Halas és Vidéke, 1901 (2. évfolyam, 1-52. szám)
1901-08-17 / 33. szám
II. évfolyam Halas, 1901. Augusztus 17 33. szám. HALAS ÉS VIDÉKE TÁRSADALMI ÉS KÖZGAZDASÁGI HETILAP. —= Л^ЕГЗ^ГЮЕО^Г SZOb/EB-A-TOlíT. =— ELŐFIZETÉSI Helyben egész éyre 5 kor. Félévre 2 kor. 50 fill. V:<léken „ „ 6 „ „ 3 „ — „ Felelős szerkesztő,: Dr. HODOSSY GÉZA- Kiadó: Ж,±ЖШ1 SANDOR. Szerkesztőség és kiadóhivatal Halas, Fö-utcza 1752. Hirdetési árais: petit soronként 8 fillér. Többszöri hirdetéseknél megegyezés szeánt. Ü8F“ LTyilttér: soronként 15 fillér. “ЧЙ Szent István napján. Ezerszám tódulnak az emberek a fővárosba e napra, hűségesen elzarándokol a magyar ember az ország szivébe és ott Budavárába, hogy az első magyar alkotmányos fejedelem és a magyar kereszténység megalapítója emléke iránt kegyeletét méltóan lerója. Ott látjuk majd az ország főméltóságait a mint fedetlen fővel, az egyszerű néppel egy sorban haladnak. Kimondhatatlan jó benyomást gyakorol e látvány a nézőre. Mint ha újjá születnének, oly érzés fog el bennünket. Hordozzák előttünk a mi dicső, Szent Istvánunk Szent Jobbját; lássuk és csodáljuk mindig és mindenkoron, örökké buzdítson bennünket jő és nemes tettek elkövetésére, tanítson meg az igaz kérész tény felebaráti szeretetre. Ez az összezsugorodott kéz egy nemzetnek volt jóltevője, főerőssége. Az Úristen csodát miveit, hogy meghagyta épségben nekünk azt a jobbot, a melylyel annyi jótett, áldás fűződött egybe meghagyta nekünk, hogy tanuljunk és okuljunk ebből, amig csak magyarok leszünk. Édes hazánk, mely annyi veszélyen és megpróbáltatáson ment keresztül, a Szent István ünnepet egészen magáénak foglalja le. Több mint 900 esztendeje, hogy Szent István fejedelem fejére tette a pápa ajándékozta koronát és fölvette az apostoli királyi czimet. A kereszténység szilárdította meg, a magyar nemzet léteiét, a keresztény hit vetette meg nemzetünk erős alapját, és ezt Szent Istvánnak köszönhetjük. A keresztényi civilizáció, a keresztényi felvilágosodottság megtermé gyümölcsét s a magyar nép áthatva e vallásos tanoktól, áldásosán dolgozik a király a magyar főid és a saját maga javára. Tudjuk a történelemből, hogy minő titáni harczokat, emberfölötti küzdelmeket kellett vívnunk a múltban, s hogy annyiszor megóvott bennünket az ég a végzet csapásai ellen, ezt mi egyedül és kizárólag a keresztény vallásnak és e vallás bölcs tanainak köszönhetjük. A legjobb vért minden rossz és gonosz ellen a vallás. A vallás üdvözitői tanai emelik föl az embert, ez nyújt vigaszt a csügge- dőnek, megnyugvást a kétségbeesettnek. A vallás tisztítja meg az embert a salaktól, szennytől, ami a földön hozzátapad. A vallás megtanít a szépre, jóra és nemesre, ez önt belénk bizalmat, akaraterőt, önérzetet. Rajta legyünk tehát, hogy ne hagyjunk senkit se tévelyegni a rengeteg vadonban, hanem mutassuk meg a helyes irányt a valódi utat. A szent napon emelkedjünk föl egy perezre legalább gondolatban Szent István nagy lelke elé, és rakjuk le előtte szivünk mélyéből eredő hálás fiúi hódolatunkat; lássa hogy él még népe, a magyar nemzet még fennál és fennállani fog. Kondulnak a harangok ünnepélyes méltósággal. Jönnek hosszú sorban cifra ruháju nagy urak, egyszerű paraszt emberekkel vegyest. Áidassék Szent István király dicső emlékezete! A Halas és Vidéke eredeti tárcája. Nyílt levél Halas névtelen lantosához. *) Kun-Halas nevfelen dicső poétája 1 