Kun-Halas, 1898 (2. évfolyam, 1-52. szám)
1898-04-24 / 17. szám
II. évfolyam. 17. szám. Kun-Halas, 1898. Aprilis 24. SZERKESZTŐSÉG ÉS KIADÓHIVATAL: Fő-utcza 1254. Megjeleli minden vasárnap. TÁRSADALMI HETILAP. HIRDETÉSEK DIJA: 3 hasábos petit sor előfizetőknek 3 kr. nem előfizetőknek 5 kr. Kis Hirdetőben 40 kr. bélyegilletékkel. Egyes szám ára 10 kr. Előfizetési á r: egész évre 5 frt, tél évre 2 frt 50 kr., 3 hóra 1 frt 25 kr. Nyilttér: 3 hasábos petit sor 10 kr. Segélypénztári ügyek. Az ipari és gyári alkalmazottak érdekében alkotott 1891. évi XIV, törvény- ezikk alapján országszerte létesített beteg- segélyző pénztárak évi rendes közgyűlést megtartván, az egyletek élén álló igazgatóságok jelentései, s a múlt évi számadások a nyilvánosság rendelkezésére állanak, mely adatok alapján, szükségesnek látjuk ezen ember-baráti ügygyei foglalkozni, már csak azért is, mert Halas egy kerületi betegsegélyző pénztárnak székhelye, és pedig ide tartozik a városon kívül, a kis kun felső, solti alsó, solti közép és solti felső jái'ás területén lévő, minden község, tehát négy szolgabiróság, melynek területén 32 község van. A betegsegélyző pénztárak czélja és feladata kettős irányban van megállapítva, az egyik az, hogy tagjait betegség esetén ingyen gyógyittatni, a másik pedig, hogy ezek közül a kereset-képteleneket meghatározott időn keresztül hetenként táppénzben részesittetni köteles. Az ipari és gyári alkalmazottak, tehát a segédek és tanonczok jogos érdekét védeni hivatott ezen rendelkezés, azonban nem csupán azokat, hanem velük együtt a munka-adó iparosokat és kereskedőket is támogatja, amennyiben az utóbbiakat félmenti ezen felelősség súlyos terhe alól, hogy beteggé lett munkásukról önmag ik gondoskodjanak, s ezen felül az egyletnek maguk a munkaadók is önként tagjai lehetnek, ha akarnak és magukat a díjfizetésre kötelezik. Azt hinné az ember, hogy a humánus őzéi szolgálatára létesített, valóban csekély tagdijjakat szedő segélypénztárak virágoznak s feladatuk teljesítésében, az érdeklettek által, szívvel, lélekkel támogattalak. Koránt sem ! sőt még mindig az előítélettel, s a kijátszásra irányult rosszakarattal küzdenek országszerte, mit az előttünk fekvő jelentések sajnosán és méltán panaszolnak, úgyszólván kivétel nélkül, s elolvasva a jelentéseket, szét- tek'ntve a halasi állapotok körül is teljesen jogosultnak vagyunk kénytelenek nyilvánítani, a. halasi kér. betegsegélyző pénztár jelentésének ide vonatkozó részében foglaltakat, mély szerint az igazgatóság sajnálattal jelenti hogy: „az iparosok, különösen pedig a Kis ház... Kis ház ott a rónatájou, Kicsiny dalom odaszálljon. Oda szálljon, mint a fecske S beszéljen ott csicseregve. — Öreg ember lakik ottan Egymagában, elhagyottan.- Mind elhagyták, kik szerették, Elszakitá tőlük az ég. Megnyitja majd az ablakot S kérdi: Ki az? Ki vagyon ott? — „Én vagyok az, kis madárka . . .,“ Tudom, hogy szivére zárja. Én meg akkor megjelenek S tovább, tovább beszélgetek . . . Beszélgetek — gondolatban .... S nem lesz olyan elhagyottan! Kis leányom sirhalmára. Nekem is van egy sirhantom, Kis leánykám nyugszik benne. Haj’ ez a sir mintha lelkem Bűneinek vádja lenne! Odajárok minden reggel, Minden reggel odajárok S leszakítom kebelemről A legszebbik búvirágot. S odateszem sirhalmára . . . Tán a lelke, ha