Halas és Vidéke, 1901 (2. évfolyam, 1-52. szám)

1901-11-09 / 45. szám

járó kelőket bántalmazó tanonczokra, sőt alig vesszük észre, hogy inasaink is vannak. Itt. már meglátszik az ipariskola munkáj'a, melyben megtanulja a tanoncz, hogy jövendő boldogulásának alapja a tiszta erkölcs, a pontosság és rend mindenben és mindenütt. De gondoskodik az ipariskola főkép a tanon- czok szellemi kiképzéséről, mert a kézi ügyesség mellett az iparosnak hasonló szellemi képességre van szüksége, hogy a haladó áramlattal lépést tudjon tartani

Fájdalom, hogy sok tanoncz tartó iparos, (tisztelet a kivételeknek) — nem barátja — de ellensége az ipariskolának. Mert bár igaz az, hogy az iskola miatt sokszor a legszükségesebb munkánál nélkülöznie kell tanonczát, de nem szabad felednie, hogy nemcsak olcsó munkást fogadott üzletébe, — hanem atyjául is szegődött a gyermeknek a szerződési idő tartamára, mely idő alatt úgy az iparában kiképezi, mint neveltetéséről és taníttatásáról is gondoskodik, szóval oly szakavatott iparost bocsájt ki az életbe, ki nemcsak hogy magát fen tudja tartani, de idővel a társadalomnak is hasznos tagja leend.

Azonban ipariskolánknál is még nagyon sok a kívánni való, hogy hivatásának megfelelhessen. Legnagyobb baj az, hogy tanonczaink a szükséges taneszközökkel nincsenek ellátva, eszköz nélkül pedig dolgozni, haladni nem lehet. Más városok ipariskolái — különösen amelyek állami segélyben részesülnek, ilyen mizériákkal nem küzdenek; ott a tanoncz iskolába lépése alkalmával az összes könyveket, rajz eszközöket stb. megkapja, s felszaba

tetszik. Talán nagyon messzire eltávoztunk a néptől. Dehogy tiszteit közönség. Hiszen a legtöbbünk családjának, ha nem is a törzse, de a gyükére oda vezet, a hol a minden második ember Baracs, vagy Göre. A nagy apáinkkal talán még csak nem tagadtunk meg minden közösseget.

tí a politikában? Jobb volna róla nem is szólni! Makai Zsigmondot, a székel képviselőt naplopó bámész iicsurhad követi uiczárói utczára, mint valami vadembert, s akad a bonnuk 29 éretlen atyja a kik a szavazás kor gúnyt űznek belőle. Miért ? Mert paraszt.

A fa nem tagadja — mert nem tagadhatja meg a talajt, amelyben gyökeredzik. S az ember? Azok megtagadják, ismerni nem akarják. Nem is vitt ez jóra.

Szeretném, ha mégegyszer élj átszaná érdemes társulatunk „A bor“-t. S szeretném, ha fölszögről, alszögrö1 megtelnék a színház polgár emberekkel: vájjon mit szólnak ök ahhoz a színműhöz, amely egy kiszakított részlet az ő életeikből. Vájjon komolyan lógnák e föl ? Mert az igazán szomorú, ha a Kis Kunságban, Kis Kun-Halason csak néhány ember érti meg és méltányolja érdeme szerint Gárdonyi müvét.

pr.

dulása alkalmával újra visszaszolgáltatja az iskolának. Csak is ily rendes felszerelés teszi lehetővé az egyöntetű rendszeres haladást.

Szükség volna az előkészítési osztály felállítására is, mivel az ipariskolába fel kell venni minden tanonczot, tekintet nélkül arra, járt-e iskolába vagy nem. így sokszor olyan gyermekek kerülnek az I-ső osztályba, kik még a betűt sem ismerik vagy alig szótagolnak. Jönnek iskolánkba idegen ajkú tanonczok. kik küzdenek a magyar nyelvismerettel, mind ezekkel az I-ső oszt. anyagát végezni teljes lehetetlen, s a tanítási időt kénytelen a tanító ezekre fecsérelni, teimészeteseu az elő- rehaladottabbak rovására. Ezen gyen gébb képzettségű tanonczok részére az előkészítő osztály felállítása elodázhatatlan.

De valamint a háború viselésre, úgy az említett bajok orvoslására is pénz és pénz kell, városunk anyagi helyzete pedig több kiadást meg nem enged. Miután pedig az állam az ipar és ipariskolák fejlesztése érdekében a legmesszebbre menő segélyben részesíti a hozzá forduló községeket, — alig van egyébb hátra, minthogy mi is más községek példája szerint állami segélyhez forduljunk. S ha iparoktatásunk ügyét előbbre vihetjük, úgy magunknak mint hazánknak hasznos szolgálatot teszünk.

Tóth Imre

ipar isk. igazgató.

Színház.

