Kun-Halas, 1899 (3. évfolyam, 1-52. szám)
1899-03-26 / 13. szám
III. évfolyam. 13. szám. Kun-Halas, 1899. Márczius 26KUN-HALAS SZERKESZTŐSÉG ÉS KIADÓHIVATAL: Eő-utcza 1254. Megjeleli minden vasárnap. TÁRSADALMI HETILAP. HIRDETÉSEK DIJA: 3 hasábos petit sor előfizetőknek 3 kr. nem előfizetőknek 5 kr. Kis Hirdetőben 40 kr. bélyegilletékkel. Egyes szám ára 10 kr. Előfizetési ár: egész évre 5 frt, tél évre 2 frt 50 kr., 3 hóra 1 írt 25 kr. Nyilttér: 8 hasábos petit sor 10 kr A sajtó. A mai számunkkal lezárjuk a folyó I-só évnegyedet. Midőn tehát az uj évnegyed küszöbén újból e nemes város közönségéhez fordulunk a helyi sajtó érdekében, azt hiszszük, hogy hivó szavunk nem fog félremagyarázásokra találni. Át kell érezni, a sajtó szükségességét, s tudatában kell lenni annak, hogy a mai kor haladásának egyik számottevő tényezője a sajtó, akkor bizonyára mindenki tájékozva leend czélunk tisztaságáról. Nem akarjuk olvasóinkat visszapillantásokkal immáron terhelni, a helyett inkább a jövőbe vetünk egy tekintetet. Ha úgy a szellemi, mint az anyagi téren a múltban tapasztalt közöny, a jövőben fel nem oldódik, nem tudjuk lehetőségét annak, hogy kitűzött czélunkat: a közügyek önzetlen és becsületes szolgálatát elérhessük. Ha e város közönsége sem szellemileg, sem anyagilag nem támogatja a helyi sajtót, nem tudjuk módját annak, hogy a „Kun-Halast“ továbbra is fentarthassuk. A jó szándék, és az akarat megvolt, meg van, és meglesz e lap szerkesztőségében de mindezek által, e lapot fentartani, nem lehet. Ha nincsenek kellő szánni érdeklő munkatársak a szellemi téren, nines meg a szerkesztőségnek phyzikai ideje arra, hogy gondjait és figyelmét a közélet egész működésére kiterjeszthesse, biráló szavát minden tekintetben a nagyközönség előtt elmondhassa. De még, ha mindez lehető volna is, sem a közügyre, sem a lapra nézve, nem tartjuk helyesnek azt, hogy minden kérdést maga a szerkesztőség vessen fel és minden kérdés felett maga a szerkesztőség tartson bírálatot, mert ez által a lapban ellenőrizetlenül becsuszhatik az egyéni nézet és minden dolog, egyugya- zon és egyoldalulag világíttatván meg, — bármily helyes és igazságos is legyen ezen megvilágítás, a lap könnyen egyoldalúvá válhatik, s a közkérdések nem nyerhetnek minden oldalról teljes megvilágítást. Az eszmék súrlódása alatt tűnik ki a valóság ; a drága kő csak a csiszolás után tűnik ki teljes fényében : mint a drágakőnek, úgy az eszméknek is, a csiszolás adja meg igazi értéküket, becsüket. A közjó érdekében óhajtanok tehát melletünk látni az eszmék karczában mindazokat kik a toliforgatás művészetéhez értenek. Hiszen városunkban — hála e magyar faj természeti műveltségének — annyi képzett és literátus ember van, hogy ha mindazok támogatnák szellemi munkájukkal, e város közjaváért küzdő sajtót: a helyi sajtót oly színvonalra lehetne emelni, a milyennel kevés vidéki város dicsekedhetnék. De a közöny — a közöny ! . . . A magánakélés, a zárkózottság, a közügyek iránt való érdektelenség, nem engedik, hogy ezek a férfiak mellénk álljanak. Talán nem is volna szabad említenünk, hogy sokan közülük nem is ambitionálják, hogy vidéki lapba írjanak. Pedig, bizony mondjuk, hogy a közjót szolgálni bármi téren, bármily kis körben, bármily parányi módon, becsülettel és jó akarattal, legjobb tehetséggel, — a legnagyobb genienek is nemes ambi- tioját képezheti. Mert ehhez mindenesetre több ambitió kell, mint kicsinyelni a kört, melyben élünk és mozgunk, de érette egy vakarintást se tenni. De azért mi nem vádolunk senkit, csak kérő szavunk van, nem a magunk, de a sajtó és igy a közjó érdekében, „A „KM-HALAS“ TÁRCZÁJA. Franczia zászló alatt. — Szemelvények. — A múlt évben ily czim alatt egy vaskos kötet leírás hagyta el a sajtót Mihályi Imre veszpróm-vaszari közjegyző szerzősége alatt. A szerző a miiben öcscse Mihályi Béla volt daho- mey legionista bámulatos élményeit beszéli el, vonzó