Kun-Halas, 1898 (2. évfolyam, 1-52. szám)
1898-12-25 / 52. szám
II. évfolyam. 52. szám. Kun-Halas, 1898. Deczember 25. SZERKESZTŐSÉG ÉS KIADÓHIVATAL. Eő-utcza 1254. Megjeleli minden vasárnap. KÖZGAZDASÁGI és TÁRSADALMI HETILAP. HIRDETÉSEK DIJA: 3 hasábos petit sor előfizetőknek 3 kr. nem előfizetőknek 5 kr. Kis Hirdetőben 40 kr. bélyegilletékkel. Egyes szám ára 10 kr. Előfizetési ár: egész évre 5 írt, íól évre 2 frt 50 kr., 3 hóra 1 írt 25 kr. Nyílttéri 3 hasábos petit sor 10 kr Gondolato k. — Karácsonyra. — Ünnepnap van. A megnyugvásnak, a magábaszál- lásnak, a megtérésnek e nagy napján — távol a napi gondoktól — elnézem a mozgó életet. Nézem a társadalom lüktetését, a mely — mint a lázbeteg — ég, fázik, nevet, sir, sóhajt s beriad a legszélsőbb határokba. Vergődik mint a lázbeteg, mert maga is beteg ..........És ez a vergődés maga az „élet.“ Gondolkozom ez élet felett, keresem a társadalmi betegség okait ez ünnep napon, a mely a mindent kiegyenlítő „Szeretet“ születését jelenti s a melyen tisztult felfogással Ítélhetünk a dolgok folyása felett. Nézem, hogy miből él, táplálkozik az a tömérdek szenvedély, szeretet, harag, gyűlölet, önzés, önzetlenség, gonoszság, erény, bún és tisztaság, amit együtt „élet“-nek nevezünk? Miért folyik az ököltusa, a kenyérharcz, miért az alkotás, a rombolás, m i az az erő, a mi A ДОТ-HALAS^ TÁRCZÁLL Hégi idők emlékei. A tudomány megállapította, hogy a nyelv, a melyet beszélünk, meg a hagyomány, melynek némely része a laikos előtt ma már teljesen érthetetlen, oly régi idők viszonyai és állapotai felől nyújt felvilágosítást, a melyekről többé semmi másféle emlék fel nem kutatható. Ez a felvilágosítás azonban nem valami részletes, szájbarágó magyarázat, hanem csak olyanforma, mintha egy teljesen fekete-sötét területre valami résen egy fénysugár surranna be s egy pillanat alatt végig sodorva az egész területet, inkább csak sejtéseket engedne a felől, hpgy mi minden van ott. Hogy a nyelv adatai az emberi állapotoknak milyen mesés régi viszonyaira vetnek ekként egy-egy futó fénysugárt, legyen elég csak egy pár példával megmutatni. Utazók beszélik, de különben is általánosan tudott dolog, hogy a mai úgynevezett „vad“ népek közt szokásban van az emberáldozat és az emberhús evés, melyet éppen egyik ilyen vad népnevéről „kannibalizmus“-naknevezünk. Történetírók följegyzéseiből tudjuk továbbá, hogy az ó-kor „barbárai“ szintén hódoltak ennek az utálatos szokásnak. Ellenben nagy elégtétellel jegyzi fel a történet, hogy az ó-kor civilizált nemzetei: a rómaiak és görögök oly magas fokán álltak már a műveltségnek, hogy irtózattal emlegetik némely barbár kortársaiknak ilyen szörnyű erkölcseit. Pedig a görög és római nyelv és hagyományok tanúsága szerint e két czivilizált ó-kori nép sem volt különb valaha mozgatja, kergeti az „élet“-et, mint egy másik erő a világ űrbe beledőlt meteort? Mi az az erő, a mi az embereket egymáshoz vonza, egymástól taszítja, mint a mérhetetlen világűrben az égi testek és sokszor lesújtja, mint a czikázó villám az életerős tölgyfát? Keressük azt az erőt, amely az emberben van . . . Keresem azt az erőt, amelyet mind többen-többen tagadnak meg, amely ép azért él, van és uralkodik, mert tagadják. Ezt az erőt az emberben keresem. Tehát bontsuk föl az embert az ő elemeire, bontsuk föl testét kémiailag. Ha vájjon ebben megtaláljuk-e azt az erőt, amit keresünk. Az ember-testnek alkotó elmei: vas, gáznemüek, só, szén, mész, foszfor, ezukor, viz stb., tehát közönséges bolti- czikkek, a melyekben nincsen „élet“ s a melyeket úgy összerakva bajos lenne emberré formálni. Pedig hát ezen anyagoknak is van természetes fizikai erejük. Mert pl. egy 68 kilogram súlyú ember légnemüvé ha változhatnék : kilencvennyolcz köbméter gáz a többinél és erkölcsi előbbkelőségiikre nézve legföllebb annyi áll, hogy vademberi szokásaikat már abban az időben, melyből őket ismerjük, levetkőzték, sőt elfeledték; de hogy ezek megvoltak valaha náluk is, hagyományaik és nyelvüknek nem egy adata mutatja. Ismeretes ismeretes