Kinek alatloniban száguldó múzsája Tanárkar bűneit olyan szépen zengi, Hogy az ördög magasom hinné hogy mennyi. Mért nemlépsz íelnyiltanhogyhaigaz&d van? Ebben, abban — tévedsz nem nyom az a й [latban Egyiket vagy a mást még nem jól ismered; De bogy a gazságot ostromolni mered, Lantod dicsősége, de nem férfi erény Alattomban járni, mert az igy csak merény. Hogyha nyíltan járnál, bármily „tigris“ [vagyok Mégsem haragudnám; nevetnék egy nagyot. Sőt „kész ebédre“ vendégül hívnálak, ’) Névtelenül érkezett a tanári kar egyik tagjához a helybeli postán feladott levélben egy hosszú versezet, melyben a névtelen lantos arra kéri a czimzettet, hogy a verset a tanári kar tagjainál „körözze.“ £ versben minden tanár egyenként nem kevés rosszakarattal meg vagyon énekelve. Ebben a vakácziés időben hogy mulatságot szerezzen a czimzett a kollegáinak a jól — rosszul sikerült rímekkel illő komolysággal körözte is a poémát. A czimzett kollega szándéka sikerült is, mert ime keresetlen rímekben megy válasz a takarékos lantosnak. {Szerit.) Ha a kévék bár meg ritkábban állnának; „Tarokkot emelnék“ remélem ; osztanád, Poharat emelnék, köstöntvén te reád. De a sötétségben nem szerelek járni, A homályt utálom, legyen is az bármi. Azért feiszólJitiak: tudasd velem neved, Barátságban élni velem csak úgy lehet. Dobó. A mikor az utolsó százast fölváltottuk. Nem tudom, honnan származhatott az a nézet, hogy a katona — szegény, de hogy merőben téves, azt semmi sem bizonyítja jobban, mint az a kis ezédula, a mely junius 22-én sorra járt az ezred önkéntesei közt. Vastag, fekete betűi szintúgy kiabálták: „Fiuk 1 Parancs után igyekezzetek a piliscsabai nagyvendégíőbe I Ott fogjuk felváltani a százast. Engedély van mindnyájunk számára reggeli^.“ Ezredünk akkor künn volt Pilis-Csabán táborban, A fülledt pesti kaszárnya után valóságos áldás voit az az egy hónap, a mit ott töltöttünk a pilisi hegyek között, árnyas, virágos erdők közepén. Igaz ugyan, bogy megszenvedtünk érte, a inig oda értünk. Meleg nap volt nagyon, junius eleje. A nap oly erősen tűzött ie ránk, hogy kánikulában is becsületére vált volna. A szelek miguk is érezték a meleget, mind elültek még a budai begyek közt. Mikor végre 7 órai nehéz mars után odaérkeztünk a pilis csabai uradalmi erdőbe, a fáradtság elnómitotta nem csak a nóta szót, hanem még a beszédet is. Csak a bolondos Fütyü ugrott ki a sorból, a mint beértünk az erdőbe. — Ereszszetek I — kiáltotta, engem itt fogtak el. Nem leszek tovább katona, vadember leszek megint 1 Azzal neki szaladt az erdő sűrűjének, mintha csakugyan vadember lett volna valamikor és ellenáiihatatianui vonná magába a sürü erdő De aztán, mikor a hadnagy ur utána kiáltott, hogy „ne boíondoskodj Fütyü, mert megint vasra veretlek,“ — lassan visszasompolygotí a többihez, végtelenül szomorúra és ijjedve formálva azt a ragyás arczát, a mely minéi komolyabb, annál nevetségesebb. Ez a Fütyü hordozta körül az előbb említeti czétíuiát három bét múlva, a mit már szeren* esésen eltöitöUünk azokban a hosszú pajtákban, a miket baraknak hívnak s keresztül kassul jártuk a környékbeli hegyeket, a melyeket Fehérhegynek, Vörös hegynek, Kopasz-begynek, Homok-hegynek nevezett el a találékony svábság, ámbár egyik épen olyan fehér, épen olyan kopasz, mint a másik. Reggel csupa vizek voltunk a hegymászástól, délután pedig muzsikaszóval vigasztaltak bennünket;
