Kun-Halas, 1899 (3. évfolyam, 1-52. szám)
1899-01-22 / 4. szám
III. évfolyam. 4. szám. Kun-Halas, 1899. Január 22. KUN-HALAS SZERKESZTŐSÉG ÉS KIADÓHIVATAL: Eő-utcza 1254. Megjelen minden vasárnap. KÖZGAZDASÁGI ÉS TÁRSADALMI HETILAP. HIRDETÉSEK DIJA: 3 hasábos petit sor előfizetőknek 3 kr. nem előfizetőknek 5 kr. Kis Hirdetőben 40 kr. bélyegilletékkel. Egyes szám ára 10 kr. Előfizetési ár: egész évre 5 frt, fél évre 2 frt 50 kr., 3 hóra 1 frt 25 kr. Nyilttér: 3 hasábos petit sor 10 kr Ezt az okot csak a józanabb résztől halljuk, mert a kisebb rész érveit, a mely vakbuzgóságban önmaga által felállított tévtanoknak hódol s ezek kedvéért lép ki egyháza kötelékéből, komolyabb figyelemre nem méltathatjuk s a kilépők ezen részét csak a ma oly divatos frázis „szabad egyház a szabad államban“ korcs kinövésének tekintjük. Ezeknek a dolga tisztán dogmatikus, azért velők, mint hírlapírók nem is foglalkozunk. De a másik, józanabb rész oka már igen is figyelemre méltó. Ha a dolgot pusztán egoitikus oldaláról tekintjük, mivel a vallás mindenki belső meggyőződésének, lelkiismeretének sugallata, az pedig kényszer alá az em- ber erkölcsi jellegénél fogva jogosan nem vehető, — mivel továbbá ebből ez ebből folyólag mindenkinek jogában áll a maga lelkiismereti dolgait a jog-törvény szabta korlátok között szabadon intézni, tehát bármi néven nevezendő, az állami czélokkal nem ellenkező vallási irányokhoz csatlakozni, — mivel végül az embernek nemcsak joga, de önmaga irányába tekintve, kötelessége is, életének különböző irányaiban akként eljárni, hogy az lehetőleg az anyagierő kíméletével eszközöltessék: első tekintetre a feltett czim olyannak tűnik fel, mely ellen liberális szempontból kifogást tenni nem lehet. És a vallástalanság hívei épen ezen társadalmi elvben látják igazolva álláspontjukat. Igen ám! de a dolgot nem lehet és nem is pzabad ebből a szempontból venni, vagy legalább is nem szabad к i- z á r ó 1 a g ebből a szempontból tekinteni. A vallás első sorban is erkölcsi viszony, tehát nem olyan, a minek értékét s az érte hozandó áldozatot úgy becsüljük, mint a piaczon a tehenet, bornyút, vagy a vörös hagymát. Ha ott egy 50 frtos jószágért 60 frtot nem ad a vásárló, ennek meg van a maga értelme, mert a piaczon csupán a gazdasági szempont a mérvadó. A vallás ellenben az ember erkölcsi rugója, tetteinek irányzója tehát épen az, a mi őt az oktalan, lélek és erkölcs nélküli egyedektől megkülönbözteti. A ki tehát ettől sajnálja az áldozatot, az csak azt árulja el, hogy hiányzik belőle az erkölcsi érzék, vagy legalább is, oly laza az, hogy garas számra méri és becsüli, mint akár a csirkét, vagy bornyút. A íelckezet nélküliség terjedése. Csaknem naponként ismétlődő jelenség városunkban, hogy a polgárok egyike-másika kilép ősi vallása kötelékéből s felcsap felekezet nélkülinek. A mig a kilépések csak szórványosan fordulnak elő, tekinthetjük azt egyes különcz emberek gusztusának, a miről a példa szó szerint, nem kell beszélni, — de mikor azt olyan gyakran előjövő jelenségnek látjuk, mint az a jelenben városunkban szokásos, nem lehet felette egyszerűen napirendre térni. Ennek a tömeges kilépésnek okának, még pedig igen fontos okának kell lenni, melyet meg kell keresni, mert a józan eszű ember vallását, melyet születésével örököl, abban nő fel, ok nélkül el nem hagyja. Es viszont nem lehet a tömeges kilépőkről sem jogosan feltenni, hogy a valástalanság terére akár- privát passzióból, akár talán ok hiányában lépnek. Ha az okot keressük s tőlük kérdezzük, leplezetlen őszinteséggel bevallják, hogy a kilépésre okul az szolgál, mert a vallási kötelékükből folyólag reájuk nehezedő anyagi terheket tovább nem viselhetik. Félénken körül néz az utczán, nem látja-e meg az a kiálhatatlan Béla, a ki olyan furcsa dolgokat sugdos a fülébe s ki mindég azt mondja, hogy nem illik ilyen nagy lánynak már iskolába járni