Kun-Halas, 1900 (4. évfolyam, 1-53. szám)

1900-04-29 / 18. szám

megrontja erkölcseit, a szellemi erő a szegényt is gazdaggá teszi az erkölcsi czélokra való törekvésben. Még maga a jólétra való törekvésben sem tisztán anyagi czél nyilatkozik meg, hiszen vele jár a függetlenségre való vágyakozás a mi egyet jelent a szellemi szabadsággal, vagy ha úgy tetszik a mi megvalósulását képezi a lélekben élő ideáloknak. Azt hirdetni tehát, hogy a gép a király s az emberiségnek nem lehet más czélja annál, hogy e királyt szolgálja, oly állítás, mely ellen a szoczialistáknak kell legelőször fellá- zadniok.

A franczia köztársaság nem az anyagi javakkal, hanem szellemi szabadságával nyerte meg a nemzetek rokonszenvét, azzal, hogy szabad alkotmánya utat uyitott az egyén érvényesülésének, a szellemnek, lerontotta a születési előjogokat, hogy urává tegye a szellem arisztokrácziáját. Igaz, sokat vádolták a harmadik köztársaságot, hogy az a Rothschildok császárságává tette az országot és a franczia népet adófizetővé jobbágyaivá a nagy kapitálisnak. Mii lerand beszéde úgy látszik inkább e vádat igazolja, mint a franczia nemzet szellemi szabadságát, szabad intézményeit.

S mi ebből в tanulság? Az, hogy nincs jelszó, melyet tulságba vinni ne lehetne s mely tulságba vive ne válna kárára az emberiségnek. Azért bölcs meggondolással kell kezelni a szellemi és anyagi javakat, vezetni a népeket, hogy a midőn anyagi jólétre törekszenek, ne feledjék a szellemi, az erkölcsi javukat,

szaladgálnak, míg a jó kézre akadnak, a ki tetszésükre dolgozzék. Mikor majálisba készül, dehogy szabad a szobatakaritást is elvégezni, máskülönben milyen lenne a keze. Aztán a iegényegylet mulatságaira el sem megy, mert ott igen sok a mesíerlegény. Es az ő legényük is utóbb bálorkodaék fölkérni. A katonák mulatságát keresi, ha az mindjárt a veteránok bálja is, mert ott legalább megfordulnak a tisztek. Ilyen napnak délutánján már mindenki az ö izolgálatát teljesíti- Először jön a föd rászné. Annak sietni kell, nem igen válogatja az órákat. Mikor n e'yik u czába kerül. Aztán, hogy illendően megfrizurázta, a haját elől feisütötte olyan átabotán, hogy azt hinnők három napja nem fésülködött már, hátul tisztességes konly helyett egy valóságos ágyucső imitációt készített, akkor fizetnek neki egy forintot, miután a takarékos mama megjegyezte, hogy ezt már ma minden mulatságon megkövetelik egy kissé finomabb lenyíól. A forintot ilyenkor nem lehet megtartani.

Aztán jön a hordár. Egy hordár, asztán ismét egy másik. Mindkettő virágot hoz, drótra fűzött tea rózsákat, piros szegfűt. Sopánkodik újra a mama. Sok-sok a kiadás, de ezt is muszáj megtenni. A szomszédék Jul- cnájának van egy keteskedősegédje. Az mindig küldi neki ilyen alkalomra a bukétát.

A gépkirályok nevetséges zsarnokai lennének a népnek. Nem is fogja ez a dinasztia meghódítani a világot soha. Mert az emberiség a szellem által él és a szellem nélkül elpusztulna.

Ellenségek.

Nincs a világon valami nyomasztóbb crzés) mint ha olyanokkal „keli együtt lentink, a kik másokról mindig rosszat beszélnek. Az ember magát a 'elvetemedettebb gonosztevők mélységes poklában, vagy legalább is a leg. csalékonyabb tünemények bűvkörében képzeli, a hol minden, a mi szép, jó és neme?, csak látszat. Mindenki és minden a vi'ágon tetőtől-taipig, a legkisebb porczikájában is, gonosz, hitvány, semmirevaló és nincsen sehol egy négyszög-hüvelyknyi erény, a melyen fáradt lelkünk megpihenhetne. Embereket, kik gyermekkornak óta őszinte tiszteletünk, szeretetünk és becsülésünk tárgyai voltak, úgy állitcak előakbe, mint a kikben csak arnuey hemzsegnek a gonoszságoknak minden féle nemei és a kik még csak a leglanyhább figyelemre sem méltók részünkről ; melyeket őszinte meggyőződésből tisztelni tanultunk letépik a babét okát és hitvány hagymako- szoiukat aggatnak rájuk, vagy úgy tüntetik fö! azokat, mint a me'yek csak puszta árnyékai a valódi neveknek, ha ugyan ezek alatt is nem holmi haszontalan semmiségek leppan. ganak. A tanok, melyeket eddig a legnagyobb tisztelettel és a legszentebb meggyőződéssel vallottunk magunkéinak, többé nem a béke és igazság arany dalai, hanem a háborút hirdető trombiták és harsonának érezhangjai.

Mindent gúnyosan kinevetnek, mindenkit rágalmaznak és az élet minden költészetét sárba tapodják és b ránczigáljik a magasabb légkör ama tiszta, rózsaszínű tényözönébő), hova szerető szivünk és ártatlan képzelmünk belyezé azt. Szerintük : Nincs mennyország, sem poko1, a pap hiába papol ! Az égboltozat puszta semmi, a hol minden megsemmisül, a mi az óle're méitő lenne.

