Kun-Halas, 1899 (3. évfolyam, 1-52. szám)
1899-03-26 / 13. szám
Márczius 26. KUN-HALAS. 1899. hogy, kik erre képesek, szellemi munkájukkal támogassák lapunkat. Ami most már az anyagiakat illeti, itt sem sokkal vigasztalóbb a helyi sajtó helyzete. Némi humorral igazán elmondhatjuk, hogy tisztelt olvasóink száma igen nagy, becses előfizetőink gárdája pedig tömérdek kicsi, de legalább erős. Olyan mint a bors. Olyan mint a bors, amit csak fűszerül lehet használni, de főzeléknek nem; fűszerül a hirlapirás rögös pályáján, s az agyagi áldozatok élvezhetővé tételére. De a humornak komoly oldala is van, és ezen az oldalon szomorú tapaszlatok következnek. Sokan olvassák a lapot, de kevesen fizetnek elő, pedig könnyen felfogható dolog az, hogy Adám idejétől kezdve még eddig nem állhatott fenn lap előfizetők nélkül, de ezután sem fog fenállani, hacsak valami kegyes pátronus, nem subventivnálja. Ilyenre pedig a „Kun- Halas“ nem igen számíthat. Városunkban van legalább is 5 — 600 olyan családfő, a kik elég értelmi erővel bírnak ahoz, hogy kevés magyarázattal is belássák a sajtó szükségességét, s akik az újság olvasásban okulást, szórakozást, s egyáltalában szellemi kívánalmaik kielégítését találják s akik — a dolog anyagi oldalát véve — az Istentől oly anyagi helyzettel vannak megáldva, a melyben minden megerőltetés nélkül kifizethetnék az évi 5 frtot, — s ha még ezt áldozatnak mondanánk is, csöppet sem éreznék moo\ ha a saitó oltárán a közjó érdekében ez az áldozatot- meghozná. Különösen áll ez, a városi képviselő testület tagjaira, a kiknek már elfoglalt állásuknál fogva kötelességük a közügyeket éber figyelemmel kisérni, és azt leg- hathatósabban a sajtó közvetítésével tehetik. Tehát nékiök már ez okból is mintegy kötelességük oda hatni, hogy a közügyek egyik őre a sajtó existentiája biztosíttassák. De kivülök és a gazda közönségen kívül, (ez utóbbiakra nézve mint, köz- gazdasági lap is) a kereskedő és iparos osztályra is jogszerűen tárnszkodhatik a sajtó. De sajnos, ezekből is alig látunk 1-et 2-tőt előfizetőink között. Ezen részvétlenségnek okát megmondtuk máskor is. megmondtuk mpst isf és meggyőződésünk az, hogy a kit szó érhet, azok nem mi vagyunk. Ezek után. azon reményben nyitjuk meg a következő évnegyedet, hogy városunk közönsége megértve a hivó szózatot, a kor szavát és méltányolva lapunk működését, egész erejével támogatni fogja a helyi sajtót. Dr. Hermán Ferenc . szerkesztő. HÍREK. — Kedvezések, a régi, valamint újonnan belépő előfizetőinket, a jövő számtól kezdve, azon kedvezményben részesítjük, hogy egy újonnan nyitandó rovatban minden előfizetőnek havonként egyszer, díjtalanul közzé teszszük hirdetéseit. Ezen hirdetések azonban 4 S megindult a borzalmas őserdői zenélés, a melyhez a sípot a különféle szárnyasak, a dobot az ökörbéka kummogása, a trombitát a jaguárok orditása, s a kontrát a majmok ezreinek fülsüketitő bőgőse szolgáltatta. S az ökölnyi éji bogarak és liba nagyságú bőregerek, repülő mókusok majd kiverték szemeinket. S azt se tudtuk, mely táján lehetünk e gyönyörűséges világnak, melynek szentjeit tizenhatan lévén lmsz féle nyelven is emlegettük, de szinte jó, hogy nem hallották a kegyes idvőzültek a mi diskurálásunkat, mert, hogy az nem valami épületes dolgokat választott