Halas és Vidéke, 1901 (2. évfolyam, 1-52. szám)
1901-08-24 / 34. szám
elvem az volt, a most is az, hogy aki közhivatalt vállalt, azzal közczélra a közönség ren delkezik, s ott kell neki lie'yt állania, a hová a közbizalom szólítja. A függetlenségi és negyvennyo’czas párt tagjai mint elvtirsaimnak bizalma velem szem ben nem csupán az egyénnek, — hanem a párt hívének is szól, mert ök személyemben a kitartó politikai elvbarátot ismerik, tehát bizalmuknak kettős alapja van, t. i. egyéni és politikai, minek folytán erkölcsi lehetetlenségnek tartom azt, hogy ők tőlem elpártoljanak, és igy miután nekem a jelöltséget felajánlották, s ezzel pártunk sorsátszemélyemmel összekapcsolták, őket ez alkalommal csupán arra kérem, hogy önként megnyilatkozott bizalmukat részemre fenntartva, annak idejében szavazatukkal is megtisztelni szíveskedjenek azért, hogy elveink győzelemre jussanak. Ami szabadelvű polgártársaimat illeti — tudom, hogy őket a politikai párt-tekintetek részben feszélyezik abban, hogy szavazatukkal támogassannk, de tudom azt is, hogy egyéni meggyőződésük viszont kizárja azt, hogy velem szemben állást foglaljanak, mert hiszen megválasztásomat túlnyomó részben ők is óhajtják, és hogy a fennforgó körülmények között jó akaratukkal és bizalmukkal ők is megajándé kozhatnak, — bátor vagyok szives figyelmükbe ajánlani a következőket: A függetlenségi és negyvennyolczas párt programmjának sarkalatos azon pontját, hogy „hazánk legyen független, önálló“, minden magyar ember vallja, ebben tehát a közös találkozási pont meg van; — azt pedig, hogy a korszakot alkotó 1848 iki törvények teljes érvényesítését a hatranhetediki kiegyezés létesítője Deák Ferencz maga is a nemzet érdekében álló feltétel és végczélnak tekin tette — kitűnik azon leveléből, a melyet az ö Felségével való első találkozása alkalmával 1861. január 9-én sógorának irt, melyben igy nyilatkozik : „mi az 1848 iki törvényeket egész terjedelmükben kívánjuk alapul tekinteni“ amiből kétségtelen, hogy szabadelvű polgártársaim politikai hitvallásának is unda- mentuma az 1848-iki törvények, melyekhez való visszatérés elől elzárkóztok nem lehet. — É« még egyet: Széíl Kálmán ministerelnök a marosvásárhelyi választás alkalmával f. évi február 12-én a képviselőházban tartott beszédében ezt mondta: „Ha tőlem tanácsot kérnek, mindig azt ajánlom, hogy jelöljék azt, akinek a kerületben a legerősebb gyökere van“. A ministerelnök ur ezen nyilatkozatában feltalálhatják szabadelvű polgártársaim is megnyugtatásukat arra nézve, hogy személyem jó akarata támogatásával párt állásuk ellen véteni nem fognak, mert bizonyára ők is igazat adnak nekem, hogy: én — aki itt születtem, itt nevelődtem, életemet a közügyekben, — városom és lakosságáért való munkálkodással — itt töltöttem e), én akit a családi, — rokoni,— baráti, — társadalmi és anyagi tekintetek ide kapcsolnak —méllán tekinthetem magamat azok egyikének, akiknek választó kerületünkben elég etős gyökere van. Mélyen tisztelt polgártársaim! Én engedtem a hívó szónak; most már önökön van a sor, hogy megválasztatásomat eszközöljék, s addig is, migprogramm beszé dem elmondásának ideje bekövetkeznék, mint Halas városának ezidőszerint egyedüli képviselő jelöltje, arra kérem önöket, hogy bizalmukkal kitartóan megajándékozni méltóz- tasianak j én részemről ígérem, hogy politikai pártállásom fönntartásával képviselői működésemben elvem ez leend : Első sorban mindent a hazáért, — azután a mit csak lehet szülő városomért, egyszers mind biztosítván polgártársaimat arról, hogy úgy a közdologban, mint magán ügyekben valamint eddig az voltam, úgy ezentúl is jóakaratu tanácsadójuk maradok ; és én mint országgyűlési képviselő is elengedhetetlen kötéleségemnek fogom tartani azt, hogy a városnak köz; — és lakosságnak magán ügyeiben tudásomat itthon istehetségem szerint érvényesítsem, a közjóra értékesítsem, Hazafias üdvözlettel : Dr. Babó Mihály képviselő jelölt. Ingatlan forgalom. Aug. 1—20. Gyugel Eugén és neje Halász Ilona megvették Vájná Sándor és neje Figura Anna 3 tizedbeli házát 1600 kor. — Szombat Imre megvette özv. Sándor Sándorné Kovács V. Juliánná 6 hold füzesi birtokát 3200 kor. — Fűzik Ferencz és neje Mucsi Juliánná megvették Vilonya Mihály 4‘/2 hold debeáki legelőjét 300 kor, — Gáspár Benő és neje Nagy V Sz. Mária megvették Tegzes Benő 1162 n, öl szántóföldjét 320 kor. — Király Gy. Lajos és neje Császár Juliánná megvet ték Spányik Páiné 3 .tizedbe)! házát 1300 k. Bábud Mária, Rozália Imre és Zsófia kis korúak megvették Bábud Benő 1390 n. öl szőlőbeli 7i részét 50 kor. — Kolozsvári Kiss Sándor megvette Kis Varjú János 1 hold 192 n. öl szőlőjét 490 kor. — Benedek Pál megvette Benedek Benedek 600 n. öl nádasból 3/ö részét 60 kor. — lfj. Szil József megvette Sándor Antal 297 n. öl szántó