stylusban és rendkívül érdekesen, az öcs- ese által rendelkezésére bocsátott hiteles adatok nyomán. Mihályi Béla, kalandos hajlamai által vezéreltetve, a szülei háztól Somogyból elbujdosott, pénz és minden ismeretek nélkül, legnagyobb részt gyalog, bejárta az egész Európát, végre ezer és ezer veszély után, beállt a fran- cziák által Dahomey afrikai tartomány királya ellen szervezett expeditióba önkéntesnek, végig harczolt 49 csatát ez ember evő vadak ellen, mig végre kilencz évi távoliét után hazaérkezett üres erszónynyel, de annál gazdagabb tapasztalatokkal. Bátyja, Mihályi Imre közjegyző, hogy a rémes viszontagságok által férfi kora javában megtört egészségű öcscsének anyagi segélyt nyújtson, nagy költségen kiadta élményeinek leírását, melyből egy rendkívül érdekes szemelvényt itt adunk azzal, hogy felhívjuk a magyar közönség figyelmét ezen rendkívüli érdekes munkára s a szerző nevében is kérjük egyik legérdekesebb magyar ember támogatását. A 448 nyomtatott lapra terjedő mű- ára 2 forint, megrendelhető Mihályi Imre veszpróm- vaszari közjegyzőnél s a helybeli könyvkereskedésben, valamint lapunk utján is. Dahomey hadjárat. P. Nuovóban már várt reánk egy zászlóalj fekete (senegáli) vadász, a kik olyan hozzánk hasonló fickók voltak. A mennyiben, ha ezeket rohamra vezényelték, azután már hiába fajt а kürtös hátrálót. Ezek meg nem állnak, mig valahol ellenséget éreznek, a kiket fel is falnának, ha engednék a francziák, mert valamennyien emberevő kannibálok. Tehát csinos társaságba jutottunk! No hanem dicső egy ország ez a Dahomey is, az igaz. Itt csak egy ur van, illetőleg volt: Bóhanzin, a király. Ez élet és halál felett uralkodott, s palotáját olyan falak vették körül, a melyeken a féle vasnyársakon százával voltak kitűzve a rothadó emberfejek; de Abomey főváros bevételénél 3000 fejet találtunk e rettenetes halálvermek falain, mint a fétisnek hozott áldozatot, melyet az kegyesen fogadva, megszabadítja Dahomeyt az ellenségtől. Pedig a szegény Szaszabonszum nevű fetis. bálványkópét mi eltüzeltük, s mégis e miatt a fetis papok nagy csodálkozására nem változtunk, mint ők hitték: ebekké. De sajuálni való lehetett ám az a szegény dahomyta fejedelem is! Mert urambocsá! országának minden 12 évén felüli leánya az ő neje volt, s úgy adta, vette őket, mint mi vásáron a marhákat. S felül rá az oly férfiút, a ki nála feleségért jelentkezett, miután elébb összes i vagyonából kifosztotta, leköpdöste, s ez volt annak jele, hogy kegyeibe fogadta a jelentkezőt! Hanem, hogy 42,000 anyóssal hogyan tudott boldogulni, mikor nekünk egy is untig elég, azt szerény légiónárusi észszel megmagyarázni nem tudom, de azt sem foghatom fel, hogy ennyi j féltékeny asszony között hogy tudott igazságot J csinálni a szegény tatár, akarom mondani t király! . . . 1 A dahomyták kegyetlen és vérszopó népfaj, a kik az elfogott ellenséget csemege gyanánt ’ felfalják, s ott az emberölést annyiba sem veszik, mint ha a magyar gazdasszony egy csirkét vág le. S az abomey mészárszékekben a bivalyhusnál T sokkal nagyobb kelendősége volt az emberhúsnak. Egyébiránt az emberhusevós rettenetes szokása majdnem egész Afrikában el van ter- t jedve, s a hitbuzgó missionáriusok nemcsak korlátozni nem képesek ez undok barbarizmust, ‘ de sőt a mindig éhes négerek többnyire felfalják azokat is, mivel az európaiakat sokkal jobban kedvelik, mint a saját fajukbelieket. És Nóó apánk elátkozott fiától a diámtól származott r szerecseneket mintha csak üldözné az ős szülő átok, valóban vadállatokként irljík egymást, s rendszeres hajtóvadászatokat végeztetnek katonáikkal az apróbb törzsek vérszopó zsarnokai az egyes békésebb államocskák ellen a végből, r hogy a szükséges rabszolgákat beszerezzék, s pecsenyére tegyenek szert. S a Sokoto-nógerek , épp oly inyenczséggel falják fel szomszédaikat, mint a Gellák, és a Kalahári-sivatagok lakói, vagy mint a Betsuánok és Matabólák. i * * *