témául, könnyen elképzelhető. S adig-adig keveregtiink az áthatlan rengetegben, mig egyszerre a terepet kitünően ismert, s elrejtőzve levő szerecsenek vagy 200-ati rajtunk törtek, s egy-kettőre levertek a meglepett oldalvód kisded csapatát. Lődöztünk mi jobbra-balra eleget, s én Cataljfeaux és Bon- naviával összevetve hátunkat (Szakarjeffet hamar ledöntöttek, mert elbámészkodott) sokáig tartottuk magunkat, s valami 15—20 fekete ördögöt, a halálorditások után következtetve elkiildöttünk a szent Szaszabonszum uraság elé. De a bitang négerek a faágakról hurkot vetve reánk, elrántottak, s megkötöztek mindnyájunkat, a kik még életben voltunk. S ón ugyan a hirtelen kirántott evőkéssel elvagdalva kötelékeimet, s Bonnaviáót, még egy pár dahomitának megbontottam a szalonnáját, s még midőn letörték is, egyet úgy vágtam szemközt puszta kézzel, hogy elefántcsont-fehérségű agyaraiból valami öt a markomban maradt, de hasztalan ! A túlnyomó erő ledöntött mindnyájunkat, s 10 perez alatt megkötözve hurczoltak nyolezunkat előttünk máig is ismeretlen utón a faluba, mely nehány méhkas forma nyomorult, sárral tapasztott nádkunyhóból állott. 'S ott bennünket egy kalyibába bedobva, reggelig keményen őriztek. nyomtatott soron túl nem terjedhetnek. Aki hirdetéseihez teljes czimét kívánja közzé tenni, az tartozik 30 krt. kincstári illetékre fizetni. E rovat alatt közzétehető, ha valakinek, valami eladója van, vagy ha valaki valamit venni akar. Úgy hisz- szük, hogy ez által nagy szolgálatott teszünk, az adni-venni akaró közönségnek, kereskedő és iparosoknak, mert ez által teljesen díjtalanul publicáltatják áruikat és vevő szándékukat, amitől aztán az érdeklődők egész héten át utánjárás nélkül tájékozást szerezhetnek. Újonnan belépő előfizetőinknek nem Ígérünk, de nem is adunk 500 aranyat — mivel, hogy előfizetési árunk egész évre csak 5 frt, '/2 évre 2 frt 50 kr. 'A évre i frt 25 krajezár. • — Az ujonezozás városunkban május hó 19-én veszi kezdetét. — Csalás. Bitka ügyes csalás áldozata lett e hó 24-én Bergl Mór helybeli kereskedő. Üzleti ügyekben Budapesten tartózkodott s tá- vollétében neje egy Budapesten reggel fél 8 órakor feladott távsürgönyt kapott, melyben Bergl tudatja, hogy nagyobb mennyiségű partit vett, küldjön neki sürgönyileg 100 frtot, Din- tenfasz Márton Berzsenyi-utcza 2. sz. földszintre czimezve. Berglnó mit sem sejtve, azonnal postára tette sürgönyileg Dintenfasz czimóre a pénzt s csak mikor Bergl a déli vonattal megérkezett, értesült, hogy csalásnak esett áldozatul, a mennyiben Bergl a kérdéses sürgönyről mit sem tud. A feljelentés folytán, a rendőrkapitányság táviratilag megkereste a budapesti rendőrséget, hogy a Dintenfasz név alá bujt csalót tartóztassa le. Ez ideig értesítés onnan nem érkezett, Bergl ur pedi szorongva várhatja, mikor lesz kegyes Dintenfasz ur a 100 frtot vissza sürgönyözni. — A hír* adóhivatalnál e hó 23. és 24. napján Sörös Béla pénzügyi titkár, pénzügyigazgatósági megbízott, péntári rovanesolást s hivatali vizsgálatot ejtett meg, mely alkalommal mindkét irányban rendet és pontosságot talált. * S No hogy ezen az éjszakán nem nagy kedvem lett volna eldalolni, hogy aszongya: En vagyok a bakonyi fi, Nékem nem parancsol senki! . . . S bizony oldalba rúgott volna Bonnavia