fele részét 160 koronáért. Helyi és vidéki hírek. — Közigazgatási tanfolyamra mennek föl Budapestre Tegzesz Károly és László Béla közigazgatási gyakornokok szeptember elsején hogy ott elméleti oktatásban részesüljenek és megnyerjék azt a kvalifikációt, melylyel a közigazgatási tisztviselőnek birnia kell. Csak anuijanak a fiatal emberek, s kívánjuk, hogy nemes ambitiójukat síkéi és jutalom kisérje, hogy poüglott közigazgatásunk bajain majdan segítsenek. — Uj dijnok, lfj. Csizmadia Antal városunk közigazgatásánál dijnokuí felvétetett. — Köszönet nyilvánítás. Hogy az üresedésben levő taniíói állást elnyernem sikerült, azt a mélyen tisztelt iskolaszék és pártfogóim kegyességének köszönhetem. Amidőn eme köszönetemnek e helyütt is kifejezést adok, arra fogok törekedni, hogy pártfogóim szives ajánlatára magamat hivatásom pontos betöltése által érdemessé tegyem. Mély tisztelettel Szabadi Krisztina tanítónő. — Helyreigazítás Lapunk múlt számában híreink közt előfordult tanító választásnál hiba csúszott be, mert a Bodoglárról a köz poutba választott tanítónőnk nem Latabár, hanem Szabadi Krisztina, ő fogja tehát be tölteni Czuczor helyét. A helytelen névcserét ekként kiigazítjuk. — A kis-kun-halasi ujoncz ifjúság 1901. évi szeptember 8-án a függetlenségi és 48 as kör nagytermében Orbán Benő zenekara közreműködése mellett tánczvigalmat tend z. Belépti dij személyenkint 80 fillér. Kezdete este 7 órakor. — Megbotránkozást keltenek azok a levelező lapok, melyek Kolozsváry Kiss István képviselőnk karikatúrájával forgalomba bo zatrak. Nem volt eddig eset arra, hogy élő személyek ilyen módon pellengére vitessenek. Megszokott dolog az élczl&poknál, hogy egyeseket kifiguráznak, de ez a módja a viczctelésoek egészen más elbírálás alá kerül. És bárkitől jött a gondolat, a kivitel és bár m legyen is a czélja, perhorreskáljuk. — Mikor pusztul már a depó? Csodáljuk Halas város nemes tanácsától, hogy semmibe sem veszi, hogy a városnak egy legforgalmasabb utczája már hosszabb idő óta el van zárva a közforgalom elől. Ha az engedély megadatott az ein ele ез ház építésére, ami igen jeles dolog is, de egyszersmind gondos kodni is kellene már, hogya nagyvendéglőnek az utcza rendezésbe eső falai és depó helyisége már le is bontatott volna. — Ajánljuk a városi tanács figyelmébe ennek a felette kívánatos, különben is tervbe vett utcza rendezésnek mielőbbi végrehajtását. — Bokréta ünnepély. Weisz ignácz az épülőben lévő házánál múlt szombaton tartotta meg a hagyományos bokréta ünnepélyt annak örömére, hogy az épület lényegesebb részei felépültek, és a gerendádat fölkerült a magasba. Az épület homlokzatát vagy száz kisebb nagyobb nemzeti szinü zászló, girland ékesítette. Számos apró тёсз és lampion, egy csinos koszorúba foglalt, magyar cziiner, két transz- parent foglalta el a homlokzati részeket. A transzparenteken éltetve volt I. Ferencz József király, (a magyar ember királyát minden nevezete» alkalomkor kitünteti.) Vári Szabó István lovag polgármester, Halas város tisztikara és közönsége, Zacharia Miklós művezető mérnök, Novák és Dóczi az építés vállalkozói, az iparosok és munkások. Már a nappali órákban Dagy közönség gyűlt össze a ház előtti térségen, mely az esti kivilágításkor teljesen megtöltötte a teret, amikor az építkezés vezetői és munkásai lakomára gyűltek össze az épület egy földszinti helyiségében, ahol a késő éjjeii órákig a legvidámabb hangulatban fejezték be a bokréta ünnepet, nem lévén hiány számos felköszöntőkben. Az oromzaton diazként elhelyezett kendőket a munkások kapták meg emlékbe. — Nagy vendéglő szentelés, Nagyszerű ünnepséget rendezett Soltvadkert község tanácsa az újjá épitet nagy vendéglő helyiségében e hó 20-án az épület elkészülte és átadása alkalmával. Az ünnep érdekességét és fényét Szent István napja, meg az a szép hölgy közönség, mely nagy számmal jelent meg az ünnepélyen, emeite. A község képviselő testületé rendkívüli közgyűlést is tartott, hazafias beszédek hangzottak, az elöljárók ajkairól, megemlékezvén a község múltjáról és jelenéről. Nem is olyan régen történt, mikor két sváb család telepedett íe az erdőség között, nagy szorgalommal és összetartással utódaik eg у nagy községet alapítottak A hazafias szónokiatok után egy emlékiratot olvastak fel, a tanács tagjai azt aláírták és azt az épület alapkövébe emlékül elhelyezték. Teljes megelégedéssel vette át a tanács Gál Sándor és Gyugel Kálmán kőművesektől és Babó Sándor asztalostól a kész munkát, mire a most nevezett válalkozók és a többi halasi vendégek tiszteletére vacsorát rendezett, mely alkalommal halasi válalkozó iparosaink igen szép elismerésben részesültek úgy a tanács, mint a közönség részéről, és az elismeréssel mi sem fukarkodunk akkor, amikor a halasi iparnak másutt is megalapították jó .hírnevét