U csak nem nézeti le magát, rendelt tehát két helyen is egyet-egyet. Hadd irigykedjenek érte. Az is megér valamit.

Újra nyílik az ejtő és jön a varrónó. Igen mert a gyermekre még nem meri bízni a varrást. S a húsz éves gyednek < zer hibát talál a ruhán. A varrónő meg menti magát az idő rövidségével, sok munkájával stb. Végre néhány öltés még és jól illik az uj ruha. A mama örökösen mond: no persze a batiszt ruha nem lett kedve szerint vasalva, muszáj egy másikat venni. S mikor a bo’íos azt mondta, hogy az vegye meg a selymet, a kinek pénze van »oá, ahoz illik az, dehogy állja meg hogy le ne vágja a pudlira azt a rongy néhány forintot ezért a kis libabálóért, a mit foulardnak csufo’nak.

Azután mire meuni készülnek, ott a kocsi is. Mórt gyalog сзак nem mehet ilyen auffallend ruhába. Es az a forint, amiért elviszi őkef, nem a világ. Hafyuprémes belépőkéjét vállára dobja, p?dig majd elemészti a hőség a nélkül is, mindkét csokra kitűzve, balján a mamájával, a szemközti ülésen a papája, — úgy indul a cs'zmadiakisasszony majálisba,

En csak bámulom mindezeket s azt gondolom magamban : ez a szoczializmus.

Mert nem tudja megbecsülni társadalmi

Ha hitünkre, vallásos meggyőződésünkre hivatkozunk, szemünkbe nevetnek és azzal gúnyolnak, hogy tudatlanok, bigottak, tapasztalatlanok vagyunk és nincs sem az emberekről, sem a természetről fogalmunk. Ha pedig véletlenül tudományos készültségünkkel állunk elő s a tévhitet, babonaságot és ál- szenfeskedést ostorozzuk, akkor bezzeg más. féleképpen beszélnek és ők neveznek minket hitetleneknek, istenfagadóknak, mormonoknak nazaránusoknak s ők tudják, hogy még mindennek. Szóval: semmi sem képes tetszésü két eltalálni és hajlandók lennének minden szebb és nemesebb eszmét, hitet, bizalmat, igazságot, szépséget éi szerel el tét az emberek szivéből kiölni: és mindezt miért ? e kérdésre ők sem tudnának feleletet adni.

Az ilyen rágalmazó, mindent becsmérlő pletyka emberek soha sem igyekeznek legalább mentegetőzni vagy a dolgot simítani, szelídíteni, ha valami nekik nem tetszik, vagy valamit nem értenek; élesek és kíméletlenek mindig és mindenütt. De több, mint valószínű, hogy félrecsavart állításaikkal sóba sem mernének föllépni a vádlottak ellen s ha merészen szembenézzük őket, azon nal meghátrálnak.

Lehet, hogy az ilyen emberek alapjukban véve jószivüek, csak az a hibájuk, hogy mérges nyelvük és fekete kedélyük van. Az emberi jeiJein es emberi természet, bármily különböző is egyébb tekintetben egymástól könnyen megengedi az ilyen különös és ellentétes összeköttetéseket. Legjobb és logszél- sze Ubb tehát az ilyenfajta emberekkel röviden bánni el; meg kell őket határozottan, nyiltan és szemtől szemben támadni és min. den habozás nélkül szemük közé kell Yágni, hogy mit tettek vagy mit mondottak. A legtöbbje mentegetőzni vagy tagadni fog min dent és mindegyike igyekszik szavainak egészen más értelmet adni.

Ha pedig kegyetlenségüket (különben lehet-e az ember ilyen silány teremtésekkel szemben elég kegyetlen ?) még tovább akarjuk vinni, ama rendkívüli látványban részesülhetünk,

állását, vágyik minél többnek látszani és azért lesz belőle a kevésnél is kevesebb.

Azelőtt kis tisztára mosott, íényosie vasalt kartonrubával büszkén mentek a lányok a legény- és iparos egy lelek mulatságára. Es nem ismerlek az ilyen házaknál fodrászáét és nem kellet oda vasalóasszony, de varrónő sem. Arra volt büjzke minden anya, a mit leánya keze munkájából felmutatott.

Szép simára fésült hajukat nem szórta széjjel a táncz szilaj heve, mert akkor még nem az volt a virtus, ki tud nagyobbakat és gyorsabban ugrálni. Es elmentek gyalogosan, bárminő meszire esett is a tánezhely és nem voltak fáradtak, ba mindjárt napjára esett is a nagymosás ideje.

Ott megbecsülték a munkától ázott kezüket is. Es húsz éves korában már nem volt gyermek a leány, hanem többnyire asszony. Azután nem volt a czél, hogy finomnak lássék, de becsületes, dolgos, szorgalmas leánynak tud ják. Ez volt a szülők óhaja. S akkor könyeb- ben lehetett a takarékpénztár-könyv lapjait betölteni, mert nem volt annyi fizetni való bolti számla.

Nem a vagyonegyenlőség a hiba, legalább divatos siocziaüzmusnál nem, — hogy szabadjon e kibjezéat haszná'nom, — hanem az elégületlenség. M. N.