és kottákat czipelni. Szent Isten ! majd elejti ijedtében az ösz- szes gelájfigkajtokat — ott jön épen vele szembe. Monokli a jobb szemén, czilinder a fején, szalon kabát, pepita nadrág rajta, lakk czipők és fehér kamáslik a lábain, mintha a harisnyái csúsztak volna le. — Asszolgája, kiszti hand! legaranyosabb Iduska! — szól Béla jobb kezét lefelé oda nyújtva Iduskának, a jobb lábát pedig hátra — felfelé a levegőnek. A pipacs megirigyelhette volna Iduska sziliét. Minden vére arczába szökött, ijedtében és zavarában elfelejtette az oda nyújtott kezet elfogadni, ellenben igen is leejtette a táskáját, melyből a legfőbb zongora tudományok menten kiszóródtak. Mikor azután nagy gyorsan lehajolt értők, akkor meg fehér galambos kalapocskája vett búcsút bályos fürtéitől. Béla gyorsan lehajolt s hogy-hogy nem az arcza odaért Iduska lángoló orczájához, a mitől azután olyan forró lett Iduska előtt az utcza márcziusban, hogy a nagy kánikula minus 20 fok ahoz képest. Mikorra a sok gelájfikejt ismét a helyén volt abban az átkozott táskában s a galambos kalap kellő módon megtűzve, akkor már a világ minden pipacsa és vér piros szegfűje ott diszlett az Iduska bájos fején, a homloktól nyakáig. — Milyen aranyos jó szine van az én szivem Janójának, szemem Vénusának s a 4-ik polgári iskola Diánájának — mondja Béla s szemébe akart nézni Iduskának. Ezt azonban lehetetlenné tette Iduska az által, hogy egy-kettő: futásnak indította parányi lábait s mire Béla a Mithologiából visszatért az Árpád utczába (a hol t. i. ez a pipacsos eset megtörtént), csak azt látta, hogy Iduska gyorsan be fordul egy nagy házba s eltűnik. Ugyan mi lehet az a boldog ház, a mely az Iduska bájos alakját elnyelte? Mikor Béla oda ért, ott látta az első emeleten nagy asszony betűkkel tündökölni, „Italianno di Yenezzató Polixéna magán nevelő intézete“ — óh! boldog Filoxera! sóhajtá Béla s elkezdett a ház előtt le s fel sétálni. Iduska az alatt fel ért az emeletre, benyitott Polixéna kisasszonyhoz a zongora szobába. Polixéna kisasszony, a ki mellékesen megjegyezve, korára való tekintettel, inkább nagymamának, mint kisasszonynak való, czvik- kerrel felfegyverkezve lépett a szobába, igy hát könnyű volt észrevenni a tanítványa arczán égő tüzet. ígért is mindjárt limonádét a láz ellen, de Iduska biztosította, hogy nincs semmi baja, csak nagyon sietett, hogy el ne késsék az óráról. Le is ült mindjárt a zongorához s elő vette a legnyönyöriibb gelájfikeitot. De a gelájfikeit sehogysem laufolt, hanem inkább czurükkolt azoktól a kettős keresztektől, melyeket a kottáról Iduska, hogy-hogy nem csak egynek látott. ^KM-HAiAS^ TÁECZÁJA. _ Az első csók. Iduska 15 éves s az idén járja a polgári iskola 4-ik osztályát. A haja barna, szemei barnák, az orrocskája fitos, az ajaka egy frissen érett cseresznye, s a szemei és ajkai is, mindég nevetnek, a ruhácskája czipő száron felül ér, a termete pedig — no ezt épen tegnap mondta az unokatestvére, Béla, a miért azután tegnap óta nem is beszélnek egymással — júnói. A papája gazdag ember, kir. tanácsos, egész nap a hivatalában ül, a mamája a nő egylet elnöknője, a gazdasszonyok egyletének választmányi tagja, a téli menházak főgondnok nője, s a női bicikli egylet örökös tagja. így azután a tata és mama is, csak ebédre jönnek haza, utánna mindjárt mennek ki-ki dolgára: a tata a codificationalis bizottság ülésére elnökölni, a mama pedig a bicikli egyletbe ülnökölni. Iduska is veszi kézi táskáját, (pedig hogy rösteli már az utczán czipelni) bele teszi egymás utánaKlementisonátáit, a kromatische skálát — Schuber könnyebb dalait, a „Schule der Geliiu- figkeit“-ot mely 112 lapból áll, minden lapon 6 Gelájfikkeit van s annak az elejére mindnek az van írva hogy „jede Repetition 50-mal“ — a mi magyarul annyit jelent, hogy mindegyiket 50 szer kell eljátszani, összesen tehát 33.600 szór. Ez csak elég lesz ma délutánra.
