Halas és Vidéke, 1901 (2. évfolyam, 1-52. szám)
1901-08-17 / 33. szám
séges tüdőbe, a melyet szintén megtámadott e betegség. Csak az újabb időben tettek egy és más intézkedéseket a tüdőrész tovább terjedésé-, nek megakadályozására. A nyilvános helyeket köpő csészékkel kellett ellátnia, a tisztaságra általában nagyobb gondot fordítottak és sza natóriumok létesítését is elhatározták, a hol a tüdővészes betegeket kellő ápolásban részesítik és ezzel elősegítik azt, hogy a beteg nem közlekedik annyira az egészséges szervezetű emberrel. Külföldön bezzeg óriási áldozatokat hoztak már a tüdővész terjedésének megakadályozására ; de a legnagyobb áldozat sem áldozat, ha oly veszedelmes fertőző, gyorsan terjedő kórról van szó. Itt csak kö1'élesség teljesítésről lehet szólani, mindenki a saját érdekében is vigyáz, hogy a tüdőrész tovább ne ragadjon. Miután orvosságot még nem találtak föl e betegség gyógyítására, tisztán a védekezésre vagyunk utalva. Védekeznünk kell, a hogy csak lehet e betegség ellen. A betegek ne járjanak szabadon, hanem külön legyenek az egészséges embertől, ügyeljünk nagyon a tisztaságra, ne köpködjünk mindenhova, [dohos, büzhödt. levegőn ne tartózkodjunk, ha módunkban áll, minél többet legyünk a szabad, friss levegőn. Magyarország szorul leginkább arra, hogy a tüdővész ellen kellőleg védekezzék, mert elszomorító a síatisz'ika, moly szerint óriási mértékben szedi meg nálunk áldozatait a tüdővész. Az egész nemzetnek keil filléreit: összehordani, hogy minél több egészséges fekvésű szanatórium létesülhessen, hol a szegény betegek ingyen legyenek kezelhetők, hisz ezzel nem embertársunkon segítünk kizárólag hanem önönmagunkkal is jót teszünk, mert elejét vehetjük a tüdővész гоЬашоз, gyors terjedésének. Már pedig ahol ily felette fontos dologról van szó, ott nem kell sajnálnunk a filléreket, mert azzal nem mondanak ugyan újat, tudja jól mindegyikünk, hogy az égé zség a legfőbb kincsünk és csak a beteg ember tudja igazán, hogy mily értéke van az egészségnek. Egy nemzet fillérekből is milliókat tehet össze, ha akar, tehát nem valami nagy áldozat, inkább még kötelessége, ha mindegyikünk félretehető és nékülözhe*ő filléreit eme legnemesebb, legyszeb ügynek javára adakoz- za és előre segíti egészségügyünk javulását tüdővéezes betegek szenvedéseinek enyhítését és szanatóriumnak létesítését. A londoni kongrosszus kimondotta, hogy miként lehet védekeznünk e veszedelmes kórral szemben, rajtunk múlik, bogy ehhez ragaszkodjunk. Helyi és vidéki hírek. — Petőfi relikvia Halason Kéry Gyula, a Petőfi társaság tagja, mint a társaság megbízottja, buzgó gyűjtője a Petőfi relikviáknak. Mindenütt, hol nagy költőnk megtör dúlt, keres, kutat olyau tárgyakat, melyek a költő emlékéhez fűződnek, és történelmi nevezetességre tettek szert. Most a nyáron Szegzsárdon és Borjádon kutatott. Petőfi sok szór tartózkodott Borjádon, hol dr. Sass István, Károly és József testvérek jó barátai voltak, ezek nőtestvérei a még most is élő Zsófi, Erzsébet ёз Janka társaságában sok kellemes napokat költött e1. Sok szép költe - ményt irt a kies Borjád pusztán, itt irta S. K. (S ss Károly) emlékkönyvébe: Vén épület már a világ, Le alacsonyra sülyedt: Ha egyenesen jársz beütöd A gerendába tejedet; Hajolj meg, ha a fejtörő Gerenda ellenedre van . . . Én inkább betöröm fejem, Semhogy meghajtsam derekam. Itt irta S. Zs. (Sass Zsófia) kisasszony emlékkönyvébe czirn alatt kedves kis versét: Méhek s virágok, kertednek lakói . . . . Itt irta meg „A négy ökrös szekér“ czimü költeményét, melyben megénokelt Erzsiké Sass Erzsébet voP. Siss Károly bátyánknak A londoni kongreszus. Anglia fővárosában gyűltek össze a világ minden részéből a tudós profeszorok, hogy jelen századunk legnagyobb nyavalyájáról, a tü- dővéezről értekezzenek. A legveszedelmesebb kór, melynek gyógykezelésénél mindezideig tehetetlennek bizo nyúlt az orvosi tudomány, pedig világhírű tanárok hosszú esztendőket töltöttek a tüdő- vész tanulmányozása mellett, éjjeleket nappallá téve kutattak, vizsgálódtak, gondolkodtak, a nélkül, hogy komolyabb eredményeket értek volna el. Évekkel ezelőtt nagy volt az öröm az orvosi körökben, mert úgy vélték, hogy Koch Frigyes német professzornak csakugyan sikerült fölfedeznie ama szérumot, melynek segélyével ártalmatlanná lehet tenui a tüdővész bacilusait eme parányi, szabad szemmel nem látható férgeket, melyek a szervezetet lassan őrlik, pusztítják, roncsá teszik. A londoni kongresszuson sem esett szó arról, hogy megtalálták már a tüdővész gyógyításának valódi módját, pedig mily epedve várja az emberésig