Halas és Vidéke, 1901 (2. évfolyam, 1-52. szám)
1901-07-20 / 29. szám
és féleszteudtfs éjszaka korában. És csodák csodája, szinte meg sem is foghatjuk, ez a nép, bár ilyen áldástalan viszonyok közt él, nem rabja a szeszes italoknak. Pedig—s ez fontos —javarészt halászattal foglalkoznak, igy hát a tengeren élnek örökösen. Sziverösitöre csak van szükségük. Megszokták már, elég erős a szivük hozzá. Különben maguk kárán tanultak. Csak a múlt század elején is Europa egyik legiszákosabb népe ők voltak a mi tótjaink és oláhjaink, no meg a muszkák után. De meg is látszik rajtuk, hogy a pálinkáért nem élnek, halnak. Nem kérik a szellemi táplálékot. Első sorban írnak, olvasnak mindnyájan — nem szólok itt kedves rokonainkról, Lapponia nomád lakásairól, kiknek élete a rémszarvaséval olyan igen ösz- szefüg, — jóllehet, nagyon sok olyan telepjük van, melynek állandóan se papja, se tanítója nincs. Vándor papok, vándor tanítók végzik a szellemi, lelki tanítást. Félesztendő alatt ha bejárja a pap egyszer a kerületét. Talán azért is várják olyan erősen, azért is fogadják olyan szívesen, mert ritkán láthatják színről színre. S ezt a népet hallgassa meg akárki, hogy milyen szépen elbeszélget még tudományos dolgokról is, asszonya, embere egyformán. És — horribile dictu — azt mondják, hogy asszonyaiknak nem a szép ruha, a kaczérkodás a legfőbb dolguk. Ez az állítás azonban még megerősítésre vár. Meg is találjuk itt minden városban — a halásztelepeket nem számítom ide — azt a sokat emlegettem szellemi életet. Vannak gazdag, különösen természet- históriái és culturhistoriái, gyűjteményeik, melyeknek mindig akad látogatójuk, s melyeket nem egyesek bőkezűsége tart fen, mint nálunk egyik másik fontos intézményt, hanem a vidék lakossága gyűjti, hordja össze. Teheti, mert tudja, mi az érdekes, minek van becse. Honnan tudja? Szellemi táplálékából, mely nem csupán Montepin és társai konyhájáról került ki. Vájjon melyik értékesebb, melyik világosítja meg szebben a nemzet iutelligentiáját, az az intézet-e, melyet százak keze hord össze, vagy az, melyet milliókkal rendelkező meccenások tartanak ten? Mit szólnánk .ezekhez az egyszerű emberekhez, ha úgy hallgatnánk beszélgetéseiket, mikor nem mindennapi dologról, szenzációról beszélnek, mikor csiklandoz a nevetés bennünket már akkor is, ha nem kaputos ember beszél csak a táplálkozás (most nem a széllé miről szólok) miben létéről is. Mondom nevetségesnek találjuk, mert a magunk szűk látóköréhez képest azét az illető polgártársét még szükebbnek ítéljük, bár a jegtöbb esetben úgy áll a dolog, hogy relative sokkal tágabb, mint a miénk, a kik csak egyféle dologban vagyunk ugy-ahogy otthon, máshoz nem is konyitunk. Pedig ez nem általános műveltség ám, a miről olyan sokat szeretünk beszélni uton-utfélén. tíveciá- ban tehát nem nevetik ki a gubás embert sem, hogyha komoly dolgokról beszél is. Van is szellemi életük. Nem kérik a lelki szórakozást, mert tudják, hol keressék. Notandum est, nem a nagyvendéglő felé irányítják lépteiket ebéd előtt, ebéd után. Ne gondolja ám azt se senki, hogy a főváros csak úgy pezseg, forr a szellemi élettől. A kinek nem kenyere a tudományokkal élés, attól el lehet ám ott is mindenféle könyvtár, muzeum a sörház, bormérés, pálinkás bódé mellett. Magyar vér. Nem Sveciában vagyunk. Mert jobbjaink az ország középpontjára gyűlnek, azt gondolják, hogy ott már mindenki kaláunal eszi a tudományt. Dehogy is. Magunkszőrü emberek teszik ott is a túlnyomó többséget. (Vége következik.) Iparosaink a kecskeméti kiállításon. Az 1901. évi augusztus hó 11-íöl 25-ig rendezendő iparkiáliitás munkálatai serényen folynak. A kiállítók száma már jóval meghaladta az ötszázat, a mi biztos adatot nyújt, a kiállítás sikeréhez, a jelentkezők azonban még mindig szaporodnak és igen helyesen jár el a rendezőség, hogy senkit sem utasít el, noha a kitűzött jelentkezési határidő már régen elmúlt. A rendezőség, hogy jelét adja, mennyire szirén viseli a hazai ipar Ügyét, legutolsó ülésén azt is elhatározta egy pár hazai gazdasági gépgyár