pl. a görög mesékből Iphigenia felál- doztatása, vagy Achilles cselekedete, a ki 12 trójai ifjút ölt le Patroclus szellemének on- gesztelósére. Ehhez hasonló dolgot számos utazó beszél el a mostani vadnépek életéből. A „Thyestes vacsorája“ néven ismert ó-görög rege emberhús-evésről szól. Igaz, hogy ezt a történeti idők görögjei már borzalommal és utálattal emlegették, de hogy e regék nem egyebek, mint az ő „vad“ állapotbeli erkölcseiknek kései visszhangjai, azt már csak az is mutatja, hogy egyik istenükről Kronosról is az regélték, hogy a saját gyermekeit megette. A rómaiak nyelvében a hóhért úgy hívták: „carnifex“ a mi betű szerint azt jelenti hogy: „húscsináló“. Már most vegyük szemügyre ezzel szemben a jelenkori utazók elbeszéléseit, kik előadják, hogy egyes vad népeknél a bűnös kivégzése úgy történik, hogy a közönség körülüli a vesztőhelyet s a kivégzett bűnös darabjait a hóhér kiosztja köztük, kiki aztán haza megy és megsüti. A carnifex elnevezés teljesen hasonló eljárásra és körülményekre utal. Stb. A példákat, melyek úgy sem igen ízlést gerjesztők, fölösleges szaporítani. De látnivaló, hogy az ilyen tényekből világos az a következtetés, hogy a mostani civilizált népek ősei, éppen olyan fenevadak voltak, mint akár a legsötétebb Afrika lakosai ma s ez a selyemben és bársonyban járó nép egymást falta fel valaha, — igaz, hogy most is majd felfalja. kerülne ki belőle és annyi hidrogén, ammelyel megtöltve : 70 méterkilogramm fölszálló ereje lenne egy léghajónak : ha a testéből kiszednék a vastartalmat: elegendő volna rá, hogy hét nagy szöggé verjék össze. Hetedfél kilogramm gyertyára való zsiradékot választhatnak ki belőle. Hatvanöt darab jókora irónt fabrikálhatnának a teste széntartalmából, közbevető- leg jegyezvén meg, hogy mindeme alkotrészek száz tojás fehérjében és sárgájában vannak hasonlóképpen fölhalmozva. 820.000 darab gyufa fejére jutna foszfor a testéből Kikerülne abból ezenfelül busz kávéskanállal só, ötven darab kockacukor és 42 liter viz . . . stb. Tehát van az emberi testben anya g, amivel Írni lehet, anyag, amiből fegyver lehet, anyag, amelylyel sózni, édesíteni, világítani lehet, — de ez az irón, az még nem ad halhatatlanságot, az a fegyver még nem az igazi; az a só, ezukor még nem adja az élet savát-édessé- gét, — igy hát én nem ezeket az erőketkere- sem, nem ezt a világosságot! * * * De hagyjuk a görögöket és rómaiakat. Saját nyelvünknek is vannak olyan kifejezései, melyek rég elfeledett és csak újabban kinyomozott állapotok emlékeit őrizték meg. A magyar asszony az urának az öccsét úgy nevezi „kisebbik uram“. Tessék ezzel összevetni az utazók elbeszéléseit a vad és félvad népek közt szokásos családi viszonyokról, melyek szerint számos nép közt gyakorlatban van a polyandri- ának az a neme, hogy egy-egy családhoz tartozó ifjak közösen vesznek nőül egy leányt, a ki aztán mindeniknek felesége. A „kisebbik uram“ elnevezés azt mutatja, hogy ez a divat a mi népünk előtt sem volt valaha ismeretlen, csakhogy az olyan régen volt, hogy dolog minden emléke kiveszett a köztudatból s maga a kifejezés, mely erre utal, ma már érthetetlen előttünk. — Régi sírokból kikerülnek olyan koponyák, melyeken a forradás és helyrenövés, világos nyomait mutatja annak, hogy még az illető egyének életében ki voltak lyukasztva. Hogy mi az ördög vihette az emhereket valaha arra, hogy a koponyáikat kilyukasszák, arról persze fogalma sem lehet az embernek ma már, legföllebb gyanítani lehet, hogy valamely vallásos babonával lehetett összefüggésben a dolog. De a kifúrt koponyák ügyével bámulatos összhangzásban áll a magyar nyelvnek ez a kifejezése: „agyafúrt ember“. Ez a mai nyelvben olyasmit jelent, hogy : furfangos, körmönfont ravasz frater, a ki azonban a furfangossága mellett még nincs is ki egészen négy sarokra. Ez a jelentése a kifejezésnek arra látszik utalni, hogy az agyfurást valami eszelőssóg-fóle lelki baj orvoslásakópen alkalmazták valaha. Mindezzel különben, a mit eddig elmondtam, csak feneket akartam keríteni annak, a mi
