Kun-Halas, 1900 (4. évfolyam, 1-53. szám)

1900-06-24 / 26. szám

Majsára, mint izraelita magán nevelő. Csak­hamar felismertettek azonban kiváló erényei, s közlelkesedéssel meg választatott kathalikus községi néptanítóvá, — miután időközben pazar tehetségét arra használta fel, hogy bölcsészet tudorrá (doktor fi’ozofie) avatta önmagát. Akkor tájt Majsán és Halason köz­kézen forogtak ilyen féle névjegyek : Dr. Sassüárp Nem sok időre azonban beleunt a napszá­mos életbe, — bárha а „nemzet napszámosa“ volt is, és elhagyva a nép nevelés rögös pályáját — egy nagy gyárat alapított, amely­ben a majsai poloskák irtattak teljes sikerrel és anticimex-sei. Miután pedig a tudni vágyó nebulókkal együtt, illetőleg a nebulók tudás vágyával együtt a poloskák is teljes mérvben kiiríattak, — a doktor ur uj pálya után nézett. Egy pillanatra visszatért ugyan ősi foglalkozásához, t. i. magán órákat adott zsidó gyerekeknek a hittanból, s ezzel ismét vissza lépett az orth. izr. hitközségbe, — de csakhamar ezt is megunta s felvéve diszmagyar ruháját, felcsapott lapszerkesztőnek, szellemi anticimex-sei irtván a majsai betümolyokat. A teljes kiirtás müve rövid idő alatt e téren is sikerülvén, ezen gyárat is kénytelen volt feladni, úgy hogy a „Mafsa és Vidéke“ rövid szenvedés után aníicimex-mérgezés következ­tében jobb létre szenderült. Ezen szomorú pillanatban tette kezét a kir. ügyészség Dr, Sassvári urra, kérvén őt, hogy lépne át Kalocsára „időt tölteni“, — mível hogy ott a féiesztendei gyászévet háborítatlanul „ülheti“. A mint halljuk a íalsdoktor ur Majsáról már el is költözködött, — adósságain kívül — majsai jóbarátainak és tisztelőmet azt hagyván hátra, hogy hat hónapra Párisb. megy a világ kiállításra. Nagy a vaiószinüség azonban, hogy Kalocsán tanulmány útja megszakadt s most a fogházból kiáüíja a »nagy nemzet“ (grand nation) felé : vive la iiberte (= É'jen a szabadság!) zik és vagy a már félig kifejlődött bogyókra, vagy azok nyelére egyet-egyet, összesen mint­egy 150—200 petét tojik. E pete fehéres és szabad szemmel nem igen vehető észre. Az ebből a petéből kikelő kis hernyócska tehát a szőlőmo:y második nemzedéke, mely színre és termetre majdnem teljesen azonos a júniusi hernyóval, junius és augusztusban a bogyókba íurakodik. Azokat részben egé­szen kirágja, részben csak kikezdi, de szála­ival mindig összefonogatja. Az igy megtáma dott és összecsomózott bogyók, melyek leg­többször a fürt hegyén vannak sérülve, hanem azért is, mert rajtuk telepednek a különféle gombák is. Egyes hernyók akadnak azonban a fejletnek sarjutermésben még október hó napban is. Még mielőtt a szüret ideje beköszönt, a hernyó a fürtöt elhagyja és vagy a tőkére, vagy a karóra vándorol, hol bebábozódó he­lyet készít magának ; ebben október végéig eleinte mint hernyó vesztegel és csak azután bábozódik be. Iiyen báb alakjában ki is telel. Jövő évben május elején, de ha meleg a tavasz, akkor már április végén megjelenik a moly újra, mely petéjét a bontakozó haj fásokba, illetőleg azonban a bimbókra tojj a ; e petékből kel ki az a nemzedék, mely ta- vaazszal és nyár elején a virágfürtöket szok­ta rongálni. A szőlőmoly előfordul Magyarországon — s mint azt elmúlt esztendők mutatják — igen nagy károkat okozhat. Hogy e kártevő elleu hogyan lehet a fa- k&dás előtt hathatósan védekezni, azt a Ro­vartani Állomás egyelőre egy más rövid Út­mutatásban („Rövid útmutatás a szőlőmolynak a szőlő virágzása eiőít való irtására“) közöl te. A ki ezt a védekezést elmulasztotta, vagy nem jól és nem eléggé gondosan hajtotta vég re, annak h* csak termését teijesen veszen­dőbe nem hagyja, most már a fürt virágza tában élő mo'ybhernyója ellen kell fölvennie a küzdelmet. (Folytatása köv.) Hirdetések. Tanoncz Győrfi József fiiszerkeres- kedésében azonnal felvétetik. éWi* л vV/ tSdí A bXőt tlXk 284/1900 sz. Árverési hirdetmény. Alóliroít bir. végrehajtó az 1881 LX. t.