föiórez: Megváltásért könyörög majd — En miattam — Istenéhez. Taksonyi József. segédek — túlnyomó részben — a pénztárral szemben, ma is ellenséges magatartást tanúsítanak, mi azon kívül, hogy hazánk törvénynye iránti, eléggé meg nem rovható tiszteletlenség bizonyítéka, még arra a sajnos feltevésre is jogosít, hogy iparosaink közül többen, különösen pedig segédjeik nagyobb része még mindig a tudatlanság korát éli, s nem lehet elég erős bírálatot mondani főleg a segédekről, hogy a segély-pénztár, mint éppen ő értük létesített intézmény jótéteményeit felfogni nem tudják, vagy nem akarják, s nem ébred föl bennük annak tudata, hogy a múltban segély-pénztár hiányában — betegség esetén — hánynak kellett a koldulás lealacsonyító segélyéhez fordulni a napi kenyérért, s hány sínylődött utcza-széü csárda piszkos istállójában szégyenére önmagának, családjának és az iparosoknak.lKeserű, de igazságos hangok ezek, s valóban felháborító az az eljárás, mit egyesek a segély-pénztárral szemben tanúsítanak, pedig az a heti 9 kr. tagdíj melyből a segéd 6 krt, a mester 3 krt fizet, alig egy pohár sör ára, vagy egv szivaré, s bizony bizony nem remélFelejteni. Az asztalon egy gyertya, lobogó lángjával homályosan veti fényét az ott fekvő két levélre. Bent az ablaknál egy leányka mereng s szép szemeivel elméláz az éj sötétében. ... Az ábrándok, mik évek óta kísérői szűzi álmainak, felujulnak lelkében, elvonulnak szemei előtt ismét. S a mint az ábrándok jönnek, tűnnek, majd mosolyra nyilnak rózsás ajkai, majd eltűnnek a mosoly rózsái s helyet engednek a bánat felhőinek. Öt hosszú óv örömeit, reményeit aggodalmait idézik fel lelkében az újra előidézett idők. A szerelmet, melynek akadályait nem akará ismerni, az éltető reményt, mely szerelmét öreknek selyteté vele, majd az aggodalmakat, mik az álmoknak útját állják. Felnéz a szerelmesek oltárképére: a csillagoktól tündöklő égboltozatra s felsóhajt: „Öt óv, álmok, remények és csalódások hosszú évei! meghozzátok a legédesebb örömet s a legkínosabb fájdalmakat. Miért engedtétek a legszebb álmok rózsás felhőit eloszlani s helyettük a bánat sötét felhőit összetorlódni?! Öt év, minek vége csalódás, lemondás, gyász. Csillagos ég, szerelmesek barátja, hallgasd meg panaszomat, űzd ki szivemből szerelmemmel együtt, öt év fájdalmait, mik végre a szerelem helyébe a gyűlölet tüzet hozzák meg, Megretten a lányka az utóbbi szavaktól. Majd erőt vesz magán s csak egy gondolatnak enged útat szivében: feledni, örökre elfeledni azt, ki annyi bánatot okozott szerető szivének s ki — úgy véli — hűtlen, érdemtelen lett szerelmére. Elhagyja az ablakot s zokogva temeti égő arczát ágyának puha vánkosai közé. A patyolat A „ШШ-HALAS“ TAüCZÁJA. Ott születtem . . . Ott születtem az alföldön, Délibábos rónán; Szellő volt a fölnevelő, Elringató dajkám. Madár-ének csititgatott, Ha valami bántott: Nem is tudom felejteni A nagy rónaságot. Az esthajnal fónytüzóben Egész vidék égett. Milyen szép is, milyen jó volt Ez a gyermek-élet! Most, hogy a kor megkezdte már Deresitni állam: Nem is hiszem, hogy igaz volt, Csak egy — tündérálom. Búsan szólnak . . . Búsan szólnak a harangok, Elviszi a szél a hangot. Viszi, viszi messze, messze; Fölriad egy lány a neszre. A harangok gyász kongása Az ő szive zokogása. Hiszen 6 az oka annak, Amiért most harangoznak.
