Kun-Halas, 1899 (3. évfolyam, 1-52. szám)
1899-03-05 / 10. szám
III. évfolyam. 10. szám. Kun-Halas, 1899. Márczius 5. KUN-HALAS SZERKESZTŐSÉG ÉS KIADÓHIVATAL: Eő-utcza 1254. Megjeleli minden vasárnap. TÁRSADALMI HETILAP. HIRDETÉSEK DIJA: 3 hasábos petit sor előfizetőknek 3 kr. nem előfizetőknek 5 kr. Kis Hirdetőben 40 kr. bélyegilletékkel. Egyes1 szám ára 10 kr. Előfizetési ár: egész évre 5 frt, fél évre 2 frt 50 kr., 3 hóra 1 frt 25 kr. Nyilttér: 3 hasábos petit sor 10 kr át azért, hogy ily utón a lakosság községi terhei könnyittessenek. — Legutóbb a 100 % pótadóval biró Szolnok rendezett tanácsú város összes népiskoláit vette át az állam a saját kezelésébe s amely állami intézkedés folytán Szolnok város évi kiadásai mintegy 30 ezer írttal kevesbedtek. Tekintetes képviselő-testület! Figyelemmel azon körülményre, miszerint a községi terhek nálunk is súlyosak, amennyiben Szolnok városát a pótadó tekintetében már elértük; s figyelemmel arra, hogy ha az állam a községi iskolákat átveszi, az oktatási viszonyok a népiskolákba nem hogy rosszabbodnának, sőt nagy mértékben javulni fognak, valamint tekintetbe véve azt is, hogy a pusztai iskolák a jövőben még mindig szaporitandók lesznek s a mely által a város terhei ezen a czimen ismét emelkedni fognak s vegre különösen mérlegelve azon kétségbevonhatlan tényt, ha a községi népiskolákat varosunkban az állam a saját kezelésébe átveszi, ezáltal a város évi kiadásai már ez idő szerint is 17 ezer írttal kevesbednének, ezen indokból tisztelettel alólirottak azon kérelemmel járulunk a tek. képviselő- testület elé, miszerint határozatilag mél- tóztassék kimondani hogy: Halas városa úgy a város bel- mint külterületén lévő összes községi népiskoláit állami kezelésbe átadja s ezzel kapcsolatban a város tulajdonát képező, vagy annak kezelése alatt lévő s jelenleg a községi népiskolai oktatásra használt épületeket, népoktatási czélokra az állam használati rendelkezésére bocsátja, minélfogva utasítsa a képviselő-testület a községi iskolaszéket, hogy a szükséges adatok beszerzése és összegyűjtése mellett a nagyméltóságu m. kir. vallás- és közoktatásügyi miniszter urat a képviselő-testület fenti határozatáról legkésőbb 1899. évi május hó 1-ig küldöttségileg értesítse és kérje fel, hogy Halas város összes községi népiskoláit legkésőbb 1900. évi szeptember hó 1-től kezdve vegye állami kezelés alá. Halas 1898. október 6. Sándor Imre és társai. A mint a kérvényből látható, az indítványozó városi képviselőknek vezér elve az volt, hogy az állami kezelés alá Népiskoláink államosítása. Lapunk 5-ik számában közöltük a népiskoláink államosítása tárgyában Sándor Imre és társai által beadott azon indítvány sorsát, hogy népiskoláink, állami kezelés alá adassanak s melyre a képviselő-testület január 26-án tartott gyűlésén azt a határozatot hozta, hogy az elemi iskolák községi kezelését továbbra is fenntartja. Hivatkozott számunkban jeleztük általánosságban, hogy a hozott határozatot nem helyeselhetjük s Ígéretet tettünk, hogy ezen véleményünket legközelebb lapunkban megokoljuk. Hogy az ügy állása tisztán álljon mindenki előtt, ide iktatjuk szószerinti szövegben magát az indítványt, mely szól következőképen: ■ Tekintetes képviselő-testület! Köztudomású, hogy a kir. kormány, az ország városainak és községeinek népiskoláit, ahol a községi teher nagy és súlyos a lakosságra, az illető városok, községek jelentkezésére és kérelme folytán, legújabban teljesen állami kezelésbe veszi A „KOT-HALAS“ TÁRCZAJjL Gizuska szive. — Irta: Vajdai Szabó István. — Gizuska meghal. Talán még ma talán — holnap, egy hét, vagy egy hónap múlva, az azonban bizonyos, hogy nem éri