Csütörtökön Guíhi Soma és Rákosi Viktor egyik mulatva?ó bohózata „A tartalékos férj“ került színre. A közönség folytonos derültsége kisérte az előadást, ami a szereplők jó játékának, szerep tudásának tudható be. Ágotái öntudatos, művészi játékával újabb bizonyítékát adta színpadra termeltségének, különösen poíozkodási jelenetei voltak hűek, 3zinte a tenyéiviszketésig. Szabolcsúé, mint Bukovica neje, tehetséges komika és érdeme, hogy tartózkodott a túlzásoktól, pedig a komikák ebbe a hibába esnek bele legkönnyebben. Bánházi Teréz discrét, finom játéka, Kovács Aranka természetes konfidenciája, emelték az előadás sikerét. Keller, talán mert egyé niségének megteieit szerepe, otthonosan, erőltetés nélkül játszott és a gitár duettekkel mindig derültséget keltett. Kardos Dezső, mint Csillám Olivér, előkelő nagyképűségével sikerültön játszotta szerepét.

Szombaton „San Toy“t adták. Ez a Gésákra emlékeztető exülikus darab meglehetős hide gen hagyta a közönséget, A czimsterep Zöld Herminé volt, hangja kellemesen csengő, játéka rutinos és sokat emelkedett, mióta legutóbb szerencséltette városunkat. Monoryné bemutatta, amit még eddig nem láttunk, a tánczáí. Hatása nagy volt, tapsoltak is, (hiszen már kedvencze a közönségnek.) Ágotái meg kaczagtató jeleneteiben, Monory val együtt humoros rögtönzéseivel iparkodott íentartani a föl-föl cgiiláinló jó kedvet, de a közönség,

ha nem is mondta, hát gondolta, hogy szívesebben látja a mérsékelt égövi színdarabokat. Áz énekszámok is olyan idegenszerüek, mint maga a kínai császár. Hanem az angol konzul, a fia meg alánja, (Földváry, Miklósi, Bánházi) eszünkbe juttatja azt a találós kérdést: „Az apja meg sem születik“ stb. A dekorácziók, mini mindig, fenségesek voltak.

Vasárnap telt ház. A „Kurucz furfang“ meg is érdemelte. Furfangosan segített magán egyik másik kurucz ott, hol a szerepével össze- külömbözött. Talán egyhangú leszek, de a méltatást megint Ágotáival kezdem. A vén rókát, a ki a kis csirkére vágyik (Földi Hennintöl bocsánátot kérek a hasonlatért) az ő körmönfont, ravasz észjárásával közvetlen közelségbe mutassa be. M. Herczeg Eugénia, a tűzről pattant kurucz menyecske, nótáival gyújtott. Vig Ernő a kurucz kapitány sokat pózol, я ha hangjával nem törekedne mindig az érzelem festésre, nagyobb természetességgel játsiana. Czinka Pannát Szende Bella személyesítette. Rövid szerepét sok bensőséggel játszotta, a tapsot megérdemelte. A díszletek, öltözetek (eltekintve a huszárhadnagyi egyen’ ruhától) korfestők voltak,

A halasi közönség a zónaelőadás, meg a péksütemény élvezetét nem tartja előkelő dolognak. Érezhető volt ez (nem a péksütemény) az „Aranykakas“ hétfői előadásán. Pedig ez nem közönséges zónaelőadás volt, mert az eddigiek között az első helyen áü, Monory, mint Dachseímeyer kaczagtató jele neteiben perfekt művész volt, mindvégig élte a szerepét, német diálchtusa, az osztrák-ma- gy; r viccek hálás magyar publikumra találtak. Monoryné, a szerelmes togadósné, Fürge Tóni szerepében pedig Ágotái szerencsésen mutálták be a vendéglői élet változatos voltát. Szende Bella elfogult ugyan egy kissé, de naiv szerepe ezt természetessé teszi s ha elmondjuk még, hogy Bánházy Teréz, Kovács Aranka és partnere Kardos Dezső játéka jó volt, sajnálhatjuk azokat, akik nem nézték meg ezt a sike ült előadást.

„Vidéken a színházi tudósítók vagy jót írjanak a színészekről, vagy ne Írjanak semmit; mert ha hepcziáskodnak elriasztják a közönséget.“ Ez a nézet a maga ideáíizmusában szeretetre méltó, de ha a rideg tényeket konstatáljuk, hát ilyen figyelmeztetéseket fölöslegeseknek találunk. Mert kérem szeretettel vidéken vidéki újságot olvasni, nem szokás. A sógorság, komaság, atyafiság ked véért akadnak ugyan előfizetők, de már arra nem kötelezik őket a fenti jogczimek, hogy a lapot el is olvassák.

Ha akad egy két, magáról annyira megfeledkezett individuum, hogy szórakozottságból a kezébe veszi ezt a helyi tehetségek által létesített szellemi terméket, hát a szeme önkéntelenül azon a rovaton akad meg, amelyikért nem felelős a szerkesztő. Most már figyelmesebben vizsgálódik ; de ha azt látja, hogy a vaskályhák (amiért szintén nem felelős a sserkesz öj balgatagul hirdetik a doktorok, fiskálisok, paíikárosok, no meg a tanárok békés egyetértését, szives barátságát, mondom, ha őzt látja, olyan szégyenkezve teszi vissza oda, ahonnan fölvette, mintha valami nagy bűnt követett volna el. Arra aztán, hogy a színházi tudósítást elolvassa, egyszerűen képtelenség rávenni, mert vagy volt a színházba, vagy nem volt. Ha volt, minek olvassa el, hiszen látta, ha nem iáita, minek oivassa el, hisz úgy se volt az előadáson. De ha már benne vagyunk a dilemmákba, okoskodjunk a színészekről is, Vagy jói játszik valaki,