czimborám, kinek azt a rossz élezet súgtam fülébe: „No pajtás, holnap este már alighanem illatozó füstként párolog lelkünk a magas Egekbe!'1 De lábai erősen összelevén hurkolva, csak egy légionárius förmedvénynyel válaszolt ezen, az akasztófahumort drasztikusan illusztráló viezczemre. Beggel aztán összeszedtek bennünket, s kemény lökdösésekkel a falu vénei elé tereltek, kik műértő szemekkel nézegették kiaszott tagjainkat, s természetesen azt határozták, hogy Abomeybe küldenek (kedvskedendő a királynak) minket, s a zsákmányolt fegyvereket, a minek mi felette megörültünk, mert hát „Qui habet tempus, ille habet vitam !“ Hát úgy délelőtti 11 órákkor a legrettene- tessebb hőségben megindítottak ám bennünket párossával összekötözve, s fejeinket a napszu- rás ellen megvédendő kendőkkel betakargatva, a siirü erdő melletti keskeny csapáson Abomey felé. S miután minden párt külön is egymáshoz kötöttek, egy vezetőt küldve legeiül, 10—15 lépésnyi távolban követtek bennünket lándsákkal, és nyilakkal felfegyverkezve, s rómületes ordítással kisértek minket, kik jól tudtuk, hogy holnap az általunk hírből ismert fejedelmi palota várfalait fogják fejeint koszoruzni. „Látod-e Catalifex, a vén jós igazat mondott!“ szóltam ón hozzá hurkolt bajtársamhoz. „Már aligha úgy nem lessz“ válaszolá, s kedvetlen hallgatásba merült. . . Egyszerre mellettünk 30 lópsnyire, gyors egymásutánban 4 sortüz dördült el, melyet ir- tóztató „hurrá légionéi'!“ kiáltás követett. (Folyt, követk.) Pedig termékeny egy ország ez a Dohomey; s az nton-utfélen található pálma és kenyórfákra úgy szaladtak fel látásunkra a gorilla-majomhoz hasonló szerecsenek, mintha valósággal majmok volnának. I)e persze a Le- Bell fegyver csakhamar leszólongatta őket rajthelyeikről; s a 40—60 méternyi magasságból úgy zuhantak lefelé, hogy még 100 lépésnyi távolban is rengett a föld a 80—100 kgrammos hustömegek leesése által előidézett dobbanástól. Már az igaz, hgy ha Magyarországon maradok, ilyen nemes sportot nem gyakorolhattam volna, a mit azonban megvallom, igen kedvetlenül végeztem. Hanem ezek se tréfáltak ám velünk, ha egy-egy légionáriust, kikre igen haragudtak (miután mi nem adtunk nekik hátat, mint a franczia tengerószgyalogság), elcsíphettek. Az ilyent válogatott kínzásokkal megölték, és azután kedélyesen megvacsoráltak jóféle füszerszámok- kal megajnározott húsából. De óvakodtunk is ám körmeik közé kerülni. Kivált mi, a négy szövetkezett éppen nem vágytunk arra a kitüntetésre, hogy akár Béhanzin király ő felsége maga szopogassa is a mi húsúnk kóstolgatása után soha mosdóvizet nem látott, kükoricza-cső vastagságú ujjacskáit. Pedig kis hijja múlt, hogy ez a nagy megtiszteltetés nem ért bennünket, a mit bármelyik dahomyta férfiú szerencséjének tartott volna az ottani felfogás szerint. Ugyanis miután Dodds generális e szókkal fogadva: „Ugyan mit csinálhattok én ily rongyos ficzkók- kal? En 3000 katonát kértem, s küldenek helyettük 800 maródit!“ megindított bennünket a főváros Abomey ellen, mely alkalommal a mi szakaszunkat kiküldöttek oldalvódnek Guipant sergeant vezénylete alatt. Persze se térképünk, se iránytűnk, se kalauzunk nem leven, midőn elnyelt bennünket a hatalmas őserdő, többé nem láthattuk az ezredet, mivel már amúgy is ránk esteledett.