meg, mire kizöl- dülnek a lombok .......... Mire a virágokat lehervasztja az őszi boridat, Gizuska is elkötözik messze, domború hant alá. Nagy kék szemei, a melyekből annyi melegség és annyi szenvedés sugárzik — lecsukódnak ; kék eres vékony kezecskéit egymásra rakja a mellén, terítenek rá himzetes szemfedőt és hullajtanak a koporsójára égő könnyeket. Nagy szenvedés lesz az. Gizuska ránk hagyja örökbe mindazt a keserű fájdalmat, a mely most az ő szivét fojtogatja. Szegény, szegény.Gizuska! .......... Nagy ideje már, hogy abba hagyassa velem a mese mondását. Arczárói lassanként lehervadt az a rendes méla mosoly, a mely ezelőtt leplezte fájdalmát. Nem bírta már tovább .......... II. Egy enyhe tavaszi estén a nyitott ablak mellett állottunk — némán. Szürke ruhás urak világos toilettes hölgyek, dologról hazatérő munkások, kimenős cselédlányok jöttek, mentek az utczán. Nagyobbára párjával mindenik. Mosolyogtak és kaczagtak, összenevettek és szorongatták egymás kezét. Tele voltak könnyelműséggel és szerelemmel, mintha egyéb dolguk, gondjuk se volna, csak csókolódzni és hajszolni a csókot .... Ott ment el az ablak alatt egy kék inges mester legény és czipelt a karján egy piroskópü szolgálót. Nagyon ragyogott a szemük és a mes- terlegény jó hangosan azt mondta: — Nem adnálak oda —- Tündér Ilonáért! Gizuska elmosolyodott és reám nézett. Aztán hirtelen elfutott az ablaktól, oda vetette magát a pamlagra és elkezdett zokogni keservesen, szenvedélyesen csillapíthatatlanul. Az egész teste vonaglott és eltartott egy negyed óráig, a mig kisírta magát. Akkor felemelkedett, az arcza sápadt volt, mint a halotté. Megfogta a kezemet, s csendesen bólingatva fejével, azt mondta: — Hallotta? ... És ő ... . engemet Istenem ! . . . hát minek is élek még én ? Hát mit ér nekem az élet? .... mondja .... Megérezte a kezemen, hogy még jobban reszket az — övénél. Csodálatosan lágy könnyekbe fuló hangon folytatta: — Tudom, hogy maga szeret ... De tehetek róla, hogy szivem mást súg . . . nem, nem lehet ....Amaz olyan nyomorultul bánt velem és maga olyan jó hozzám és mégis . . . Nagyon hálátlan vagyok ugy-e, nagyon ? . . . De látja meg is bűnhődtem érte. így elpusztulni! így • • • Nem hallgathattam tovább. — Ne beszéljen elpusztulásról kis Gizuska. Tudja azt, hogy nagy bűn az: gyötrődni és bánkódni egy tova szállt álom miatt. Maga okos kis lány, magának végre is tudnia kell hogy az — álmok csalnak... Gizuska tagadólag rázta fejét és szomorú, mély meggyőződéssel szólt: — Nem az á 1 о m csal, hanem az é b r e- d é s . . . Sokáig hallgattunk. A szobára ráborult az alkonyat homálya. Gizuska tenyerébe fektette állát és szótlanul merengett maga elé. Valami kemény hideg kifejezés ült az arczára, melyet még sohasem láttam rajta. Valami hirtelen támadt félelem fogott el. Tekintete határozottan fenyegetés volt és nem is sejtettem ki ellen. Ki akartam keserű gondolatait verni fejéből. —- De ne beszéljünk erről — szólaltam meg sokára — hanem hallgason ide. Hunyja le szemeit, úgy jobban felejt és mondok magának egy mesét a Szyrius meg a Mesarthun csillagról, Legyintett a kezével. — Soh’se fáraszsza magát, nem hiszek ón már a mesékben sem. Száraz, tompa hangon mondotta ezt, nem lehetett vele vitázni se. Hogy mikorlett beteg, biztosan nem tudni. Egyszer lustálkodni kezdett. Sokat heverószett a pamlagon, mozdulatlanul, fehérre vált arczczal, bámulva a levegőbe. Néha-néha lehunyta a szemét mintha aludnék, végre nem akart felkelni. A mamája nógatta. — Gizuska, ne lustálkodjál, hanem kelj fel ! És nem kelt fel semmi kérésre, semmi biztatásra. Nem kell neki se séta, se napfény, se virág. Legjobb igy a félhomályos szobában,
