tárgyalás stb.) nem érhetek oda. Ha emlékezetem nem csal, azon a napon epen a város egyik renitens, több mint 2000 koronával tartozó (mert ilyenek is vannak ám szerkesztő barátom!) adósa elleni tárgyaláson voltam elfoglalva. Így hát a törvénysértő határozatról nyomban tudomást nem is szereztem. Amint azonban a határozatot megtudtam nem tekintve azt hogy eljárásomon megütközik-e szerkesztő barátom vagy a 106 képviselő, felkerestem a polgár- mester urat és közöltem vele aggályaimat a határozat törvényessége iránt. A polgármester úr kijelentette előttem, hogy ő is táplál ilyen aggodalmakat, ezek eloszlatása czéljábói felterjesztést szándékozik tenni a megyei alispán úrhoz, kitől a további eljárásra nézve utasítást kér. Ezzel kivette kézi irattárából az ezen ügyre vonatkozó iratcsomót, s megmutatva a kész felterjesztési fogalmazványt, véleményem nyilvánítására hívott lei e tárgybaa. Eu a fogalmazvány elolvasása után kijelentettem, hogy az eJmtezésnek a polgármester úr által választott módjai teljesen korrektnek és törvényesnek tartom. Midőn ezek szerint az interpellatio ban foglalt meggy au usi- tatást (mintha akárki valakinek érdekében a hatóság bármit is elmulasztott volna,) úgy magamról mint az egész elöljáróságról visszahárítom, azt kérdem minden elfogulatlan embertől (a szerkesztőt, kollegát, jó barátot és városi képviselőt is bele értve) tehetett-e az elöljáróság mást, mint amit tett? A többi interpellátióra czitálom a