-c, 102. §-a érteimében közhírré teszi, hogy a kalocsai kir. törvényszék 1900. évi 1727 sz. végzése következtében Dr. Hofmeister Juda ügyvéd által képv. halasi gazd. bank javára Lang Mária és Holländer Rudolf ellen 200 kor. jár. erejéig 1900 május 7-én le és felül foglalt s 1506 koronára becsült következő ingóságok u. m. szobabútorok, 1 vaseszterga pad teljes fejszereléseivel és 9 drb. uj varró­gép nyiiváuos árverésen eladatnak’ Mely árverésnek a halasi kir. jbiróság 1900 évi V 150/2 sz. végzése folytán 96 kor. 30 üli. hátralékos költségek 2 korona 80 üliér árverés kitűzési dij és a még felmerülendő költségek erejéig Kun Majsán Holländer Ru­dolf és. neje lakásán leendő eszközlésére 1900 évi julius hó 3-án délelőtt 9 órája határidőül kitüzetik és ahhoz a venni szándékozók oly megjegyzéssel hivatnak meg, hogy az érintett ingóságok az 1881 LX. t. ez. 107. és 108. §-ai értelmében készpénz fizetés melleit, a legtöbbet ígérőnek — esetleg becsáron alul is etadatni fognak. A mennyiben az eláiverezendő ingóságokat mások is le és felül foglaltatták s azokra kielégítési jogot Dyernek — az árverés az 1881 LX. t. ez. 102. §-a értelmében ezek javára is elrendeltetik és foganatosiitatik. Halason, 1900. juuius hó 20. Nagy Lajos, végrehajtó. Közgazdaság. Útmutatás a szölömoly (Cochylis ambiguella) első nemzedékének junius havi irtására. (Folytatás.) Junius végén teljesen kifejlődött és akkor vagy az eddigi fészkében, vagy inkább a ka­rón és szőlőtőke alkalmas repedésében, de nem ritkán a szőlő kötözésre használt anyag­ban (szalmában, guzsbacsavart íüzvesszőkben, sásban vagy rafiában) készítetett külön bu rokban bebábozódik. Bábja csak mintegy 6 mm. hosszú és világosbarna színű. Két hét múlva, még pedig juuius végén szórványosan, julius elején tömegesen kikel e bábból a szőiőmoly, mely valamivel nagyobb és temetesebb a közönséges ruhamolynál, mert 7—8 mm. hosszú és kiterjesztett szárny­nyal 13—15 шш, széles. E molyra könnyen rá lehet ismerni arról, hogy hátán, ha szár nyit háztető formájára összeteszi, a felső szár­nyán egy kis nyeregaiakra emlékeztető kávé- szín barna harántos sáv húzódik / a l'e ső szárnya hegyén a nyeregalaku rajzhoz ha­sonló színű pont van. A moly a nappal legnagyobb részét a le­velek alsó félére húzódva tölti, csak estefe­lé napnyugta eiőtt röpködik, miközben pár *8 «в * Ч& «6-i aV'-Védjük szőlőinket-«! a különféle szőlőbetegségek ellen! A szőlő peroaosp cr Aj ának a leghatékonyabb ellenszere a dr. Aschaabrandt-íéie *LL „Ъ ord-ól por* Kezelése egyszerű, az oldat néhány perez alatt elkészíthető, kitünően tapad, a permetezőgépeket e! nem dugaszoija. Ára: (loco Budapest a „Magyar Mezőgazdák Szövetkezetének“ raktá­rában) 50 kgos zsák á kg. 76 fillér, 5 és 10 kgos zsák á kg. 80 fillér. A szőlő lisatharmatának leghatékonyabb ellenszere a dr. & scheabraadt-féle. „X Ó Z é П p О x“ A por finomságánál fogva nagy anyagmegtakaritás, a por jobban tapad és nem büdösiti annyira a bort, mint a tiszta kénpor. Árak: (loco Budapest a „Magyar Mezőgazdák Szövetkezetének“ raktá­rában) 50 kgos zsák á kg. 52 fillér, 5 és 10 kgos zsák á kg. 56 fillér. ZESajacxisitáis 11 Minden csomagnak el kell látva lenni ó'omzárra! és a Borászati Lapok ellenőrző bélyegével. A porok megrendelhetők: Ä MAGYAR MEZŐGAZDÁK SZÖVETKEZETÉNÉL. A BORÁSZATI LAPOK KIADÓHIVATALÁNÁL. (Budapest, Alkotmány-utcza 31.) (Budapest, Üllői-ut 25.) Azonkívül SSENTPÉTEEY SÁHDŰE urnái Halas. 1—3 SK & Nyomatott Hirth Lipót és Társa könyvnyomdájában Szabadkán Batthyány utcza 5. sz., Gőzfürdővel szemben.

Next

/
Thumbnails
Contents