eme nagyszabású óriási jelentőségű fölfedezést, mely az ezer és ezerszámu szenvedő, beteg embereken vo'na hivatva segíteni. Az orvosi tudomány még tanácstalanul áll a tüdővész gyógykezelésével szemben; tehát ha az alapbajt magát nem tudják még kellőleg orvosolni, praktikus módokat találtak ki e tertözö betegség tovább terjedésének megakadályozására. Ha már gyökeresen u*j át vágni nem lehet e bajnak, tovább hurcolását, terjedését, kell meggátolni. Hazánkban óriási arányokat öltött о vészé delmes kór. A legeslegutóbbi időkig vajmi hűvöset iottok a tödővéez clíon. így nem csodálható, hogy évről évre növekedett a tüdővészesek száma. A por, levegő, lélekzés fertőzött állatok utján terjedt e nyavalya. Keveset ügyeltünk a tisztaságra, mindenhova köpködtek a tüdővészesek és a bacziüusok a beteg szervezetből átszármaztak az egészminden nap öltői héiig játszott az ezred zenekara. Ennek a katona zenének lelkes hívei voltunk, nem ugyan a szépségéé», hanem mert — nem tányéroztak. Ámbár az sem lett volna valami jövedelmező foglalkozás. A pénzpiacznak ilyen pangása mellett nem kis föltünést keltett az a fölváltandó százas, a miről a FütyU czédulája beszélt. „Melyik önkéntesnek van egy szásasa, Füfyli ?“ kérdezték tőle a kiváncsiabbak. Fülyü összefogta szorosan a két ajkát, ránezra szedte a szája szélét, mint a rátartós menyecske, mikor templomba indul s csak úgy a foga közül eregette a szót; — Nem tudom. Talán mindegyiknek van. S mivel Fütyü mindezt igen komolyan mondta, kaczagó derültséggel fogadták a hallgatók. Pedig ezúttal köZfljárt Fütytt az igazsághoz. Minden önkéntesnek volt egy százasa — napokból. Régen elkezdték számolgatni, hány nap van még az esztendőből hátra. Kará- csonkor még 280 at számítottak, idővel fölváltottak egy százast, azután a tízeseket s jun. 22 én éjféli tizenkét órakor váltódott fel az utolsó százas. Mert éjféli 12 óráig még 100 nap van hátra, éjfél után már csak 99. Ezt a nevezetes időpontot ünnepelni gyülekeztek össze esti 7 órára a piiis-caabai nagyvendéglőben az önkéntesek. A nagyvendéglö udvarra szolgáló пг-gy szeilős verandáján egy máshoz tolt kerek asztalok mellett helyez kedtek el. A hangulat emelkedett és vidám volt. Csak a rendezőket bosszantotta, hogy nincsenek teljes számmal, Ketten hiányzottak Milesz, aki a nevében rejlő kérdésre büszkén szokta felelni, hogy katonatiszt, szemtanuk állítása szerint a Stern-kávéházban biliiár- dozik a csabai segédjegyzővel. A Stern kávé háznak két nevezetessége van. Benne van a falu egyetlen billiárdja és a legszebb — mert szintén egyetlen — kaszirfrajlája. A két nevezetesség közt lényeges eltérések vannak: a billiard valamikor volt zöld a kasszatündér most az; a billiárdnak három Iába rövidebb mint a negyedik, a kassza tündérének csak az egyik; ezért aztán a billiárdot vízszintessé, a kassza tündérét függőlegessé tenni diplomás mérnök se tudná. Ez a két bútor vonzotta Milesz barátunkat s szerencsien volt mind a kettővel. A billi árdon mindig megverte a segédjegyző, a ki állítólag mindennap más lábát pöczkölte föl az asztalnak s így szegény Milesz sohasem tudta kiösmerni a terepet. Ez volt a szerencsétlensége az Aranka kisasszonynál is. ő irta hozzá a verseket, a segédjegyző pedig nevetett rajtuk. Mig ilyenformán az egyik távollévőről, Mi- leszről tudtuk, hogy jól érzi magát, a másik távollévő, Siöke kománk sorsa általános rész vétet keltett. Szegény beteg volt: a lábát fájlalta. Azonban c3akhamar megvigasztalt bennünket FütyU, a ki a maga két látó szemével látta, a mikor délelőtt, mig mi a he gyeket másztuk, Szőke önkéntes ur a Mária- parkban sorba állította a sok „lábgyengélkedőt“, (rezorvisták lábát hamar feltöri a bakancs) maga is közéjük állt s ezt a válogatott társaságot, a mely az ezredorvos előtt jajgatva tett nehány lépést, versenyt futtatta, A favorit egy tót tartalékos volt, a ki sem magyarul, sem németül nem tudott. Erre való tekintettel az indító szó igy hangzott, hogy ale hopp 1 (Örök titok marad, hogyan beszélte rá ezt a vad, rossz lábú tótott a futásra — sőt később a magas ugrásra is.) Megtudván, hogy ez a telivér sportsman sincs olyan szánandó helyzetben, mint gon dohuk, kezdett a jókedv hangossá válni. Mikor vacsorának, felköszöntőknek vége volt, az asztal végén kipat’ant a nóta. Katona és czivil dal járta vegyest, de legtöbbször előkerült az alkalomhoz való nóta: Ferencz József téli nyári pokrócza, Jaj, beh régen húzogatom magamra, Nem sokáig húzogatom magamra, Száz nap múlva kimaradok alóla. A mikor legjobban szólt a nóta, betoppant Mitesz és Szőke harmadíél szál czigánynyal,