óhajára, hogy helyet enged u. kiállításban minden hazai gyártmányú gépnek, tehát gőzcséplőknek is. Annyival is inkább, mert hiszen épen a mi gazdálkodással foglalkozó óriási vidékünknek keli ismerni az e téreni bevásárlási forrásokat és azokat a hazai elsőrangú gyárakat, a melyekhez bizalommal fordulhatnak szükségleteik kielégítése végett. A kiállítási területen is megkezdődött a munka. A Czollner tér csöndjét a fejsze zuhogása, a kalapács zörgése váltotta fel. A kerítések, p&villonok, sátrak gyors egymásutánban emel kednek a nyüzsgő munkások és ácsok keze után. A főépületen kivül, a mely a kiállítás tulajdonképeni ipari részét foglalja magában, mintegy ötezer négyszögméter bekerített hely áll rendelkezésre, a mi még mindig bővíthető, mert van tér elegendő. A kiállítási plakátok is sajtó alatt vannak, S pár nap alatt elárasztják azzal a Duna Tisza közén levő összes városokat és községeket, hogy tudja meg a lakosság apraja nagyja, hogy mit müveinek Kecskemét, Czegléd, Nagykörös, Félegyháza, Halas városok és ezek vidékeinek derék, szorgalmas, okos éy törekvő iparosai és magyar hazánk elsőrangú gyárosai. A kiállítási katalógus és emlékkönyv előállítása is serényen íolyik, Kecskemét város és vidékének legkiválóbb írói és közélete kitűnőségei vállvetve munkálkodnak, a közélet minden terén, az emlékműben közlendő mintegy 50—60 darab, Dékány Gyula derék fényképész által készített gyönyörű képet egyik elsőrangú fővárosi müintézet metszi, mig a nyomdai előállítást két helybeli könyvnyomda, Fekete Mihály nyomdája és a Pest- megyei Hírlap nyomdája végzi, A rendezőbizottság már most majdnem minden nap ülésezik és mindenre kiterjedő figyelemmel és kiváló gonddal készíti elő a nagy mü minden részletét. Mindezek arra serkentették törekvő iparosainkat, hogy a kecskeméti kiállításon részt vegyenek, s hirdessék ott is a halasi ipar dicsőségét, szép haladását. A halasi ipartestület, — mint azt már jeleztük — szintén tért kap e kiál litásoD. Nagy Kálmán, a helyi bizottság elnöke fáradhatlanul dolgozik azon, hogy a halasi ipartestület is elfoglalja azt a helyet, mely e tekintélyes testületet megilleti, hogy egyrészt kö:elesség- szerüieg lerójja azt, amivel hazájának, városának tartozik, másrészt, hogy helyi iparunk érdekeit is előmozdítsa. Az ipartestület elhatározta, hogy mielőtt a kiállítási tárgyak Kecskemétre bekttldetnének, azokat e hó 28-án helyben a közgyűlési teremben előzetesen kiállítja, illetve közszemlére kiteszi, tehát itt helyben is alkalmank lesz a halasi osztályt egész napon át megtekintenünk. A kiállított tárgyak eladásra vannak szánva, itt Halason is meglehet azokat vásárolni, de természetesen a vevő birtokába csak a kiállításról való visszaérkezés után juthat. Egyébiránt, ha a kiállításra vitt darabok mind elkelnének is, mindegyik kiállítónál ugyanazon tárgy, ugyanazon kivitelben megrendelhető. A kiállítók és a kiállítandó tárgyak jegyzéke a következő: Iff. Babó Sándor asztalos 25 Q méter területen 1 drb. diófa, íurniáral bevont matt ágy. Babó Elek kalapos 1 Q méteren 6 drb- gyapjú kalap, kdor Sándor magánzó х/г □ méter területen egy drb. lombfürész munkák, gyertyatartó öt gyertyára. Lendvay Lajos csizmadia 1 □ méteren 2 pár zergebőr csizmát, egyik oldalt, másik hátul varrott. Nagy Kálmán szabó l1/, Q méteren három öltöny magyar ruhát. Horváth Ferencs kovács 3 □ méteren 1 drb. ahöldi polgári kocsit. Fekete József szabó 2 □ méteren 4 drb. kabátot egy mellényt es egy nadrágot szövetből. Szabó Ferencs czipész 1 Q méteren 2 pár gombos, 2 pár fűzős, 1 par sima, 1 pár kivágott czipői. Hajnal József szabó 1 Q méteren 5 drb. felöltői, egy mellényt egy nadrágot és frakkot. Oberman János czipész 1 Q méteren 1 pár férfi- és 1 pár női zsevro bőrből készült fűzős czipőt. Nagy János csizmadia D/a n. méteren 1 drb. Oldal varrott zergebőr csizmát. Valwka Fái csizmadia 2 n. méteren 3 pár zergebőr csizmát, ezek között egy nyelves hátú varrott, 3 2 pár oldal varrót. A kiállított tárgyak tűz ellen biztosítva lesznek kiállítónként 20—300 korona érték erejéig.
